A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 23. szám - Néhány szó a házassági jogról szóló törvény 94. §-ához

A JOG 179 jobban mondva, érettebb nővel saját cselekménye felelősségét egy színvonalra helyezem a férfiéval. Anyagi törvényeink eddigelé az apai kötelezettséget a gyermek 12, illetve 14 éves koráig állapította meg. Miért sújtja a javaslat a természetes apát még két évvel, arra gondol-e, hogy minden természetes gyereknek maturálni kell ? Homályos a javaslat ama kitétele, amennyiben azonban a gyermek 16 éves kor elértével is rászorulna, az atya kötelezettsége a gyermek teljeskoruvá váltáig tart, nacsak gyermekkorában szert nem tesz arra, hogy a maga erejéből megélhessen. Ily törvényes intézkedés tárt kaput nyitna a csavargásra és a züllött női existenciákra. Ha a törvény könyörületes akar lenni, ugy mondja ki azt, hogy az eltartás a gyermek teljeskoruvá váltáig, sőt ezentúl is tart akkor, ha a gyermek akár testi, akár szellemi fogyatkozásnál fogva beigazoltan munkaképtelen, de akkor is apa és anya egyetemes kötelezettséggel legyenek erre kötelezve, ha az anya munka és vagyonképes. Nem praecis az örökösnek a 353. §. szerinti kötelezett sége. Az örökös jogelv szerint a hagyaték erejéig kötelezhető örökhagyó kötelezettségeiért, de nem lehet kötelezve hagyaték nélkül oly cselekményért, mit nem ő követett el és melyért saját vagyonából kellene fizetni. Az apai és gyermeki kötelék erkölcsi, erkölcstelen tettekre ily kötelék nem létezik, főleg ha mint fentebb érintettem, sok nő a pillatnyi szenvedélyre számítva, lenyűgözi a férfi sorsát. Sajnos a mindennapi tapasztalat igazolja, hogy a házasságon kivül nemzett gyermekek apaságában jelentékeny százalékot képeznek a házas férfiak, hány felfordulást okozna az ily felelősség a családi életben! Teljesen indokolatlannak és helytelennek és az üzérkedésbe átmenőnek találom a javaslat 359. §-át. Ha a javaslat abból indul ki, hogy a teherbe ejtett nő a szülést megelőzőleg hat hét alatt nem képes dolgozni, humánus eljárást követ, ami ellen senkinek észrevétele nem lehet; ellenben, ha a javaslat előleges biztosítást kíván ideiglenes bírói intézkedéssel arra nézve, hogy a szdlésnek, az anyának 6 heti és a gyermek 3 havi eltartásának költségeit a szüléskor az apa azonnal fizesse meg, a szülésig pedig helyezze letétbe, ez már oly intézkedés, mi inkább a kereskedelmi, mint a családi jogba beillesztendő. Ennyit röviden e tárgyhoz. Néhány szó a házassági jogról szóló törvény 94. §-ához. Irta RÜTH JÓZSEF dr., sátoraljaújhelyi ügyvéd. Hazai jogéletünk számtalan jogintézményében feltalálhatjuk a liberális, a humanitárius szellemet, elég itt hivatkoznunk csak a büntető törvényen végigvonuló correctionalisatio rendszerére, hogy állitásunk igazolva legyen. Megnyilatkozik jogintézményeinkben a lovagias magyar felfogás is, mely mindenkor mint nemzetünknek egyik kimagasló erénye tette tiszteltté a magyar nevet. Ezen lovagias felfogásnak tündöklő példáját megjegecesedve látjuk az özvegynek biztosított haszonélvezeti jogban a hitvestársi és özvegyi öröklésben, mely utóbbi mint speciális magyar jogintézmény a magyar jogrendszernek egyik legszebb jogalkotása, habár ma már kevés gyakorlati jelentőséggel is bir. Ámde a magyar nemzet jogalkotásában a lovagias szellemet néha túlhajtva, oly jogintézményeket és felfogásokat honosít meg, melyek jelen társadalmi visszonyaink között sem meg nem felelők, sem nem célszerűek, — mint azt a házassági törvény 94. §-ában is lefektetve látjuk, mely törvényhely megengedi, hogy «a nem vétkes nő férje nevét a házasság felbontása után is megtarthatja, ha ezen akaratát a perben kifejezte. A bíró köteles a nőnek ezen jogát a felbontó ítéletben kimondani.)) Az az előny, amit ezen intézkedés a vétlen nőnek a házasság felbontása után nyújt, nincs arányban az ebből keletkező társadalmi visszásságokkal és azon számtalan bonyodalmakkal, melyek ezen intézkedés nyomában támadhatnak. Az idők folyamán a félreértések legválogatottabb példáival fogunk találkozhatni társadalmi életünkben; amellett ezen intézkedés az amúgy is ingatag hitelvisszonyainkra csak bénitólag hathat. Az előny, mit a nő nyer, az, hogy férjének társadalmi előkelőségét, rangját és cimét épségben megtarthatja ; — ezzel szemben lássuk a hátrányokat. A vétlen nő megtartva férje nevét, — utóbbi pedig uj házasságra lép, aminek folytán két azonos nevü, rangú és társadalmu nő szerepel a társadalmi életben. Sőt ha a férjnek második házassága is bíróilag felbontatik, — ami könnyen fordulhat elő — és a vétlen nő ott is megtartva férje nevét, utóbbi pedig harmadszor is házasságra lépvén, oly visszás jogi helyzet áll elő, mely ellen jogérzetünk