A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 41. szám - Az okirat, mint bizonyitó-eszköz - A jog filozófiája és kritikai méltatása a fejlődési elv alapján. Folytatás

290 A JOG hanem azt is, hogy ez a nyilatkozat a valóságnak megfelel (tartalmi bizonyitó-erő). Ámde ez a bizonyitó-erő a közokiratot csak akkor illeti meg, ha azt 1. közhatóság vagy közhitelességü személy, 2. amaz hatáskörén, emez ügykörén belül, 3. az arra nézve megfelelő alakban állította ki. A közokirat, mely eme kellékeknek megfelel, teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést, határozatot, nyilatkozatot, vagy tanúsítást (alaki bizonyitó-erő) valamint teljesen bizonyítja azt is, hogy közhatóságtól vagy közhitelességü személytől abban tanúsított nyilatkozatok és egyéb tények a valóságnak megfelelően vannak tanúsítva (tartalmi bizonyító erő). A közokiratok közé tartoznak a közjegyző által felvett okiratok és ezek hiteles kiadványai, ha az 1874: XXXV. és 1886: VII. t.-cikk által megszabott kelléknek megfelelnek. (1874 : XXXV. t.-c. 68. §-a.) Mivel a közjegyzői törvény a közjegyző által fölvett okiratokat közokiratok minőségével ruházza föl, anélkül, hogy e közokiratoknak bizonyitó-erejét különlegesen szabályozná, természetes dolog, hogy eme közokiratoknak bizonyitó-erejére nézve is az általános szabályok az irányadók. Amit tehát a közjegyző, az általa fölvett okiratban, mint a felek akaratnyilatkozatát felvesz, azt az okirat mint megtörtént és valóságnak megfelelő akaratnyilatkozatot, teljesen bizonyítja. Ha azonban ezen akaratnyilatkozatban beismerés vagy tanúsítás foglaltatik, pl. hogy az eladó a vételárat már felvette, ezt csak mint megtörtént kijelentést bizonyítja, de nem egyszersmind mint megtörtént tényt, mivel a közjegyző közokirat erejével csak azt tanúsíthatja, ami előtte z^^ment. A közjegyzői okirat csak a közjegyző előtt történtekre nézve bir teljes bizonyító-erővel (KUria 1887. nov. 4. 6,857 és 1890. július 24., 2,889. M. II. 1,985.). Előtte pedig csak a nyilatkozat történt, de nem a fizetés. Amely esetben azonban a közjegyző előtte történt tényeket tanusit, akkor a közjegyzői okirat ezen tények valóságát is teljesen bizonyítja. Ha a közjegyzői okirat nincs a törvénynek megfelelően kiállítva, akkor a bíróság a 274. §. alapján szabad mérlegelés utján állapítja meg, hogy ez az okirat érvényes magánokiratnak tekinthető-e vagy sem. (1874 : XXXV. t.-c. 68. §.) A közokirat azonban a benne tanúsított tények valódiságát oly esetben is teljesen bizonyíthatja, ha a bizonyítandó tény nem a közhatóság vagy a közhitelességü személy előtt ment végbe, ha az illető hatóságot, vagy közhitelességü személyt a törvény ily tanúsító közokiratok kiállítására íelhatalmazza. Ily törvény pl. az 1893: XXXIII. t.-c. 18. §.7. pontja, mely a székesfőváros kerületi elöljáróságait feljogosítja szegénységi és a kerületben lakók személyi viszonyairól szóló mindennemű bizonyítványok kiállítására. Ilyen törvény az 1894: XXXIII. t.-c. 28 §-a, melynek értelmében a szabályszerűen vezetett anyakönyvek, ama tényeket, amelyeknek tanúsítására rendelvék és amelyek bennük föl vannak jegyezve (születés, házasságkötés, halálozás) közokiratként bizonyítják mindaddig, mig a tanúsítás, a bejegyj zés téves volta, vagy ama bejelentések helytelensége, melyek alapján a bejegyzés történt, be nincs bizonyítva. Egyes törvényes intézkedések oly okiratot is közokiratnak minősítenek, amelyet nem közhatóság v. közhitelességü személy állított ki. így az 1878 : XXV. t.-c. 96. §-a közokirat jellegével ruházza fel az Osztrák-magyar Bank könyveit és cégjegyzéssel ellátott könyvkivonatait. Az 1879: LIV. t.-c. ezt az intézkedést kiterjesztette a Magyar Földhitelintézetre is. Az 1898 : XXIII. 76. § a szerinta Központi Hitelszövetkezet könyvei és ezeknek a szövetkezet cégjegyzésével ellátott kivonatai közokiratok bizonyitó-erejével bírnak. Továbbá az 1874. évi XXXV. t.-c. 84. §-a a felek által a közjegyzőnél letett magánokiratot a közreműködő felek és jogutódaik ellenében a letétel időpontjától kezdve közjegyzői okirat minőségével ruházza fel. A közokirat bizonyitó-erejére vonatkozó szabály az ily I okiratokra is kiterjed, de a közjegyzőnél letett magánokiratnak a közokirati bizonyitó-ereje csupán a közreműködő felekre és jogutódaikra terjed ki. Tételes perjogunkban a közokirattal szemben az ellenbizonyítás ki van zárva. Ez következik az 1868 : LIV. t.