A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 8. szám - A közjegyzői okirat alapján szerzett zálogjog és a végrehajtási törvény 137. §-a

A JOG 31 Az az általános köztudat, hogy a váltó aláírása rendszerint felelősséget von maga után, s igy óvatosságból a tanú ebbeli minőségét is ráirta volna a váltóra, de különben is általánosan tudva van, hogy amikor a magukat kötelezni akarók irni tudók, a váltón, mint tanuk rendszerint nem szerepelnek. Ezeket a körülményeket a tanuk vallomásaiban foglaltakkal egybevetve, a kir. ítélőtábla a S. T. 64. §-a szerinti mérlegeléssel megállapította, hogy alperes kezesi minőségben irta alá a kereseti váltót és ennek folytán felperesnek joga volt a minőséget, mint a felek közötti megállapodásra visszavezethetőt, a váltón kifejezésre juttatni. A dévai kir. törvényszék (1903. évi október hó 2-án 7,124/1903.polg. szám alatt) L. Hosszú Ferenc ügyvéd által képviselt K. Ilié felperesnek, Schulhof Zsigmond dr. ügyvéd által képviselt N. Juon alperes ellen 300 korona és jár. iránt folyamatba tett váitóperében ítélt: Alperes köteles, a Dobrán 1900. évi október hó 1-én 300 koronáról kiállított váltó alapján, mint kezes 300 korona tökét, ennek 1903. évi január hó 1-től járó 6°/o kamatait és a 2,937/1903. számú sommás végzésben mzgállapitott 19 korona 30 fillérrel együtt ")8 korona 30 fillér perköltséget és pedig a tőkét és kamatokat a 2,937 1903. számú sommás végzéssel kötelezett Sz. J. és I). G.-val együtt egyetemlegesen — felperesnek 3 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetni. Indokok: Alperes beismerte, hogy a kereseti váltót aláirta, de tagadta, hogy azt kereseti minőségben irta volna alá, tagadta, hogy a neve fölött látható ^készfizető kezes» szavakat ő irta volna, s azt állította, hogy a váltót csak mint tanú irta alá. Felperes beismerte hogy az alperes neve felett látható «készfizető kezes» szót ő irta, illetve irattá a váltóra, de tette ezt azon az alapon, hogy alperes tényleg kezességet vállalt az elfogadóért. Tekintettel arra, hogymint irást tudó emberről fel sem tételezhető, hogy a váltót pusztán csak mint tanú irta volna alá váltókötelezettség vállalása nélkül ; tekintettel arra, hogy a most már érdektelen váltókötelezett Sz. J. és D. G. tanuk esküvel megerősített vallomása által igazolva van, hogy a váltóösszeget hárman vették fel és egymás közt elosztották, tekintettel arra, hogy Sz. J. tanú vallomása szerint alperes a váltót kifejezetten kereseti minőségben irta alá, mindezen körülmények figyelembe vételével a kir. törvényszék megállapítja, hogy alperes a váltót mint kezes és nem mint tanú irta alá, aláírásával váltókötelezettséget akart vállalni és ezen akaratánál fogva felperes jogosítva volt ezen akaratot a * készfizető kezes» szavaknak a váltóra való írásával kifejezésre juttatni; ezen tényt a kir. törvényszék ugy tekinti, mintha az az aláírás percében az alperesi akaratnak megfelelően eszközöltetett volna,, azaz, hogy a váltót alperes aláirta s a "készfizető kezes* szó ugyanakkor az ő beleegyezésével felperes által íratott a váltóra. Az előadottak alapján alperest mint kezest a váltótörvény 67. §. alapján marasztalni kellett. A perköltségek és ügyvédi dijak iránti intézkedés a Prts. 251., 252. §-ain alapszik. A kolozsvári kir. ítélőtábla (1903. évi december hó 23-án 4,218/1903. I. szám alatt) következőleg itélt: A leír. törvényszék ítélete helybenhagyatik. Indokok: A váltó tartalma szerint a kifogást tevő alperes is váltókezesi minőségben kötelezettnek jelentkezik ugyan, azonban felperes beismerte, hogy az alperes neve fölött levő <készfizető kezes* szavakat a váltónak alperes által való aláírása után ő eszközöltette. Minthogy a váltótörvény 93. §-a által a