A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 46. szám - A bűnvádi perrendtartás novellájához

327 miért kell nekünk minden számot uj irattári sorszámozással ellátni? Ha a járásbíróságoknál nem kell kiadó- és irattári sorkönyv, minek a többi bíróságoknál ezeknek a felesleges rubrikaraktáraknak a kitöltésével a kezelőszemélyzetet terhelni s a kezelést magát nehézkessé tenni ? S végre, ha a törvényszékeknél és felsőbíróságoknál a polgári felebbezési és felülvizsgálati ügyeket kezelhetjük kiadó- és irattári sorkönyv nélkül csupán a lajstromszámok alatt, miért nem kezelhetjük ugyan igy a rendes polgári és bűnügyeket is ?; miért kell az ügyeket ugyanegy bíróságnál kétféle rendszer szerint kezelni? Hogy a felsőbíróságoknál és törvényszékeknél a lajstromrendszernek megfelelő módosítással való életbeléptetésé esetén mennyi munkamegtakarítás állhatna elő, annak igazolására elég bizonyítékot nyújt magának a temesvári kir. ítélőtáblának egy évi ügyforgalmából merített néhány adat. Az 1903. évi ügykimutatás tanúságaként érkezett 2,652 polgári per és ügy, 912 rendes büntető ügy, 112 pénzügyi kihágási ügy s ez az összesen 3,676 önálló ügy iktatva lett 7,593-szor, s minthogy a fennálló szabályok értelmében a polgári ügyek a felperesek nevéről is bevezetendők a mutatóba, a kezelőszemélyzet az iktatóba 3,917, a mutatóba pedig — feltéve, hogy minden ügyben csak egy felperes volt — legalább 3,652 teljesen felesleges bevezetést végzett s ezenkívül a megfelelő mutatótételekhez beirta a 3,676 önálló ügyre vonatkozó 3,917 utószámot is. Ha most még figyelembe vesszük, hogy vezetni kell a kiadókönyvet 6, az irattári sorkönyvet 2 rovattal, ami 7,593 ügyszám mellett ismét 60,744 felesleges bejegyzést jelent, előttünk áll az a tetemes munka, amelyet a kezelők csak a forma végett végeznek, de amelyre az ügyek feltalálhatása céljából tulajdonképpen szükség nem lenne. Mindez azonban még nem összesége annak a munkamegtakarításnak, ami a lajstromrendszer életbeléptetésével elérhető volna; mert dacára a sok rubrika'nak, ügykezelési könyveink célszerűtlen berendezésöknél fogva nem alkalmasak arra, hogy azokból az ügykimutatás adatai pontosan összeállíthatók legyenek s igy a kir. biróságok ügyforgalmáról és tevékenységéről felterjesztendő kimutatások szabályozása tárgyában 41,420'900. I. M. szám alatti rendelet folytán vezetnünk kell az adatok gyűjtése végett még egy csapat jegyzéket, amelyeknek vezetésével járó munkát jóval kisebbíteni lehelne, ha ügykezelési könyveink az adatok gyűjtésére is megfelelően berendezve volnának. Az ügykezelési könyveknek a kimutatások adatainak gyűjtésére is alkalmas módon való berendezésére nemcsak munkamegtakarítás, de az adatok megbízhatósága szempontjából is szükség volna, mert a 41,420,900. I. M. számú rendelet alapján az elnökök által megállapított jegyzékek nem mindenütt felelnek meg a kivánt célnak s igy nem is tartalmazhatják a valóságnak megfelelő adatokat. Tudok törvényszéket, ahol a statisztikai adatok gyűjtésére vonatkozólag több ivre terjedő utasítás adatott ki, 24 különféle gyüjtőiv állapíttatott meg, melyekben az adatokat 9 segéd- és kezelőtisztviselő gyűjti, ezekből az eredményt havonkint az irodaigazgató állítja össze s mindezek mellett az iktató még egy úgynevezett perkönyvet is vezet, melybe az összes polgári, váltó kereseteket stb. ügyeket teljes szövegben beiktatja s melyek elintézési rovatát a tanácsülésben az illető előadó biró tölti ki s mégis mi történik az év végén ? . .a számszerűleg pontosan lezárt perkönyv és gyüjtőjegyzékek adatait nem lehet a kimutatásba bevezetni, mert egymással homlokegyenest ellenkező adatokat tartalmaznak, nem nyújtják az ügyforgalomnak és tevékenységnek hű képét s a hátralékok megállapítása végett a bírákhoz stb. szobáról-szobára kell járni. Ezeken a visszásságokon szerintem csakis elavult kezelési rendszerünk gyökeres reformálásáva/ lehet és kell segíteni s ennek most a lajstromrendszer életbeléptetésének hetedik évében, mikor annak hiányai is kell, hogy ismeretesek legyenek s könnyen pótolhatók, ugyan mi akadálya lehet, mi állhat útjában ? ... talán csak nem az érdekelt biróságok személyzetének vagy éppen vezetőinek minden ujjitástól való idegenkedése s a régi megszokott sablonhoz való indokolatlan ragaszkodás? Nem célom, hogy e rövid felszólalás keretében javaslatot tegyek arra nézve, hogy a lajstromrendszer mily módosítások mellett léptettessék életbe a kir. törvényszékek és felsőbíróságoknál; vagy hogy további adatok felsorolásával, azt bizonyítgassam, hogy a munkakeveslet mellett nem egy bíróságnál bekövetkezhető személyzetapasztással anyagi tekintetben mily összegű megtakarítások volnának elérhetők; csupán rá akartam