A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 8. szám - Japán alkotmányáról

A Nyilt kérdések és feleletek. A végrehajtási törvény 132. §-ához. (Kérdés.) Ingókra elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosítása alkalmával rendelvényileg lefoglaltam végrehajtást szentfedőnek (A.-nak) azon jogát, mely szerint ö B.-tó'l vétel jogcímén bizonyos ingatlant követelhet. A foglalás jogerőre emelkedvén, a végrehajtást foganatosító biróság végzésileg feljogosított engem arra, hogy a lefoglalt jogot érvényesítsem. (Vhtási törv. 132. §. 1. bek.) Hivatkozással e végzésre, fölkértem az eladót, B.-t, hogy juttasson mielőbb egy oly okiratot az én birtokomba, melylyel az ingatlanra vonatkozó tulajdonjogot B.-ről A.-ra (végrehajtást szenvedőre) irathatom, mert különben ez iránt «saját felperességem alatt a költséges birói eljárást teszem folyamatba.» (Id. 132. §. 2. bek.) B. erre ideadta nekem az <alkalmas okiratot>, azzal az értesitéssel, hogy ő ezt csak békeszeretetböl teszi, mert ő már a vételügylet megkötése alkalmával átadta A.-nak a telekkönyvi használatra is alkalmas adásvételi szerződést. Kérdés: mi a legmegfelelőbb módja annak, hogy az így kezeim közt levő ingatlanra kielégítési jogot nyerjek? Magam csak a következő megoldásokat tudom elképzelni : 1. A tkvi hatóságnál kérem a tulajdonjognak B.-ről A.-ra való átíratását. (A kérvényezés jogát megadja a feljogosító végzés.) Egyidejűleg az illetékes bíróságnál folytatólágos végrehajtást kérek A. ellen az újonnan felfedezett ingatlanra. Ez a legegyszerűbb, de egyúttal legkockáztatottabb dolog. Ameddig a végrehajtást elrendelő végzés a tkvi hatósághoz érkezik, bárki megelőzhet. 2. Egyelőre csak a folyt kiel. végrehajtást kéi em meg, azzal, hogy az összes példányokat magamnak kérem kiadatni, és ha a végrehajtást elrendelő végzés kezeim közt van, kérem a tkvi hatóságtól a tulajdonjog átírását s egyúttal a végrehajtást elrendelő végzés csatolásával a vhtási zálogjog bekebelezését. (Vhtási törv. 19. §.) Ezen tetszetős eljárás ellen azonban először is az hozható fel, hogy az id. 19. §. szerinti eljárásnak, ugy látszik, csak ingókra kért végrehajtás esetén van helye (u. n. r e i t e n d e Exécution); másodszor pedig attól lehet tartani, hogy azalatt mig a vhtási kérvény elintéztetik, A., ki hadműveleteimnek neszét vette, a kezei közt levő szerződéssel nevére iratja és nyomban agyonterheli az ingatlant. 3. Beadom a tkvi hatósághoz a tulajdonjog bekebelezése iránti kérvényt, csatolom az illetékes bírósághoz intézett folyt, kiel. vhtási kérvényt és arra kérem a tkvi hatóságot, hogy utóbbit elintézés végett tegye át az illetékes bírósághoz, nehogy azonban annak visszaérkeztéig megelőztessem, azt is kérem, hogy a tkvi hatóság — tekintettel arra, hogy a feljogosító végzésből követelésem számszerű összege, fennállása és lejárta megállapítható, és megállapítható különösen a szóban forgó ingatlanokra vonatkozó kielégítési igényem, — javamra a feljogosító végzésben feltüntetett összeg erejéig a zálogjogot előjegyezni szíveskedjék, természetesen a tulajdonjog átírásával egyidejűleg. Ezen, föltétlenül célra vezetni látszó eljárás sem helyes; minden jogászi