A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 20. szám - A pénzbüntetések végrehajtása részletfizetések utján - Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. [?r.]

156 A JOG ben is a legigazságosabb volna, hogy ha bármilyen okból a pénzintézet a kamatláb felemeléséi magának fenntartotta, az illetékconversió kedvezmény, minthogy a kamatláb késóbbeni felemelése nem ellenőrizhető, feltétlenül megtagadandó, mert ez a m; toldott foldott bélyegtörvényünk magyarázatánál csak zavarólag hat és komplikálja az eseteket, ami pedig minden törvénymagyarázatnál kerülendő volna. A pénzbüntetések végrehajtása részletfizetések utján. Irta TYRNAUER ALBERT dr., kir. aljárásbiró Orosházán. E lap hasábjain, annak m. é. 51. és 52. számaiban közölt Kármán Elemér dr. győri kir. tanácsjegyző ur hasoncimü cikkére, bátorkodom szerény nézetemet e helyütt kifejteni. Cikkíró ur cikkében igen helyesen azon véleményének ád kifejezést, hogy azon egyéneken, kik a pénzbüntetést helyettcsitöleg néhány napra a fogházba bevonulnak, semmiféle büntetést sem hajtunk végre. Cikkíró úrnak ezen nézetét — azt hiszem — kivétel nélkül osztja minden gyakorlati jogász! Szó fér azonban cikkiró ur cikkének azon részéhez, mclyben a pénzbüntetést helyettesítő rövid szabadságvesztésbüntetés korlátozását elérhetni vélt módjait fejtegeti ! Nem kifogásolható semmi esetre sem azon általános rendszer, mely szerint 10 kor. helyett 1 napi fogház, illetve szabadságvesztés vétetik számításba. Mert ha cikkiró úr indítványa elfogadtatnék és 20 kor. helyett 10 napi, vagyis 10 kor. helyett ö napi szabadságvesztés vétetnék számítási alapul, kétségkívül nagy anyagi sérelem esnék a valóban szegény napszámosra, aki pl. egy csekélyke becsületsértő szóért 5 napi fogházbüntetést kénytelen lenne elszenvedni csupán azért, mert szegény és a reája kiszabott 10 koronát lefizetni nem képes Ez — bár a btkv. 53. §-a nem tiltja — a büntetés elvének javítási és megtorlási célzatával merőben ellenkezik. Igaz, hogy a szegény mezei napszámos ember egy nap alatt nem keres 10 koronát, sőt két nap alatt sem, azonban ezt alapul a pénzbüntetés átszámításánál épp a fennebb jelzett oknál fogva venni nem lehet. Mint cmlitém anyagi sérelmet követnénk el az illető elitélten. «Anyagi* és nem «erkölcsi» sérelmet! Mert, ha a kiszabott 10 koronát tényleg le nem fizetheti még 1 koronás részletfizetés engedélyezése mellett sem, az átváltoztatás lép előtérbe és ha az 5 napi szabadságvesztésbüntetést vesszük foganatba, ugy az elítélten, mint a családján, nagy anyagi sérelmet követünk el, mely az elkövetett csekélyebb mérvű büncselekménynyel nem hogy arányban nem áll, hanem a büntetés személyes voltát, a megtorlás és javitás elvet messzire túllépi, elvonván a családfentartót a napi keresményétől, családját nélkülözésnek kitéve. Ezt pedig a modern kriminalistika egy csekélyke becsületsértésért, vagy hasonmérvü más vétségért avagy kihágásért nem kívánja! Anyagi sérelmet említettem ! Erkölcsi sérelemről szó alig lehet! Ugyanis, mert akár egy, akár öt napi szabads^gvesztésbünIctést szenved cl az elitélt szegény mezei napszámos a 10 kor. pénzbüntetés helyett, az erkölesi érzelmén már nem változtat! Nem áll az, hogy a parasztnép körében még el van terjedve azon jobb felfogás, hogy a fogság szégyen! Tapasztalásból állítom ezt! Igen gyakran, sőt rendszerint a minimumra leszálltam szegény, vagyontalan vádlott büntetésének kiszabásánál és 2 kor. pénzbüntetést állapitoltam meg, csakhogy fizethessen és ne kelljen fogházba vonulnia! Azonban mindannyiszor azt tapasztaltam, hogy az