A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 36. szám - A jog filozófiája és kritikai méltatása a fejlődési elv alapján. Folytatás

248 A JOG mindig kétes az idézés helyessége nálunk, mihelyt az 14—20 napnál rövidebb határidőre történik. Ezekre tekintettel, bíróságomnál sommás perekben átlag 15 napos határidők tűzetnek. 14 napi érkezésnek megfelelő pörnek tehát állandóan folyamatba kell lenni, még ha mindenik egy tárgyalásra nyer is befejezést, vagyis legalább 4%-nak. De tudjuk, hogy az évi 200—240 érdemleges Ítéletnek 1/10-része sem hozható meg az első tárgyalási napon; mert a bizonyítékok kivételesen állnak rendelkezésre azon ; tanuk idézésére ujabb 2—3 hétre van a bíróságnak szüksége ; tudjuk, hogy a már befejezést nyert pörök is gyakran több napon tárgyalás után érnek meg befejezésre, hogy a szünetelésbe ment pörök egy része újból tárgyalás alá kerül, végül, hogy vannak bíróságok, melyeket ott lakó tanuk kihallgatása, vagy ottani ügy iratainak megküldése végett megkeresvén a pör bírósága, letehet arról, hogy 3—4 hó előtt megkeresése teljesítve legyen. Mindezek 8—10%-ra is felszökkentik a folyamatban levő pörök számát, vagyis az évi 900 érkezés mellett 80—90 pörnek állandóan folyamatbanlétele a normális adott viszonyok között, nem a kényelemszeretet, hanem a helyes igazságszolgáltatás szempontjából. Éppígy a vétségeknél is, melyeknél valamivel leszállítaná ugyan az arányt az, hogy már az első tárgyalásra tanuk idéztetnek; mit azonban ellensúlyoz az, hogy a följelentés az ügyészségi megbízott kezén is keresztül megy, a határidőkitűzés e miatt pár napi késedelemmel történik, s hogy rendelet szerint az ügyészségi megbízott hetenkint csak egy napon levén igénybe vehető : a hivatalból üldözendő ügyeknél kénytelen a biró 3— 4 hetes határnapot tűzni. Utóbbi években igazságügyi kormányzatunknál oly irányzat kapott lábra, hogy tűzzel, vassal le kell szorítani a kimutatások restancia-rovatát, s a felügyeleti hatóságok a kimutatások folytonos bekivánásával gyötrik az amúgy is elfoglalt birót; de a helyes arányt, melynek múlhatatlanul folyamatban kell lenni, megállapítani nem tudják, vagy nem akarják, s talán elfogadnák helyesnek, ha — mint a beadványszámokat tartalmazó kimutatásnál megtörténhet — a biró folyamatban levőnek egyetlen ügyet sem mutatna ki. Pedig ezen irányzat káros,látszólagos eredménye pedig kétes. A kimutatás céljaira dolgozva, kénytelen a biró a határidős ügyeket más ügyek hátrányaival a kezelési retortán gyorsabban áthajtani ; ezáltal ugy ő, mint kezelője kapkodó, rendszertelen munkát végezni; megrövidíti a határidőket, a mivel kétessé teszi az idézés lehetőségét, minek következménye sokszor uj határnap kitűzése s ezzel fölösleges költségokozás ; vagy ha talán 1—2 nappal a határidő előtt megtörtént is a kézbesítés, megfosztja alperest vagy panaszlottat a talán váratlan keresettel vagy panasszal szemben a kellő védekezéstől, nincs ideje a tárgyalás előtt ügyvédhez fordulni, bizonyítékait beszerezni magával hozni; s ha mindezeket a tárgyaláson előterjeszti', a biró — nem egyedül a statistika rubrikáit művelni lévén' hivatva, ennek hátrányára is — az ügyfél érdekében kénytelen folytatólagos tárgyalást tűzni, mi újra költségtöbbletet okoz, a befejezést pedig hátrább tolja. Mintegy kényszerítve van a biró az ügyeknek korábban befejezésére, mint azok felfogása szerint a befejezésre megértek, arra, hogy — mint mondják — agyonüsse az ügyet. Végül kényszeríti amaz irányzat, hogy kimutatása elintézetlen rovatába minél kedvezőbb eredményt igyekezzék bejegyezni, hogy kimutatása reális ne legyen, aminthogy szerintem nem reális a kimutatás egy vidéki bíróságnál sem, hol a sommás per, vagy vétségi ügy hátraléka az évi érkezésnek csak 4—5°/0-át teszi. Mielőtt vakmerő nyilatkozatomért reám bárki is követ dobna, kijelentem, hogy a kérdéses adat igaz lehet, de még sem reális. Nem pedig azért, mert tüzzel-vassal, az ügy és felek hátrányával jővén létre, igazságügyi politikai szempontból értéktelen ; s mert az csak kényszerítve csinált igazságot tartalmaz. Gyakorlati ember előtt — ha talán nem