számítás szerint a tkvi hatóság elutasítja az előjegyzés iránti kérelmet. Látnivaló, hogy a felsorolt módok egyike sem kielégítő. Már gyakorlati célszerütlenségük is eléggé ellenük szól; de szinte aggályosak, sőt egyenesen gyanúsak az elmélet szempontjából, mely szerint a végrehajtási törvény egyik alapeszméje a végrehajtási eljárás folyamán nyert jogok mennél tökéletesebb érvényesítése s a szerzés pillanatától való hatályossága. Hiszem, hogy ez az alapeszme a vhtási törvény 132. §-ának gyakorlati alkalmazásánál is érvényesíthető; de nem tudom, hogyan. Tanácsot kérek. A 132. §. 3. bek.-nek az a kijelentése, hogy az érvényesített tulajdonjogra vonatkozó végrehajtási jog a megfelelő szabályok szerint eszközlendő: semmi útmutatást sem nyújt. Sőt nézetem szerint még megnehezíti a megoldást. Kartal Ignác dr. Budapesten. Sérelem. Esküdtszéki bolondgomba. A marosvásárhelyi kir. törvényszék esküdtszéke e hó 15-én oly verdikt-et hozott, amely ismét hatalmas fegyver azok kezében, akik az esküdtbirói intézmény elvi ellenségei. A kérdéses verdiktet halált okozó súlyos testi sértés bűntettével vádolt ifj. O. János nyárádbálintfalvi lakos bűnügyében hozta az esküdtszék, bűnösnek mondván ki vádlottat ezen bűntettben, holott az egész főtárgyaláson egyetlen bizonyíték merült föl vádlott ellen: a csendőrök előtt kényszer alatt tett, de már a vizsgálóbíró előtt visszavont beismerése, amivel szemben fénytanuk igazolták, hogy a tettet nem ő követte el. A kihirdet-ett verdikt-et érthető megdöbbenéssel fogadta a főtárgyalás tekintélyes számú hallgatósága, de legjobban megdobJOG 63 bentette az a bíróságot, amelynek minden tagja érezte, hogy íme elérkeztünk az ellenkező véglethez, amidőn már az esküdtszék ártatlanokat itél el. És ekkor a marosvásárhelyi kir. törvényszék eléggé nem dicsérhető liberalismussal, tudatára ébredt annak, hogy nem elégedhetik meg az ember legfőbb javának: szabadságának olyan garanciájával, amely a kaptafa, gyalupad, bőrványoló stb. mellől birói székbe került esküdtpolgár véleményében rejlik, hanem azt — ha nem helyettesíthette, de legalább korrigálni igyekezett a maga jogászilag fegyelmezett judiciumával, amennyiben a bptts 371. §-a alapján kimondotta, hogy «mivel a bíróságnak valamennyi tagja arról van meggyőződve, hogy az esküdtek az ügy lényegében a vádlott sérelmére tévedtek, a biróság a további eljárást felfüggeszti és az ügyet a legközelebbi ülésszak esküdtbirósága elé utasitja>. Amily dicsérendő a biróság ezen határozata, éppen annyira érthetetlen az, hogy miként volt szabad azon a sok retortán keresztül, amit a bűnvádi eljárás előir, ezen ügynek idáig jutnia. Mert meg kell jegyeznünk, hogy a főtárgyalás semmivel sem produkált több bizonyítékot vádlott ártatlansága mellett, mint a vizsgálat. Ha tehát elfogulatlan szakbiróságnak három kiváló tagja egyhangúlag kijelenti, hogy a vádlottat elitélhetőnek nem tartja, hogy volt szabad megtörténnie annak, hogy ezen ügy a vádirat ellen beadott kifogások dacára, ugyanazon törvényszék vádtanácsának vádhatározata folytán főtárgyalásra kerüljön csak azért, hogy módjuk és alkalmuk legyen az esküdteknek tévedni és egy ártatlan embert bűnösnek kimondani, — hogy