illető szegény elitélt önkényt nem fizet, hanem minden áron le akarja ülni a 2 kor. pénzbüntetést! És mivel a pénzbüntetés rajta be nem hajtható, az ezt helyettesítő szabadságvesztésbüntetést kellett foganatba venni. Tény, hogy parasztnépünk jó fizető, de nem a pénzbüntetések fizetése terén ! Fizeti — igaz — az adót, a községi pótlékot, közmunkát, papot, sőt még az ügyvédi pei költségeket(!) is; de csupán azért, mert mindezt le nem ülheti, íogsággal meg nem válthatja! Leülhetné csak a «rusticus» az adót, a papnak fizetendőket, bizony nem sok folyna be adó címén a kincstárba; de meg a pap is éhen halhatna! Hát még az ügyvédet, hogy fizetné?! Concret esetem volt — és nem egy — midőn az elitéit parasztember azzal állt be a bírósághoz, hogy fizetni akar. Kivétetem az aktát és közlöm vele, hogy 2 kor. a büntetése, az meg jámbor arccal azt adja válaszul, hogy a 2 kor. pénzbüntetést ő leüli, ő csak az ügyvédi költséget akarja kifizetni, mert — azt mondja: «Ezt le nem ülhetem* ! Hogy mennyire tartja szégyennek a köznép a fogságot, bizonyítja azon eklatáns eset, midőn egy polgári ügyben a végrehajtói költséget le akarta ülni a paraszt alperes! Nem állhat meg és tarthatatlan cikkiró úrnak azon felfogása, hogy a (.>2. §. alkalmazására a bírót rendszerint a vádlott «jobb tulajdonai* késztetik; <a jobb ember pedig többnyire megbízható és talán meghálálja a bíró, iránta való jó indulatát-! Szerény nézetem szerint a biró és a terhelt között semmi féle «hála» helyt nem foghat! A 92. §. csakis rendkívüli és nyomatékos enyhítő körülmények fennforgása mellett vehető alkalmazásba és kivált olykor, midőn a szabadságvesztésbüntetés legkisebb minimuma is az illető vádlottra, az elkövetett cselekményhez képest, aránytalanul súlyosnak mutatkoznék! Azonban a vádlott «jobb tulajdonai* a btk. 92. §-nak alkalmazására egymagában elégtelenek. Meit hiszen valóságos privilégium volna az, ha az intelligensebb osztálylyal szemben csupán azért, mert «intelligens», vagy mint cikkiró úr magát kifejezte «jobb tulajdonnal bíró*, a szabadságvesztésbüntetés helyett pénzbüntetést alkalmaznék. Igaz ugyan, hogy az intelligens elemre súlyosabban hat egy napi, mint a köznépre egy hónapi szabadságvesztés. De mert egy magát az intelligens elemhez számító egyén, a bűncselekmény horderejét könynyebben mérlegelheti, mint a paraszt nép fia; mert ez utóbbi a csekélyebb bűncselekménye elkövetésére már durvább természeténél fogva, lépten-nyomon, mintegy angazsálva van, mert a köznépnél szinte közszájon forog a becsületsértő szavak egész halmaza és mindennapiak a tcstisértések elkövetésére inditó okok : a bírónak mindezt figyelembe kell vennie a büntetés kiszabásánál, ha el akarja érni azt, hogy a büntetés javitó, igazságos és méltányos legyen! Az intelligens elemnél azon körülmény, hogy jobb tulajdonnal bir, minden esetben súlyosítóként mérlegelendő! Szerény nézetem szerint oly delictumoknál, melyeknél főbüntetésként szabadságvesztés büntetés jár, nem alkalmazható a btkv. 92. !<-a csupán azért, mert a vádlott jobb tulajdonokkal bir, sőt ellenkezőleg, mert éppen «ezekkel bir* és magáról mégis megfeledkezett, alkalmazandó a szabadságvesztés — ha minimuma is — és ne indítsa a birót a 92. §. alkalmazására tisztán azon körülmény, hogy vádlott megbízható a pénzbüntetés részletekben való megfizetésében ! Nem mondom, hogy a részletfizetések engedélyezése helytelen! Ellenkezőleg üdvös intézkedés ott, hol a büntetés javitó és megtorló eélzata ezáltal nem szenved és a szabadságvesztést helyettesítő pénzbüntetés nagyobb összegű. Nem általánosítható a pénzbüntetések részletfizetés utján való behajtása és kaptafára nem húzható! 