A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 50. szám - Adat az 1868-ik évi LIV. t.-c. 35. §-ához a törvény életbeléptetésének 37-ik évében

362 A JOG éppen a generosus sértett enyheségével gyakorolt önbíráskodás. 2. /fa a deliclum non a bíróság tagjai (kösvádló vagy jegyző) ellen irányult, akkor anyombani letárgyalása fönt előadott . célszerűségi okokból kívánatos és helyes, de az ilyen esetben a bíróság tekintélyének szempontja e kérdés elbírálásánál egészen háttérbe szorul. Különben is, amennyiben arról van szó, hogy különösen azl. helyen emiitettesetekben a bíróságot ért meggyalázó tett vagy kifejezés a jelenlevők szeme előtt megtorlásban részesüljön, erre ott vannak a 13. P.-ban foglalt, szerintem kibővitendő rendbüntetési jogok, főként a nyombani letartóztatás joga, amelyet minden ilyen esetben, még ha a B. P. speciális rendelkezéseit figyelmen kivül hagyjuk és a B. P. 142. §-ának azon általános elve alapján, hogy «a tetten kapottat bárki elfog hatja», minden bíró törvényes alappal foganatosíthat. Ez máimagában véve olyan intézkedés, amelylyel a birót vagy bíróságot ért erkölcsi sérelem meg van torolva, vagy legalább is megtorlása biztosítva van és amely a jelenlevő közönséget is meggyőzi arról, hogy a megtorlás nem fog elmaradni. És ezt ebből a szempontból teljesen elegendőnek is tartom ; azt pediglen a bíróság tekintélyének megóvása végett nem tartom szükségesnek, hogy a nem erkölcsi természetű sérelmeket soron kivül sürgősséggel torolják meg, még akkor sem, ha azok magát a birót érték, mert hiszen azok ezt a morális tekintélyt megtámadni amúgy sem képesek, (pl. ha tárgyalás közben a bírónak óráját kilopják a zsebéből, vagy elemelik felsökabátját, mindez a bíróság erkölcsi tekintélyét nem sértheti.) Egyéni nézetem tehát az volna, hogy a B. P. 383. §-a szerinti eljárás csak célszerűségi szempontból és csakis ott alkalmaztassák, ahol a bíróság sértettnek nem tekinthető. Azonban elismerem, hogy ez a nézetem a B. I'. indokaival és tehát a törvényhozás e tárgyú intentiójával ellenkezik és ennélfogva de lege lata beszélve, azt vélem, hogy a B. P. indokai értelmében helyesen járt el az a. bíróság, amely az önmaga ellen elkövetett tettet a B. P. 333. §-ának alkalmazásával bírálta el. A B. P. 333. t;-ával és a fönt kifejezettekkel kapcsolatban két kérdést akarok fölvetni, amelyekre nézve a meglévő törvényanyagban egészen határozott, világos intézkedést nem találok: 1. a B. P. 333. Jí-a nincs kifejezetten kivéve a B. P XVIII. fejezetének azon intézkedései közül, amelyeket az 54*2. ij. a kir. járásbíróságra, a 139. pedig a kir. Kűriára is kiterjeszt. A kir. Kűriánál azonban nem folyik olyan eljárás, amely tartalmilag a főtárgyalással analógnak volna tekinthető, miért is a 333. §. ott azért sem alkalmazható, mert minden apellatának ab ovo való kizárása a feleknek, főként a vádlottnak jogkörét túlságosan csorbítaná. Más az eset a járásbíróságnál, ott semmi ok sincs arra, hogy a hatáskörét meg nem haladó, előtte, tárgyalás közben elkövetett ügyekben a biró annál inkább nyomban hozzon ítéletet, mert a járásbíróság! eljárás úgyis rendszerint előkészítő stádium nélkül, tehát a tárgyalás kitűzésével indítandó meg (a B. P. 528. §. második bekezdése szerint) és mert az 531. §. amúgy is concedálja, hogy a terhelt beleegyezésével nyombani tárgyalást lehessen tartani. A 333. §. alkalmazásával tehát itt a vádlott jogai nem csorbulnának és az 531. ij. esetével szemben különbség éppen a járásbíróság, es előtt a fórum előtt csak abban állna, hogy a tárgyalás a terhelt belegyezése nélkül is nyomban megtaríhatóvá válnék olyan esetben, amikor a tett a bíróság eljárásának színhelyén a biró szemeláttára követtetett el. Ha mármost egyéni fölfogásomtól eltérően, de a B. P. indokainak szövege szerint azokat a sérelmeket is megtorolhatóknak tartjuk a B. P. 333. §-a szerinti eljárással, amelyek a bíróság ellen követtettek el, akkor a járásbíróság elé tartozó tettek közül egyedül a kbttk. 46. §-ába ütköző hatóság elleni kihágással állunk szemben. Ez a delictum, amelynek büntetése különben is aránytalanul enyhe, és amelyet már az 1880. XXXVII. t.-c. 40. §. 5. p. és illetve a 41. §. 2. p. is evidenter a sértett hatóság elé akarnak utalni, már természeténél és a rá szabott minimálisan alacsony büntetési tételnél fogva alkalmas arra, hogy a lehető legrövidebb uton biráltassék el és éppen a fölsoroltak miatt nem tartanám sérelmesnek azt sem, hogy ez a delictum, amennyiben az eljáró biró ellen követtetett el, maga a sértett hatóság előtt kerüljön nyomban tárgyalás alá. Természetes, kogy a B. P. 64. >;-ának általános elvei ennek is ellene beszélnek, kétségtelen, hogy sokkal helyesebb volna a birói tekintély és a bírói személyek becsülete érdekében s a rendbüntetési jognak kiterjesztésével a kbttk. 