A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 7. szám - Függő termésből nyerendő gyümölcsök és bérkövetelések foglalása. Befejező közlemény

54 törvény 208 — 213. §-ai szerint foganatosított végrehajtásnak hatályát a gyümölcsök jövendőbeli ingókkénti foglalására vonatkozólag illeti. — erre nézve különbséget kell tenni a 208 — 212. §-ok szabályai szerint s a 213. §. alapján vezetett végrehajtások közt. A végrehajtási törvény 208. §-a szernt a tkvi hatóság a zárgondnok bevezetésére «és a zár alá vett haszonélvezetnek s tartozékainak leltár melleti átadására" kiküldöttet rendel stb. A tartozékok tehát, — éspedig nem mint a törvény helytelenül mondja : a haszonélvezetnek, hanem az ingatlannak tartozékai — a zár alá vett haszonélvezetbe beve zetett zárgondnoknak átadatnak. Minthogy ped'g a törvény tartozékok alatt voltaképp alkotó részeket ért s a lábon álló termés is alkotó rész, ez is átadatik a zárgondnoknak. Ezen átadás után a termés gyümölcseinek elárverezése, —a gyümölcsök jövőbeli ingókként történt foglalása alapján, — helyt nem foghat, mert a törvény 209. §.-ának rendelkezéséhez képest a temiésből származott gyümölcsök értékesítéséhez csakis az ingatlanra vonatkozó haszorélvezet kezelésével megbízott zárgondnoknak van joga; továbbá, mert lefoglalt dolgok elárverezése, vagyis birói uton való értékesítése csak zálogjog alapján igényelhető, ilyennel pedig a végrehajtató, ki a függő termés gyümölcseire, mint jövőbeli ingókra vezetett végrehajtást, még nem bír, holott a haszonélvezetet zár alá vevő végrehajtató azt már megszerezte, miután az részére telekkönyvileg bekebeleztetett. A gyümölcsök foglaltatója azonban a gyümölcsökre azok elválasztásakor végrehajtási zálogjogot szintén szerez, de a zálogjognak a haszonélvezetet zár alá vevő végrehajtató által korábban történt megszerzése folytán az ő zálogjoga alapján kielégítésre csakis a jelzálogos hitelezőknek a végrehajtási törvény 210 — 212. §-ai szerint történt kielégítése után mutatkozó maradványból tarthat igényt, mely maradványt azután a tkvi hatóság az ingóvégrehajtást foganatosított járásbírósághoz teszi át. amennyiben természetesen eziránt megkerestetik. A haszonélvezetre a vglitási törvény 213. §-a szerint foganatosított végrehajtásnak a gyümölcsök értékesítése tekintetében ugyanaz a hatálya, mint a 208. és 211. §-ok alapján foganatosított végrehajtásnak, mert a 213. §. a 208. és 209. §-okat megfelelően alkalmazni rendeli. Tehát a gyümölcsök értékesítéséből befolyt összegre vonatkozó kielégítési igény szempontjából a gyümölcsök jövőbeli ingókkénti foglaltatója s I azon végrehajtató közt, ki az ingatlan haszonélvezetére a .213. szerint vezetett végrehajtást, különbség van. Egyrészt ugyanis a törvény 119. §-a utolsóelőtti bekezdésének ama kitételéből, hogy «a zálogjogi elsőség sorrendjébe soroztat'k stb.» az következik, hogy az imént idézett §. szerinti kielégítési sorrend megállapításánál kielégítési elsőbbség csak korábban szerzett zálogjog alapján igényelhet'); másrészt a 213. §. 2. bekezdésének azon kitételéből, hogy .<több ilyen végrehajtató közötti elsőség stb » azt kell következtetni, miszerint a kielégítési sorrend megállapításánál mindaddig, míg van olyan végrehajtató, aki az ingatlan haszonélvezetét vette végrehajtás alá, az olyan végrehajtató, ki csak az ingatlan terméséből előállandó gyü mölcsökre vezetett végrehajtást, — figyelembe nem vehető, mivel az ilyen végrehajtató olyan végrehajtatónak, mint aki a 213. §. élteimében a haszonélvezetre vezetett végrehajtást, nem tekinthető. * * * Kitűnik az eddigiekből, hogy a függő termésből származandó gyümölcsök, mint jövőbeli ingóságok végrehajtás alá vételére vonatkozólag kifejtett eljárási módozat tisztán de lege lata taglaltatott. De lege ferenda csupán annak megjegyzésére szorítkozom ezúttal, hogy a vhtási törvény alkotandó novellájában a kérdést akármiképpen is. de feltétlenül szaLályozandónak tartom, azért, hogy annak vitás volta megszűnjék és azért, mert az a körülmény, hogy a fejtegetett eljárás a törvényben szabályozva, sőt említve nincs, annak kétségkívül o,y hiánya, mely már csak a teljesség szempontjából is pótlandó; végű! azért, mert ha lehetséges, az enyhébb módot egy végrehajtási törvényben okvetlenül szabályozni kell. Kitűnt továbbá a fentebbiekben az is, hogy a fejtegetett vhtási mód nem valami nagy mértékben alkalmas biztos kielégítési alap szerzésére: ennek dacára azonban életképességét tagadni mégsem lehet. Volt alkalmam tapasztalni, még pedig hosszú ideig, hogy a gyakorlatban szivesebben és gyakrabban vétetik máris igénybe, mint a haszonélvezet zár alá vétele. A bérkövetelések — melyek alatt itt a haszonbérkövetelések, is értendők — végrehajtás alá vétele annyiban vitás, hogy egyesek véleménye szerint azokra mint követelésekre a vhtási törvény 79. §-a szerint végrehajtást vezetni