2—5 — 10 20 koronás pénzbüntetéseket részletfizetések engedélyezése utján a szegény vagyontalan elitélttel lefizettetni nem is lehet, ha a fizetésre egyáltalán képtelen és az igen csekély fizetések nyilvántartása s beszedése különben sem áll arányban az ezen eljárást igénylő munkával! Nagyobb összegre pedig a vagyontalan «rusticus» a méltányosság és igazság sérelme nélkül nem Ítélhető'! Szinte illusoriusak a cikkiró úr által javasolt nyilvántartásban felhozott példák! Hogy egyet említsek !! A « Váti Jánosra* felhozott példa szerint 70 korona a pénzbüntetés, a részletfizetés havi 4 kor., három részlet (12 kor.) lefizetése után a részletfizetési kedvezmény megvonatik és a hátralékos 58 kor. pénzbüntetés 10 napi szabadságvesztésre átváltoztattatik! Csakis «példa* maradhat ez, de a meztelen igazság megcsorbítása nélkül keresztül nem vihető!! Nem felelne meg a méltányosságnak és nem volna igazságos cikkiró ur azon problémájának alkalmazása sem, mely szerint, ha a 20 koronára itélt vádlott 8 koronát lefizetett, a hátralékos 12 korona, nem fizetés esetén, a már lefizetett összegre való tekintet nélkül átváltoztatható vagy ti napra, mert hiszen ekkép a vádlott egy csekély becsületsértésért kétszeresen bűnhődik — fizet is, ül is, — mintha a becsületsértés vétsége fő- és mellék büntetéssel járna. Mit ér az a — cikkiró úr által hangoztatott — lélektani megfigyelés, ha a rusticus^ ember a további részleteket fizetni nem képes!!! A részletfizetéseknek ily módon való keresztülvitele a gyakorlatban lehetetlen ! Mert igen sok eset előfordulna, hogy a vádlott néhány részlet törlesztése után nem fizet tovább, nem képes tovább fizetni! S így saját hibáján kivül kétszeresen bűnhődik! Továbbá előállna azon anomália is, hogy az ítéletben kimondott egynemű büntetés, kétféle büntetés nemre átváltoztattatik, illetve megoszlatik! Arról, hogy oly esetben, midőn a vádlott a további részleteket fizetni nem képes, a hátralékos összeg elengedtethetnék, — de lege lata szó sem lehet, — de lege ferenda pedig keresztül vihető nem volna, mert az ítélet «0 Felsége a Király nevében* hozatik s az abban jogerősen kiszabott büntetésből a biró mit sem engedhet el, minthogy ily esetben kegyelmet gyakorolna, mi tisztán «Felségjog» ! Sikerrel elérni azt, hogy a «rusticus» inkább fizessen, minthogy a rövid 1—2 napi fogságot elszenvedje, legfeljebb a pénzbüntetésnek csekély összegben leendő kiszabásával és a fizetésre a törvényes lő napnál hosszabb halasztás megadásával lehetne, és pedig ott, ahol a vádlott hajlandó a fizetésre és erre 1—2 havi halasztást kér. Ama — sajnos igen gyakorta előforduló — esetben, midőn a vádlott a csekély 2—5—10 koronás pénzbüntetést lefizetni semmiféle módon nem hajlandó, hanem minden áron le ülni akarja, a fogság elszenvedésében nem látva egy mákszemnyi megszégyenitőt, midőn azt távolról sem tartja szégyennek és így annál kevésbbé büntetésnek: magam részéről a sötét, böjttel egybekötött, magánzárka alkalmazásba vételét javasolnám, és tartanám indokoltnak, nem pedig az országszerte újonnan épült s épülőben lévő palotaszerü — sok egyénnek csak pihenőnek és telelésre szolgáló — «mintaszerü< fogházakat! Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. Irta ADMETO GÉZA dr., budapesti ügyvéd, volt jogtanár. (Folytatás.*) Ezt a felfogást pedig önzőnek és az ügyvéd magasztos hivatásával össze nem férőnek nem lehet mondani és pedig azért nem,—mert ha az ügyvéd az igazságszolgáltatás, az egyéni "j Előző közlemény a 18-ik számban