A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 50. szám - A B. P. 333. §-ához

A JOG 361 A telekkönyvi rendtartás 63. §-a, melyre a döntvény utal, csak példaképpen sorolja elő azokat a jogokat, melyek a bejegyzés által dologi jogi minőséget nyernek. A királyi Kúria döntvénye szerint, az egyéni akaratnak magában nincs az az ereje, hogy a tételes jog engedélye nélkül valamely dolognak elidegenithetlenségét feltétlenül megállapítsa és azt egyik lényeges közgazdászati rendeltetése ellenére a forgalomból kizárja. Általános elidegenítési és terhelési tilalom által jogügyletilég korlátozott tulajdonjogot a tételes jog sem ismer. A nyilvánkönyvi tulajdonos éppen nem korlátozhatja önrendelkezési jogát saját ingatlanaira nézve, általános elidegenítési s terhelési tilalom nyilvánkönyvi bejegyzésének engedélyezésével, absolut hatálylyal. Ezek egybevetése után nem lehet kétség a fölött, hogy a jelzálogos követelés biztosítására az adós beleegyezésével az elidegenítési s terhelési tilalomnak általában való telekkönyvi feljegyzése joghatályosan nem eszközölhető. A szóban levő kérdést illetően pedig a következők hozhatók fel: « A zálogjog célja: a követelés biztosítása. E végből a hitelező bizonyos esetekben más zálogot kérhet s ezt a jogát előjegyzéssel biztosíthatja és keresettel érvényesítheti. Keresetet indíthat a tulajdonos károsító mulasztása miatt, s zárlatot kérhet (Végreh. t. 237. §.) A jelzálog biztosítása szempontjából lényegileg hasonló intézkedéseket tartalmaznak a Terv. 865., 866. §-ai. De már a 867. szerint semmis az a megállapodás, melylyel a tulajdonos a jelzálogos hitelező irányában arra kötelezi magát, hogy az ingatlant el nem idegeníti vagy további jelzáloggal nem terheli. A szerződő felek közötti kötelmi hatályt is megtagadó ennek a rendelkezésnek indokául az van felhozva, hogy a törvénynek a rendelkezési jogot a tulajdonos részére biztosítani kell. Nem szenvedhet azonban kétséget s a jelzálogos hitelezőt megillető jogokból nyilván folyik, hogy a jelzálogos hitelező követelheti, hogy a jelzálogos ingatlan meg ne semmisittessék, rosszabbá, értéktelenebbé ne tétessék, mint a hogy volt akkor, amikor a terhelés történt. Az 1896: V. t.-c.-en alapuló szölőfelujitási kölcsön bírói árverés esetében előnyös tételt képez. A szóban levő kölcsön ezen előnyös kielégítésén kivül a fedezetet kockáztatja az is, hogy az 5. §. szerint, ha a terület szőlőfelujitásra nem alkalmas, azt más uj hegyi szőlő létesítésére alkalmas területtel lehet helyettesíteni. A 74. sz. döntvény hozatalának nyilván az volt a célja, hogy az ingatlan forgalmon kivül helyezését is célzó, sokszor jogi indok nélküli tilalom-feljtgyzés továbbra joghatályosan eszközölhető ne legyen. A szóban levő kikötés azonban nem olyan tulajdoni korlátozás, mely az ingatlan forgalmon kivül helyezésére általában jrányulna. Egyéb terhelést nem akadályoz. Fel szokták hozni, hogy a szőlőkölcsön bejegyzése által a kielégítési alap el nem vonatik, mert a bejegyzett kölcsönnek csak 3 évi részletei birnak elsőbbséggel, mindazonáltal a tilalom megengedése szükséges, mert a zálogtárgy megromlásának veszélye az agrár-kölcsön felvehetése folytán beállhat. A J. K. 1903. évi folyamában több példa van felhozva, melyek szerint a hitelező nagy mérvben károsodott. A kikötés tehát a hitelező fontos érdeke megóvására szolgál s voltaképpen a tkvi rendtartás 61. §-a d| pontban érintett rangsor biztosítását célozza, szemben az 1896: V. t.-c. vonatkozó rendelkezésével. Ha a tilalom kikötését semmisnek kellene tekinteni, akkor a hitel csökkenése állhatna be, mert hiszen nem szorul bővebb indokolásra, hogy a kölcsönt nyújtó hitelezőnek számolnia kell az 1896. V. t.-c. kivételes rendelkezéseivel. Amennyiben tehát közgazdaságilag hátrányos lehet az adósra az, hogy szőlőkölcsönt az előbbi kölcsön visszafizetéséig fel nem vehet, épp ugy lehet hátrányos és talán még nagyobb mérvben, ha a szóban levő korlátozás meg nem engedése miatt, kölcsönhöz egyáltalán nem jut, vagy csak csekélyebb összeget kaphat. Nem lehet szó tehát arról, hogy a szóban levő kikötés harmadik személyek kijátszására vezetne s a hitelező lemondhat e nemzetgazdászati szempontból kétségtelenül üdvösnek mondható s jogi szempontból sem kifogásolható 1896: V. t.-c. rendelkezése által nyújtott kedvezményről, amelyet esetleg amúgy sem venne igénybe. Az előadottak szerint a többször érintett tilalom nem esik a 74. sz. döntvény kijelentése alá. Emez indokolások után a magam részéről nem kívánok ezúttal egyebet mondani, csupán azt jegyzem meg, hogy a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete szintén törvényben biztosított előnyöket élvez az 1879: XXXIX. t.