A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 43. szám - A XXVII. német jogászgyülés. Folytatás

308 gyakorolt psyehikaj behatások is a cselekvés fogalma aláesnek. A jelen esetben alperesek az öngyilkos feleségét megrágalmazták, amennyiben öt férjével szemben házasságtöréssel vádolták; söt ezek tréfájukban, aminek ők nevezik, még tovább mentek és felálltak a megrágalmazott nÖ lakásának ajtája közelében, hogy férjével szemben vádjaiknak a valószínűség látszatát kölcsönözzék. 11a mármost tekintetbe vesszük, hogv C-nek öngyilkossága közvetlenül ezen jelenet után történt meg; hogy tapasztalat szerint éppen ilyenféle gyanusitgatások kergethetik a becsületében megsértet}..férjet öngyilkosságba, söt még gyilkosságba is; hogy továbbá / az öngyilkosságra más ok fel nem merült, söt alperese^^széröl-nem is állíttatott, ugy nem lehet kétely az iránt, hogy Ur alpere/síjfc ezen cselekedete által előidézett szerfölött izgatott VSfefc-áUrtW/ejtette A. Vilmost muló elmezavarba, melyben az imgy^l^g^pf elkövette. Ebből következik, hogy a férj halála, mely által a kár származott, alperesek által nem ugyan közvetlenül, de mégis közvetve, vagyis az öngyilkos lelki világára való behatás által, idéztetett elő, ugy hogy ez az alperesek cselekedetének következménye. Az iránt sem lehet kétség, hogy alperesek cselekedete, mely közvetett következmény gyanánt ('. öngyilkosságát idézte elő, jogellenes volt, amennyiben felperesnőnek házasságtörésscl való vádolása büntetendő cselekedetnek mutatkozik. Ennek következtében az ezen büntetendő cselekedetből közvetlenül vagy közvetve bekövetkező kár jogellenesen okozottnak tekintendő. A jelen esetben ex delieto kártérítésről van szó ; a kárvallott köteles tehát bizonyítani, hogy a kártevőket vétkesség terheli. Szándékosság nem róható fel alperesek terhére, mert a kárvallott maga sem állította, annál kevésbé bizonyította vagy kísérelte meg bizonyítani, hogy ezek a bekövetkezett kárt szándékolták volna. ( sak az lehet tehát vitás, hogy alpereseknek culpa lata (feltűnő gondatlanság á. p. t. 'ó'il. vagy pedig culpa levis (kisebb gondatlanság) róható terhükre. Ha mármost tekintetbe vesszük, hogy alperesek nem elégedtek meg azzal, hogy felperest házasságtöréssel vádolják, hanem ezen gyanusitgatásuknak fent vázolt magaviseletük által még a valóság látszatát is akarták kölcsönözni, akkor be kell ismerni, hogy mindent elkövettek, hogy a férjet legmélyebben megsértsék, amint ez nyilvánvalóan szándékukban is volt. Az életben naponként előfordul, hogy egy ily módon becsületében megbántott, a végletekig felingerült férj, — érzékei feletti uralmát elveszítve, — öngyilkossághoz fordul, hogy a gyalázattól megmeneküljön, vagy pedig más kétségbeesett cselekedetet követ el. Ilyen esetek az újságok olcsósága és elterjedtsége mellett bizonyosan alperesek előtt sem maradtak titokban. De nem tekintve ezt, alperesek, akik egy büntetendő cselekményt szándékosan elkövettek, már a legkisebb gondosság mellett is tudhatták volna és kellett volna is tudniok, előre láthatták volna és kellett is előre látniok, hogy cselekedetüknek hátrányos következménye lehet. Mármost abban, hogy alperesek a büntetendő cselekményt elkövették, anélkül, hogy az esetleges, sőt valószínű következményekre gondoltak volna, oly feltűnő gondatlanság állapítandó meg, amely őket az összes következményekért felelőssé teszi. Alpereseknek, akik az öngyilkosságot ugyan sem előidézni nem akarták, sem előre nem látták, az ált. polg. törvénykönyv l,29ö. S-ában feltételezett vétkessége nem abban rejlik, hogy a következményt akarták, hanem hogy tudhatták azt, mivel büntethető cselekményük ezen eredményét előrelátni és abbanhagyás által elkerülni tartoztak