A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 43. szám - A XXVII. német jogászgyülés. Folytatás

A JOG ?.07 ilyen nyilatkozat a nagy tudományos Németország első közjogászának szájából. A nagyérdekii bírálatot az Archív für őffentlichcs Recht NIX. köt. 2. füzete után következőkben közöljük egész kiterjedésben. Laband bírálata. Tanén Ákos Magyar alkotmány- és jogtörténetéről (Ungarische Yerfassungs- und Rechtsgeschichtc)» Archív für öffentliches Recht. l'.H>4. évf. XIX. kötet 2. füzet 277—27*1. lap. Az előttünk fekvő munka a magyar jog összfejlődésének első beható, összefoglaló, forrásszerü előadása. .Magyarországon igazi lelkesedéssel fogadták. Hogy a német fordítás révén azoknak is hozzáférh^Lőv í ipa, akik a magyar nyelv ismeretével nem dicsekedhetnek, hálával kell elismernünk; mtrt e mii a jogtörténeti tudománynak új és nagyon érdekes ágát tárja fel. A szerző részletes fejtegetéseinek tárgyi kritikájára nem vállalkozhatom, minthogy a források s az irodalom ismeretével nem rendelkezem és nincsen megértésük lehetősége. A munka lényeges tartalmának ismertetésére és az előadás módjának rövid jellemzésére kell szorítkoznom. Szerző a legrégibb időktől a XVII század elejéig (1008-ig), a rendi alkotmány megalakulásának időpontjáig, tárgyalja a magyar alkotmány és jog történetét, anélkül azonban, hogy szorosan ehhez az időhatárhoz ragaszkodnék. Három korszakot külömböztet meg: az ősalkotmány korát loi KI ig ; a Szent István alapította államszervezet korát (1000—1308) és aszent koronafogalmán alapuló államszervezet korát (1308 — 1008). Az első korszakra nézve sok természetszerűleg a kétes, bizonytalan s nem tudott dolog; a forrásadatok hézagosak és sokszorosan ellentmondók. Szerzőnek azonban sikerült a byzánci forrásmüveknek, nevezetesen Bölcs Leó és Konstantinos Porphyrogenetos császárok iratainak, a görög krónikáknak és a nagybecsű perzsa és arab kútfőknek felette gondos felhasználásával, a magyarok eredetének, ős hazájának, beköltözésének, a honfoglalásnak, a törzsszerkezetnek s államalkotásnak, valamint a legrégibb birlokvisszonyoknak s alkotmányjogi intézményeknek igen vonzó és világos fejtegetését s taglalását nyújtani. A nagyszámú detailvizsgálódások sorából kiemeijük a törzseknek nemzetté egyesüléséről és a székelyek eredetéről szóló fejtegetéseket. Mig az őskorszakot illetőleg sok dolog problematikus, addig az Árpádok korának tárgyalása biztos, forrásszerü alapokon nyugszik. Szerzőnek ebben a részben gazdag irodalmat és számos előmunkálatot lehetett felhasználnia. A mű olvasása közben azonban csakhamar észrevesszük, hogy szerző nem elégszik meg az idegen kutatások eredményeinek összegezésével, hanem hogy ama korszak jogállapotának előadása saját beható részletkutatásain épül fel. A hét fejezetben csoportosított alkotmányjogi matériának tárgyalásához kapcsolódik a középkori jogforrásoknak, magán, büntető és perjognak nagymértékben érdekes, 200 lapra terjedő fejtegetése, mely számos parallelát nyújt a nyugateurópai államok, kivált Németország jogára nézve. A harmadik korszakot a Szent Korona fogalma jellemzi, azaz a magyar államnak symbolikus megérzékitése, mely magában foglalja a királyt, a rendeket és az egész nemzetet. Az állam személyisége a szent korona mysticismusában rejlik: a király, a rendek s a hivatalnokok állami orgánumokká, állami functiók viselőivé lesznek. E korszaknak alkotmányi intézményei, melyeket szerző rendkívüli szemlélhetőséggel és pontossággal fejteget, a modern organikus alkotmányos állam előzményeiül jelentkeznek. A tartalommutató, noha sommás voltánál fogva éppen nem alkalmas arra, hogy a szerző által elénk tárt anyag gazdagságáról helyes képet nyújtson, bizonyítja, kogy e munka nagyjelentőségű tudományos alkotás, mely ly el Timon oly érdemet