A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 31. szám - Itélkezésünk ferdeségei. Első közlemény - Törvényjavaslat a szövetkezetekről. Folytatás

A JOG 227 vagy valamely tag kérvénye folytán semmisnek nyilvánítandó; de ha az első rendes közgyűlés megtartásától számítva 30 nap eltelt anélkül, hogy a megsemmisítés lkérelmeztetett vagy hivatalból elrendeltetett volna, ugy a hiány orvosoknak tekintendő. Ha a szövetkezet a hiányok következtében semmisnek nyilvánít tat'k, a felszámolásra vonatkozó határozatok alkalmazandók. A javaslat ezen megoldását, mely a hitelezők és tagok érdekeit egyaránt szem előtt tartja, kielégítőnek találjuk és érdemül tudjuk be e nehéz kérdés sikeres és önálló conceptióju megoldását a javaslat szerzőjének; ki sem a német törvényt, mely minden hiányt a cégbejegyzéssel orvosoknak tekint, sem a francia törvényt, mely szerint minden hiány semmisséget von maga után, alapul el nem fogadta. A javaslatnak talán legsúlyosabb tévedése a 17. §, mely a szövetkezetek működési körét határozza meg, teljes szabadságot engedvén a szövetkezetek minden fajának, de súlyos bilincseket szabva a hitelszövetkezetekre. E szakaszban nyilatkozik meg legpregnansabbul a javaslatnak reakcionárius politikai tendenciája, melynek végcélja az önálló kicsiny gazdasági exisztenciáknak tönkretétele vagy legalább is valamely függőségi viszonyba való beleszoritása. A hitelszövetkezetek kellő korlátok közé szorítva kétségtelenül alkalmasak arra, hogy a kisebb gazdasági egyedek hiteligényeit kielégítve, azok támogatására, önállóságának fenntartására szolgáljanak. Ezzel ellentétben a gyakorlati eredmények azt mutatják, hogy a fogyasztási szövetkezetek az önálló kiskereskedőket, szatócsokat mindenütt a szó szoros értelmében kipusztítják, gazdasági előnye ennek a fogyasztóra nincs, mert ő reá nézve a különbség csak az, hogy a közvetítés hasznát a szatócs helyett a szövetkezet rakja zsebre; ellenben megvan az a kézzel fogható eredménye, hogy az önálló kiskereskedő, a mindenféle állami kedvezményben részesített, rendesen hatósági személyek vezetése alatt álló és azok pressziója mellett, sokszor felekezeti izgatással létrejött és fenntartott szövetkezet versenyét nem állván, tönkremegy, minek folytán mindenki kénytelen e szövetkezetbe belépni és így ahhoz és vezetőihez, rendesen hetósági közegekhez, függő viszonyba kerülni. A javaslat a legridegebben szolgálja a fent vázolt célzatot. A hitelszövetkezet a legszorosabb helyi korlátok közé szorittatik. Fióktelepet nem állithat, működését csak közvetlenül határos, ugyanazon, vagy szomszédos körjegyzőség területen létező községre terjesztheti ki. Sehol a világon ilyen korlátozást nem találunk; egyaránt ellenkezik ez a forgalom szabadságával, és a hitelszövetkezetek céljaival. A szövetkezet feladatát az olcsó hitelnyújtást csak akkor teljesítheti, ha minél több tagja van, egyfelől azért, mert a tagok számával egyenes arányban anyagi eszközei is növekednek, másfelől pedig, mivel a költségek és az esetleges veszteségek nagyobb számú tag és üzletrész között elosztva, kevésbbé terhelik az egyes tagot. Elsőrangú feltétele tehát a kitelszövetkezet felvirágozásának, hogy módja legyen minél több tagot gyűjteni, ez pedig egyenesen ki van zárva, ha a szövetkezet a javaslatban tervezett szük területi határok közé szorittatik. A kis szövetkezetek hitele mindig drága lesz és inkább romlást mint támogatást nyújt. A javaslat a megszorítást azzal indokolja, hogy a terjeszkedő szövetkezetek ügynökei mindenféle hitegetésekkel csábították a tagokat, akik azután a távollevő szövetkezetek perei ellen idegen bíróság előtt védekezni nem tudtak. Az ilyen visszaélések bizonyára megtorlást és megelőzést érdemelnek; de a megtorlás helyes eszköze a büntető törvény szakaszainak helyes alkalmazásában, a praeventiáé pedig az ipartörvény kiszorításában és a szövetkezetbe való belépés, a szövetkezet alapítási feltételeinek helyes szabályozásában, nem pedig a hitelszövetkezetek működési művének megnyirbálásában keresendő. Mi a javaslat ezen intézkedését ugy, ahogy van, megérthetőnek nem tartjuk. Sem a javaslat, sem az indokolás nem nyújt arra támpontot, mit ért a javaslat a szövetkezet működése alatt. Vájjon elfogadhat-e a szövetkezet takarékbetétet kerületen kivül lakó egyéntől; vájjon nyujthat-e hitelt a kerületén belül lakó tagnak idegen területen levő ingatlanára vagy kézizálogul adott ingóságára ? A kérdéseknek végtelen sorozata vethető fel és marad megoldatlan a javaslat ezen szervezete mellett. Különösen nehéz a kérdés akkor, mikor oly tagról van szó, ki kilépésekor a szövetkezet területén lakott, de onnét kénytelen volt elköltözni. Fennmaradnak-e ennek tagsági kötelezettségei, gyakorolhatók-e tagsági jogai, avagy talán a javaslat tilalma az ilyenekre is kiterjed ? A szakasz intézkedését nagyon szerencsétlennek tartjuk és hisszük, hogy az érdekelt körök