A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 5. szám - Praejudiciumok a bűnvádi perrendtartásban

36 A JOG az erkölcsi igazságot is a perrendszerü formák miatt, ha az j anyagi törvény azt. amit mi immorálisnak érzünk, megengedettnek tartja. Ez az első benyomás az intim magányunknak való, aminek kifejezést adni nem lehet és nem szabad, csak akkor, ha a fejlemények azt diadalra juttatják és a befejezett bizonyitás azt megdönteni képes nem volt. Ezt az egyoldalú véleményt, egy jogesetnek, vagy egy deliktumnak első kritikáját, amely megelőzi az ügynek törvé- j nyes módon való elintézését, hivják praejudiciumnak, amely természetesen az egész társadalmi élet visszonyaiban, ugy a jogviszonyokban és az audiatur altéra pars elvénél fogva semmi körülmények közt sem fogadható el és aberrációnak tekintendő. A bűnvádi perrendtartás ennek dacára több helyen, a praejudiciumhoz tételes hatásokat füz és kényszeríti a birót arra, hogy egy hozzá áttett tényvázlat vagy feljelentés hatása alatt az egész deliktum sorsát irányító vagy a terhelt erkölcsi életére tragikusan döntő intézkedést tegyen. Tudjuk nagyon jól, hogy a tényvázlat nem jogi munka; ha a csendőr-személyzet valamely tagja vette fel, akkor még legalább miniszteri utasítás irányelvei alapján készült; de felveheti azt a bűnvádi perrendtartás 80. §-a szerint minden laikusnál laikusabb mezei ember, a községi bíró is. Mármost ez a darabos, jogszerűtlen, kompozíció nélküli, a részleteket és motívumokat értékelni nem tudó tényelőadás olvasása után és hatása alatt szabad-e konkrét és személyes szabadság felfüggesztésébe vágó intézkedéseket tenni ? Pedig kell, mert a bűnvádi perrendtartás 140. §-ának 2. pontja szerint: «Ha az alkalmazandó büntetésnek előre látható nagyságánál fogva a terhelt szökésétől alaposan tartani lehet, előzetes letartóztatás rendelhető el». Nem ellenérv erre az állításra az, hogy hiszen csak a terhelt első kihallgatása után történik az előzetes letartóztatás tárgyában intézkedés; mert igen gyakori az eset, hogy a terhelt az ellene emelt vádat a maga egészében tagadja, a tények illetve előzmények részletezésébe nem bocsátkozik és a bíró félve a reá háramló súlyos következményektől, a tényvázlat minősítése és annak valósága esetén, a tettesre váró bűncselekmény súlyosságára való tekintettel előzetes letartóztatást rendel el és ezáltal esetleg egy eddig intakt emberre rásüti azt a bélyeget: hogy fegyveres őrök kíséretében megy be a fogházba. Ez a rekr'mináció nem a világos bűncselekmények esetére vonatkozik, mikor az eset bármely primitív körülírásban és tiszta drámaisággal kelti fel a tettes ellen az alapos gyanút, pl. a gyilkosságnál vagy emberölésnél, mikor a megtorlás egy olyan eminens és mindent háttérbe szoritó erkölcsi érdek, hogy a tényvázlat dadogó sejtései is elegendők arra, hogy személyek elleni szabadságfosztó intézkedéseket tegyünk, ha a gyanúsított egyénben a véres bün aktorát véljük. Az én rekriminációm azokra az esetekre vonatkozik, amelyeknél nincsenek közvetlen triviális bizonyítékok, amelyeknél a tényállás szállai széthúzok és csak komplikált vizsgálati j aktusok, házkutatások és helyszíni szemlék által bogozhatók szerves egészszé ; ezeknél a deliktumoknál a tényvázlat vagy a sértett egyoldalú joghátrányának előadását tartalmazó följelentésnek más szerepe nem lehet, mint hogy azok beérkeztével meginduljon a keresés munkája; de konkrét személy ellen irányuló intézkedéseknek, különösen a fönebb idézett törvényszakaszban megrendelt előzetes letartóztatásnak, ez alapon nem lehet helye. Az előzetes letartóztatáson kívül, amely praeventió lévén, tán kevésbbé megrovandó, az E. T. praejudicium alapján állapítja meg egy bűncselekmény hatáskörét. Értsük meg jól: magánvádló feljelentést ad be ingó vagyon szándékos rongálása miatt és a bíróságnak ezen följelentés alapján fantasztikus keresés, a kárositási szándék vagy a rossz indulat maliciájának előrelátásával kell megállapítania, hogy ha az, ami a följelentésben van, igaz lenne, akkor a tettes büntetése milyen lenne ? elérné-e r illetve meghaladná az egy esztendőt, vagy nem? Nagyon nehéz nem karrikirozni ezt az intézkedést, mely durván vágja arcul azt a fontos eljárási szabályt, hogy Ítélet alapját csak a főtárgyalás anyaga képezheti. Nem igaz, nem a bizonyitás, a vádlott magatartása, a súlyosító és enyhítő körülményeknek eredménye az a kiszabott büntetés, a bírónak már meg kell állapítani azt akkor, mikor a tettesnek még a színét sem látta, hisz az ingó vagyon rongálás csak akkor tartozik járásbirósági hatáskörbe, ha egy évet meg nem haladó fogházbüntetés mutatkozik kiszabhatónak, egyéb esetben a törvényszék itél, ez pedig a tettes szempontjából végtelen fontos külömbség. A saját járásának, avagy lakhelyének bírósága ezt a bűncselekményt a megtartott tárgyalás folyamán is a legnagyobb közvetlenséggel, igyekezettel és rendesen sikerrel vonja civ'lis térre, a vádlott megfizeti a kártérítési összeget és aztán szabadul ; ellenben a tanácsrendszer merevsége és