A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 16. szám - A büntető törvénykönyv reviziójához

A JOG 125 életkor, család; állapot, a gyermekek száma stb. figyelembe nem vétetett, mert ily tökéletes fizetési rendszer a jövő zenéje. Állítsunk egymás mellé két egyént, kik középiskolai tanulmányaikat egyszerre kezdték meg. Áz egyik nem szeret tanulni és a IV. osztálynál abbanhagyja tanulmányait és dijnoknak megy, mig a másik több ambitióval rendelkezvén, középiskolai tanulmányainak végeztével a jogi pályára lép, majd pár évi joggyakornokoskodás után aljegyzővé kineveztetvén, azon veszi észre, hogy volt iskolatársa, ki elég szerencsés volt hanyagabb tanulónak lenni, már régebben irnok lévén, öt rangban és fizetésben megelőzi, így pl. az én iskolatársam, aki már 4 éve irnok, 1,600 kor. fizetést kap és rangban is megelőz és előttem les;; mindaddig, mig engem e s e 11 eg albiróvá ki nem neveznek. Azért mondom esetleg, mert mi garancia van arra, hogy a birói qualificatióval biró aljegyző valaha albiró lesz, még ha minden tekintetben kifogástalan és a birói állás betöltésére alkalmas egyén is. Tehát csak remélni lehet. A remény pedig nem ad kenyeret, reménynyel ne.n lehet eltartani a feleséget és gyermekeket. Kérdés tárgyát képezheti, hogy a fizetésrendezés ügyének végleges tisztázásával mennyire fog teljesülni azon remény, hogy a birói qualificatióval biró, illetve azt már a javaslatban kitüntetett határidő előtt megszerzett aljegyzők, jegyzőkké léptettetnek elő. Ez némileg enyhíthetné az ajegyzők rangosztályának megállapításánál elkövetett méltánytalanság hatásait és ha elérhető volna az, hogy a vizsgázott aljegyzők csakis a jegyzői álláson át jutnának albirói állásra, át volna hidalva az a nagy hézag, mely most az aljegyzői és albirói állás között van, mert jelenleg is, de ezelőtt még inkább, az albirák többnyire az aljegyzőkből kerültek ki. Véleményem szerint az ilyen nagy ugrás egészségtelen állapot és ha már úgyis nagy ellentét van a segédszemélyzet tagjai és a birák között, működési kör és hivatali állás tekintetében, annál károsabb a rangosztály és fizetés tekintetében fennálló át nem hidalt hézag. A vizsgázott aljegyző ma bármely nap várhatja kinevezését birói állásra és egy szép napon csak arra ébred, hogy 4—5 fizetési osztályt átugrott, fizetése megkétszereződött és a homályból egyszerre a díszes birói állásra emeltetett. Ilyen nagy előmenetel esetleg rázkódtatást idézhet elő, különösen a fiatabb és talán még tapasztalatlanabb férfi jeliemében. Nem mondom én, hogy az albirói állás oly fényes magaslat, melyre szédülés nélkül felnézni nem lehet, de az aljegyzői álláshoz képest az és már láttam ilyen megszédült fiatal alakokat, kik albiróvá kineveztetvén, régi bajtár saikra sehogysem akartak ráismerni. Ezeket tartottam szükségesnek a fizetésrendezés alkalmából kiemelni. E kérdések nagy jelentőségűek, mert a magyar birói karnak önérzetes, emelkedett gondolkodású, művelt és képzett bírákra van szüksége; a lealázott, elnyomott és nélkülöző segédszemélyzetnek pedig magát képezni, társadalmilag kiművelni se alkalma, se kedve nincs, az ilyen csiszolatlan és elcsigázott birákra sajnálattal tekint le az ügyvédek, közjegyzők és a jogkereső közönség műveltebb része. A szerkesztőség becses engedelmével, a segédszemélyzet működési körét illetőleg, észrevételeimet más alkalommal fogom megtenni. A tüntető törvénykönyv revíziójához. Irta HALMI BÓDOG. I Midőn egy törvényhozás az anyagi vagy alaki jog terén egyes intézmények vagy rendészeti életviszonyok szabályozása céljából kódexet alkot, a nagy stiláris és tudományos munkásság közepette az óriási elméleti és gyakorlati anyag értékelése közben nem fordíthat gondot arra. hogy számoljon azokkal a társadalmi, folyton hullámzó és változó fejlődő és hanyatló áramlatokkal, kázusokkal és kórokkal, amelyek az egyes törvénybeli intézkedések alkalmazhatóságát és repressió hatását befolyásolják, ez a munkásság nem a kodifikáció, hanem a közvélemény feladata és annak aktualitása a törvény életbeléptetése után az úgynevezett kritikai üzpróba alkalmával áll be, A magyar büntető törvénykönyv közel 25 éve van alkalmazásban és ezen hosszú idő óta a büntetőjog óriási hullámzásokon ment át. Az elmélet teréről az apostolok a társadalmi agitáció terére léptek és a humanisták, a kriminológusok a tett anaüsise mellé egyenlő, sőt gyakran azzal sikerrel konkurráló faktorként követelik a tettes analisálását. A vétkező ember leikiéletének kórbonctanát állítja elénk Lombrosó és felállítja a született terhelt fizikai személylei'ását. A gyakorlati példák óriási sorozatát mutatja be és családfákról vezeti le azokat a bűnözési hajlandóságokat, amelyeket egyes race-ok mutatnak. Ezekben a tanokban sok a naivtiás, sok a laikus és regényes elem, de vannak közöttük számtalan megszívlelendő és a valósághoz közel