A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 42. szám - Sajtóeljárásunk és annak fejlődése. Folytatás

300 A JOG tétben sincs még birói judikatura, legalább nálunk. Ezen fejtegetésekkel egyúttal meg van adva a nyomtatvány fogalma. Az úgynevezett kőnyomatos újság a Kúria állandó gyakorlata alapján a nyomtatvány fogalma alá sorozandó, «miután mesterséges készület alapján többszörösitett» vagy «miután vegyészeti szerekké] van sokszorosítva;), bár Németországban és Ausztriában teljesen ellenkező törvényhozás van. A nyomtatvány utján elkövetett bűntetteket és vétségeket a törvény annyira specializálja, hogy mig más esetben a vádlott halála, vagy felnemtalálása az eljárás beszüntetését eredményezi, addig a sajtódeliktum tekintetében a btkv. 62. §-a akképp intézkedik, hogy ha a bűnvádi eljárás senki ellen sem indítható meg, a szerzőnek, nyomdásznak, elárusítónak vagy terjesztőnek, úgyszintén a nyilvános kiállítónak birtokában levő példányok, minták vagy lemezek elkobzása és megsemmisítése még ez esetben is kimondandó. Természetesen, ha a szerző ismert, felelősségre vonható személy, az esetben is van elkobzásnak helye, miről annak helyén lesz szó. Az illetékes bíróságot ez esetben a bpts. 24. §-a következőkben állapítja meg. Ha az 1878. évi V. t.-c. 62. §-a esetében a bűnvádi eljárás senki ellen sem indítható meg: az elkobzásnak és megsemmisítésnek birói kimondására az a törvényszék illetékes, amelynek vizsgálóbirája a nyomtatvány, irat vagy képes ábrázolat, illetőleg a minták vagy lemezek lefoglalását rendelte el. Magát az eljárást a bpts. 477., 478. §-a a következőkben szabályozza : 477. §. Az 1878. évi V. t.-c. 62. §-ában meghatározott amaz esetben, melyben a bűnvádi eljárás senki ellen sem indítható meg: a kir. ügyészség vagy a magánvádló, a nyomtatvány, irat vagy képes ábrázolat, illetőleg a minták vagy lemezek elkobzásának és megsemmisítésének birói kimondását a 24. §. szerint illetékes törvényszéknél kéri. A törvényszék e kérelem következtében a fö'tárgyalásra határnapot tüz ki s arra lehetőleg megidézi azokat is, akiknek az elkobzandó és megsemmisítendő tárgyakra netán igényök van. Ezek a vádlottat illető jogokat gyakorolják és a főtárgyalásra maguk helyett ügyvédet is küldhetnek. Megnemjelenésük vagy képviseltetésük hiánya nem akadályozza az eljárást és itélethozást. Ha az elkobzandó és megsemmisítendő tárgyra igénnyel bírók ismeretlenek, vagy ismeretlen helyen tartózkodnak, részükre hivatalból védő nevezendő ki, s a főtárgyalásra ez idézendő meg. A főtátgyalás a XVI11. fejezet rendelkezései szerint megy végbe, de az Ítélet csak az elkobzás és megsemmisítés kérdésére és a költségek megállapítására szorítkozik. Az itélet ellen a felek fölebbezéssel élhetnek a kir. Ítélőtáblához. Ennek határozata végérvényes. 478. §. A jogerős itélet valamennyi bírósággal, továbbá a közigazgatási hatóságok értesítése végett a belügyminiszterrel is közlendő. Bármely bíróság, kir. ügyészség vagy rendőri hatóság lefoglalhatja az ítéletben elkobzandónak kimondott tárgyat, s amennyiben az itélet megsemmisítést rendelt el és jogerőssé vált, a megsemmisítést is foganatosíthatja. Az eljárást annyira leirja a bpts., hogy ahhoz magyarázat nem szükséges, magát az eljárást pedig célszerűnek véltem már itt ösmertetni, miután az a sajtóeljárás többi részétői eltér némileg. Még egy kérdés