szerzett magának a magyar jogtörténet körül, amely méltán állitható Eichhornnak a némot jogtörténetirás terén szerzett érdeme mellé. A rendkívül siker azonban, melyet e könyv Magyarországon aratott, aligha alapszik egyedül a munka tudományos értékén; része van ebben a kielégitett nemzeti büszkeségnek. Szerző újra meg újra hangoztatja, hogy a mag\ ar nemzetnek különös jogalkotó képessége van, hogy a magyar jog nem recipiáltatott idegenből, habár az idegen jogok befolyásolták is, hanem hogy a nemzeti jogmeggyőződésből, a nemzet igazságérzetéből és szabadságszeretetéből fakadt és sajátos formákat fejlesztett, hogy számos vonatkozásban a nyugateurópai államok jogánál kitűnőbb és hogy a közszabadság intézményeinek felállításában megelőzte a nyugatot. Nevezetesen a hűbérjogi intézmények behatolása, az állameszmének megfelelő, igazán közjogias jog kifejlődését sem nem gátolta, sem meg nem nehezítette. Ugyvélem, szerző némiképpen túlbecsüli a magyar jog eredetiségét. Ha a külső formákat és kivált a megjelöléseket és kifejezéseket nem tekintjük : a magyar jog intézményeinek a nyugateurópai, különösen a német intézményekkel való egyezése rendkívül nagy, egyenest meglepő ; nézetem szerint a második korszakot illetőleg a Karolingok-korabeli intézmények befolyása, a harmadik korszakra nézve pedig a német birodalom alkotmányjogi visszonyainak irányitó példája félreismerhetetlen. Habár a hűbérjog nem is honosodott meg Magyarországon, a királyi birtokadományok, egyes állami főtisztségeknek bizonyos egyházi javadalmakkal való állandó összeköttetése, a főispáni stb. hivataloknak örökletessé válása, a nemzetségi birtokoknak ösiségc és általában a nemesi örökjog, az örökös főrendiség kifejlődése és még sok egyéb intézmény oly jogállapotot létesítettek Magyarországon, mely tárgyilag s ly igen nagyon a nyugateurópai •"V'u.iui n -i jitassep icsyisan keletkezett jogrendtől. Ámde ezt s'jiíxran részletesen kifejtenem nem lehet. Az is, akinek lelkében a művet átlengő magyar nemzeti büszkeség oly élénk visszhangra nem talál, gazdag és sokoldalú okulást fog meríteni a műből, melyért hálás leend a szerzőnek. Vegyesek. Az első fecske. Amint az újonnan érkezett fecskék a tavasz közeledtét — ugy jelzik az újonnan alakuló ügyvédi pártok a kamarai választásoknak küszöbön voltát. Céljuk persze mindig egy és ugyanaz : a választásokra való közvetlen befolyás, az engedett és nem engedett eszközökkel való minél zajosabb korteskedés és a favoritoknak a zsiros és kevésbbé zsiros állásokba való bejutta tása. Ezt azonban bevallani a világért sem szabad és ezért szedetnek elő mindennemű pártelnevezések, akasztatik egy — a sok előző használattól már meglehetősen kopott — programmköpenyke az uj jövevény meztelen vállaira és ismételtetnek azon hangzatos frázisok, melyeket már könyv nélkül tudunk és melyek mégis az egymást felváltó pártok által előszeretettel használtatnak, hogy a választás után a párttal együtt lomtárba kerüljenek. Most is megjelent egy újonnan alakulandó párt programmja amiből jog- és észszerűen következtethető, hogy megjött a kamarai választások ideje. Ilyenkor nem takarékoskodunk a nagyhangú szóllamokkal és valódi csoda, hogy árvalányhajat nem tüzünk a kalapunkra, csapra nem veretjük ,a hordót és more patrio cigányszó mellett nem járjuk a kállai kettőst. A sok, már létező: «régi»', «közép>. «reform» stb. párt mellé sorakozik most az < egységes ügyvédi j>drt». Ez is, mint elődei eddig kivétel nélkül, «az ügyvédi hivatás gyakorlatának kellő színvonalra emelését, illetve visszahelyezését — egészséges ügyvédi közélet megteremtését és the last but not the least: a kamarai választásoknál elfoglalandó álláspont meghatározását>tűzi ki feladatául. Mintha ezeket a programm-pontokat már ismételve —persze a többi