A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 40. szám - Igazságszolgáltatásunk reformja érdekében

27Ő A JOG alakulhatnak át a bíróban meggyőződéssé; mert a réM perrendtartások tisztában voltak azzal, hogy nem minden biró jogtudós, nem mindenkinek van emberismerete, élettapasztalata, kifogástalan itélőtehetsége, elfogulatlansága és elegendő jártassága, gyakorlata; mert a régi perrendtartások ezen rendelkezés által a jogbiztonságot és azt akarták elérni, hogy az igazságszolgáltatás ne ingadozzék, A mi mostani, és a javaslat alakjában előttünk fekvő ujabb perrendtartásunk szakított a régi rendszerrel. Azt, hogy kinek mit kell bizonyff ni, épp ugy a biró böles belátására bizza, mint ahogy a bizisjiyitékok szabad mérlegelési jogával ruházza fel a bírót. Elvileg nem is lehetne kifogás ez ellen, ha minden kinevezett biró a processuális jog tudományával tisztában volna, ha alapos törvénytudása mellett elegendő tapasztalattal, gyakorlattal es itélőte kétséggel bírna. Ámde hogyan bírjon mindezzel az az ujonan kinevezett albiró, ki addig soha sommás szóbeli pert maga nem tárgyalt, önálló ítéletet nem hozott és akit tán nem is tudása, reáteremtettsége, hanem esetleg protectió juttatott állásához. Hiszen megengedem, hogy lesz olyan albiró is — én is ismerek néhányat, — aki feladata magaslatán áll, mihelyt hivatalát elfoglalja, de hát a többi pár száz albiró, aki naponta csak ugy ontja az Ítéleteket! Ezekhez járul még, hogy nálunk a bírák legnagyobb része nem halad, elmarad, mert gyenge fizetése mellett el van zárva attól, hogy jogi lapokat járasson, hogy a tudomány terén jelentkező ujabb könyveket meghozathassa. A korral inkább haladó ügyvédek és a birák között a gyakoribb összejövetelt és az eszmecserét kizárja a patentált kasztszellem, és tetőzi a bajt még legkiváltképpen az, hogy bíráink' legnagyobb része hozzá szokott Ítéletek hozatalánál az egyedül rendelkezésükre álló dóuvénytárt használni, mely döntvénytárnak megvan az a szerencsétlen véletlenje, hogy hasonló jogeseteket mindig más-másként dönt el, miért is a legtöbb biró saját önálló judiciumát is elveszíti, ha ugyan bírt azzal valaha. Annak, hogy a biró bölcs belátásától függ, hogy ki mit bizonyítson és hogy a biró a bizonyítékokat szabadon mérlegelheti, legérdekesebb esete az, midőn az első biró az alperest, a másodbiröság felperest esketteti meg egy és ugyanazon köridményre és ennek következtében az első biró felperest keresetével elutasítja, a másodbiróság a keresetnek helyet ad. Hogy ilyen esetekben egyik félnek ugyszólva hivatalból uyujtatik alkalom a hamis esküre, hogy a perlekedő közönségben az eskü szentségébe való hit, de egyúttal a bíróságok igazságszolgáltatása iránti bizalom is teljesen kiöletik, ez kétségtelen ! Egy további hibája perrendtartásunknak, hogy annyiféle jogorvoslatot állapit meg ok nélkül. Mire való a felíolyamodás, a felebbezés, a semmiségi panasz, felülvizsgálati kérés megkülönböztetése, ha nem arra, hogy a feleknél és a bíráknál is zavart okozzon ? Hát nem sokkal egyszerűbb volna egy jogorvoslatot felebbezés név alatt megállapitni és ennek beadási határidejétmindenesetben egyidöben 8 vagy 15 napban megállapitni ? Azt hangoztatják a perrend-alkotók, hogy oda kell törekedni, hogy a bíróságok és különösen a felsőbb bíróságok a tulhalmozott munkától megkíméltessenek és ezért a jogorvoslatokat korlátozzák. Ez éppen olyan, mintha a betegségeket azzal akarnák kevesbíteni, korlátozni, hogy kevesebb orvost creálnának. A per, mint a betegség, egy szükséges rossz, és ha a beteg nem bizik az egyik orvosban, hármat hivat beteg ágyához. A peres ember is ügyét három fórum által kívánja eldöntetni, mert csak ez nyugtatja meg, és ha nincsen elég biró a felső vagy az alsó forumokon, tessék elegendő birót kinevezni. Ha béke idején a katonaság létszámát tudjuk szaporítani és adónkat ezért emelni, habár azt sem tudjuk, hogy a lehető háború esetén kelleni fog-e vagy elegendő lesz-e ennyi katona, miért ne szaporittassanak a bírói állások, mikor a bírákra biztosan és folyton szükség van, mikor a birák számát az ügyvédi karból mindig könnyen emelhetjük, mert nálunk tudtommal a törvénykezésre nem fizetnek reá, hanem abból még hasznunk van. Aztán hogyan is lehet kívánni, hogy a Kúriánál alkalmazott 80 vagy 90 kúriai rendes és kisegítő birák, kik hetenként legalább S napon át ülésekkel elfoglalva, hetenként alig 3 napon át dolgozhatnak, a körül-belöl 380 járásbíróságtól, 67 kir. törvényszéktől és 11 Táblától felérkező ügyeket egyáltalán es különösen gyorsan is elláthassák pláne akkoi, mikor évenként 2 