A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 39. szám - Az 1894: XVI. t-c. 60. §-ában szabályozott külön jegyzőkönyv gyakorlati alkalmazása

A JOG 157 B) alatti okirat tartalmi kellőleg bizonyítja; alperesnek az eljáró b.rosag illetősége es hatásköre ellen előterjesztett kifogását alaposnak felismerni nem lehetett, miért is az elsöbiróság végzésének megváltoztatásával jelen keresetre nézve az eljáró választott birosag illetőségét megállapítani kellett. (1903. évi ápriiis i-en, 651. v. sz.) A kir. Kúria: A másodbiróság végzése indokai alapján helybenhagyatik. (1903. évi június 24-én, 778. v. sz.) A csődtv. 27. és 28. SS-ai szerint megtámadhatok azok az ott meghatározott jogcselekmények, melyek a; «csödnyitast» megelőző hat hónapon, illetve két éven belül történtek. Az alábbi esetben a ocsödnyitasto - a csődöt megnyitó végzés keltet éppen 6 hónappal megelőzőleg történt végrehajtás hatálytalanítására irányuló kereset elutasittatott, mert a csődtörvény 1. §-a értelmében a csödnyitás joghatálya'azzal a nappal veszi kezdetét, melyen a csödnyitast elrendelő határozat kifüggesztetett. ami a jelen esetben egy nappal később történt. Az egri kir. törvényszék: Felperest keresetével elutasítja. Meg okol ás: B. Árpád egri kereskedő ellen a csőd 1902. június 7-én nyittatott meg ... a csődhirdetmény pedig . . 1902. június 8-án függesztetett ki. A peres felek egyező előadása szerint a felperes által megtámadott kielégítési végrehajtást alperes a közados ellen 1901. deczember 7-én foganatosította. Felperes megtámadási keresetét az 1881. évi XVII. t.-c. 27. §-ának 2. pontjára alapította. Ezzel szemben alperes a csődtörvény 27. §-ának utolsó bekezdése alapján azt vitatta, hogy a közadós ellen a csődnyitást hat hónappal megelőzőleg foganatosított kielégítési végrehajtás meg nem támadható . . . Alperesnek a védekezését a kir. törvényszék alaposnak találta. A csődtörvény 1. §-a értelmében a csödnyitás joghatálya azzal a nappal veszi kezdetét, melyen a csődnyitást elrendelő határozat a csődbíróságnál kifüggesztetett. A csődeljárás,a vagyonbukott rendelkezési jogának elvesziése és jogcselekményeinek joghatálya a csődnyitást rendelő határozat kifüggesztéséhez van kötve. Ugyanaz áll közadós jogcselekményeinek megtámadhatóságára nézve. Habár tehát a csődtörvény 27. §-ának utolsó bekezdése a csődnyitást és nem a csődnyitás hatályának kezdetét hat hónappal megelőzőleg történt jogcselekmények megtámadhatatlanságáról intézkedik, kétségtelen, hogy e határidőt a csődnyitás hatályának kezdetétől, vagyis a csődnyitási határozat kifüggesztése napjától kell számítani. Következik ez a csődtörvény 13. §-ából is, mely szerint a csődnyitás hatályának kezdete előtt szerzett zálogjog a csődnyitás mán is végrehajtás utján érvényesithető. Minthogy pedig a csődnyitási végzés 1902. évi június 8-án függesztetett ki és igy a csődnyitás joghatálya is ezzel a nappal vette kezdetét, ennélfogva alperesnek a közadós eilen a csődnyitás hatályának kezdete előtt 1901. évi december hó 7-én, tehát hat hónappal megelőzőleg foganatosított végrehajtás utján szerzett zálogjoga, a csődtörvény 27. §-ának utolsó bekezdése értelmében, többé meg nem támadható . . . (1902. november 18-án, 9,349. sz.) A budapesti kir. ítélő tábla: Az elsöbiróság Ítéletét helybenhagyja indokai alapján és azért: mert a csődtörvény 27. §-a végbekezdésének helyes értelme az, hogy a csőd nyitottnak ugy a közadós, mint harmadik személyekkel szemben nem a csődnyitó végzés kelte napján, hanem akkor tekintendő, a mikor az a csődbíróság hirdetési tábláján kifüggesztve hatályba lépett és köztudomásra hozatott. Az adott esetben pedig a megtámadott végrehajtási jogcselekmény