A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 2. szám - Törvény az idegen részvénytársaságokról Franciaországban

A JOG A törvénytelen gyermek tartása iránti perben a kiskorú anya, minthogy ő a per tárgyáról rendelkezni jogosult, a S. E. 7. §-ára való tekintettel perbeli cselekvőképességgel bir. A kir Kúria felülvizsgalati tanácsa: Alperes felülvizsgálati kérelmében a felebbezési bíróság ítéletét azért támadja meg, mert a felebbezési bíróság jogszabálysértéssel bocsátkozott az ügy érdemi elbírálásába, amennyiben a törvénytelen gyermek anyja csak 18 éves és így kiskorú lévén, a törvénytelen gyermek képviseletére az 1877: XX. t c. 39. §-a értelmében az árvaszék által kirendelt gyám van hivatva, következtetésképpen hivatalból volt volna észlelendő és az eisöbiróság Ítélete a S. E. 166. § a értelmében feloldandó a miatt, hogy a törvénytelen gyermeket a kiskorú anya illetőleg ez utóbbinak atyja képviseli. Ennek a panasznak nincs megállható alapja. Ugyanis a S. E. 7. §-a értelmében a kiskorúak, kik a per tárgyától peren kivül rendelkezhetnek, mint felperesek törvényes képviselőjük mellőzésével felléphetnek. Minthogy a törvénytelen gyermek tartása iránti követelést, ha a gyermeket maga az anya taitja, a természetes apa ellen az anya jogosult érvényesíteni és igy a per tárgyáról peren kivül rendelkezhet is, ennélfogva a kiskorú anya perbeli cselekvőképességgel bir. Ezt tartva szem előtt, az a körülmény, hogy a törvénytelen gyermek részére a gyámhatóság gyámot nem rendelt, illetve, hogy a tartási igényt nem a kirendelt gyám érvényesiti, a felebbezési bíróság Ítéletének feloldására okul nem szolgálhat az a körülmény, hogy a törvénytelen gyermek anyja, mint maga is kiskorú, a törvényes képviselője által képviselve indított keresetet, miből kifolyóan az adott esetben a S. E. 166. §-ában körülirt eset fenn nem torogván stb. (1903 október 2-án, I. G. 222. sz.) Kereskedelmi, csőd- és váltóügyekben. Osztálysorsjegy megküldése vétel céljából. A kereset elutasittatott, n ert a sorsjegy a játékban való részvétel folytán küldetvén, arra nézve csak akkor jöhet létre vételi ügylet, ha a sorsjegy az ajánlat elfcgadása idejében a játékban még részt is vehet, az pedig a sorsjegynek időközben történt kihúzása folytán ki volt zárva. A kir. kereskedelmi és váltótörvényszék (1901 dec. 23-án 82,792. sz.) felperest keresetével elutasítja. Indokok: Nem vitás, hogy felperes V., sorsjegye, melyet elsőrendű alperestől vásárolt, az osztálysorsjáték VI. oszt. 5. sorsjátékán 1900 március 26-án a legkisebb nyereménnyel, azaz 40 kor.-val kihúzat :.!t és hogy elsőrendű alperes erről 1900 március 27-én kelt levélben értesítvén felperest, a borítékba zárt (uj) sorsjegy megküldésével arra nézve vételi ajánlatot tett oly módon, hogy ezen sorsjegy ellenénékeként a már kihúzott sorsjegyet kérte megküldeni. Nem vitás, hogy az utóbb beküldött sorsjegy 1900 március 29-én kihúzatott s arra a nyereményadó levonása után tisztán fenmaradó 2,000 kor. nyeremény esett. Nem vitás az sem, hogy elsőrendű alperes 1900 március 21-én kelt levelében az utóbb küldött sorsjegy visszaküldését kérte és hogy felperes 1900 április 3-án kelt levelében a 40 k.