hónapig a Kúrián szünet van, az alsó bíróságok azonban ez alatt is dolgoznak. Pedig ha fordítva lenne, és az alsó bíróságok szünetelnének két hónapig, a Kúria azonban dolgoznék, inkább megapadna a munka a Kúrián. Valóságos szerencsétlenség továbbá igazságszolgáltatásunkra nézve, hogy az igazságügyminiszceriumnál az elintézett ügyekben nem taríalomszerinti, hanem számszerinti elintézése alapján ítéltetik meg a biró tevékenysége, miből kifolyólag megtörténhetik, hogy egy különben minden tekintetben gyenge albiró, ki például a becsületsértés stb. apróbb ügyeket ugy-ahogy egyességekkel, megszüntetésekkel stb. elintézi, ugy hogy hátraléka az év végén nincsen, a ministeriumtól dicséretet kap, mig ugyanazon bíróság vezetője megrovásban részesül, mert több ügyet egy másik évre átvinni kénytelen. A rhiriisterium hivatolt eljárása következtében most már az alsó bíróságok lázas gyorsaságot fejtenek ki az ügyek elintézésénél, a járásbíróságok a legfelületesebb eljárás után sietnek felületes Ítéletekkel az ügyet lerázni, a törvényszékek mint felebbezési bíróságok sem tehetnek másként és ma-holnap oda fogunk jutni, hogy a járásbíróságoknál — csak hogy a restántia ne tüntettessék ki, — a függőben levő ügyeket, a felek vagy az ügyvédek hozzájárulásával, kiket az év végén ez iránt megkérni nem nagy dolog, szünetelőbe fogják tenni, a törvényszékeknél pedig az év utolsó napján, hasból, futólag, felületesen fogja minden biró ügyét referálni, az itélet, határozat elkészítése pedig csak majd márciusban v. áprilisban fog eszközöltetni. Hogy az ügyek gyors elintézése az igazság és az alaposság rovására történik, az kétségtelen és mint köztudatu tényt constatálhatom, hogy jelen perrendtartásunk és az ügyek gyors elintézése körüli hajsza ma már oda juttatta a polgárságot, hogy nyíltan hirdeti, miszerint nálunk csak törvénykezésről, de nem igazságszolgáltatásról lehet szó, hogy mindenki óvakodik a perektől, és hogy a perek száma napról-napra tényleg csökken. Nem tudom, hogy igaz e, de közszájon jár, hogy valamelyik igazságügyminister egyik kúriai elnököt felhívta, hogy a Kúrián az ügyek gyorsabb elintézését eszközöltesse és hogy az illető kúriai elnök azt felelte volna, hogy ő csak arra tett esküt, hogy az ügyeket legjobb tudása és lelkiösmerete szerint fogja elintézni, de arra, hogy mennyi idő alatt fogja ügyét ellátni, esküt nem tett. Hát annak a kúriai elnöknek tökéletes igaza van. Az ügyek gyors elintézése okvetlenül magával hozza a felületes elintézést és ami ennél még sokkal veszélyesebb, magával hozza azt, hogy a gyorsan 'és felületesen dolgozó biró, mert csak azt keresi, hogy minél könnyebben szabaduljon az ügytől, idővel lelkiösmeretességét is elveszti, aminek természetes következménye aztán, hogy az a biró mindenre kapható lesz nemcsak egy lelkiösmeretlen kormány, hanem bárki által is. Szerencsére ma még nem jutottunk el eddig, de ha igy haladunk, ha törvénykezésünket nem sajnáljuk, az igazságszolgáltatást kellő garantiákkal el nem látjuk, akkor biztosan nézhetünk az elé, hogy az állami lét és élet legfőbb alapját képező igazságszolgáltatás és a népnek ebbe vetett bizalma megszűnvén, a polgárzat kebelében már is nagyra nőtt elégedetlenség mielőbb az egész társadalom felforgatásának eszméjével fog foglalkozni. Végül nem mulaszthatom el reá mutatni arra, hogy mily sajnos az, hogy perrendtartásunk, miként a büntető perrendtartás is, oly nagy előnyben részesiti a formális jogot az anyagi jog fölött. A törvénykezésnek általán egyedüli és fő feladata az, anyagi igazságszolgáltatást előmozditni, mert a bíróságoknak tulajdonképpen az a hivatásuk, hogy az anyagi igazságot derítsék ki és ennek érdekében lett a hármas fórum létesítve azért, mert több biró inkább megtalálja az igazat. Ujabban azonban perrendtartásunk külömbséget állított fel, mert behozta azt, hogy külömbséget tesz a jogkérdés és ténykérdés között és az ügyek egy nagy részét elzárta a harmadik forumtói, mert kimondotta, hogy ezeket csak akkor lehet a harmadik fórum elé vinni, ha jogkérdésről van szó, a ténykérdés felülbirálatát elvonván a harmadik foktól. Hogy számos eset van, melyekben a legjelesebb tudós sem tudja a jogkérdést a ténykérdéstől megkülömbóztetni, vagy elválasztani, az bizonyos és hogy ezt a Kúria sem tudja, igazolja az, hogy számos esetben jogkérdést ténykérdésnek és viszont_ ténykérdést jogkérdésnek minősített. Es ha azt kérdezzük, hogy mire való az a megkülönböztetés, a válasz csak az lehet, hogy es által is a felsőbb bíróság munkája céloztatott apasztatui. , De hát apasztatott-e ez által ? Bizonyára nem!