van, hogy miért kellett ezen §-t a btkvbe felvenni s erre is teljes magyarázatot ad a btkv. indokolása. «Módot kell nyújtani az államhatalom kezelőinek, hogy a fennjelzett esetekben is, a törvény által nyert joguknál fogva is, s a törvény formái között teljesíthessék feladatukat, s habár nem büntethetik a bűntettest, legalább hatálytalanná tegyék a bünt.» (Min. indokolás 140. oldal.) Elsősorban előfordulhat, hogy felelősségre nem vonható senki, mert a felelős személy időközben elhal, elmebeteg lesz s akkor nem volna mód s a sértett kénytelen volna tűrni, hogy ellene folytonosan követtessék el vétség teljesen megtorlatlanul. Másodsorban lehetséges, hogy egy külföldön megjelenő lapban s felelősségre nem vonható személy által követtetett el a sajtódeliktum s a sajtótermékek behozattak, mielőtt pl. a postai szállítási jog megvonatott volna a sajtóterméktől. Módot kell tehát adni, hogy a sajtótermék terjeszthető re legyen, annál is inkább, mert a sajtótörv. 27. §-a értelmében a terjesztők csak akkor volnának büntethetők, ha a vétkességet a sajtóbiróság egyszer már kimondotta s ők «sajtó utján újra közzéteszik vagy árulják» a művet. Ezen §. és eljárás tehát a sajtótörvény ebbeli hiányát van hivatva kipótolni*) Ezen perekben az itélet csak az elkobzást és megsemmisítést mondja ki, de ennek kimondhatása céljából a deliktumot is meg kell állapítani. Egyéb tekintetben az eljárás teljesen analóg a tszéki eljárással. *) Z s i t v a y Leo müvében (51 oldal) fejtegeti, hogy a ( 2. §. alapján lehet csak eljárni azon terjesztők ellen, kiknél a már elkobozni rendelt és Ítélettel sújtott müvekből maradtak példányok és akikre a 27. §. nem alkalmazható. (Folytatása következik.) Külföld. A nemzetközi ügyvédszövetségnek Bécsben f. hó 3-án tartott teljes üléséről a következő részletes tudósítást vesszük:*) A Winter Géza dr. elnöklete alatt tartott ülés az osztrák ügyvédség reformjának elvi fejtegetésével foglalkozott. Ifj. Spitzer Lipót előadó azon okok részletezésével foglalkozott, melyek az ügyvédi karnál az u. n. folyó ügyek (Currential-Agenden) elvesztését maguk után vonták. A perköltségnek lehetetlen előirányzása már a régi bpts uralma alatt is egyik oka volt a biróságonkivüli behajtás és a perbeli képviselettel állandóan megbízott kereskedösegédek hatásköre kibővítésének és népszerűsítésének. Általánossá vált továbbá csőd esetében a biróságonkiyüh kiegyezés, professsionális egyeztetek közbejötte mellett, azon félelem okából, mellyel a hitelezők a vagyonnak a csőd keretén belül való értékesítése iránt viseltetnek. (Arról mi magyar ügyvédek is tudunk egy nem éppen épületes dalt zengeni.) Mindkét jelenség, de kivált az insolvencia-ipar a hitelforgalom érdekeit is sérti, mert az általánosított biróságonkivüli inkasso nemcsak a pillanatnyi zavaiba jutott adós hitelét megrontja, de amellett a károsított hitelezők bankhitelét is alább szállítja, tehát csupán a kétes követelések behajtása tekintetében bizonyult üdvösnek. Segíteni e két bajon oly módon lehetne, hogy az ügyvéd «solicitor> minőségében a forgalom igényeihez alkalmazkodjék. Ez elérhető volna a behajthatlan követeléseknek az ügyvédi kezelésből való kizárása által, — mert csjk ezeknek költségei riasztják el a közönséget az ügyvéd igénybevételétől. Ez pedig egy tudakozóintézet (Auskunftsorganisation) szervezésének előfeltételéhez volna