A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 36. szám - A parlamenti vizsgálóbizottság kérdéséhez - A szünetelő perek és a polgári perrendtartás tervezete

250 A JOG alkalmazást, hogy a mindkét fél megnemjelenése folytán megszüntetett perben — perujitási kereset, vagy igazolási kérelem mellőzésével: a) vagy mind a két peres fél együttes kérelmet adott be a megszüntetett per újólagos fölvétele végett, b) vagy felperes uj keresetet tartozott beadni s abban az eljárás megkezdését kérni. Az 1868 : LVI. t.-c. 113. §-a értelmében megszüntetett per tulajdonképp csak nyugodott, de e nyugvás ideje a rendes, magánjogi elévülés idejével esett össze. Az 1893 : XVIII. t.-c. 52. §-a e tekintetben lényeges s az ügy természetének megfelelőbb ujitást eszközölt, amennyiben: <íha valamely tárgyalási határnapon a felek közül egyik sem jelenik meg, vagy a megjelent fél az ügy tárgyalását nem kívánja: a per mindaddig szünetel, amig valamelyik fél ujabb katárnap kitűzését nem kéri.» Élesen domborodik ki tehát az intézkedés szerint az, hogy a már egyszer meginditott perben mind a két fél egyenlően jogosított a per folytatása tekintetében rendelkezni. E rendelkezés egyszerű kérelem előterjesztésének formájában történik, amellyel és amelyben bármelyik fél kérheti a ^szünetelőbe ment per felelevenitésétf> (amint ezt általánosan használják), illetve helyesen szólva: a szünetelő per tárgyalására uj határnap kitűzését. A felek eme joga azonban az 1893 : XVIII. t.-c. 52. § a értelmében 3 évre van határozva, mert: az elmulasztott tárgyalástól számítandó három év elteltével a per megszűntnek tekintendő. A 113. §. értelmében tehát a per azonnal megszüntetendő volt, de a pert föl lehetett venni; az 52. §. értelmében a per (birói intézkedés nélkül) egyszerűen szünetel és a törvényben meghatározott 3 év elteltével önmagától megszűnik és többé föl nem lehet eleveníteni. Az 1893: LVIII. t.-c. 52. §-ának indokolásaként ezt olvassuk : ez intézkedés, némely törvényhozás példájára, perelévülést állapit meg és annak idejét 3 évre szabja meg. Ez az intézkedés meg akarja gátolni a folyamatban levő perek fölszaporodását és megszünteti az azok nyilvántartásával járó nehézségeket. Ez az »'ntézkedés az 1893 : XVIII. t.-c. 215 §-a által kiterjesztve lett a rendes eljárásra is. Kiemelendő azonban, hogy az 1893. évi XVIII. t.-c. 69. §-a értelmében a bizonyitásfelvétel abban az esetben is eszközlendő, ha a peres felek egyike sem jelent meg a bizonyítás felvételénél. Ennek logikai folyományaként azt is ki kellett volna, vagy kellene mondani, hogy a beszerzett bizonyítékok alapján a kitűzött vagy a kitűzendő folytatólagos tárgyaláson az itélet is hivatalból volna meghozandó, hacsak Ítélethozatal előtt fölperes a keresettől el nem áll, vagy peres felek másként nem intézkednek. , . . ,. ., , ... . Vagy pedig a bizonyitásfelvétel is csak a bizonyító, illetve bármelyik fél kérelmére volna hivatalból keresztülvezetendő, mert teljesen fölösleges a bizonyitás-fölvétel hivatalból való eszközlése, ha a felek már nem óhajtják a pert folytatni. Igen természetes, hogy ma, ha felek a hivatalból keresztülvezetett nehéz bizonyitásfelvételek után kitűzött folytatólagos tárgyalásra meg nem jelennek, a per szünetelőbe megy. A polgári perrendtartás tervezete a 440-454. fokban Mulasztás címfelirat alatt, a német birodalmi 1898. évi perrendtartás 4. címével egyezően, egy külön fejezetet szentel a mulasztás szabályozására. E mellett a 469—479. §-ok az eljárás félbeszakadása és felfüggesztése iránt külön fejezetben intézkednek. Ezek közül a szóban forgó kérdésre a 450 §. intézkedése vonatkozik, amely az 1893: XVIII. t.-c. 52. §-ának intézkedéseit a következőkkel egészíti ki. a) hogy az ujrafelvétel költségeit minden esetben a kérelmező fél viseli és b) a szünetelés szabályai alkalmazandók akkor is, ha a makacssági ítélet hozatala a miatt volt megtagadandó, mert peres fél a hivatalból figyelembe veendő körülményekre a bizonyítékot elő nem adta és ha a kereseti kérelem meg nem állhat, vagy ha a kereset alperessel közölve nem volt. A javaslat indokolása elég szűkszavúan csak ekként intézkedik: a 450. §. megegyezik az 1893: XVIII. t.