A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 23. szám - Sajtóeljárásunk s annak fejlődése. Folytatás

182 A JOG 1. Mely hatóságban a lap megjelenend, annak alispánjához, főkapitányához, grófjához, polgármesteréhez benyujtatik a nyilatkozat, melyben ki leend téve a tulajdonos vagy felelős kiadó, vagy felelős szerkesztő neve, laka és a nyomda, melyben a lap nyomatni fog s a hatóság elnöke azt a minisztériumnak bejelenteni köteles. 2. Ha a lap naponként jelenik meg, biztosítékul 10,000 frt. ha ritkábban jelenik meg, 5,000 frt. tétetik le készpénzben, vagy fekvő birtokra kettős biztosítékkal betáblázott kötél ezvényben; első esetben a tőke az illető hatóság felügyelése és jótállása alatt 5°/o kamattal a letevő részére jövedelmez. Az eddig megjelent lapok az 1. pontban foglalt feltételnek a törvény kihirdetése után tüstént, a 2. pontbelinek két hónap alatt tartoznak eleget tenni. 3. Sajtóvétségérti elmarasztalás esetében a pénzbüntetés a biztosítékból vonatik le; ha belőle ki nem telnék, azonkívül, hogy a szerző együttjótállójának tekintetik, a foglalás a felelős tulajdonos, kiadó vagy szerkesztő egyéb javaira is kiterjesztetik. Az ekként támadt hiányt az elmarasztaló itélet után 10 nap múlva ki kell pótolni, különben annak megtörténtéig a lap nem fog megjelenhetni. 4. Mely időpontban a lap vagy füzet szétküldöztetik, annak egy példánya, a bejegyzett felelős személy aláírásával, a helybeli hatóság elnökénél tétetik le. Csupán ennek nem teljesítése miatt, a lapok szétküldését megtiltani nem szabad, hanem ki e szabály ellen vét, 200 frtig terjedhető pénzbüntetéssel fog büntettetni. 31. §. Ki az előbbi §-ban elősorolt feltételek betöltése nélküli időszaki lapot kiad, egy évi fogságig és 500 írtig terjedhető büntetéssel sujtatik. Ugy e büntetés, mint a 30. §. 4. szám alatt foglalt, köztörvényszékek által rövid uton, felebbvihetés és ellenállhatás nélkül fog kimondatni. (A 32. és 35. §. már nincsenek érvényben; a 33. §-ról pedig már bővebben szólottunk a sajtófelelősségről szóló fejezetben.) 35. §. Az elmarasztaló itélet meghozatván, az illető tulajdonosok vagy kiadók tartoznak azt lapjok legközelebbi számában közzétenni, a 31. §-ban megirt módon megveendő 100 frt büntetés terhe alatt. 36. § Midőn a 30. §. értelmében bejelentett felelős személy, itélet folytán fogságot szenved, az itélet kihirdetése után három nap alatt más felelős személyt kell bejelenteni és a lap csak annak neve alatt jelenhetik meg. A nyomdaipart szabályozó rendelkezések: 37. §. Nyomdát és könyomdát felállíthat mindenki, aki az 1880: XVI. törvénycikk 1. és 2. fejezetében foglalt rendeletnek eleget tevén, amelyben lakik, azon törvényhatóság elnökének szándékát bejelenti, aki erről a belügyminiszteri értesiti s a fővárosban 4,000, egyebütt 2,000 forintot részére 5%-alkamatozandót letesz. 38. §. Ki titkolt nyomdát s könyomdát bir, tudniillik, mely évi XVIII. t.