A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 6. szám - Vadhajtások

44 A JOG c':ó folytán elért magas állás előtt a megkívánt szokásos tributumot teljesíteni. Ha a foglalkozás az ember felfogását és világnézletét nagyban befolyásolja, evvel együtt befolyásolja életmódját is. Az ügyvédi foglalkozást semmiféle más foglalkozással összehasonlítani és összemérni nem lehet, Gneisstszabad művészetnek tekinti az ügyvédkedést, tehát sem közhivatalnak, sem üzletnek. S valóban az ügyvédkedést még leginkább a művészettel lehet összehasonlítani. Az ügyvéd éppúgy, mint a művész az eszmék világában mozog és valamint a művész eszmék nélkül közönséges mesterember, ugy az ügyvéd is közönséges ügyvivővé sülyed le. Vannak nagy szellemek és talán a legtöbbje a nagy szellemeknek, kik amit gondolnak, azt át is érzik és át is élik. Ez adja meg eszméiknek, gondolataiknak életerejét. Ezek az úgynevezett pathologikus genie-k. Az ügyvédnél is hivatása teljesítésénél nemcsak a száraz, hideg gondolkodás és megfontolás működik, szerep jut ott annak is, ami a pathologikus genie munkásságát jellemzi. Nem gondolunk az ingatlanokat kezelő, kölcsönöket kieszközlő vagy követeléseket behajtó ügyvédekre, hanem gondolunk azokra, kiknek működési köre az egyéni védelem, a jogviták eldöntésének vezetése. Egy ügynek első áttanulmányozása, amelynek kimenetelétől egy existenciának fennmaradása vagy megsemmisülése függ, ahol becsület, élet, vagy szabadság forog kérdésben, — már ugy igénybe veszi az ügyvéd életerejét, amihez semmiféle megfeszített hivatalnoki munkásság nem hasonlítható. Az ügynek befejezéséig való vitele, amely sokszor meglehetős hosszú időközben az érdekelt egyén és hozzátartozói az ügyvédben megmentőjüket és munkásságában utolsó reményüket látják, az ebből származó irtózatos felelősség tudatának súlya, egy főtárgyalás izgalmai, egy nagyszabású védbeszéd elmondása, az ítélet kihirdetése előtti kínos p;rcek, — mind életerőt emésztenek fel az ügyvédben. Akármilyen jól és derekasan fog vádolni az ügyész — mondja Bencdikt dr. már előbb idézett tanulmányában — mégis csak aktát fog elintézni és sohasem fog életerőt felemészteni, mint az ügyvéd, de nemis fogja azt a hatást elérni, mint a védő. Az ügyvéd működése közben életerejét, életkészletét emészti fel, saját egyéniségét, lelkét viszi a harcba az igazibb és humánusabb jogért és ennyiben az ügyvéd működése nagyban hasonlít a művész munkásságához. Gondoljunk csak Labort mester szereplésére a Dreyfusperben ! Azért is az ügyvéd élete nagyban különbözik a hivatalnokétól. Nagyon igaza van Bcnediktnek, midőn azt mondja, hogy az ügyvéd kényele.r.re hajlóbb, élvezetek után vágyóbb azért, mert szüksége van, hogy a működése közben felemésztett életerejét és életkészletét pótolja. A megirigyelt, de igen ritkán előforduló magas ügyvédi honoráriumok nemcsak az ügyvéd tudományának és munkálkodásának dija, hanem a felemésztett életerő kárpótlása. Azt az igaztalan vádat, hogy a magyar üg\ véd kapzsi, legjobban megcáfolja azon ügyvédeknek hosszú lajstroma, kik a bűnügyi védelmek ellátására vállalkoznak. Ezen bűnügyi védelemért a magyar ügyvéd semmiféle tiszteletdíjban vagy egyébkénti kárpótlásban nem részesül, nem tekintve a kir. táblai közvédők nevetségesen csekély tiszteletdiját. Az ügyvéd a bűnügyi védelmet ingyen, tisztán az egyéni védelem magasztos céljáéit teljesiti és abban a tudatná középkor. Szokásos felosztása a gondolkozás és filozófia történelmének, hogy, megtartva a politikai világtörténelem felosztását, külön korszaknak tartják a középkort. Tagadhatatlan, hogy a középkornak, mint külön önálló korszaknak, megvan a maga jogosultsága. Persze az igazi filozófia s a szabad gondolkozás szempontjából nincs valami nagy jelentősége a középkornak. Mi pedig igaz szívvel, teljes lélekkel a szabad filozófia szolgalatába szegődtünk. De azért a császártól sem tagadjuk meg, ami őt meg:lleti. Az igazi filozófia nem a középkori, nem az a nyomorúságos ancilla theologiae, hanem a földi hatalmasságok között az egyedüli szuverén. A középkorban a gondolkozás különös irányt követett. A gondolkozás a hit szolgálatába lépett. Ezóta az idő óta a hit és tudás között különösebbnél-különösebb viszony fejlődött ki. Sajnálatos mód annyira összezavartuk a hitet és tudást, a hit és tudás birodalmának határait annyira összekuszáltuk, hogy most már a hit és tudás között egyetértést alig létesíthetünk. Hiszen, ha ez a vállalkozás egy Leibniznek sem sikerült, ugyan ki merné közülünk még csak meg is