mutatni a visszásságokra s felvetve a kérdést egyszersmind kifejezést kivántam adni annak a gyakorlati tapasztalaton alapuló meggyőződésemnek hogy a megfelelően módosított lajstromrendszer — melyet én 1901. évben akként, hogy az előirt kezelés mellett párhuzamosan vezetett külön ügykönyvekben minden a kir. Ítélőtáblához beérkezett ügyet négy hónapon keresztül e rendszer szerint is kezeltettem s ezalatt a négy hónap alatt minden kezelési teendőt a szó legszorosabb értelmében ebben a keretben végeztettem, gyakorlatilag is kipróbáltam — akadálytalanul életbeléptethető ugy a kir. törvényszékeknél, mint a kir. Ítélőtábláknál és kir. Kúriánál is anélkül, hogy ezzel a kezelés megbízhatósága csak a legcsekélyebb mérvben is veszélyeztetve lenne. Előre hát azzal a vezéreszmcvel, mely végre valahára megszabadít bennünket a felesleges formaságoktól és a kezelés egyszerűsítésére vezet ! A bűnvádi perrendtartás novellájához. Irta HALMI BÓDOG, mármarosszigeti tszéki aljegyző Hivatalos sajtóközlemények adtak hírt arról, hogy az igazságügyminiszterium lankadhatatlan buzgalmu kodifikációmühelyében a bűnvádi perrendtartás revisióján dolgoznak. Természetes, hogy a revisio igen kis terrénumon mozog, hiszen fiatal törvényünk még alig szívódott be a gyakorlatba, kardinális intézkedései meg alig hogy meggyőkeredztek, és ugy azok megfelelősége és alkalmazhatósága még nem állotta ki azt a gyakorlati tüzpróbát, amely az alapos kritikához szükséges. A revisió a sajtó jelentése szerint nem is tudományos, jogpolitikai vagy stiláris motívumokból ered, hanem azt kizárólag bürokratikus, kényelmi okok indították meg. A hivatalos körökben ugyanis az a vélemény, hogy a törvény perorvoslati rendszere túlságos terhet ró a Kúriára, a melyhez végtelenül nagy ügymasza kerülhet a jogorvoslatok folytán, és ezért a B. P. 426. t?-ának 5 pontja szerint a törvényszéknek másodfokú ítélete ellen megengedett perorvoslatot, a királyi itélő táblák hatáskörébe szándékozik a novella utalni, hogy a legfelsőbb bíróság vállaira nehezendő teherre ne válhassék nyomasztóvá. Hozzánk, avatatlan fülekhez, a kik távol élünk a hivatalos gépezet emporiumától, csak ennyi jutott a tervezett reformból, a mely fontosságánál és következményének súlyánál fogva is érdemes az analisisre. Ezen reformtörekvésből nyilvánvaló, hogy a codificatió hűtlen lett ahhoz az elvhez, amelyet én a bűnvádi perrendtartás egyik igen nagy vívmányának tartok, hogy a jogi közvéleményt első sorban, sőt csaknem kizárólag irányító legfelsőbb biróság jogkörét kiterjeszteni törekedett a büntető igazságszolgáltatás egész területére, hogy az a végtelenül értékes interpretatio, melyet a királyi Kúria munkássága jogéletünk majd minden ágazatában kifejt, a jelentéktelenebb és kisebb mérvű delictumok elbírálásánál is megjelölhesse azt az irányt, amelyet az anyagi törvény megfelelő alkalmazása követel. A királyi Kúria jurisdictioja, alaposságánál és mélységénél fogva a jogi oltalom egyik hatalmas védőbástyája és megnyugtató erőssége, amelyet a jogbizonytalanság annyiszor, panaszolt jelen korszakában, a felektől elzárni nem szabad. A jogegység érdekében használt perorvoslat intézménye nem elegendő; először, mert nem csak azért tartozik a rendkívüli perorvoslatok közé, mert csak kivételes esetekben bir gyakorlati értékkel, hanem azért is, mert nálunk, hogy ugy mondjam, leginkább a szerkesztői üzenetek formáját vette fel és legnagyobbrészt bizonyos curiosumok esetén provocáltatik. A törvényszék másodfokban hozott ítélete elleni semmisségi panasz, az anyagi törvény rendelkezései alkalmazásának két legfinomabb és legeontreversebb kérdésétviszi a Kúriához : hogy a vád alapjául szolgáló tett bűncselekményt képez-e és hogy a tettes individuális lelki vagy organikus élete nem szenvedett a tett elkövetésekor olyan rázkódtatásokat, amelyek a beszámithatóságot kizárják és a büntethetőséget megszüntetik. A legmagasabb niveauju és a legszabadabb mérlegelést igénylő ezen két kérdés végeldüntésére, szerény nézetem szerint csak a legfelsőbb fórum lehet illetékes. A bünper nem anyagi érdekek és sérelmek fenforgását vitatja és dönti el, a bünperben az emberi erkölcs, örök életre kiható és következményeiben végzetessé válható tisztasága vagy sárossága kerül a kritika boncoló asztalára és ugy a vádlottnak, mint a sértettnek emberi joga az, hogy az emberi lehetőség szerint, a legtökéletesebb birói organismus ítélkezzék az ő bűne felett. A detail kérdések, a minősítés piobléma ájrészint perrendünk tökéletes technikai szerkezete, részint az anyagi törvény világos elhatároltsága tolytán ajárásbirósági hatáskörbe tartozó bűncselekményeknél megnyugtató döntésre találnak a törvényszékeknél. De azt a nagy problé-