volna. Minthogy mindegyik alperesnek a kártevésben való részessége beismerésük alapján bebizonyult és nem állapitható meg, hogy melyiknek mekkora a vétkessége, ennek folytán alperesek az ált. polg. törvénykönyv 1,302. fca értelmében a kárért egyetemleg szavatolnak. A fenti fejtegetésekből kitűnik, hogy a felperesnő által felhozott és a dolog helytelen jogi minősítésén alapuló felebbviteli ok tényleg fennáll, miért is felperesnő felebbezésének helyt adni és a megtámadott ítéletet akként kellett megváltoztatni, hogy alperesek egyetemleg kötelesek felperesnőnek az elmaradt hasznot az ítélet értelmében megtéríteni. Törékeny tárgyakban esett sérülésért a vasút csak akkor felelős, ha bebizonyosodást nyer, hogy a vasút az árut sértetlenül vette át s a kárt közegeinek gondatlansága okozta. A magyar kir. államvasutakon szállított egy tükör törött állapotban érkezett meg rendeltetési helyére. A szállítónak 1,280korona erejéig terjedő kártérítési kérelmét a vasút elutasítván, a dolog perre került. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék a keresetet elutasította. A berni egyezmény 44. cikke, illetve az üzletszabályzat 9QJ S-a szerint, az áru átvételével a vasút ellen a fuvarozási szerződésből eredhető minden igény megszűnik. Igaz ugyan, hogy amikor az árut átvették a vámhivatalban, a vámhivatalnok megemlítette, hogv a tükröt tartalmazó láda meg van sérülve, de ez a vasútra nézve közömbös. A vasút az árut július 19-ikén adta át a vámhivatalnak, a fél pedig július 2ö-ikán vette át a vámhivataltól. Nincs megállapítva, hogy a törés a vámhivatalnak történt átadáskor is megvolt s nem állapitható meg az sem, hogy a törést., ha ez megvolt, a vasút emberei okozták. A budapesti kir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét jóváhagyta. A Kúria 1,228'98 sz. döntésével a tábla ítéletét megerősitette a következő további indokolással: Az üzletszabálvzat 77. §-a szerint a vasút oly károkért nem felelős, melvek sajátos'természetüknél fogv a a törés vészé lyének vannak kitéve. Mindaddig, mig ennek az ellenkezője bizonyítva nincs, az vélclmeztetik, hogy a kár tényleg a törés veszélyéből keletkezett, amiért csak akkor lenne a vasút felelős, ha beigazoltatik, hogy a kárt a vasút közegei okozták. Az üzletszabályzat 58. ij-ának 3. pontja szerint azonban a vasút a csomagolásnak külsőiig nem észlelhető hiányaiért nem felelős, hanem a feiadó viseli az ebből keletkezett károkat. Ennélfogva felperer, a törött tükörért csak az esetben igényelhetne kártérítést, ha egyrészről igazolni tudná, hogy a tükröt teljesen ép állapotban adta át, másrészről azt is bizonyítaná, hogy a törékeny áruban keletkezett kár a vasút, vagy annak közegei hibájából eredt. Mivel pedig sem a felvett tényálladéki jegyzőkönyv, sem a tanuk vallomása e feltevéseket meg nem erősiti, felperes elutasításával az elsőbiróságok ítélete meg volt erősítendő'. A vasút rendes kereskedői gondossága ellen vét, ha az elárverezendő árut huzamos ideig feküdni hagyja. Egy vámkezelés miatt sok ideig fekbér alá esett árut a vasút, minekutánna már a vámnehézségeket kiegyenlítették, még öt hónapig raktározott raktárában, ugy, hogy aránytalanul nagy fekbér merült fel. Azonfelül az árut más állomásra is vitette, hogy az árverés eredményesebb legyen. A budapesti kir. keresk. és váltótörvényszék 1). 