A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 14. szám - Községi jegyzők és közjegyzök

110 A JOG evi kiadási tételeivel*), akkor szembeszökő, hogy mennyiben gyarapította a magyar biró hazájának vagyoni haladását és mennyivel maradt adósa a magyar pénzügyi tárca az igazság­ügyinek. A posta- és távirdajövedelem bevételei önállóan lesznek elszámolva, érdekes volna, ha azok az illetékbevételek, ame­lyeket az igazságszolgáltatás közvetlenül teremt, posta- és távirdai bélyeg módjára lennének elszámolva. A józan üzletember alkalmazottjainak annyit fizet, ameny­nyit megérdemelnek és amennyit neki használnak. A nagyobb pénzintézetek és gyárak vezérigazgatóinak évi jövedelme a ministerelnök járandóságait sokszorosan felülhaladja, de egy középszerű kereskedő disponensének jóval többet fizet, mint amennyit az állam egy járásbirónak. Igaz, hogy a magán­üzletember csak annyi segédmunkást alkalmaz, mint amennyire neki okvetlenül szüksége van. s ha pl. három olyan egyént alkalmazhat, kik annyit végezhetnek, mint más négy, e háromnak szívesen fizet annyit, mint más négynek, mert az neki előnyére válik. Az állam sajnos, nem követi ezt a gaz­dasági rendszert s csak annyit fizet, amennyiért munkást kaphat. Ennek következménye pedig az, hogy amilyen a bér, olyan a munka! Általánosan hangoztatott princípium, hogy az állam mun­kásainak számát apasztani, a munkarendet egyszerűsíteni és a munkások járandóságait javítani kell. Helyes. De akkor kezdjük avval, hogy az ügyvitelt valóban és észszerűen egy­szerűsítjük. Hogy ezt az igazságszolgáltatásnál nem tapasztal­juk, annak legegyszerűbb bizonyítéka, hogy az elfogyasztott papir rizsmaszáma évről évre nem apad, hanem tetemeden szaporodik. Jó szerszám, fél munka. Méltán állithaljuk, hogy az igazságszolgáltatás szerszámtára összehasonlítva a külföldi bíróságokéval, nem érdemli meg a jobb calcuiust. Az igazság­ügyi kormány évről-évre tömérdek nagyszámú nyomtatványt készíttet fegyházilag olcsón, de ro>szul ; a bíróságok ezeket csak nagy kinnal és sok correcturával használhatják s ha tehe­tik, a sokszorosító gépeiken készítik a használható nyomtat­ványokat, drágábban, de jobban, A sablon-munka, administratió és számvitel, különösen a járásbíróságok vezetőinek szellemi productivitását teljesen meg­bénítja és ha ezek véletlenül nem rendelkeznek egy a szám­vitelben megbi/ható becsületes írnokkal, munkaidejük legna­gyobb részét az iiodai ésfogházi anyagszerszámadásoknak, to­vábbá a felszerelési és könyvtári szakleltáraknak vezetésével valamint a bűnvádi és pénzbüntetési — na meg az elnöki letétek kezelésével töltik el. Hogy ez mily túlzásig terjed, arra elég ha azt constatáljuk, hogy a dijnokoknak az acéltollakat tucatszámra kell havonkint kiadni, vagyis a skatulyából ki­olvasni és lelkiismeretesen nyugtáztatni. Nincs tiszta fogalmunk arról, hogy más tárcánál milyen a kezelés, de azt tapasztalatból mondhatjuk, hogy az igazság­ügyi tárcánál a számviteli miseria és takarékoskodó mánia már tűrhetetlen. De térjünk vissza themánkhoz vagy inkább annak végéhez. Sajnos, távol állunk olyan ideál.s állapotok creálásától mint milyenek pl. Angliában az igazságszolgáltatás terén lé­teznek. A magyar biró álmában sem képzel magának olyan tekintélyt, mint milyent az angol biró representál és melynek illustratiójától egy jelenetet hozunk fel, melynek évek előtt néhány magyar ügyvéd. — ha jól értesültünk, Szilágyi Dezső is, — továbbá egy előkelő magyar mágnás, akkori osztr.