kötve. Javasol továbbá a folyó ügyekre nézve (Currentien) egy autonóm pausáltarifa behozatalát a hitelezővel szemben és egy degressiv behajtási illeték megállapítását, miként ez a külföldön ily követeléseknél eddig is már üdvösnek bizonyult, és a forgalom szükségletének a költségkockázatnak előre való megállapíthatósága folytán megfelelt. Kívánja a karbeli kötelezettségeknek codificatió utján való megállapítását a nemzetközi jogvédelmi forgalomban; végül az árverési eljárásnak és a megtámadási törvénynek olyképpeni reformját, hogy ugy a csőd, mint az ügyvédi képviselet melletti tömeggondnoki intézmény a csődvagyon legjutányosabb értékesítési módjainak jelentkezzenek. Hönigsmann dr. evvel szemben kifejti, hogy az ügyvédség modernizálásának jelszava, az ügyvédi kar traditióival és az ügyvédi hivatás természetével ellentétben áll. Az ügyvédség nem iparvállalat és tekintélyében vesztene, ha a forgalom igényeihez alkalmazkodnék. A behajthatóság kérdése az ügyvédet nem érinti és általa nem vizsgálandó, — ez tisztán a fél dolga. Segítség csak törvényhozási uton, a tulajdonképpeni ügyvédi teendők kibővítése utján érhető el, de maga belátja ezen intézkedések jelentéktelen hatását (Effekt). E i 11 n g e r dr. támogatja az előadó indítványát, mely gyors orvoslást ígér és még a jelen generátió javára eshetnék, mig a másik a parlament beavatkozására vár. Hönigsmann dr. inkább le akar mondani a «solicitor» teendőiről, mintsem akár hajszálnyira is eltérne a tulajdonképpeni ügyvédség teendőitől. De ha reálpolitikát űzünk és egy elvnek gyakorlati hatását szemléljük akkor a kar tekintélye az előadó javaslatai által könnyebben elérhetőnek tűnik, mert az ügyvédi karba olyanok is kerülnek, akik csak solicitori dispositióval birnak, mig a tulajdonképpeni ügyvédi teendők alig elegendők a bécsi ügyvédek V* része igényeinek kielégítésére. Az utolsó 3 év alatt a keresetek száma 45°/o-ra apadt, és a sújtott ügyvédek gazdasági romlása a kar tekintélyét is veszélyezteti, viszont a közönség is élénk szükségét érzi egy könnyen hozzáférhető solicitor-testületnek és ezen alkalmi érintkezés maga után fogja vonni a minden kérdésben való igénybevételt is. Aki tehát nem követeli az ügyvédség kettéosztását, annak szükségképp Spitzer dr. mellé kell állnia. Tennenbaum dr. utal még arra, tiogy a sajtó befolyása folytán a bűnügyi védelem néhány védőügyvéd kezében összpontosul, mig a kormány a többi ügyvédek létezésérő! nemis tud IdŐ haladottsága miatt a vita folytatása e hó 17-re halasztatott, az általunk már f. é. 40. számunkban közölt folytatólagos napirend mellett. Nyilt kérdések és feleletek. A váltójog köréből. (Kérdés.) Az eset a következő: X) takarékpénztár, lejártakor a váltót megperli, sőt annak alapján végrehajtást is kér. A) kibocsátó és B) első forgató a váltóösszeget járulékostul megfizetik. A tulajdonképpeni adós azonban az utolsó forgató. Kérdés: 1. Felléphet a kibocsátó és az első forgató az utolsó forgató ellen ? és ha igen 2. váltói uton vagy közpolgári uton ? 3. Elérhető-e ez az eredmény — t. i., hogy az utolsó forgató fizetésre köteleztessék — akként, hogy az X) takarékpénz*) Lapunk 40. számának «Vegyes» rovatában ezen ülés napirendjét közöltük. Ebbeli közlésünkbe azonban egy értelemzavaró sajtóhiba csúszott be. «Kartársi» szó helyett ugyanis <'kincstári» került ki a szedőszekrény ördögmotollájából.