kisérleni az összeegyeztetést? De a középkorban a viszony békés volt, csak a középkor vége felé, az úgynevezett renaissanceban, ban, hogy állásánál fogva kötelessége a főhatalmat a bíráskodásban egyensulyositania és ez által az alkotmányosságiak es a közszabadsági jogoknak érvényt szeieznie. De ne gondolja ám senki, hogy nálunk legalább az ingyen védelem ellátásában elismerik az ügyvéd önzetlen s a köz érdekében teljesített működését, valamint azt, miszerint az ügyvéd az ingyen védelmet egy magasabb célért és nemes ambíciójának kielégítéséért vállalja el. Az ingyenvédelmet általában ugy fogiák fel, hogy az az ügyvédre nézve egy jó reklám. Evvel szemben csak rra hivatkozunk, hogy éppen ilyen joggal lehet a tudós irodalmi munkásságát, a művész tevékenységét, a nagy államférfiú szónoki sikereit reklámhaj nászásnak mondani. Vájjon a közmorál sülyedésének vagy pedig a nálunk uralkodó határozott ügyvédelienes irányzatnak kell-e tulajdonítani azt, hogy az ingyenes védelemnek az ügyvéd részéről való elvállalásában csak reklamirozást lát a közvélemény és látnak különösen azok, akik közelebb állanak, mint a nagyközönség ? Midőn a tőtárgyalási elnök korrektül és szépen tárgyal, midőn a biró gonddal és jogászi elmeéllel dolgozza ki ítéletét, nem volna-e felháborító azt állítani, hogy az illető csak reklamirozni akar azok előtt, kiktől további előmenetele függ, nem pedig hogy nehéz kötelességét legjobb tudása szerint teljesíteni akarja ? (Folytatása következik.) adhajtások. Justitia kertjében sok a nyesegetni való. A gondos kertész sohasem sajnálja a fát, mely maradjon bár a fattyú kiirtása után csupasz, a tisztogatás után annál szebben, dúsabban virít, míg ha felburjánzik rajta a vadhajtás, a fattyú kiszívja életnedveit s a fával együtt maga is elpusztul. A kritika éles ollóját szegezzük a jogéletben mutatkozó fattyuhajtásoknak ; ha vágunk és metszünk, szándékunk nem a sebzés, de a gyógyítás, az egészséges fejlesztés; ez a célunk s ez legyen egyszersmind mentségünk is. * * * Nevezetes elvi jelentőségű kérdésben döntött a napokban a kereskedelemügyi miniszter: iparengedélyt adott zugirászatra. Igaz, hogy a zugirász urak eddig engedély nélkül is elég szorgalmasan működtek, mert Tliemis asszonynak rendesen az a félszeme volt bekötve, amellyel reájuk nézett, de most megteremtette a miniszter ur a zugirász arisztokráciát: a hatóságilag engedélyezett zugirászt. Az occasio legis egy ambiciózus fiatal ember kérvénye volt, aki nem elégedett meg a zugirászipar tűrt üzésével, hanem gondolt nagyot és merészet és befolyamodott az elsőfokú iparhatósághoz iparengedélyért. Előadván, hogy ő sok minden egyéb között iparszerüleg óhajtja űzni a feleknek közigazgatási és adóügyekben való tanácsadást, ily ügyekben beadványok szerkesztését, a felek érdekében hatóságoknál való eljárást és inter alia követeléseknek peres és perenkivüli behajtását. Az alsófoku iparhatóságok : a főváros egyik kerületi elöljárósága és a tanács megtagadták az iparengedélyt azzal a természetes és törvényes indokolással, hogy mindezen foglalkozások üzésére csak az ügyvédek birnak kellő képesítéssel és törvényes jogositványnyal ; a miniszter ur megváltoztatta az elutasitó határozatot, kimondván, hogy a fentebb gyulád meg a Giordano Brúnó máglyája, csak ebben az időben szenvedi a borzasztó halált Savonarola. Külső alakiságokba van öntve minden, az emberi társadalom a külsőségek békóiba verve. A középkor tudta valósággá emelni azt a képtelen politikai fikciót, hogy a német császárság a római imperiumnak folytatása. A formalizmus nyűge alatt szilárdulnak meg, kristályosodnak ki az egyház dogmái; ez a szellem dermeszti meg a társadalmi szokásokat, ez a szellem teremti meg a külsőségekben elvesző, önmagát megoemmisitő tudományt: a skolasztikát. Azok a középkori merev alakok, az esetlen vas-öltözetek szimbolizálják ezt a kort. A szomorú názáreti tanítása még nem melegítette fel a kebleket. A kereszténység nagy gondolkozóinak erkölcsi hatása alig észlelhető még ebben a korban. Csupán intellektuális és auktoritativ hatásuk indította meg a cselekvésre született nagy tömeget. Es ez a cselekvés homályt borit az emberiség történetére. E homályból csak a dúló keresztvitézek őrtüzei és a szerencsétlenek máglyái világítanak. És mindez ad maivrem Deiglóriám történt. Isten áldását akarták és Isten átkává lettek. Mindegy : azért az emberiséget a középkorban egy hatalmas, eddig még nem létezett kapocs tartotta össze, fogalta egységbe. Ez az egységesítő kapocs a hit volt.