kell, hogy tiltakozzék. Legillőbb hasonlat rá: egy lélek három testben! Vájjon az ilyen esetek nem ellenkeznek-e a társadalmi rend legelemibb szabályaival is, mely joggal megkövetelheti, hogy kebelében a jogállapot bizonytalanságát távol tartsa? A társadalomban kell, hogy mindenki az egyéniség jellegét öltse magára, hogy mindenki az egyéniség bélyegét hordja magán! Vessünk egy pillantást a forgalmi élet terén előállható zavarokra is. A Térj gazdag ember hirében állva, az elvált nő. ki szegénysorsu, férje neve alatt mindenütt megjelenik, ennek valódi hitvestársául tekintetik, ami által lehetségessé válik, hogy jelentékeny hitelbevásárlásokat eszközöljön, mit az üzletember ama tudatban, hogy a gazdag férj hivtestársával áll szemben, szívesen nyújt neki. És a nőnek ezen magatartásában semmiféle büntetőjogi eriterium sem fedezhető fel, mert ő nem megtévesztési szándékkal megy az illetőhöz, hanem teljesen jóhiszemüleg, szükségleteinek beszerzése végett. felmentetett : «férjétől való erkölcsi függése és eddigi ...vizsgálati rabsága (!) okából.» Felebbezésre az erdélyi kormányszék, mint felsőbíróság felmentette a vádlottakat, egyúttal a bírósági szakértő minőségében szerepelt megyei borbély és Bydeskuthy Imre alispán ellen elrendelték a tiszti keresetet, — a meggyilkolt gyermek halálának igaz története azonban sohasem derült ki. Mert nem a közvetlen szemlélő első tanú eredeti előadása nyomán keresték az igazságot; a szakértő pedig, aki a vizsgálatot teljesítette, lelketlen és tudatlan volt. * * Ezen két eset megadja a kellő hangulatot a nagy perhez : az eszlári esethez. Látjuk, hogy a birói tévedés az ily perekben napirenden van, hogy a közvélemény terrorismussá, ellenvéleményt vagy ellenbizonyitékot nem tűrő erőszakká fajul és ennek befolyása alatt még a birákat is egy láthatatlan, incommensurábilis babonasági fluidum ; a vérvád hite, hatalmába ejti és a legképtelenebb dolgokra serkenti. Az eset helyes megítélésének szempontjából pillanatnyira sem szabad elfelejtenünk, hogy a tisza-eszlári vérvád vizsgálata oly időben megy véghez, midőn mai modern büntető perrendtartásunk még nem létezett. Ha az ügyészség erélye — Kozma Sándor főügyész kezdeményezése folytán, — a végtárgyalásnak modern alapon való lefolyását - a nyilvánosság és szóbeliség érvényesítése mellett, — ki is forcirozta, ugy itt is a modern eszmék csak cum grano salis tudtak érvényesülni. A végtárgyalás inkább csak hitelesítése volt a vizsgálat alkalmával a vádlott és tanuktól kivett vallomásoknak. Az elnök a tárgyalást C6ak ezen jegyzőkönyvek alapján vezette és tőle telhetőleg azon volt, hogy az e jegyzőkönyvek utján construált kép és előre készített Ítélet valahogy meg ne zavartassák. Vád és védelem pedig — egyes esetektől eltekintve — inkább csak staffage voltak ; meg kellett őket hallgatni, mint a tárgyalással járó szükséges rosszat ; vád- és védbeszédük azonban vajmi I keveset lendített a vádlottak sorsán. Annál nagyobb volt a középkori sötétség és elmaradottság, I az inquisitorius elveken nyugvó, a védelem teljes kizárásával — more patrio — tovább haladó vizsgálati stádiumban. Az eszlári perben pl. a vizsgálóbíró — aki nem is biró, hanem aljegyző volt (igaz, | hogy az úristen azóta felvitte a dolgát, mert ma már egy vidéki - kir. Ítélőtábla elnöke !) — kénye-kedve szerint és minden védői ellenőrzés vagy útbaigazítás nélkül, sőt minden szakértelem hijján végezhette a nyomozást. Kapkodott jobbra és balra, minden lidérc után szaladt, minden besugásra hallgatott, minden bárgyúságot készpénznek vette — mi sem természetesebb tehát mint az, hogy a labyrinthusból kivezető, a józan ész által sugallt fonalat elvesztette és kudarcot vallott. Csakhogy ezen kudarca sok embert szabadságától megfosztotta, egy egész felekezetet is a vádlottak padjára hurcolta, a magyar társadalmat két, késhegyig menő, harcrakész részre szakította, a kormányt, parlamentet magával hurcolta, Magyarország tekintélyét a civilisált világ előtt súlyosan komprommittálta, sőt még, — és ez a legszomorúbb a dologban, — az itélőbiróságot is inficiálta. Az izgalom, a szenvedély — mesterségesen szítva és egy fékevesztett sajtó vészkiáltásai által szakadatlanul fokozódva — futó tüz gyanánt egyie tovább terjed ; még az igazságügyek élén álló Pauler Tivadar is (a kit Szentgyörgyi államtitkára előttem egy alkalommal egész komolyan az «utolsó Jusefinerv-nek nevezett !) hisz a vérvád bárgyú meséjében és már csak egy hajszálon csüng a zsidók általános üldözése és kiirtása, — akkor, szerencsére, a vizsgálatnak egy kis csücske fellebben és a védők élén álló Eötvös birtokába jut a bírósági szakértők szakvéleményének, a csonkafüzesi holttest