a csődhirdetmény kifüggesztését több mint hat hónappal megelőzőleg foganatosíttatván, felperes azt azon az alapon, hogy alperesnek a közadós fizetéseinek megszüntetéséről a megtámadott jogcselekmény foganatosításakor tudomása volt, meg nem támadhatja, egyéb alapon pedig meg nem támadja, sőt kijelentette, hogy a végrehajtás alapügyletét képező kötelezvényt megtámadni nem kívánja és mert az ítéletnek az a rendelkezése, hogy felperes a perköltség fizetésére csak a csődtörvény 50. §-ának korlátai közt köteleztetett, az egyedül felebbező felperes hátrányára, az 1881. évi LIX. t.-c. 42. §-a alapján megváltoztatható nem volt. Í1903. február 7-én, 3,882/902. v. sz.) A kir. Kúria: A másodbiróság ítélete a benne felhozott és elfogadott indokokból helybenhagyatik. (1903. évi április hó ló-én, 472. v. sz.) Bűnügyekben. Minthogy a vádlott a panaszolt állítást akkor tette, mikor öt a főmagánvádló megbízottjai által lovagias magyarázatra szóllitotta fel, és igy esetleg a fegyveres elégtételadásra is fel volt híva, tehát a jogos magánérdek megóvása céljából járt el, megállapítandó volt, hogy vádlottnak a cselekménye büntetendő cselekményt képez ugyan, de azért a btk 263 íj nak végső bek.értelm. nem büntethető. Tekintve tehát, hogy a vádlott javára fenforgo, a büntethetőséget kizáró ezt az okot. a kir. tszék figyelembe nem vette, a törvényt tévesen alkamazta, midőn a vádlottat elitélte és reá büntetést szabott. A bpesti kir. btő jbiróság (1902 szept. 27-én 918/2. B. sz.a.) rágalmazás vétségével vádolt E. Antal dr. elleni bűnügyében következőleg ítélt: Vádlott E. Antal dr. az ellene V. Imre által a btk. 2o8. £-ába ütk. rágalmazás vétsége miatt emelt vád és következményeinek terhe alól a bp. 326. ij. 1. p. alapján felmentetik. M e go k ol á s: V. Imre panaszt tett E. Antal dr. ellen azért, mert ez f. é. július hó 17-én azt mondta P. Ernő dr-nak, W. Andornak és M. Jenőnek, hogy V. Imre F. Frigyes dr.-tól becsületszóra felvett 20 K. kölcsönt s mert azt az ieért időben meg nem adta, F. dr. által legazembereztetett, a tárgyalás folyamán F. Frigyes eskü alatt azt vallotta, hogy V. Imre tényleg felvett tőle 20 K. kölcsönt s becsületszóval ígérte másnap 10 órára leendő megfizetését, de ezt a mai napig nem telte. Azt is vallotta F. Frigyes dr., hogy V. Imrét, mert becsületszóra tett igéretét be nem váltotta, gazemberhez hasonló szóval illette, s hogy mindennek szemtanuja volt E. Antal dr. Tekintettel most már arra, hogy V. Imre a rajta E. Antal dr. által elkövetett sértésért lovagias magyarázatot kért P. E. dr. és \Y. A. megbízottai által s ezen lovagias magyaráz t megadását E. Antal dr. egyszerűen azon indoklással, hogy V.Imre becsületszóra felvett kölcsönt s azt igért időben meg nem fizette s ezért F. dr. által legazembereztetett — meg'agadta, olyan tényt állított a vádlóról, mely a tárgyalás folyamán F. Frigyes dr. vallomásával valónak bizonyult be, vagyis E. Antal dr. cselekménye nem büntetendő cselekmény. Ezért kellett vádlottat az ellene emelt vád s következményei terhe alól felmenteni. A budapesti kir. btő tszék, mint II. f. btő bíróság (1902. dec. 27-én 57,552/902. B. sz. a.) A kir. tszék a kir. jbiróság ítéletét a bp. 554 §. 2. bek. alapján, a 423. §. 2. bek. érteim, a bp. 385. §. 1. a) p.-ban megjelölt anyagi semmisségi okból főmagánvádló felebbezése folytán megsemmisíti s E. Antal dr. vádlottat bűnösnek mondja ki a V. Imre sérelmére elkövetett s a btk. 258. § ába ütk. rágalmazás vétségében, — melyet az által követett el, hogy 1902. évi jul. 17-én többek jelenlétében V. Imre főmagánvádlóról azt állította, hogy ez F. Frigyes dr. banktitkártól 20 K.