-c. 165. §-ából, mely a fent körülirt kellékekkel biró közokiratoknak mindaddig teljes bizonyitó-erőt tulajdonit, amíg azoknak hamisságát vagy szabálytalanságát az ellenfél be nem bizonyítja ; tehát a valódi ás szabályos közokirat tartalmának ellenkezőjét nem lehet bizonyítani, természetesen csak azon a korláton belül, amelyen belül a közokirat kiállítója a közokiratban foglalt kijelentés, nyilatkozat vagy tanúskodás megtételére hatáskörrel bir. így értelmezve az ellenbizonyítás meg nem engedett voltát, helyes a Kűria 1892. máj. 18. 8,487/1891. sz. határozatában foglalt az az álláspont, hogy a közokitattal S2emben is jogában áll a szerződő félnek a benne foglalt oly ténynek valótlanságát bizonyítani, mely tény nem a közokirat kiállítása alkalmával történt meg. Azonos ezzel a felfogással a Kúria ama kijelentése, hogy közjegyzői okirat csak a közjegyző előtt történtekre bir teljes bizonyitó-erővel (Kúria 1887. nov 4. 6,857.) ebből folyólag tehát a közjegyzői okirat teljes bizonyítékot képez az iránt, hogy ezen okirat a felek akaratkijelentését foglalja magában, azt azonban, hogy a felek által valódiak gyanánt előadott, de nem a közjegyző előtt végbement tények valók, harmadik személyekkel szemben nem bizonyítja. (1890. jul. 24. 2,889.) — A helyes elméleti pont az, hogy az ellenbizonyítás a közokirattal szemben is meg van engedve. A polg. prttsi javaslat 320. §-ában is ezen álláspontot foglalja el. A külföldön kiállított közokirat, ha az külföldön is közokiratnak tekintendő, s ha a külföldi jog a magyar közokiratnak is megadja a teljes bizonyitó-erőt, a belföldi közokirattal egyenlő bizonyitó-erővel bir. (1868 : LIV. t.-c. 157., 165. §§, 1893: XVIII. t.-c. 73. §.) Ha kétségessé válik, hogy a külföldi közokirat bir e azon alaki kellékekkel, amelyeket az ottani törvény ily okiratokra nézve előír, akkor a külföldi közokiratra hivatkozó fél tartozik bizonyítani, hogy a kellékek fennforogA biró ezek után a cselekménynek csak hozzávetőleges képét állapítja meg s ezt mondja bírói valóságnak. Amikor pedig ezzel elkészült, ráalkalmazza a jogszabályokat, mit igazságszolgáltatásnak mondunk. S most itt vagyunk ... az igazságnál, mely mint a jogszabályoknak a cselekményre való alkalmazása jelentkezik. cDe a közfelfogásban mást valamit értünk igazságnak. A Suum cuique^ az érdemszerint való jogosztást. Valami lelki folyamatot, amely az érdem után indul. «Az igazság azonban mint külön folyamat nem létezik. ((Fogalmilag nem egyéb a causalitásnál, annál az őstörvénynél, amelynél fogva a jóból jó, a rosszból rossz származik ... Igazság ezek után az, ami logikus, és igazságtalan, ami a logika törvényeivel nem egyez. Igazságos pedig a cauzalitás nem azért, mert érdem után folyik le, hanem mert logikus, mert folyamata meg nem vesztegethető, se jobbra, se balra le nem térhet, de vaskövetkezetességgel, ha hideg kegyetlenséggel is, megy a maga utján. «Látnivaló ebből, hogy az igazság nem egyéb, mint a valóság ... és megérthető az is : miért nincs igazság a földön. «A jogszolgáltatásban az állam veszi kezébe a causalitás lebonyolítását. «Kivette a lebonyolítást a világcausalitás kezéből és államosította. «Az állam . . . kénytelen a maga szervezetében a causalitás szuverén jogát államosítani, ha nem akar anarchiát, mert a társadalomnak gyorsan és biztosan lebonyoluló causalitásokra van szüksége; és állapítsuk meg, hogy ez az állami causalitás nem felel meg az egyetemesnek . . . «Ezt megállapítván, tudjuk az okát annak a sok ezer esztendős szomorú és fájdalmas valóságnak is ... . «Miért nincsen igazság a földön ! «Az állami causalitásnak a cselekményekre való alkalmazása : a jogszolgáltatás. «Mikor a biró (az állam kiküldöttje) akarja a valóságot megállapítani, mindazok az akadályok, amelyeket már fentebb érintettünk, hatványozott erővel gurulnak a vizsgálódás elé, hogy azt elhomályosítsák ... a részletek kisiklanak az ujjai közül, simán és szaporán, mint valami kigyó. «De nem csupán az eset rakoncátlan, hanem az észlelő ember is. A biró mint ember alkalmatlan a valóság megállapítására. «Ilyen előzményekre építi fel a biró a maga igazságát: az állami kész causalitási sablonoknak az esetre való ráillesztését. «Hogy járhatna ez a müvelet sikerrel ? ... ha a valóság vagyis az előtétéi maga is meg v?n hamisítva ? «... Nemis keres már a biró igazságot, és helyes ösztönében a tudomány sem nevezi többé igazságszolgáltatásnak a készletből való intézkedéseket; a mai tudomány nagy helyesen jogszolgáltatásnak mondja ezt a műveletet. Mert valójában nem igazságot, — amely csak a nagy causalitásban lakik, hanem csupán jogot szolgáltat a modern biró, az állami jogot szolgáltatja a feleknek. « . . . e pillanatban elénk lép valami titokzatos alak, és a maga egész sejtelmességében elállja utunkat: a jogérzetnek kék rébusza. (Folytatása következik.)