-c. 14. §-ában foglalt tétel büntethetőségét kizáró ok s igy annak mérlegelése az itélöbiróság feladatát képezi. (A bpesti kir. Ítélőtábla 1904. ápril 19-én 1,690. sz. a.) volt ismertetve, hogy magának a fődrámának: a végtárgyalásnak és annak főembereinek már csak igen kevés hely, igen szük keret jutott. Pedig a nagy per ezen részét és szereplőit is, ugyanazon toll által, hason módon leirva szerettük volna elolvasni. Ugylátszik, hogy szerző a nagy munkában, vége felé vagy már belefáradt, vagy beleunt, — mindkettő gyakori jelenség oly irodalmi működésnél, mely nem az Írószoba magányában, gondos csiszolás mellett lát napvilágot, hanem a redaktió gőzkatlanában, a mindennapi szükségletnek készül. Eötvös lángeszére vall, hogy munkája annak dacára annyira sikerült, — viszont ő is lesz elég tárgyilagos beismerni, hogy müve revideáló kézre, itt-ott átdolgozásra is szorul; és hogy a minden bizonynyal küszöbön álló második kiadás, egyúttal egy többé-kevésbbé átdolgozott kiadás lesz. Es akkor ki fognak maradni azon szépséghibák is, melyek e munkára a nagy védő .védőtársainak kicsinyléséből (és itt első sorban szerzőnek néhai Heumann Ignác kiváló védőtársára gondolunk) reá tapadnak.*) Eötvös alakja nem lesz kisebb, szereplése és sikerei nem csekélyebb értékűek, ha a babérkoszorút akkori védőtársaival megosztja — ők arra becsületesen reá is szolgáltak. És babér illeti a vád kimagasló személyesitőjét: *) így munkája II. kötetének 6ö. lapján egyebek közt azt írja H e u m a n n-r ó 1: «a na£y perhez nem volt eléggé kifejlődve elméje s ehhez nem volt elég a közönséges jogtudomány s a mindennapi, bármily jeles ügyvédi ügyesség.» Véletlenül az akkori időben magam hallottam Eötvös szájából H e u m a n-n a k túláradó dicséretét és érdemeinek fenntartás nélküli elismerését. Akkor a dolog egészen friss és Eötvös memóriája is megbízhatóbb volt. Éppoly téves az, amit szerző Heuman-nak a védelemtől való visszalépési szándékáról ir. Való csak annyi, hogy ö neje unszolására visszalépési szándékát az elnöknek bejelentette, később pedig ezen bejelentését neje ujabb kérelmére visszavonta. (II. 72. I.) nincs bejelentve, műszereinek elkobzásán tul 1 évi fogsággal és 2,000 frtig terjedhető büntetéssel fog büntettetni. 39. §. Minden nyomdabirtokos lakását és sajtóinak helyét az illlető törvényhatóság elnökének bejelenteni tartozván, ezenkívül köteles egy átzsinórozott és elnökileg lepecsételt könyvet tartani, melyben mindenféle kis és nagy nyomtatvány elkészültének ideje, továbbá alakja, címe vagy ismertető tartalma, a kötetek, példányok, ivek száma bejegyeztetik. 40. §• Ugy a nyomtatványokból, mint az ábrázolatokból két példány a helybeli hatóságnak átadandó, egyik a hatóságé, másik bekötve a nemzeti múzeumé lesz. 41. §. Mely nyomdatulajdonos bármely nyomtatványra nevét és lakát ki nem teszi vagy álnevet tesz ki, ha a nyomtatvány sajtóvétséget foglal magában, bűntársnak tekintetik; ellenkező esetben 100 frtig terjedhető büntetésben marasztaltathatik el. 42. §. A könyvárusság semmi különös engedelemtől nem föltételeztetik, hanem azt a kereskedőkre nézve fennálló törvényes szabályok megtartása mellett mindenki gyakorolhatja. 43. §. A könyvárusok mindazon elmeműveket, melyek elmarasztaló itélet által nem sujtvák, szabadon árulhatják. 