létező pártok több-kevesebb gyanúsításával keverve — régebben is hallottuk volna. Mi lett azon bőbeszédű, egeket ostromló programúiból, melyet a mult választások alkalmából alakult reform-párt hirdetett? És komolyabban fogják-e fel az uj párt emberei kitűzött feladatukat, -- mint egyszerű eszköznek a választásnak saját intentiójuk szerinti keresztülvitelérc? Eddig csak az ügyészi állás szólítja harcba a feleket. Pollák Illés önként visszalép és örökéért eddig két pályázó verseng. Remélhetőleg még többen és pedig a javából fognak jelentkezni, kik nem várva ez állástól saját egyéniségük, befolyásuk és tekintélyük emelését, ellenkezőleg annak kifelé is oly köztisztelelet szereznek, mint ezt hajdan Györy Elek cselekedte. Pártállást senki érdekében sem foglalunk és tárgyilagosságunkat minden párttal szemben fönntartjuk, — hadd győzzön a jobbik. De ügyelni fogunk arra, hogy a concurrence deloyale hydrája fejét fel ne üsse, a kedélyeket a kölcsönös, gyanúsítás ne mérgesítse és, hogy a korteskedés a megengedettnek határát tu ne lépje. A fennt emiitett párt alakuló ülését e hó 19-én tartotta meg; tagjainak száma elég nagy és soraiban sok, igen tekintélyes ügyvéd nevével találkozunk, — ami fellépésének már eleve bizonyos erkölcsi súlyt ad. r. I. Az öngyilkos özvegyének kártérítési igénye az ellen, aki az öngyilkosságot okozta. Ezen rendkívül érdekes esetben döntött nemrég a bécsi legfőbb ítélőszék. Ugyanis A. és B. alperesek egy napon C-nek azt mondták, ez utóbbi házában levő korcsmában, borozás közt,— nogy C. feleségénél voltak és vele nemileg közösültek. A. és B. később elmentek C lakásához, hol C-t találták. Mig ('. neje a rendőrségért futott, hogy a tolakodó magaviseletű A. és B. ellen védelmet keressen, C. bement lakásába és felakasztotta magát. C. felesége keresetet indított ezen tényállás alapján A. és B. ellen, előadván, hogy ők okozták férje hálálát, mely által férjét és fenntartóját elveszítette. Kéri tehát azon kár megtérítését, mely őt férje halála által érte. Szenvedett kárát havi 8 koronában számította fel és kérte a bíróságot, hogv A. és B. egyetemleg marasztaltassanak felperesnek ezen havi járadékot özvegysége idejére megfizetni. Az alsóbiróság elutasítja felperes keresetét. A cs. kir. Icitmeritz-i kerületi, mint felebbezési bíróság megilélte a kereseti igényt. A cs. Kir. legfőbb ítélőszék 1ÍI04 jun. 23-án kelt 8,754. sz. ítéletével helybenhagyta a felebbezési bíróság ítéletét. Ezen utóbbi itélet érdekes indokolásából a következőket közöljük: Az általános polgári törvénykönyv 91. §-a meghatározza, hogy a férj köteles feleségét vagy onához képest tisztességesen eltartani. A férj ezen kötelezettségének természetesen megfelel az asszonynak azon joga, hogy férjétől ennek vagyoni visszonyainak megfelelő tartást követelhessen. Minthogy felperesnő férje öngyilkossága által azon lehetőségtől, hogy ezen tartási igényét érvényesíthesse, megfosztatott, annak folytán kell jogának lennie arra, hogy alperesek ellen megfelelő kártérítési igényt érvényesíthessen, amennyiben ezek az általános polgári törvénykönyv alapelvei szerint ezen kárért egyáltalán felelősségre vonhatók. E kártérítési követelés természetesen nem alapitható az általános polgári törvénykönyv 1,327. Sj-ának különös határozmányaira, hanam az általános polgári törvénykönyv 1,284. és 1,290. §tj-aira, amelyek szerint bárki is jogosítva van, hogv a kártevőtől az annak vétkességéből okozott kárért kártéritést igénveijen. Felperesnőnek mint kárszenvedettnek kell már most bebizonyítania azt, hogy a neki okozott kár alperesek cselekedetének közvetlen vagy közvetett következménye. Sem az elméletben, sem a gyakorlatban nem vitás, hogy a causalnexus fogalma nem szorítkozik a külvilág íizikai behatásaira, hanem hogy a szeméhekre