álló tünetek, amelyeket cinizmussal vagy iróniával elmellőzni és persifflálni nem szabad. A másik forrása a novelláris törekvéseknek a sociális élet örökké változó képe. Minden korszakban változik a társadalmi bünö < statistikája, a harci fuvalmaktól áthatott idők a vér szagával töltik be a levegőt. Az általános eldurvulás (Verroherung) ideién az emberi élet és testi épség elleni deliktumok lépnek előtérbe ; az aranysóvárgás korában, a gyűjtés lázának idején pedig a nyereményvágyból elkövetett vagyonelleni deliktumok veszélyeztették azt a morális békét, amelynek létrehozatala a büntető intézkedések legfőbb célja. Tehát a törvényeknek hozzá kell simulniok az életvisszonyokhoz és a statistikai adatokból megállapítható domináló deliktumok számának apasztása végett egyes deliktumok minősítésében és a büntetési tételekben nagyobb szigorúságot, a ritkábban előforduló bűnök üldözésénél pedig szelídebb mértéket keli alkalmazniok. Másrészről pedig a törvényeknek simulniok kell az emberiség fejlődéséhez, a mai komplex, ciseláltabb erkölcsű embert nem lehet a letűnt századok inquisitorius kinpadjára vonni. Nem lehet a régmúlt idők bosszút lihegő büntetési formáit alkalmazni, amelyeket a Kant megtorlási elmélete kegyetlen póse-al hirdetett. A Kant-theoria csődjét jelenti a magáninditványi büncse lekmények mindinkább való térfoglalása, de minden irányban kidomborodik az a hatalmasan modern humanitárius fejlődés, hogy a büntető igazságszolgáltatás nem korbácsot tartó poroszló többé, mely a gyűlölet fanatismusával esik reá a tettesre, hanem egy objektív rendészeti és javító organismus, mely a szenvedélyek vad tusáit energikus, de nem szuronyos kézzel eloszlatni és morális mederbe szorítani törekszik. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvény már teljesen ebben az eszmekörben mozog. A terhelt, aki ellen a bűnvádi eljárás foly, megszűnt egyoldalú szenvedő objektummá lenni, hanem egy a sértettel konkurráló oltalomban és a leghatározottabban körvonalazott jogokkal rendelkező perbeli személyként szerepel, akivel szemben áll mint ellenfél a közmorál érdekét képviselő közvád vagy az általa megtiport magánsérelmet és érdekvesztességet számonkérő magánvád. Ellenben az anyagi büntetőtörvénykönyv meglehetős atavistikus alapokon nyugszik és amily fogékonyságot mutatott az alaki törvényt készítő bizottság minden iránt, amit a modern evolúció a büntető eljárásban korszerűnek tartott, olyan érthetetlen konservativismust tanusit a garmadában benyújtott novelláris javaslatokkal szemben. Sokan azzal érvelnek, hogy a bűnvádi eljárás mégis csak nagyrészt technikai kérdéseket érint, amelyek risikója nem járhat végzetes következményekkel, de az anyagi jog tételei óriási erkölcsi felelősség terhe alatt bolygathatok csak meg. A felelet az lehet, hogy a gyakorlat egész működése a jogviták feletti minden döntés, a kis emberek egész óriási légiójára rá rója a legnagyobb felelősség terhét és mégsem demoralisál ez senkit, mert a judicium és a tiszta ész kritikája megtalálja a kivezető utat a jogviták és a kételyek labirintjében és ami kötelessége és kenyere egy széles körű, egy nagy organismusnak, azt az alkotó elmék legfőbb kísérleti állomásán, ahol a kételyek eloszlatására annyi theoretikusEés gyakorlati kontemplátióra van idő, nem lehet tulnehéz feladatnak nevezni. Az 1878- évi V. t.-c. megérett már a revisióra. A Csemegi Károly géniuszának megvoltak a maga absolutistikus nyilvánulásai, amelyek a fejlődő tudomány szemüvegén nézve ma már mohossá váltak. Csemegi teljesen az objektivismus hive volt. Análisise csak addig terjedt, hogy a tett minősítésével minő motivumok vezethetnek a megfelelő törvényszakaszok alkalmazására és a külső körülmények, a situációk és a , tettes hangulatának vizsgálatában csak annyira ment, hogy beszámitható-e a cselekmény vagy nem, alkalmazandók-e és milyen mértékben a súlyosító és enyhítő körülmények folytán a súlyosabb vagy enyhébb büntetési tételek. A tettes képét nem igyekszik az objektivismus iskolája plasztikus világításába helyezni, de szinte Röntgen erejű fényhatásokkal hozza felszínre a bűncselekményt. i A mi feladatunk arra terjed, hogy riportszerü adatait gyűjtve össze a gyakorlat munkásságának, megállapítsuk azokat a terrénumokat, amelyek törvényrevisió után esengenek, rámutatni azokra a deliktumokra, melyeknél az anyagi törvény , nem birja teljesíteni azokat a depressiv és javitó célokat, melyek érdekében megalkottatott. Nem megyünk belé a theoretikai vagy szerkezeti tökéletlenség mélységeibe, hanem konstatáljuk azokat a fejezeteket, ahol a minősítés nem megfelelő, hol a büntetési tétel túlzottan enyhe vagy szigorú. Az irattárak anyaga, a kriminálstatistika ami kutforrásunk és azoknak a gyönyörű novelláris javaslatoknak konklúziói, melyek minden aktualitásuk dacára sem részesülnek megérdemelt méltány' lásban.