váltóbirtokosnak engedett az a jog, hogy a váltót annak valamely hiányzó kellékére nézve utólag kitöltheti, csak a váltótörvény szerinti lényeges kellékekre vonatkozik, ezek közé pedig a kezességi nyilatkozat nem tartozik, felperesnek bizonyítania kellett, hogy a váltóra utólag vezetett kezességi nyilatkozat megállapodás szerinti. A perben nem álló, de a váltón elfogadóként szereplő Sz. Juon s a készfizető társ D. G., kik közül az előbbi határozottan vallotta, hogy alperes kezesi minőségben irta alá a váltót, egészen érdekteleneknek nem tekinthetők ugyan, a nevezettek vallomását azonban támogatja az a körülmény, hogy ha az írástudására hivatkozó alperes valóban csak tanuként kivánt volna a váltón szerepelni, e minőségét a váltón valószínűen kitüntette volna, mert az az általános köztudat, hogy a váltó aláírása rendszerint felelősséget von maga után, s igy óvatosságból a tanú minőségét is ráirta volna a váltóra, de különben is általánosan tudva van, hogy amikor a magukat kötelezni akarók irni tudók, a váltón mint tanuk rendszerint nem szerepelnek. Ezeket a körülményeket a tanuk vallomásaiban foglaltakkal egybevetve, a kir. ítélőtábla a S. T. 64. §-a szerinti mérlegeléssel megállapította, hogy alperes kezesi minőségben irta alá a kereseti váltót és ennek folytán felperesnek joga volt e minőséget, mint a felek közötti megállapodásra visszavezethetőt, a váltón kifejezésre juttatni. Ezekből az okokból és tekintettel a váltótörvény 66., 67. és 91. §-aira a kir. törvényszék helyesen kötelezte az alperest a kereseti tőke, a kamatoknak és a sommás végzés költségeinek az abban marasztaltakkal egyetemlegesen leendő fizetésére. Az ítéletnek a perköltségekről rendelkező része vonatkozó indokai alapján hagyatott helyben. A m. kir. Kúria (1905. évi január hó 12-én 435/904. v. szám alatt) következő ítéletet hozott: A másodbiróság ítélete felhozott és felhívott indokainál fogva helybenhagyatik. Bűnügyekben. Nem képez büntetendő cselekményt, ha valaki más személyen ez utóbbinak beleegyezésével súlyos testi sértést okoz. Továbbítás végett átvett értékek eltulajdonítása sikkasztás. A zilahi kir. törvényszék (1903. febr. 11-én, 742. sz.) Sz. S. és M. P. vádlottakat ama cselekményük miatt, hogy előzetesen történt megbeszélés folytán, a R.S. sz.-sámsoni lakos részére a sz.-ballai postahivatalhoz érkezett 1,416 K 50 fill.-t tartalmazó lepecsételt pénzes levelet Sz. S. mint faluzó levélhordó a R. S. utasítása és megbízása folytán a postahivatalból kivette, az igy Sz. S. birlalatába jutott pénzes levelet jogtalanul eltulajdonították akként, hogy az előzetes megállapodásukhoz képest M. P. egy fadarabbal Sz. S.-t fején sértette, ez a postatáskából a pénzes levelet M. P.-nek átadta, ki a lepecsételt levelet az abban levő pénz hozzájuttatása céljából feltörte, abból 6 kor. 5 > fill.-t Sz. S.-nek átadott, a többi pénzt pedig elrejtette ; mint a B. T. K. 70. §-a szerinti tettestársakat a B. T. K. 355. §-ába ütköző, a B. T. K. 356. §-a szerint minősülő sikkasztás bűntettében mondja ki bűnösnek, ezért ezen vádlottakat a B. T. K. 358. §-a alapján fejenként hat-hat havi börtönre mint fő- és 3 évi hivatalvesztésre és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésére mint mellékbüntetésre itéli. Ellenben M. P. vádlottat a közvádló által ellene vádba tett, az Sz. S. sérelmére elkövetett, a B. T. K. 301. §-ába ütköző és e szakasz alapján minősülő súlyos testi sértés vétségének vádja és következményeinek terhe alól a B. P. 325. §-a 1. pontja alapj ján felmenti. Indokolás. Vádlottak beismerésével, a kihallgatott R. S. és D. B. sértettek vallomásával a törvényszék bizonyitottnak vette azt a tényállást, hogy Sz. S. és M. P. vádlottak összebeszéltek arra nézve, hogy ha Sz. S. mint faluzó levélhordó nagyobb mennyiségű pénzt hoz magával, azt eltulajdonítják. R. S. sz.