aztán ugyanazon törvényszék legyen kénytelen figyelmen kivül hagyni ezen verdiktet?! Hogy okosodjék már most ebből az az esküdt, aki nem tudja a külömbségetvádirat, vádhatározat és Ítélet között? Melyik bírósági határozatot respektálja már most ? Azt-e, amely kimondotta hogy a vádlott az előtte bemutatott bizonyítékok alapján jogosan vádolható a halált okozó súlyos testi sértéssel, avagy azt-e, amely azt mondja ki: nem ér semmitsem az én előbbi határozatom, sem a te verdikt-ed, amellyelj annak a határozatomnak felültél ? Bizony nehéz kérdések ezek, mert ha igazak akarunk lenni, csak azt mondhatjuk, hogy a vádtanács határozata jórészt ma is csak a vádirat kikampózása, semmi egyéb; törje a fejét az itélo biróság. Ha ez igy van, talán nincs is mit csodálkoznunk azon, hogy ügyészeink nagy része messze eltávozva az ügyészi hivatásnak azon ideális felfogásától, amelyet néhai Kozma Sándor inaugurált, vádol minden áron és habár az ugyanazon képzettségű és teljesen elfogulatlan biróság minden egyes tagja is akként van meggyőződve, hogy vádlott bűnössége mellett bizonyíték nincs, utazik az esküdtek tapasztalatlanságára és vádol keményen, akár csak ha nem is lehetne szó másról, mint hogy vádlott bűnös. És ezeknek a sajnálatos okoknak okozataképen jutottunk ime ahhoz a szomorú eredményhez, hogy rövid időközökben három esetben volt kénytelen az esküdtbíróság az esküdtek verdiktjét mellőzni, azért, mert az esküdtek a vádlott sérelmére tévedtek, — és pedig a székelyudvarhelyi, a gyulai és a marosvásárhelyi esküdtek. Most tehát legalább ideiglenesen segítségükre lőn a biróság azon nyomorultaknak. Ám mi történik, ha, ami éppenséggel nincs kizárva, az esküdt uraknak másodszor is méltóztatik az ő kiváló jogi érzékük folyományaképen tévedni ?! Vájjon kit fog ezért a tévedésért a felelősség terhelni?! Marosvásárhelyi. Irodalom. Megjelent: A katonai börtönrendszer, különös tekintettel a m. kir. honvéd-igazságszolgáltatásra. Irta és a Magyar Jogászegyletnek 1902 december 19-én tartott teljes ülésében előadta Gábor Gyula dr., ügyvéd, m. kir. tartalékos honvédszázados, hadbiró. Keresztes Károly tábornok-hadbíró, K r á 1 Miklós dr. és Vámbé ry Rusztem dr. felszólalásával. A Magyar Jogászegyleti Értekezések 231. száma. Budapest, 1904. Árai korona. Vegyesek. Teljes ülés a Kúrián A kir. Kúria polgári tanácsai f. évi március hó 4-ik napján (pénteken) d. e. 10 órakor a díszteremben Szabó Miklós elnöklete alatt teljes ülést fog tartani, melynek tárgya: I. Hitelesítése a f. évi január hó 19-én tartott polgári teljes ülésből kiküldött szövegező bizottság által megállapított következő döntvényszövegnek: alngatlan adásvételét tárgyazó jogügylet után kivetett illetéket, ha ez iránt a szerződésben megállapodás nincs, melyik szerződő fél tartozik viselni r» Határozat: Az ingatlan adásvételét tárgyazó jogügylet után kivetett illetéket, ha ez iránt a szerződésben megállapodás nincs, a vevő tartozik viselni. Indokok: Magánjogi törvényeink arról nem intézKednek, hogy ingatlanok adásvevésénél a vagyonátruházási jogügylet után járó kincstári illeték, ha a szerződés eziránt megállapodást nem tartalmaz, a szerződő felek melyike által viselendő.