formáiizmusa nem enged ilyen intervenciót ; a főtárgyaláson vádakat utasítanak el vagy vádakat vesznek valónak, ténykörülményeket mérlegelnek, de nem közelednek az egyének érzéséhez, nem igyekeznek hatni elhatározásukra, egy szóval a felsőbb bíróságoknál nem találkozunk avval a patriarchális szellemmel, amelyre a BP. 41. §-ban foglalt bűncselekmények számának apasztása és a megsértett jelentéktelen anyagi és erkölcsi érdekek kiegyenlítése céljából okvetlen szükség van. A bírónak tehát a feljelentés kézhezvétele és impressziója szerint kell megállapítania azt, hogy a cselekmény súlyossága szerint a tárgyalás után egy évnél súlyosabb vagy enyhébb szabadságvesztés büntetés kiszabását tartandja-e megfelelőnek a tettes ellenében. Amilyen abszurd ez az intézkedés, épp annyira fölösleges is, mert egy úgynevezett elvi motívum és princípiumhoz akar hű maradni a törvény, amely princípium a legnagyobb mértékben naiv és hibáztatandó. Az E. T. ugyanis a járásbirósági hatáskört csak egy esztendeig terjedő fogházbüntetéssel büntetendő cselekmények esetén állapítja meg, amely nagyon brutális és laikus ízű intézkedés, mert : egy bűncselekmény jelentékenysége vagy veszélyessége jogi szempontból attól függ, vájjon a tényálladék megállapítása és a minősítés nagy keresésbe és mélyreható analízisbe vág-e bele, vagy pedig a cselekmény tényálladékelemei világosak és határozottak-e ? A helyes hatásköri szortírozás tehát e szerint utalja az úgynevezett könnyebb deliktumokat a kisebb intenzivitással működő egyes bíróság vagy a nagyobb apparátussal dolgozó és szélesebb látókörű törvényszéki hármas tanács ítélkezési jogkörébe, de az, hogy egy deliktum milyen károsítást okokicsinyben utánozza a kosmost. Az embereknek főcélja a politika. Persze : a politikának," az állami létnek célját is előírja az ethika. Az államnak célja a legfőbb erénynek, az igazságnak (igazságosságnak) Sixaiocúvyi-nek a megvalósítása. így tanítja ezt Platón és így tanítja ezt Aristoteles. Az igazság fogalmát a két nagy gondolkozó egymástól eltérőleg határozza ugyan meg, de ez lényegtelen. Lényeges az egész dologban csak az, hogy mind Platón, mind Aristoteles az állam célját az etnikai fogalom, a legfőbb erény megvalósításában látják. Az állam omnipotenciája jellemzi a klasszikus világot. Az állam teljesen abszorbeálja az egyént. Az egyén voltaképpen állami lény {Aristoteles*). Az embereknek államban kell élniök, * A gondolkozás története tanúsága szerint az emberek csakhamar elfelejtették Aristotelesnek azon tanítását, hogy az állam előbbre való, mint az egyén, az állam megelőzi az egyént, valamint az egész előbb létezik, mint annak része. A XVII. és XVIII. század bölcsészeinek kedvenc thémája volt az államnak konstrukciója az egyes individuumokból a tudósoknak ezen konstruáló játéka a szerződés-elmélethez vezetett. Egyedüli valóságnak a teljes izoláltságban nagyra nőtt. kifejlett egyént ismerték el s az egyéneknek egymással való összetalálkozásából, sokszor : összeütközéséből konstruálták meg az államot ; a szerződés deus ex machina szerepét játszotta: a szubstantiális léttel biró individuumokat a szerződés foglalta egységbe. A modern tudományra maradt az a feladat, hogy ezt a divatos tévtant megtámadja és kimutassa ennek tarthatatlanságát. Ma már senki sem hisz a szerződés elméletében, — s a szerződés-elméletnek kizárólag tudományhistóriai jelenmert reá szorulnak (ellentétben az Istennel) és mert képesek az állami életre (ellentétben az állatokkal.) A görögöknek jelentősége a jog terén elényésző csekély. A filozófia terén azonban örök érdemük van. Nem kell ugyan tul sem becsülnünk érdemüket, ne feledjük a Bacon mondását: mi vagyunk a régiek és nem az úgynevezett régiek; a görögök gyerekek a régiség tekintetében, hozzánk képest. Nekünk sokkal nagyobb multunk van, mint a régieknek. Épp ezért a mult idők érdemeit elfogulatlanul értékelhetjük. A görögöknek elvitázhatatlan nagy érdemük az, hogy tősége van. Visszatértünk Aristotelesnek tanításához : az állam előbb létezik, mint az egyén. A minden szociális vonatkozástól elszigetelt egyén soha sem létezett — és sehol sem létezik, erre tanit a történet és erre tanit a vadtörzsek tanulmányozása. Csakis fejlődöttebb civilizációban találhatunk egyes embereket, akik száműzik magukat a gyűlöletessé vált civilizációból — és anakoréta életet élnek ; -- de ennek az anakoréta, magányos, minden emberi vonatkozástól elszigetelt életnek előfeltételét mindenkor egy fennálló s relatív magas civilizációval biró ember, szocietás képezi, amelynek tagja volt, benne élt az is, aki később a civilizácó átkai elől elmenekülendő, remeteéletet él. Az' elszigetelt, teljesen a maga lábán álló individuum merő abstrakció és éppen olyan téves felfogás, mint az a régebbi nyelvészeti theoria, amely azt tanította, hogy a szó előbb létezett, mint a gondolat (mondat). Valójában csak a gondolatnak van igazi léte; a szó a mondat része, a magában álló szó pedig csak abstrakció, mint amilyen hasznavehetetlen abstrakció az izolált individuum.