477.01. ítéletével a vasútnak a fekbér és fuvardíj iránt indított keresetét elutasította. A vasul a/ üzl. szab. 70. ^. :j. pontjában foglalt jogának gyakorlásánál nincs felmentve a rendes kereskedői gondosság alól. Ha tehát megnyílt a joga az áru elárverezéséhez, vét a rendes kereskedői gondosság ellen, ha a szállítmány eladását ok nélkül hosszabb időre elhalasztja és ezáltal az áru értékével arányban nem álló mennyiségű fekbér felmerülését okozza. Mivel pedig a vasút okát nem adta annak, hogy az üzletszabályzatban előirt négy heti határidő leteltével közel öt hónapon keresztül miért késedelmeskedett a 80 K. értékű áru elárverezésével, az igazolatlan késedelmeskedés által felmerült és az áru értékével arányban nem álló 112 kor. 26 fillér fekbért, mint amelynek felmerülési'! saját hibája okozta, a féltől nem követelheti. Helybenhagyta a kir. törvényszék az elsőbiróság ítéletének azt a részét is, amelylyel a felperes követelésének kiszámításánál az alperes terhére esőnek fogadta el a Vcrsectől Verciorováig és innen vissza történt szállítás fuvardiját, az M. alatti kimutatásban a vámhivatali kezelés közvetítése címén részletesen felsorolt illetékeket és költségeket s az árverési jegyzőkönyv bélyegének árát; mert a kifejlettek szerint a vasút az áru visszaérkezésekor, annak átadása ellenében jogosan követelvén alperestőL az addig felszámított fekbér megtérítését, semmi alapja sincs alperes azon érvelésének, hogy az áru átvételét a vasút hibás eljárása akadályozta; ok sincs tehát arra, hogy az alperes vasút által kiérdemelt fuvardíj megtérítése elől meneküljem. De nem illeti meg a vasutat az az 50 korona 64 fillér fuvardíj, amelyet az árunak árverés céljából egy más állomásra történt szállításáért felszámított. Mert a vasút az elárverezendő árut elszállíthatja ugyan oda, a hol az eladásnál magasabb vételárat elérhetni vél, ezt azonban csak saját veszélyére teheti. Vagyis abban az esetben, midőn olyan áruról van szó, amelynek értékével az elszállítással járó fuvardíj arányban nem áll, a vasút e fuvardíjjal nem terhelheti meg azt, kinek rovására az árut eladja. Ezúttal pedig éppen ilyen eset forog fenn, mivel az áru 80 koronás értékével az 50 korona ti4 fillérnyi magas fuvardíj arányban nem áll. A menyiben a vasúti balesetben az elszerencsétlenült is hibás, a vasút csak fél kártérítésre köteles. Egy utas menetutjának csatlakozó állomásán megirt egy levelet s azt a pályaudvaron álló postakocsiba akarta bedobni. A mint a postakocsihoz ment, a vágány-átkelésnél egy éppen ott tolató mozdony alá került, úgy hogy nyomban meghalt. Hozzátartozói beperelték a vasutat kártérítésért, a mit az első bíróság meg is itélt. A másodbiróság elutasította felpereseket azon az alapon, hogy a balesetnek az elszerencsétlenült maga volt az oka. Harmadfokon az osztrák legfőbb ítélőszék 51, 014/95. sz. ítéletével, ugy döntött, hogy a számszerűleg kimutatott kár felerészét a vasút tartozik viselni. Indokok : Kétségtelen, hogy az elszerencsétlenült a tolatás idejében a postakocsi körül tartózkodott, a hol neki semmi helye sem lett volna, mivel a beszállás ideje még nem érkezett el. Az is bizonyos hogy a tolató mozdony őt elgázolta, minekutána az utas egy elővigyázatlan mozdulata következkében a tolatási vágányok közé jutott. Ily körülmények között megállapítottnak kell venni, hogy a balesetet ő maga okozta. Mindazonáltal figyelembe veendő, hogy a szerencsétlenség nem történik, ha a tolatás ideje alatt a pályaudvar el lett volna zárva s - ha már ez nem történt meg — ha a vasút alkamazottai a vágányok közt levő emberre több figyelmet fordítottak volna. Ez annál is inkább el lett volna várható, mert a vasút alkalmazottai tudták, hogy a pályatest teljesen szabadon áll s igy arra bárki is ráléphet. A vasút abbeli védekezése, hogy a baleset idejében nagy köd volt, nem vehető figyelembe, sőt ez súlyosbító körülményül szolgál. Nagy köd idejében a tolatásokat még több elővigyázattal kell eszközölni, a következmények pedig azt igazolják, hogy a vasút ezt az elő vigyázatot nem tartotta szem előtt, RÉ8ZVÉNYTÁRSH8ÁO NYOM0ÍJ* BUOAPteTEH