-át nyert sorsjegyet küldte vissza és kijelentette, hogy az . . . (uj) sorsjegyet megtartja. Felperes azt vitatta, hogy elsőrendű alperesnek 1900 március 27-én és 31-én kelt leveleit nem vette azonnal kézhez, hanem azok megérkezésekor Bécsben lévén, azok oda utána küldettek és az ajánlatra annak vétele u'án azonnal elfogadólag válaszolt; a visszavonást tartalmazó 1900. március 31-én kelt levelet pedig csak az ajánlat elfogadása után kapta meg, de a kihallgatni kért tanúval csak azt kívánta bebizonyitattni, hogy március végén és április elején Budapestről távol volt és levelei Bécsbe utána küldettek, de azt, hogy a szóban forgó leveleket mikor kapta meg, alperesnek tagadásával szemben nem bizonyítja. Ámde ezek a körülmények bizonyítás esetére is közömbösek, mert a cserében küldött sorsjegy már 1900. március 29-én kihúzatott. Már pedig a húzás alá eső sorsjegynek a húzás tartama alatt való megküldése a •/. a. ajánlat szerint is abból a célból történt, hogy felperes a játékban továbbra is résztvegyen. Nyilvánvaló tehát, hogy a játékban való részvétel céljából küldött sorsjegyre nézve csak akkor jöhet létre vételi ügylet, ha ez a sorsjegy az ajánlat elfogadása idejében a játékban még részt is vehet. Ámde a felperes saját előadása szerint is csak 1900 április 3-án kapta meg a szóban forgó sorsjegyet, vagyis oly időben, amido'n a sorsjegy kihúzatván, a játékban már részt nem vehetett. Ezek szerint a sorsjegynek az ajánlat vétele és elfogadása előtti időben történt kihúzása oly felbontó feltételt képez, melynek bekövetkezése esetére a különben érvényesen létrejött ügylet hatályát vesztette, a miért is felperes a sorsjegy tulajdonjogát meg nem szerezte. De ettől el is tekintve, elsőrendű alperes ajánlatát 1900 március 27-én tette és annak elfogadásáról csak 1900 április 3-án értesült. A K. T. 315. §-a értelmében elsőrendű alperes ez ajánlata értelmében csak annyi ideig maradt kötelezve, amennyi rendes körülmények kőit a válaszadásra szükséges. Ez időszámításnál abból a feltevésből indulhatott ki, hogy ajánlata kellő idő alatt ért rendeltetési helyére. Minthogy pedig rendes körülmények közt Budapesten egy nap elegendő a postai válaszadásra és minthogy ez a határidő már eltelt és ez idő alatt felperes a sorsjegy megtartásáról elsőrendű alperest sem táviratilag nem értesítette, sem a korábbi sorsjegyet neki meg nem küldte; továbbá minthogy elsőrendű alperes időközben 1900 március 31-én visszalépését felperessel közölte: a szerződés hatályát vesztette. Akifejtettekkel szemben nem döntő az a körülmény, hogy felperes a sorsjegyet tartalmazó borítékot felbontotta, mert nem vitás, hogy nemcsak azt a borítékot, hanem a /. a. ajánlatot is kézhez vette, ebben pedig az ajánlat elfogadásának módjaként a távirati értesítés, vagy a nyerő sorsjegy azonnali beküldése volt megjelölve. Ezek szerint a boríték felbontása magában véve az ügylet megkötésének nem tekinthető. (1901 dec. ^3-án, 82,792. sz.) A budapesti kir. ítélőtábla (1902 november 18-án, 603. v. sz). Az eisöbiróság ítéletét indokaiból helybenhagyja. A kir Kúria (1903 évi november 5-én, 141. v. sz.). A másodbíróság ítélete a K. T. 135. §-ára alapított indok mellőzésével, az eisöbiróság Ítéletéből átvett egyéb indokoknál fogva helybenhagyatik. Felperes arató munkásaival abban egyezett meg, hogy munkabérüket a termés hányadrészében fogja megfizetni ; megállapítható továbbá az is, hogy a felperes arató munkásai az aratási munka befejeztével nem vették igénybe az 1898 : II. t.-c. 35. §-ban részükre biztosított azt a jogot, hogy munkabérük nem a termés hányadrészének természetben való kiszolgáltatásában, hanem készpénzben követelhessék, aminek folytán az aratókat megillető gabonatermés hányadrésze külön is rakatott. A dolog ily állásában kétségtelen, hogy ez a külön rakott és időközben elégett gabonarész a biztosítási szerződés 36. p.-bam foglalt azon gabonamennyiség fogalma alá vonandó, mely mint az aratók tulajdonát képező rész, a biztosítás tárgyát nem képezte. A bpesti kir. keresk. és váltótszék mint kereskedelmi bíróság (1901 szept. 16-án 59,001/901. sz. a.) Csorba E. ügyvéd által képviselt T. ált. biztosító társaság ellen 2,749 K. ír. keresk. perében következőleg itélt: A kir. tszék felperest keresetével elutasítja, stb. Indokok: Nem vitás a felek között, hogy felperesnek B. nevü pusztáján 1899. szept. 