kritikájának sikerülend a javaslat ilyképpen való elfogadását meghiúsítani. A javaslat 18. §-a a külföldi szövetkezeteket, a kölcsönös biztosító-társaságok kivételével, kizárja. Ezen intézkedést a szövetkezetek tervezete eléggé indokolja. (Folytatása következik.; Nyilt kérdések és feleletek. Végrehajthatatlan a végrehajtási törvényben. (Felelet) Ily cimmel e lapok f. évi 28-ik számában közzétett kérdésre a t. szerkesztőség szíves engedelmével feleletem a következő: Kétségtelenül igaz, hogy a végrehajtási eljárásról szóló törvényben nincs precizirozva a kényszer-eszközöknek azon módja, mely szerint ingó-árverésnél a fizetést nem teljesitő árverelő az általa tett Ígéret és az utóbbi vételár közötti külömbözetet — a törvény 180. §-ának rendelkezése és szószerinti szövege szerint: az úgynevezett kisebb összeget — pótolni köteles. Az is igaz, hogy a végrehajtási törvény 185. és 186. §§-ai nem vonatkoznak ingó árverésekre. Mindazonáltal nem gondolnám, hogy e megállapítások dacára nem volna érvény szerezhető az eljárásban és gyakorlatban ennek a kényszer-elvnek. Lehet is, amint birói gyakorlatomban elő is fordult, mikor itéletileg köteleztem a fizetést nem teljesitő árverelőt a vételár-külömbözet megfizetésére. Lehet, hogy határozatom nem nyugodott tételes intézkedésen, de a ratiolegis elve hogy meg volt mentve és annak érvény is szerezve : azt garantirozom. Rövid dióhéjban előadva, eljárásom helyességét és intézkedésem eszmemenetét a következőkben legyen szobád előterjesztenem. A foglalás alá vett ingóság a végrehajtató követelésének fedezetéül szolgál. Az árverés, amennyiben külön árverési feltételeket a bíróság meg nem állapit, (melyet bármely végrehajtató jogosított előterjeszteni) a 108. §-a értelmében történik. Tudniillik, minden tárgy becsára kikiáltatván, fokozatos Ígéret tétetik s a legmagasabb vételárt ígérőre háromszori ismétlés után: az ingóság leüttetik. A vevő tartozik a tárgy vételárát készpénzben azonnal lefizetni, mely után az elárverezett tárgy a vevő birtokába adatik. Az eljárásról felvett jegyzőkönyvbe a megígért vételár s a vevő neve vezettetik be. Mármost, ha a legtöbbet igérő a vételárt azonnal le nem fizetné: a tárgy azonnal ujabhan árvereltetik s ekkor áll elő a felvetett eset. Szerintem ekkor is, mint az eljárás hü leírásához tartozót, fel kell tüntetni az árverésről felvett jegyzőkönyvnek ez utóbbi körülményt: A fizetést nem teljesitő árverelő nevét, lakhelyét, az általa tett Ígéretet. így meg van rögritve tehát a ténybeli adat a kényszer-eszközök érvényesithetésére. S most már csak az a kérdés merül fel, hogy ki élhet e joggal és mily eljárás során ? A jogosítványra nézve az állapit meg külömbséget; vájjon a végrehajtató követelése teljesen fedezetet nyert-e a fizetést nem teljesitő árverelő mulasztása dacára, avagy kénytelen volt tűrni végrehajtást szenvedett, hogy e vételár-külömbözet erejéig ujabb vagyontárgyakat bocsásson a követelés kifizetésére fedezetül. Első esetben maga a végrehajtást szenvedett, utóbbi esetben a végrehajtató (természetes, hogy esetleg a felülfoglaltatók bármelyike is) jogosult kérni e külömbözet megállapítását s ebben a fizetést nem teljesitő árverelőnek marasztalását. Ez a kérelem, mint nem szorosan a végrehajtási eljárással összefüggő, önálló kereseti jogra és ennek per utján való érvényesítésére ad alapot. Tehát kereset által teendő folyamatba és a kérelem összeg szerinti tőkére s ennek az árverési határnap óta járó kamataira szólhat. Bizonyítás anyaga az érvényesítendő követelés törvényben meghatározott alapja, esetleg az árverési jegyzőkönyvet pótló tanúvallomások. A marasztalási összeg az első esetben végrehajtást szenvedett, utóbbi esetben a végrehajtató avagy mint kielégítési alap javára Ítélendő meg. Kifizetése utalványozás illetve vételárfelosztás alapján a kielégítési sorrend megállapítása után történhetik. Azzal az óhajtással zárom be soraimat, hogy a végrehajtási eljárás szőnyegen levő kodifikációja alkalmával e felvetett kérdés gyakorlati része egy tömör mondatban vonatkozó helyen pótolható lenne. Nagy Zoltán, hajdúszoboszlói kir. albiró Vegyesek. A tiszai ág. hitv. evang. egyházkerület eperjesi kollégiumának jogakadémiáján az 1904—1905. tanévre a beiratások f. évi szeptember 1-től 12-ig eszközlendők; az előadások pedig szeptember lH-án veszik kezdetüket. Utólagos felvételnek szept. ]3—15. napjain dékáni, azután pedig tanári-kari engedélylyel lehet helye. Azok az egyéves önkéntesek, akik tényleges katonai szolgálatukat f. évi szeptember hó végén fejezik be, októberi—8. napjain iratkozhatnak be. A vizsgálatok határideje szeptember l-ctől 15-éig terjed. Tájékoztatás: A tiszai ág. hitv. ev. egyházkerület eperjesi ősi kollégiumának jogakadémiáján, — a hazai ág. hitv. ev. vallásfelekezet ez egyetlen ilynemű tanintézetén, — az 1903 — 1904. tanév alatt a következő tanárok működtek: Mikler Károly dr.