-sámsoni lakos nevére és cimére a sz.-ballai postahivatalba 1902. évi december havában 1,416 kor. 50 fül. készpénzt tartalmazó pénzes levél érkezvén, az ennek megérkeztéről szóló postahivatali értesítés Sz. S. faluzó levélhordónak adatott át kézbesítés végett, Sz. S. ezen uton tudomást szerezvén arról, hogy most nagyobb mennyiségű pénzt fog szállítani, erről M. P.-t értesítette s ekkor elhatározták, hogy az O-Baksa és Mocsolya községek' között levő várdombon M. P. várakozni fog Sz. S.-ra s midőn találkoznak, Sz. S. a postatáskából, melynek kulcsa állandóan kezénél szokott lenni, a pénzes leveleket kiveszi, átadja M. P.-nek, ekkor M. P. az e célra előre elkészített fadarabbal a Sz. S. fejét mcgsérelmezi, a pénzt magával viszi, Sz. S. ugy tünteti fel a dolgot, mintha őt valaki kirabolta volna s ők minden gyanútól menten a pénzen megosztoznak. Sz. S. 1902. évi december 2)-án délelőtt R. S.-nak az értesítést kézbesítvén, ez megbízta és meghatalmazta arra Sz. S.-t, hogy a pénzes levelet a ballai postahivatalból vegye át s a pénzt szolgáltassa neki át. Sz. S. ezen megbízás folytán a pénzt a fent jelzett napon a postahivatalból kivette, azt a magával hozott ppstatáskába helyezte el s megindult Sz.-Sámson felé. Midőn az O-Baksa és Mocsolya községek között elterülő várdombra érkezett, ott találta M. P.-t s megbeszélésükhöz képest a postatáskából az ahhoz fűzött kulcs segélyével a pénzes levelet kivette, M. P.-nek átadta, aki, miután a pénzes levelet felbontva abból 6 koronát Sz. S.-nak átadott, megállapodásukhoz képest, tehát a Sz. S. beleegyezésével, az előre e célra elkészített fával Sz. S.-t fején megsérclmezte, ugy, hogy annak vére folyni kezdett s ezen sérelem következtében nyolc napon tul, de 20 napon belül volt beteg. M. P. a pénzes levelet tartalmával együtt magával hazavitte és elrejtette. Vádlottaknak ez a beismert cselekménye, tekintettel arra, hogy R. S. által a pénzes levél elhozatalára meghatalmazva és megbízva lett Sz. S. faluzó levélhordó, igy a pénzes levél a Sz. S. birtokában és birlalatában volt, mint birlalatában levő dolgot ő adta át M. P.-nek, tehát M. P. kezeihez nem Sz. S. beleegyezése ellenére jutott a pénzes levél; tekintettel arra, hogy a lezárt levelet nem azon célból bontotta íel M. P., hogy a levelet elolvassa, hanem azon szándékkal, hogy a benne elhelyezve volt pénzhez jussanak, nem a B. T. K. 333 §-ába ütköző iopást, hanem a B. T. K. 355. §-ba ütköző, az értékre való tekintettel a B. T. K. 365. §-a szerint minősülő sikkasztás bűntettét képezi: miért is a vádlottakat a közvádló által ellenük vádba tett, a B. T. K. 333. §-ába ütköző, a B. T. K. 334. és 336. §§. 3. pontja szerint minősülő lopás bűntettének vádja alóli felmentés mellett, a törvényszék fentebb irt bűncselekményben mondotta ki bűnösöknek. Minthogy Sz. S. vallomásával igazolva lett, miszerint M. P. a testi sérelmet megbeszélésükhez képest beleegyezésével ejtette, tehát M. P. cselekménye jogellenes nem volt s minthogy a B. T. K 301. §-ában meghatározott testi sértés csak akkor forog fenn, ha a cselekmény, melylyel az elkövetve lett, jogellenes volt, ennélfogva a törvényszék M. P. vádlottat a közvádió által ellene a Sz. S. sérelmére elkövetett, a B. T. K. 301. §-ába ütköző és e szakasz szerint minősülő súlyos testi sértés vétségének vádja és következményeinek terhe alól a B. P. 326. §-a 1. pontja alapján felmentette. A debreceni kir. ítélőtábla. (1903, dec. 15-én, 3,091. sz.) Az első fokban eljárt bíróság ítéletének azt a felebbezett részét, mely szerint M. P. vádlott a súlyos testi sértés vétségének vádja alól a. B. P. 326. §-a