A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 23. szám - Sajtóeljárásunk s annak fejlődése. Folytatás

181 ban keresik (1621). mely Luther iratainak elégetését rendelte el tudvalevőleg. Ugyancsak Lutlier ellen adta ki /. Ferdinánd osztrák császár nálunk 1523 márc. 12-én az első censori rendeletet, melylyel Luther iratait kitiltotta. Ezt követi 1528. július 24-én ugyancsak /. Ferdinánd censori pátense, mely elrendeli minden kéziratnak előzetes megvizsgálását, mielőtt a sajtó alá kerülne; megszabja, hogy nyomdát csak a fővárosban és főgócpontokban állithatnak fel és az első n. n. nyomdarendszabályokat állítja fel, szintén azon kifejezett tartalommal, hogy az eretnekmüvek terjedésének gátat vessen. Szabadabb mozgást nyert a sajtó //. József császár alatt, ki, mint minden téren, ugy itt is korának egyik legszabadelvübb gondolkodója volt s ha a korszellem s környezetének téves eszméi alól nem is tudta magát teljesen kivonni, nagy fordulatot létesített azon rendeletével, melylyel legalább az előzetes censurát eltörölte s csak utólag kellett a már megjelent nyomtatványt a censornak bemutatni. De a nyomtatvány addig forgalom tárgyává tehető nem volt, mig azt a censor: admittitur jelzéssel jóvá nem hagyta. Tehát az előzetes censurától áttért a repressionalis systemára. De szabadelvüségét nem honorálták kellőkép, visszaéltek a sajtóval és annak szabad megjelenésével. — miértis 1790 január 20-án kénytelen volt ezen rendeletét visszavonni. Az ezután következő időben természetesen az uralkodók visszatértek a régi előzetes censura rendszeréhez, mely ezután dominált 1848-ig. E közben a censura oly elfogadott, büntetőjogi következményeket maga után vonó intézménynyé vált, hogy az 1803-iki osztrák büntetőtörvénykönyv külön foglalkozik a sajtórendszabályok utján elkövetett vétségek és kihágásokkal. Az 1848-iki sajtótörvény, ugy Ausztriában mint Magyarországban, átvette ezen sajtó és nyomdai rendszabályok egy részét, ugy mint azok ma is érvényben vannak. Az 1848-iki sajtótörvény körülbelül analóg alapra helyezkedett az ugyanakkori, V. Ferdinánd által 1848. márc. 13-án kiadott osztrák sajtórendszabályokkal és sajtótörvénnyel,*) azzal a különbséggel azonban, hogy az osztrák sajtótörvény igen helyesen a szerzőn, kiadón s nyomdászon k'vül, büntetni rendelte az elárusítót és terjesztőt is. Az 1848 évi XVIII t.-c.-et, mint már jeleztük, az 1867. évi május 17-ik igazs. rendelet helyezte vissza érvényébe; annak egyes intézkedéseit azután a Btkv. életbeléptetési tör*) Az 184S. évi XVIII. t.-c. életbeléptetése tárgyában kiadott s Deák Ferenc által elkészített életbeléptetési rendelet, melynek ugyan nyomtatott, de Deák saját kezeirásával corrigált példánya az országos levéltárban őriztetik, az 1867 május 17-én kiadott s az esküdtszékek szervezetéről szólló rendelettel teljesen azonos, csupán az irály régiesebb jellegű. Maga a rendelet azonban minden törvényhatóságnál esküdtszéket contemplált, nem ugy. mint az 1867-iki csak öt helyen, Pest, Debrecen, Eperjes. Kőszeg és Nagyszombat. Magát a rendeletet, tekintettel, hogv 12 nyomtatott oldal, e helyütt nem közöljük, de az érdeklődők útmutatásául reá mutattunk. vénye, majd később a bíróságok, ügyészségek szervezeti törvényei módosították, azonban annak sajtórendtartási és a nyomdaipart szabályozó intézkedései jórészt ma is érvényesek, mig ismét más intézkedéseit hatályon kivül helyezte az 1897 : XLI. t.-c. mely a tudományos rendeltetésű nyomtatványok köteles példányairól intézkedik. Az 1848 évi XVIII. t.