-magy. nagy­követ Angliában, szemtanúi voltak: Az egyesbiró felfüggesz­tette a tárgyalást és kivonul, a nagykövet, mágnás közeledik hozzá s kezet nyújt neki. az angol biró ránéz, jobb kezét visszavonóan felemeli és tovább megy. Nem okvetlenül szükséges a magyar bírónak tóga és paróka, bár egy megfelelő egyenruha vagy jelvény, mint pl. az anyakönyvvezetőnél, a közönséggel való hivatalos érintke­zés alkalmával nem volna hátrányára, sőt talán a tekintélyt is fokozná, mert a biró magatartása ily jelvény alatt talán olykor hivatásához méltóbb volna. Azt, hogy a magyar birói kar succrescentiája elsősorban a köztiszteletben álló értelmes ügyvédek sorából kerüljön ki, már közelebb állana a lehetőséghez, de, sajnos, kevés oly köz­tiszteletben álló ügyvéd akad, ki 10—15 évi sikeres ügyvédi gyakorlat után az ez alatt szerzett vagyonnal, kész volna a je­lenlegi dotáció mellett elsőfokú birói állást elfoglalni. Amit azonban a magyar birái karnak feltétlenül köve­telni kell. az abból áll, hogy szervezete ugy reconstruáltassék, *) 1875 évben a bélyeg- és jogilleték bevétel 22.855,740 frt. volt, a bíróságok személyi és dologi kiadásai pedig 9.631.152 frt.; 19U0 évben a bélyeg- és jogilletékbevétel 78.300.600 K. volt, a bíróságok személyi és dologi kiadásai 31.556.9il K. hogy az intelligens származású jogvégzettek legjobbjai első­sorban erre a közszolgálatra pályázzanak és azok szine-java e pályán tudásukhoz, erkölcsi magaslatukhoz, valamint hivatá­sukban kifejtett buzgó és sikeres működésükhöz méltó meg­éihetőségi létfeltételeket találjanak. Nem a mostani bírói kar kéri ezt magának, hanem kérni és követelni kell ezt részére és a succrescentia érdekében a magyar nemzetnek. A magyar birói kar azt, amivel dotálva van, itt költi el és az adófizető közönség azért, hogy olyan igazságügyi apparátussal rendelkezzék, mely minden körülmények közt a magyar liberális elvekhez hiven és feltétlenül kifogástalanul (unctiónál, ne sajnálja tőle az úgyis visszatérő, méltóbb javadalmazást, mert jöhet — bár nem kívánjuk — olyan aera, midőn a birói kar etnikai niveau-ja az egyedüli alapzat, amelyre a magyar alkotmány támaszkodhatik és szükséges, hogy e támasz sziklamódra megingathatatlan legyen ! Községi jegyzők *s kö/jegyzök. Irta AVARFY FERENC, aradi ügyvéd. A Budapesti Hirlap e cim alatt irt vezércikkében emlékezik meg a budapesti kir. közjegyzők állásfoglalásáról a községi jegyzők magánmunkálataival szemben s látható pártfogása alá veszi a nótáriusokat. Cikkíró semmiképp sem tud megbarát­kozni a gondolattal, hogy a községi jegyzők magánügyködése megszorittassék. Legkevésbé pedig, mert felfogása szerint a köz­ségi jegyzők csekély dolatiója teszi ezt szükségessé, de enélkül is szükségesnek látja közérdekű szempontból. Véleménye szerint a népnek aránylag csekélyebb pénzébe kerül igy a jogügyeik elintézése, mig másrészt a nótáriusok jobban tudnak a nép nyelvén beszélni, mint akár a közjegyzők, akár az ügyvédek. Ez mind igen szépen volna megírva, söt a látszat is e mel­lett szólna, ha t. i. a