11-én tűzkára volt, amely alkalommal 520 kereszt szemes termés elégett. Nem vitás, hogy az elégett 530 kereszt szalma értéke 232 K-át tesz ki. Vitás azonban felek között az a kérdés, hogy az 530 keresztben az elégés alkalmával volt mag biztosítás tárgyát képezte-e vagy sem, illetve, hogy a mag elégése folytán szenvedett kárt alperes a biztositási szerződés szerint megtéríteni tartozik-e vagy sím ? Alperes azt vitatta, hogy a mag elégése folytán előállott kárát felperesnek megtéríteni azért nem tartozik, mert a keresztekben volt mag az aratók részét képezte, az pedig biztosítás tárgyá. nem képezte. A kir. tszék alperesnek azt az érvelését alaposnak találta, mert a B) alatt csatolt biztositási szerződés 36. pontja szerint biztosítás tárgyát képezte a többek között «azutolsó évi kalászos gabonanetnüek összes készlete, az aratás után az aratók, cséplők és felesek tulajdonát képező rész kivételével», vagyis az aratók része biztosítás tárgyát nem képezte. A periratokhoz csatolt, az illetékes közigazg. hatóságok által hozott B) és C) alatti határozatokkal és a 3. és 4. alattiak tartalmából kitűnik, hogy az elégett kalászos neműek, mint az aratók részét képező, felperes terményeitőt elkülönítve tartatott, ez tehát mint arató-rész, a már emiitett biztositási szerződés szerint biztosítás tárgyát nem képezte; ezután felperes biztositási dijat nem fizetvén, a mag elégése folytán előállott kárát tehát alperes megtéríteni nem tartozik. Vitatta felperes, hogy az elégett termés az ő tulajdonát képezte, mert az aratók készpénzbeli kielégítést kaptak és mert a közig, hatóságok határozata szerint az elégett gabona az aratóknak átadva nem lévén, a káros csak a munkaadó felperes volt. Felperesnek ezt az érvelését figyelembe venni nem lehetett, mert a fenn előadottak szerint kétségtelen, hogy az elégett 530 kereszt kalászos nemű rendeltetése az volt, hogy ez az aratók részét képezi, ez tehát a biztosításból ki volt zárva, nem változtat ezen az a körülmény, hogy az aratók készpénzbeli kielégítést nyertek, mert ehhez az aratóknak a munkaadók és a mezőgazdasági munkások közötti jogviszony szabályozásáról szóló 1898:11. t.-c. 10. és 35. §-a szerint joguk volt. Ily körülmények között felperes alperestől csak azt a kárát követelheti, amelyet a szalma elégése folytán szenvedett. Minthogy alperes a szalma elégése folytán előadott és falperes által is elfogadott 232 K. összeget 1900 szeptember hó 6-án felperes javára birói letétbe helyezte azzal, hogy ezen öszszeg felperesnek az ártatlansági bizonyítvány bemutatása után kiutaltassék; minthogy felperes az ártatlansági bizonyítványt csupán válaszához csatolta, 1901 jan. 28-án; minthogy a biztosítási feltételek 8. §. e) p. szerint a károsult a kártérítési összeg kifizetését csak az ártatlar.sági bizonyítvány bemutatása után követelheti, vagyis a biztosító fizetési kötelezettsége csak ezen bizonyítvány felmutatása idejében következik be; minthogy a fenn előadottak szerint felperes az ártatlansági bizonyítványt csupán 1901. jan. 28-án mutatta be, alperes pedig a 232 K-t előzőleg 1900. szept. 6-án birói letétbe helyezte éspedig fizetésként; minthogy e szerint alperes az általa fizetni köteles összeg fizetésével késedelemben nem volt, a magban okozott tűzkárt pedig fizetni nem tartozott: felperest keresetével elutasítani, stb. kellett. A bpesti kir. ítélőtábla (1902 okt. 29-én 3,362. sz. a.) az eisöbiróság Ítéletét megváltoztatja, alperes kártérítési kötelezettségét megállapítja és az elsőbiróságot ezen ítélet jogerőre emelkedése után további eljárásra, illetve uj itélet hozatalára utasítja, stb.