45. §. Az úgynevezett házalók vagy zugkönyvárulók az illető hatóság rendőri felügyelete alá helyeztetnek. (Folytatása következik.) Belföld. A budapesti ügyvédi kamara rendkívüli közgyűlése. A budapesti ügyvédi kamara május 29-én rendkívül közgyűlést tartott S z i v á k Imre dr. elnöklete alatt. A rendkívüli közgyűlésnek első tárgya volt az országos gyám- és nyugdij-intézet felállításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása, amelyet egy hónappal ezelőtt az igazságügyminiszter véleményezés végett az ország összes kamaráinak megküldött. S z i v á k Imre dr. elnök üdvözölve a megjelenteket, ismertette a rendkívüli közgyűlés tárgyát, megjegyezve, hogy a törvényjavaslat kidolgozására kiküldött u. n. nyugdíj bizottság munkáját a kamara választmánya is alapos és beható megvitatás tárgyává tette s a törvényjavaslaton több rendbeli módosításokat is tett. A mai közgyűlésnek feladata az eredeti törvényjavaslatot s a kamara választmányának azon tett módosításait megvitatni. Pap József dr. kamarai titkár referálása vezette be a törvényjavaslat tárgyalását. Előadta, hogy 5 évvtl ezelőtt a budapesti ügyvédi kamara már megpendítette az ügyvédi nyugdij- és gyámintézet felállítását, de akkor az igazságügyminiszter nem járult hozzá ezen tervhez. Végre a mult év január havában kidolgozott tervezethez hozzájárult azzal a kikötéssel, hogy a felállítandó nyugdij-intézet nemzeti jellegű legyen. A közgyűlés általánosságban elfogadta a törvényjavaslatot. Á részletes tárgyalás során különösen nagyobb vita indult meg a törvényjavaslat 4. §-nál az intézet javára a kamarai tagok után az ügyvédi kamara által beszolgáltatandó évi nyugdíjjárulék összegét illetőleg, továbbá a 7. és 8 § nál a nem fizető tagok töröltetését és a nyugdíjjárulék fizetése aló) egyes kamarai fizetésképtelen tagoknak felmentését illetőleg. A közgyűlés a törvényjavaslat eredeti szövegét nemcsak ezen most említett, hanem a törvényjavaslat többi §-aira nézve a kamarai választmány által javasolt módosításokkal elfoSzeyffert Edét is, aki ugy az alsó-, mint a felsőbíróságok tagjait tárgyilagosságban és felvilágosodott világnézletben toronymagasságban felülmulta. * Megoldották e a bíróságok a vérvád kérdését? Megadták-e az ajkaikon csüngő társadalomnak a megnyugvást, hogy itt is a bölcs Könyves Kálmán módjára : «de strigibus autem, quae non sunt, mentio non fiat ?» Korántsem ! Ily nyilt, őszinte, mívelt és tanult emberekhez egyedül méltó, a kórtünetet pestis módjára gyökerestül egyszer-mindenkorra kiirtó munkára — bíróságaink kaphatók nem voltak. Becsületes emberek létére nem mondhatták ki ártatlan emberekre a bűnöst (ami esküdtbíróság előtti eljárásnál, az akkori hangulat után ítélve, egy cseppet sem lett volna kizárva), de magának a kérdésnek érdemét nem érintették. Mert hátha nem alszik az ördög? Ha a csonkafüzesi hulla azonos Solymosi Eszterrel, — akkor nincs vérvád — de állhat e a b'róságok érdekében a babonás embereket kijózanítani és haragjukat magukra zúdítani, önmagukat is a Kagal mesés millióiban való részesítés vádjának kitenni, mikor ők maguk is szivük mélyében a babonának tért engedtek ? A vádlottak felmentendők, a vérvád ezúttal nem bizonyult oe, de hátha mégis ! . . . Jogilag elég a vádlottak felmentése. Ha a bíróságok ezenfelül észreveszik a vizsgálat tévedéseit és erőszakoskodásait, — akkor elkerülhetetlen lett volna a vizsgálóbíró, kir. alügyész. a csendbiztosok és egész sereg tanúnak fegyelmi és büntető uton való tömeges megfenyitése. Ez pedig ujabb olaj lett volna a tűzre, és az akkori közfelfogás szerint merőben lehetetlen volt. Homo sum, nil humani a me alienum esse puto» Révai Lajos dr.