községi jegyzők valamennyije birna a jog­ismeretek tudásával, melyek az efféle jogügyletek lebonyolításá­hoz szükségesek. Amit én azért is bátorkodom kétségbe vonni, mert ezek a teendők csak privát teendői a községi jegyzőknek s mert az ő hivatásos kötelességök más műkö­dési kört állapit meg részókre s más hivataibeli köit-lességeket ró reájuk. No de fogjuk reá, hogy a községi jegyzők hivatott őrei a lakossság jogügyeinek s abba beleártani magukat szükséses és hasznos. A jogügyek elintézése feladatukhoz tartozik. Vegyük azonban figyelembe, hogy ennek eredményeképpen, a tapasztalat mit bizonyt; ? E tekintetben bátran merek hivatkozni 30 évi ügy­védi praxi>omra, mint bizonyítékra s abból merített meggyőző­désemre, n.időn állítom, hogy a legelkeseredettebb és bonyolult perek egész légiói keletkeznek ajog­ü g y i e t e k kötésébe s lebonyolításába kontárkodó egyé­nek működéséből. Nem véve ki ezekből az úgynevezett falusi zug-prókátorok- és Írnokokat sem, kiknek szinte bőven kijut a felek jogügyleteinek elintézése. Mennyiben illeszthetők az ilyen eredmények egyenlő sorba a fentemiitett cikkíró ur ábrándszerü fogalmai mellé, azt ítélje meg a jogászközönség, kinek bő tapasztalat jut mindazon ese­ményekből, minőket a szakértelmetlen egyéneknek jogi ügyekbe való beleártása előidézni szokott. Vgasztalásunkra-e ? avagy az óhajtott jogrend érdekében emlitsem-e fel? hogy nekünk is, meg a közjegyzőknek is jut valami morzsa a községi jogügyek elinté­zéséből. Ezek ám olyan teendők, melyek bizony jogtudósoknak is nem csekély fejtörést okoznak, sőt nem egyszer gordiusi csomó alakjában kerülnek hozzánk. Természetes, hogy gyakran geniális jogismeret vagy úgynevezett Császár-vágás kívántatik, hogy a felek között megháborított jogrend helyreállítása elő idéztessék. Ezért aztán, ha illő díja­zást követel a szakértő egyén, köznyelven minő epithetonnal szokták illetni, az már köztudomású dolog. Többnyire mégis per alakjában kerül ügyvédkézre a dolog, s mert biró kell hozzá, hogy a felek között igazság legyen, a törvényszéknek is bőven kijut a munkából. K ö r b e r dr., aki a bécsi jogászok gyűlésén büszkén kiál­tott fel, hogy náluk a jogrend megőrzése oly avatott kezekbe van letéve, hogy egyezséget nem volna szabad egy ügyben sem kötni, mert az jogfeladással jár ! Nálunk, ahol nagyon is felbur­jánzott a zugirászkodás és a jogügyekbe való belék ntárkodás számtalan alakban nyilvánul, — aligha lehetne ilyen eredményt felmutatni. Sok tekintetben ingadozó igazságszolgáltatásunknak főbaja éppen abban rejlik, mert annak a lidérc-nyomása alatt áll. A jogfogalmak tarka-barkaságai kerülnek ki azokból, az igazságot kihámozni képtelenséggel határos és nem ritkán a felek akaratát, azok intencióit homályosan lehet felismerni. így alakul­nak aztán a különféie felfogások, jogszokások s eredménye szám­talan jogügyletekkel törvény hiányát pótló döntvények. S aj nos, még ezek is nem egy esetben kétféle magyará­zatra szolgálnak reá. íme a jogbiztonság! mely alapját kellene hogy képezzeállamiságunknak. Ha nékünk, ügyvédeknek saját anyagi jólétünk alap­ját a perek sokasága s a jogrend zavart hely­zete képezné és ha nálunk csak az önérdek ját­szana szerepet, szívesen bele kellene nyugod-

Next

/
Oldalképek
Tartalom