-c. 52. §-ával, amelyet csak abban az irányban egészít ki, hogy az uj határnap kitűzése iránti kérelem költségét mindenesetre a kérelmező fél viseli. Ezzel elejét veszi a javaslat annak, hogy a fél a pert csak azért szüneteltesse, hogy annak a költségét az ujrafelvétel költségével szaporítsa. E javaslat még kiegészíthető lett volna azzal is, hogy az ügyvéd saját felével szemben sem igényelheti a 2-szori ujrafelvétel költségeinek a megállapítását. Ugyancsak szükséges lett volna az osztrák perrendtartás 170. §-ának megfelelően azt is fölvenni, hogy ha a perbeli képviselők a tárgyalásra meg nem jelentek, a bíróság legyen köteles erről és a per szünetelésének következményeiről a peies feleket saját személyükben értesíteni. A tervezet e mellett a ^szünetelő pereké egy eddig nálunk ismeretlen válfaját célozza meghonosítani a 479. §. intézkedése által. Eszerint: a feleknek a bíróságnál bejelentett kölcsönös megegyezése következtében az eljárás mindaddig szünetel, a mig valamelyik fél a folytatást nem kéri. primitív és naiv, mint maga az általános népszellem és kultúrája, amely nem tud kifejezetten összehasonlítani és különböztetni, hanem csak felfogni. Ebben a hosszú korszakban a jogi élet kultúrája csak abban nyilatkozik, hogy a primitív jogtechnika annak pusztán érzéki felfogást tulajdonit, mint a minőt a jog akar és a hasonlóságokat csupán önkénytelenül kezeli hasonlóan (szemet-szemért; fogat-fogért), ami által a jogszolgáltatásban egy bizonyos felfogás jut kifejezésre és állandósul. Az államiságra törekvés eszméjének általánosulásával. a főnökség egységének megszilárdulásával, amely egységben ugy a törvényhozás, mint a jogszolgáltatás összpontosul, a jogtechnika tudományában is uj korszak nyilik meg, mert az államfőnek törvényjoga nyíltan, felfoghatólag és példák felsorolásával határozottan nyilatkozik meg; ekként a világosakká és határozottakká tett fogalmakból kifejlődik lassan a tudatos jogszolgáltatás és ezzel a juris prudentia. A tudatos jogszolgáltatás lényegileg a fogalmak juris prudentiája és ebben van a jogtechnikának a legfőbb hivatása és feladata, mert a fogalmak tagolása által uj és uj tapasztalatok, ismeretek, uj fejlődés, uj kultúra látnak napvilágot; a fogalmaknak igen gyakran más és más az értelmük, a foglalkozás vagy a kultúra egyes ágai és szakai szerint, például: a rosszhiszeműségnek, vagy a csalásnak magánjogi és büntetőjogi fogalma • de ugyanazon egy fogalom is a kultúra ugyanazon ágában gyakran oly változatokat mutat fel, amelyeket csak a jogtechnika eszélyessége, juris prudentiája, határozhat meg; példaként említem a birtok jogi fogalmát, amely egészen más aSavigny alapította szubjektivitási és más a német birodalmi polgári törvénykönyvben érvényre jutott Jhering-iéXe objektivitási elv szempontjából.3*) ") V. ö. P 1 o p u : A birtok jogállása a német birodalmi polgári törvénykönyv rendszerében. A Jog 1900. évfolyamának 8., 10.. 13., 15. 18., 21., 23., 25. számaiban. A jogtechnikában, mint a fogalmak juris prudentiájában különösen két korrektivum tartandó szem előtt; az egyik korrektivum: a felfogás, mint öntudatlan jogismeret, tehát maga a jogérzék, mely a jogásznak intőül szolgál arra nézve, hogy a helyes uton van-e, vagy nem ; a másik korrektivum pedig: a következtetés logikája, amely a jogászt megóvja attól, hogy a fogalomból téves és ellentétes eredményeket vonjon le. A következtetés technikája sok és uj létalakulatokat teremt, amelyekből a fogalomösszeköttetéseknek végtelen sorozata fejlődik és épül ki.36) Ilyképpen a jogfilozófia ugy a jogpolitikában, mint a jogtechnikában az irányt megjelölvén : funkciójuk teljesítését és hivatásuk betöltését maguknak ezen jogtudományoknak, mint külön és önálló szakoknak hagyja meg. Ami végül a jogmechanikát illeti, ez, mint a jogtest organizmusának a külső orgánuma, az összes eljárásnak, végrehajtásnak és legtágabban vett ügyvitelnek a pozitívuma, tehát lényegében adminisztrácionális természetű; ezt azonban, mint exekutiv pozitivizmust, fejtegetésem tárgyává nem teszem, mert a fejlődési elv főalapjának általam célba vett kifejtésétől nagyon el kellene térnem, bár kiemelem, hogy a jogmechanikának a jogtest organizmusával való összhangba-hozatala a fejlődő jogéletnek és kultúrának egyik legóhajtottabb követelménye. Ezen előzmények után szerény fejtegetésem címében irt második részhez, a jognak filozófiai alapon nyugvó kritikai méltatásához jutottam el. Mielőtt azonban ezen kritikai méltatásba bocsátkoznám, legyen szabad a pantheisztikus fejlődéstannak történeti jellemzésére egy futó pillantást vetnem, előre is Ígérvén, hogy csak egynéhány főmomentumot fogok kiemelni. u) Kohler: Encyklopádie der Rechtswissenschaft. Berlin, 1902. (Folytatása következik.)