-c. alapján és a jelenleg érvényben levő alapszabályok 59. §-a szerint az adóssági kötvényekben a következők juttathatók kifejezésre : g) as adós magát ugy a köztörvények szerinti teljes kötelezettségnek, mint az intézet alapszabályainak és kiváltságainak, habár ezek a kóztörvénytöl eltérők volnának is, szerzödésszerüleg mindenben aláveti; végre hj minden egyéb kikötések, melyeket az intézet jogai óvása céljából szükségesnek tart. Ilyen a kérdésben levő eset is. Hiánya eme törvényeknek azonban mindenesetre az, hogy akkor, amidőn az általános magánjoggal szemben oly messzemenő eltéréseket állapítanak meg, az ellentéteket nem részletezik kellően s ez által a nagyközönséget hosszas és költséges pereknek teszik ki. Ezt igazolja a vonatkozó birói gyakorlat. A B. P. 333. §-ához. Irta MOSCOVITZ IVÁN dr., újpesti kir. albiró. A Jog-nak 1904. év f. hó 46 számában Vaiko Pál ítélőtáblai biró ur értekezett a B. P. 333. §-a által meghatározott arról az esetről, amikor a kir. törvényszék főtárgyalása alatt, a főtárgyalási teremben valaki bűntényt követ el és az eljáró főtárgyalási tanács az igy elkövetett tett fölött azonnal tárgyal és esetleg ítéletet is hoz. Nem akarok itt az emiitett cikk kiinduló pontjául szolgált concrét bünügygyel, sem az annak tárgyában hozott első és másodbirósági határozatokkal foglalkozni. Erre nézve a cikkíró ur álláspontjától eltérően és — elismerem, hogy magának a B. P.-nak hivatalos indokaival is ellentétesen, — csupán azt az egyéni nézetemet említem meg, hogy a B. P. 333. S-a szerinti kivételes eljárást főképen az teszi jogosulttá, hogy ott, ahol a felek és tanuk együtt vannak, ahol a biró és a közvádló magát a tettet az elkövetés stádiumában láthatták, ahol sem a tettes azonosságát, sem a tett eredményét, sem a tanuknak a tett elkövetésekor való jelenvoltát a szintén jelen lévő biró szemében kétség nem érheti, ahol a szintén jelen volt biró maga a legjobb ellenőre a vallomások hitelességének, — ott az úgynevezett előkészítő eljárások lefolytatása céltalan, a bíróságot, a sértettet, a tanukat és magát a vádlottat is fölöslegesen és tehát méltánytalanul terhelő formalismus volna. Ez a célszerűségi és méltányossági momentum és nem mint a B. P. indokai mondják, a «biróság tekintélyének érdeke» teszi helyes okát a 333. §. szerinti, nyombani főtárgyaiásnak. A biró tekintélyének megóvására nem a 333. §-ának intézménye, hanem a rendbüntetések vannak hivatva. Csak mellékesen különálló kérdésként említem meg, hogy [e rendbüntetési hatáskör (kivált a járásbirósági büntető és mindenféle polgári és peren kívüli eljárásban) elégtelen a mi viszonyaink között, nemcsak a birói tekintélynek megóvására, de sokszor még arra is, hogy a bíróságnak a hivatalos actushoz szükséges háborítatlan nyugalmat, zavartalanságot biztosítsa. Ezért tehát kívánatos volna az elnök, és különösen a vizsgáló, tárgyalást vezető egyes l valamint a polgári i birák és birói megbízottak rendbüntetési jogainak kiterjesztése és különösen az, hogy maguk az ilyen jogokkal fölruházott birák és megbízottak e jogaikat adott esetben ténykg és kellő erővel gyakorolják is. Azt azonban, hogy a B. P. 333. §-át mennyiben alkalmazzuk, a birói tekintély ügyétől független, egészen más szempontok szerint megítélendő dolognak tartom. Nézzük az in concreto felmerülhető eseteket: 1. ha a delictum az eljáró biró (bíróság, közvádló, jegyző) sérelmére követtetett el, akkor igaz, hogy az ily tettnek megtorlatlanul hagyása alkalmas a bíróság tekintélyének csorbítására, de az is kétségtelen, hogy akkor a bíróság sértetté, érdekeltté lesz és habár nem kételkedhetünk abban, hogy az igazi biró ilyenkor sem válik elfogulttá, mégis a 333. ij-nak technikai jellegű szabálya ilyenkor sem helyezheti hatályon kivül a B. P. 64. §-ának 1. p.-ban foglalt alapvető elvet, hogy a sértett a bűnvádi ügy elintézésében sem mint biró, sem mint jegyző részt nem vehet. (Az ügyészre nézve ugyanezt az elvet a B. P. 72. §-a terjeszti ki.) De még ha jogi scrupulusok nem is állnák útját e fölfogásnak, útját állná a normális szempont, hogy éppen a birói tekintély ellen való vétés elbírálásánál a lehető legnagyobb objektivitással és formabetartással járjunk el és hogy a megsértett tekintélynek a világ szemében való helyreállitására a harmadik személyek által hozott Ítélet jobb, hatályosabb eszköz, mint akár a legiobb hiszemmel. elfogulatlanul vagy