-c. érvényes sajtórendtartási szabályait, valamint az 1897 évi XLI. t.-c.-et az alábbiakban közöljük. Az 1848 évi XVIII. t.-c. érvényes rendelkezései: 30. §- Újság vagy időszaki lap, melynek tartalma akár részben, akár egészben politikai tárgyak körül forog és havonként legalább kétszer jelenik meg, csak a következő feltételek mellett adathatik ki. *) *) Az által, hogy a vádlott a lefoglalt lapszámot a lefoglalás okául szolgált cikk elhagyásával újból lenyomatta és szétküldötte, a vádlott az őt kötelező ama tilalom ellen, hogy lapját havonként egyszernél többször megjelentetni nem szabad, nem vétett és pedig még azáltal sem. ! hogy a második lenyomatot — lefoglalástól való mentesítés céljából — I a 3-as számmal látta el. (A m. kir. Kúria 1900. május 29. 4,314/900) 1. Politikai tárgyak körül forog minden közlemény, mely az állami I célok megvalósításának módjaival foglalkozik s a törvény szempontjáI ból nem tesz külömbséget az, hogy az ily tartalmú elmélkedés magának ! a lapnak szerzeménye-e vagy máshonnan van átvéve, avagy politikai ! testületek vagy gyülekezetek tárgyalásai, nyilatkozatú köz öltetnek-e ? Az | ily közléseket, amennyiben a törvény szerinti föltételek teljesítése nélkül i történnek, nem teszi büntethetlenekké az 1848: XVIÍI. t.-c. 14. §-a, mert az ott megnevezett tárgyalások vagy iratok csak oly lap által közölhetők büntetlenül, amely politikai közlemények kiadására van jogosítva. A m. kir. Kúria (1904. ápril 13-án 3,364/B. sz. a.) 2. A törvény-hatósági kormányzat nem egyéb, mint az állami közigazgatás egyik szerve, melylyel állami célok valósittatnak meg ; a megyebizottság megalakítására vonatkozó okoskodás és útbaigazítás tehát már ezen általános szempontból is politikai tartalmú fejtegetés. De eltekintve ettől : a törvényhatóságok hatásköre, mint azt az 1886 : XXI. t.-c. 2. §. b) és c) p. körülírják, nincs az önkormányzatra szorítva, hanem nagyszámú állami jelentőségű és országos érdekű ügyeket is foglal magában. E hatáskörbe van különösen utalva «az állami közigazgatás közvetítése)) általában ; ezenfelül fel vannak jogosítva a törvény-hatóságok arra, hogy közérdekű, sőt országos ügyekkel is foglalkozhassanak, azokat megindíthatják, azokra nézve megállapodásokut fejezhessenek ki és azokat a kormánynyal cs a törvényhozással közölhessék.j Kitűnik ebből, hogy a törvényhatóság politikai testület is, melynek alakításánál a politikai tekintetek éppen nincsenek kizirva, amint hogy a vád tárgyává tett közleI mény is egy országos politikai párt szempontjából való közlemény és | egy országos politikai párt szempontjából való szavazásra hivja fel a j választókat. A m. kir. Kúria (1904. április 13-án 3,^93/B. sz. a.) 3. A hatóságok iratai és nyilvános tárgyalásairól megjelent hírlapi 1 tudósítások rendszerint a hivatalos iratnak és az ülések lefolyásának nem szórói-szóra való közlése, hanem kibővittetnek oly gondolatközlésekkel, amelyek a történeti igazságtól eltérően, tartalmaznak^oly állításokat vagy kifejezéseket is, amelyeknél, kapcsolatban a cikk egyéb tartalmával, a sajtójogi felelősség kérdése felvethető és vizsgálandó az is, hogy irányzatos elferdités nem fedezhető-e fel, vagyis a hív szellemben való közlés tényének megállapítása nem oly, alaki szempontokon nyugszik, mint a btkv. 104. §-ában meghatározott bűnvádi eljárás megindítását kizáró okok (bűnös halála, királyi kegyelem, elévülés), hanem annak előfeltételeit képezi a per összes adatainak érdemi mérlegelése. Az I848. ha szenvedélye már feszült, csak bosszuló sikert követel, és ' elnézi, sőt gyakran maga