-át kölcsön kért becsületszóra, azt vissza nem fizette, s e miatt F. őt legazemberezte, — s ezért vádlottat a btk. 258. §. alapján, mindazáltal a btk. 92. §-nak alkalmazásával, az 1882. évi XXVII. t.-c. 3. §-ában megjelölt célokra fordítandó, 15 nap alatt végreh. terhe mellett fizetendő s behajthatlanság esetében a btk. 53. §-ához képest két napi fogházra átváltoztatandó negyven K. mint fő- és behajthatatlanság esetében 1 napi fogházra átváltoztatandó 20 K. mint mellékpénzbüntetésre ítéli stb. M egok o 1 á s: A kir. jbirósági tárgyalás során felmerült, a felebbviteli tárgyaláson részletesen ismertetett s a felek személves nyilatkozatával kiegészített bizonyítási eljárás adataival a kir. tszék bizonyított tényállásának fogadta el, hogy V. Imre főmagánvádló megbízásából 1902 juli. 17-én P. E. dr. és N. A. tanuk E. Antal vádlottól mint az A. bank hivatalnokától magyarázatot kértek főm. vádlónak megelőző napon a hivatalból történt kiutasítása miatt. Vádlott nevezett tanukkal tárgyalásba nem bocsátkozott, hanem a kivánt magyarázatot azon indokolással tagadta meg, hogy ő, mint főm. vádlónak közvetlen főnöke, felsőbbsége utasításából, tehát hivatalból járt el, midőn főm- vádlónak tudtára adta, hogy bizonyos szabálytalanságok, illetve illetlen magaviselete miatt elbocsájtották, s távozásra utasította. Azonban vádlott ezen megtagadó nyilatkozattal nem érte be, hanem oly további kijelentést is tett főm. vádló megbízottai, saját tanúi és E. Antal dr. vádlott, tehát többek jelenlétében, hogy főm. vádló F. Erigyes dr.-tól 20 K.-t kért kölcsön becsületszóra, fölvette, de vissza nem fizette, s ezért F.-tői legazembereztetett. Vádlott ezen beismert és tanuk által bizonyított nyilatkozata oly tényállítást képez, mely valódiság esetében alkalmas volna arra, hogy főmagánvádlót a közmegvetésnek tegye ki. Az I. fokú bíróság ezen tényállást a F. Frigyes dr. vallomásával valónak bizonyultnak találta. De ez nyilván helytelenül történt, mert főmagánvadlónak a pénzkérés tárgyában 1902. ápr. 15-én Kolozsvárott Sch. b. igazgatóhoz irt és vádlott által becsatolt eredeti leveléből F. Frigyes dr.-nak erre vonatkozólag történt ujabb kihallgatásából, főm. vádló előadásából és a helyzet körülményeiből kétségtelenül kitűnik, hogy főmagánvádló nem F. dr tói, hanem az A. banktól, nem is kölcsönképp, hanem fizetéselőlegül kért, s azt a küldött 20 koronát sem becsületszóra vette fel, mert ilyesmiről sem a kérő levélben, sem a küldő táviratban szó sem volt, végül F. dr. főmagánvádlót tulajdonképpen nem is gazemberezte le, hanem bár éppen nem kíméletes nyilatkozattal, eljárását mondta impertinens piszkosnak. Ezek szerint vádlottnak a vád alapjául szolgáló tényállításai valónak éppen nem bizonyultak, s azonkívül vádlottnak semmi köze sem volt a főm. vádló és F. dr. között történt személyes természetű szóváltáshoz és a F. Frigyes dr. által saját vallomása szerint főmagánvádlónak oda is ajándékozott kölcsönhöz, melyet éppen azért sem továbbítani, sem rágalmazó tartalmúvá elferdíteni joga nem volt. Az adott esetben ennélfogva a vádbeli tényállítás a btk. 258. §-ban meghatározott rágalmazás vétségének összes ismérveit kimeríti, s az E. Antal dr. terhére megállapítandó. Midőn tehát az elsőfokú bíróság, a fennebbiek dacára, vádlottat a bp. 326. §. 1. p.-ra hivatkozással a rágalmazás vétségének vádja alól mégis felmentette, a btk.-nek megfelelő rendelkezését ama kérdésben, hogy a vád alapjául szolgáló tényállítás megállapitja-e valamely bűncselekmény tényálladékát, tévesen alkalmazta s ezáltal a bp. 385. §. 1. a) p.-ba ütk. anyagi semmisségi okul érvényesíthető és a főmagánvádló kellőleg bejelentett felebbezése folytán figyelembe veendő törvénysértést követett el, melynek következtében az