46. §-át legalább a bíróságokra nézve fölöslegessé tenni és méltányosnak tartanám ezzel kapcsolatban azt is, ha megszűnnének a Bttk. 271. §-ában foglalt súlyos korlátok, amelyek a bírónak és a birói testületeknek kezét megkötik, megakadályozzák abban, hogy a hivatali ténykedése miatt, de sokszor más okokból csupán hivatalos ürügyek alatt megtámadott egyéni integritásának védelmére keljen. De mindez nem tartozik thémánk keretébe, célom csak a kérdés fölvetése, hogy van-e helye a B. P. 333. £-a szerinti eljárásnak a járásbiróság előtt is, és ha igen, elbirálhatja-e ilyen esetben a sértett biró az ellene elkövetett, hatóság elleni kihágást ? Egyéni nézetem e kérdésről, hogy a B. P. 333. §-a a járásbiróság által is alkalmazható, hogy továbbá a 333. §-a indokaiból kitűnően, figyelembe véve a B. T. K. E. T. és a B. P. É. T. e tárgyú intentióját (amely törvények épen ezt a kihágást a sértett (vagy a sértettel egynemű) hatóság elé utalják, — de lege lata — nem követ el hibát az a biró, aki a .sajátmaga elleni, a 46. §. alá eső kihágást maga bírálja el, a föntebb kifejtett okokból azonban helyesebb, ha adott esetben az ilyen ügyet a B. P. 333. í>. harmadik bekezdése értelmében a rendes eljárásra utasítja és más biró elé viszi. . A másik kérdés, amelyet szóvá akartam tenni, hogy a járásbiróság büntető birájának a B. P. 124. §. 1—7. bekezdéseire hivatkozó B. P. 542. §. harmadik bekezdésében meghatározott rendbüntetési joga magában foglalja-e a B. P. 124. í?-ának 1. bekezdésében felhívott 97. §. által szabályozott letartóztatási és legföljebb 24 óráig terjedő fogvatartás jogát is? Megállapodott gyakorlatot erre nézve nem tapasztaltam ; hallottam sok bírónak negatív véleményét, azt vélem azonban, hogy ha az 542. §<; a 124. íj. első bekezdésében megjelölt rendbüntetési eszközöket a járásbíróság büntető bírójának is kezébe adja, ipso facto kiterjeszti ennek a birónak hatáskörét a 124. ií. 1. bekezdésében «alkalmazható »-nak kimondott, egyébként az ott fölhivott 97. §-ban körülirt büntetési nemre is. Egészen világosnak a B. P. szövege e tárgyban még sem mondható, - - különösen a fegyelmi, helyesen rendbüntetési jogköröknek praecis megállapítását és erős, biztos kézzel való gyakorlását igen fontosnak tartom, mert a törvény Tekintélye a műveletlen elemekre nézve első sorban a hatóságok és legesleginkább a törvényt ex professo alkalmazó birói hatóságok képében jelenik meg. A magyar paraszt «törvénybe megy», ha a bíróság elé idézik, és aligha fogja a «törvényt» respektálni, ha azt látja, hogy a törvény erejét alkalmazni hivatott bírósággal többé kevésbbé büntetlenül tiszteletlenkedhetik. Adat az 1868-ik évi LIV. t.-c. 35. ^-ához a törvény életbeléptetésének 37-ik évében. Irta SKITA MIHÁLY brassói kir. járásbiró. A brassói m. kir. törvényszék polgári felebbezési tanácsa 1904. évi november hó 28-án E. 173/1 szám alatt kelt határozatával kimondotta, hogy a fizetési hely kikötése nélküli kölcsönnek perrel való érvényesítésénél a birói illetékesség kérdése az 1868-ik évi LIV. t.-c. 35-ik §-á alapján döntendő el. íme a brassói kir. törvényszék felebbezési tanácsának erre vonatkozó indokolása : «Alperes a S. E. 27. §-ának 2. pontja alapján az elsőfokú bíróság illetéktelensége cimén emelt pergátló kifogást azért, mert ő kaposvári lakos lévén, a szóban forgó személyes keresetre az 1868:54. t.-c. 30. §-a alapján nem a. brassói, hanem a kaposvári kir. járásbiróság bir helyi illetékességgel. De az ez alapon a pert megszüntető első birói végzés megváltoztatásával a per érdemi tárgyalását kellett elrendelni, mert a felperes keresetét kölcsön-szerződésből származtatva, alperesnek a keresethez másolatban s a felfolyamodáshoz eredetben csatolt levelére alapítja, mely szerint pedig peres felek között e kölcsönügylet Brassóban jött létre; továbbá, mert nem helyes az elsőbiróság azon álláspontja, hogy azért, mert a kereset személyes jellegű, feltétlenül az 1X68: LIV. t.-c. 35. §-ában meghatározott általános illetékesség foghatna csak helyet, miután az 1868:54. t.-c. 35. §-a épugy, mint az előbbi szakasz, szintén a személyes keresetek illetékességét szabályozza. Végül, mert a P. T. 983. §»a szerint kölcsön-szerződéseknél a kölcsön vett pénzösszeg visszafizetése az adós részéről a szerződés teljesítésének tekintendő, tehát a szóban forgó kereset ezen teljesítés iránt az 1868 : LIV. t.-c. 35. §-a értelmében az elsőfokú bíróság előtt, melynek területén' a szerződés létre jött, joggalmeginditható volt.» Közlöm ezen kuriosus határozatot annak igazolására, hogy hiu reményt táplál az, ki jogegységröl álmodozik minálunk. 36 esztendeje annak, hogy a hivatkozott törvény e jelentéktelen szakasza életben van; a. m. kir. Kúria és a volt semmitőszék 100 és ismét 100 esetben kimondotta indokaiban,