is elkövet minden erőszakot. Törvénynyel, alakisággal, a védelem jogaival nem törődik. A vérvád rendezői leleményesek. Pótolni tudják a hiányokat, betölteni a hézagokat. Az eszlári esetben holttest se volt, mégis meg lehetett a vádat szerkeszteni. Ehhez azonban tanú, — zsidó tanú kellett; ott volt Scharf Józsefnek előbb 4 éves kis fia, majd pedig annak 13 éves Móric fia. Előbbinek Farkas és testvérhúga által praeparált fecsegése alapul szolgált a községi bírónak, hogy a szolgabíró utasítására széles körű nyomozást tartson és ugy a gyerek mint azok vallomását bevegye, kik annak vallomásáthallották. A jegyzőkönyv a szolgabíróhoz beküldetett, ki azt nyomban a nyíregyházi kir. ügyészhez áttette. Ennek indítványa alapján a vizsgálóbíró röviddel rá már kihallgatta a kis fiút és anagyszámu tanukat. De a kihallgatást előzően már egy héttel: az egész ország a vérvádról beszélt. A vizsgálóbírói teendőkkel megbízott aljegyző «fiatal és tapasztalatlan ember volt; elég tehetséggel és rossz indulat nélkül, de tele feltűnési vágygyal». Napfényre akarta hoznia vérvádat, ami eddig alig sikerült valakinek és ezzel magára vonni a világ figyelmét, — ez volt nagyravágyásának egyetlen törekvése. Ha felelősségének súlya alatt némelykor meg is tántorodott, ott volt oldala mellett a parlamenti, megyei és hírlapírói körökből megalakult és permanensül működő, dictatori hatalmat gyakorló jóléti bizottság, mely néki a legcsekélyebb részletkérdésben is direktívát adott és nagy, szolgálatkész, tanukat praeparáló és gyanuokokat teremtő, hirthozó és hirtvivő apparátussal rendelkezett. Ide gravitált a törvényszék elnöke és ügyésze is — miért követeljük ily körülmények közt egy fiatal tszéki jegyzőtől a lehetetlent, a: emberfölöttit?. . . És kezdődik a nagy vizsgálat, a terhelő tanuk kikészítése, Péczely irnok, Vay György és Resoki András csendbiztosok vallató módszere, mely a legkonokabb tagadásban levő vádlottat vagy tanút izibe kezes báránnyá átformálja és oly vallomásokat produkál, melyek talán a vizsgálóbíró akaratán még tul is mennek. De minek bocsátkozzunk itt részletekbe? Nagy számmalvagyunk még ma is, akik az akkori eseményeket ex asse ismerjük; aki pedig ezeket nem ismeri, az siessen e részleteket Eötvös könyvéből megismerni. Azt fogja hinni, hogy egy érdekts kriminalistikus regényt olvas, holott itt a szerző utolsó betűig igaz és élő forrásból merített. Csakhogy nincs regényíró, aki oly leleményes lenne, mint maga az élet, — és mégis csak különb dolog az aktuális, világfeszitő és világraszóló eseményekben mint vis movens szerepelni és saját működését megörökíteni, — mint az ilyet az íróasztal mellett, bár még oly ragyogó fantásiával kieszelni. Eötvös munkája a legbecsesebb anyaggyüjtemény a nagy per történetéhez; hogy az amellett oly érdekfeszítően van megírva, az a könyv értékét nem csökkenti, hanem emeli. A jogász talán némileg concisebb formát, több anyagot a per gazdag tárházából várhatott volna. De Eötvös e munkát nem csupán jogászoknak, hanem a nagy közönségnek szánta és igy jogosan tultehette magát a praxis forensis által követelt szabályokon. Talán más^irányban és szabatosabb alakban halad a munka, ha az véletlenül nem egy nagy politikai napilap tárcájának hasábjain lát először napvilágot. Ez kötelezte szerzőt az általa annyira tökélyre vitt szépprózai és népszerű elbeszélő irályra, egy Hogarth-féle ecsethez méltó rajzokra és kitérésekre, — másfelől pedig megfosztotta a munkát az egységtől, tervszerűségtől. A vizsgálat, mely azonos a dráma expositiójával, oly bőven