nem lehet s kielégítési alappá másképp nem tehetők, mintha az illető ingatlannak, melynek jövedelmét képezik, haszonélvezete vétetik végrehajtás alá; mert a bérkövetelés a bérlet tárgya használatának egyenértéke, tehát ezen használat átengedésétől, vagyis viszontszolgáltatástól függő követelés. Nézetem s/erint magában véve az a kötülmény, hogy a bérkövetelés viszontszolgáltatástól függő követelés, nem akadálya annak, hogy az a vhtási törvény 79. §-a rendelkezéseinek alkalmazása mellett más követelésekhez hasonlóan végrehajtás alá vétethessék. A végrehajtási törvény seholsem tartalmaz olyan rendelkezést, mely ezt megtiltaná. A követelések foglalás alá vételének módja tekintetében is a törvény csak az értékpapirokon, kereskedelmi könyveken alapuló és a közpénztárakból felvehető követeléseket különbözteti meg más követelésektől (vhtási törvény 80., 81., 83., 84. §§). Sőt a 129 §-nak rendelkezéseiből egyenesen az tűnik ki, hogy a viszontszolgáltatástól függő követelések igenis lefoglalhatok, éppen ugy, mint más követelések, mert ezen §. az ily lefoglalt követelések értékesítésének módja felől rendelkezik s e tekinteiben különös szabályokat állit fel. A viszontszolgáltatástól lüggő követelések lefoglalása tehát épp ugy meg van engedve, mint más követelések foglalása Az sem változtat a dolgon, hogy a bérkövetelések olyan viszontszolgáltatástól függő követelések, mely viszontszolgáltatás csakis a vhtást szenvedő által teljesíthető, őt illetvén meg az átruházhatatlan haszonélvezeti jog, amelyből folyó haszonvétel átengedéseért fizettetik egyenértékképpen a bér ; mert ennek a körülménynek -- mint az alábbiakból ki fog tűnni — csak a már lefoglalt bérkövetelés értékesítésének szempontjából van jelentősége. A bérköveteléseknek foglalása kétféleképpen lehetséges. Nevezetesen lefoglaltatnak a végrehajtást szenvedett, mint bérbeadó részére fizetendő bérnek esedékessé váló részletei mindaddig, mig a végrehajtató követelése teljes kielégítést nem nyer ; vagy pedig lefoglaltatik a bérnek esedékessé vált vagy válandó egy részlete. A külömbség az hogy az első esetben oly követelés foglaltatik, mely bizonytalan ideig*) időrőlidőre részletekben fizetendő követelést képez, mig a második esetben egyszerűen egy lejárt vagy lejárandó követelés foglalásáról van szó. Ei a különbség az eljárásnak a foglalás után következő része, vagyis az értékesítés módja tekintetében bír fontossággal A viszontszolgáltatástól függő lefoglalt követelések ugyanis a törvény 129. §-a szerint nem átruházás vagy behajtás, hanem árverés utján értékesíttetnek ; igen ám, de ha meg nem határozott számú lejárandó bérrészletek foglaltatnak, akkor oly követelés foglaltatott, mely megint a 130 §. szerint éppen árverés utján nem, hanem vagy átruházás vagy behajtás utján értékesíthető. Melyiket kell hát mármost a két §. közül alkalmazni?! Ugy a 129. mint a 130. §-ból világosan kitűnik, hogy az azokban foglalt rendelkezések mindenképp a végrehajtató érdekét tartják szem előtt, céljuk az értékesítésre olyan módot állapítani meg, mely a vhtatóra nézve legelőnyösebb. Ebből azután az következnék, hogy a végrehajtató az ö érdekében statuált értékesítési módok közt tetszése szerint választhat. Ámde az árverés utján való értékesítés módja itt mégsem vihető ki — a fentebb már emiitett — azon okból, mert a bérkövetelés olyan viszontszolgáltatástól függő követelés, mely viszontszolgáltatás csakis a végrehajtást szenvedő által teljesíthető lévén, a viszontszolgáltatást képező haszonvétel-átengedés személyes s igy átruházhatlan, végrehajtás alá vehetetlen joga a vhtást szenvedettnek. Harmadik személy tehát a viszontszolgáltatás teljesítésére nem volna képes, ennélkül pedig a követelés érvényesíthető nem volna. A lefoglalt bérkövetelés tehát csakis behajtás vagy átruházás utján értékesíthető. A «viszontszolgáltatástól való függőség > jellege ez esetekben is érezteti ugyan hatását, mert a végrehajtási alapot könnyen megcsökkentheti a vhtást szenvedett azzal, hogy a bérleti viszonyt — amennyiben az határozatlan időre köttetett — felmondás által megszünteti. Ily módon meg lehet fosztani a vhtatót kielégítési alapjától vagy annak nagy részétől, mert a bérkövetelés foglalása esetében egy személy által fizetendő követelés foglaltatik s a végrehajtató ily esetben sem arra nincs jogosítva, hogy a megszűnt bérleti viszonyt ujjal helyettesítse, — sem arra, hogy a vhtást szenvedett által léttsitett uj bérleti viszonyból folyóan a vhtást szenvedettnek járó bérkövetelést kielégítési alapként igénybe vegye, mivel azt nem foglalta le. Azonban ez az eshetőség is sokat veszt számbavételének erejéből, ha meggondoljuk, hogy a vhtást szenvedettekre nézve mindig enyhébb mód az, ha csak •) Még akkor is, ha a bérszerződés határozott időre köttetett, mivel az a kikötött idő elteltével hallgatagon megújítható.