követi is — nem ismeretlenek az olyan fogások, hogy pl. a sommás biró figyelmezteti karácsony körül kezelőjét, hogy az ellentmondással megtámadott fizetési meghagyásokat, vagy a községtől fölterjesztett kisebb pereket csak újév után jelentse s iktassa. Melyik biró nem szólítja meg a vele naponkint érintkező ügyvédet, hogy uj ügyet, hacsak benyújtása határidőhöz kötve nincsen, december utolsó napjaiban már ne adjon be ? Vagy különböző, nem-ritkán alaposnak látszó ürüggyel nem utasítja a hozzá panasszal fordu'ókat a jövő heti panasznapon újból jelentkezésre, amikor aztán jegyzőkönyvbe veszi a panaszt, de időközben január elseje elmúlván, már az ügy hátralékába nem jön bele. Példaképp hoztam ezeket föl, bár igen sok módot ismerek még, amelyek eredményesen fölhasználhatók a kimutatás javítására, s egyikét másikát föl is használja a biró, hacsak nem elég erős előmenetele rovására is kijelenteni, hogy : a hátralékoknak mértéken alul elenyésztetésére, magamat bírói esküm, sem kötelességtudásom szerint kötelezve nem érzem. A birói méltósággal össze nem férő emez aprólékos csínyt, év végén a kimutatások nagyobb dicsőségére minden látszólagos hátrány nélkül megteheti a biró: de ki van zárva azok állandó alkalmazásbavétele a havi kimutatásoknál, hol a különben kellő kurrenciában levő biró arra ébred, hogy hátraléka li/2—2szeresre szökött fel. Különben a kimutatás esélyeknek van kitéve ; nem egyszer TÁRCA. A jog filozófiája és kritikai méltatása a fejlődési elv alapján. A. Jog eredeti tárcája. Irta PLOPU GYÖRGY dr., biró a nagyváradi kir. ítélőtáblánál. (Folytatás.)* A jogpolitika egy ága a jogtudománynak és feladata, hivatása abban áll, hogy kutassa és meghatározza, hogy a mindenkori kulturperiodusra, a jognak melyik tipusa, melyik alakzata a legmegfelelőbb, tehát viszonylag a legjobb. A jogfilozófia és a jogpolitika közt a kapcsolat abban nyilvánul, hogy a jogfilozófia kimutatja, hogy a pozitív jognak mik és melyek azok a hiányai és tévedései, amelyek már oly túlhaladott álláspontot képeznek, hogy azok és azoknak továbbra is hatálybantartása, az átalakult társadalmi életnek, az újonnan kifejlett kultúrának nemcsak nem megfelelők, hanem a kultúrát bénítják, fejlődését hátráltatják ; ennek folytán a jogfilozófia felhatalmazást ad a jogpolitikának arra, hogy a jogtest organizmusát uj és a kulturkorszaknak megfelelő elvekkel egészítse ki és építse teljessé, megjelölvén egyúttal azokat az alapokat is, amelyeken a jogpolitikának helyesen építenie lehet és kell. A jogpolitikának a szüksége abban az időszakban kezd előtérbe lépni, amidőn a jogtest organikus léte, organizmusa, az öntudatlan, naiv fejlődésszférából kibontakozik és oly alakzatot ér el, amely már köztekintélyü törvényhozási intézkedésre szorul, vagyis: amidőn a társadalmi élet passzív magatartásá*) Előző közlemény a 32. számban. ból megmozdul, és a jog organizmusának továbbképzéséhez öntudatosan közreműködik. Az életviszonyok szerint különbözően tagolt társadalmak kultúrái azt eredményezik ugyan, hogy a jogtest maga különböző népeknél és népfajoknál nem egy és ugyanazonos létalkatu, azonban a kultúra haladásával a jogtest elszigeteltségéből lassankint kivetköződik, és az általános lét fejlődési törekvésének engedve tovább épül, ugy hogy a kultúra még fejlettebb korszakában, és különösen az átmenet néha rohamosabb és jellegzetesebb időszakaiban, azt tapasztaljuk, hogy a társadalmi életnek kulturális erőtényezői bizonyos irányú, sőt általános irányú fejlődési hajlamot, kibontakozási törekvést céloznak, amely törekvés gyakran nagy dimenziókat ér el és az egyes államok határain is tulcsap és általános létjelenségként tűnik elő; ezt napjainkban, az utóbbi évtizedekben több, speciálisan szociálisnak nevezett kérdésben érzékenyen tapasztaljuk. A világszellem ezen rohamos fejlődési törekvésének higgadt, tárgyilagos és logikus megbecsülése és értékelése a legmagasztosabb, de egyúttal a legnehezebb feladata és hivatása a jogpolitikának, mert a fejlődésre törekvő általános lét jogi megnyilvánulásaiból megállapítani azt, hogy a mindenkori kulturperiodusra nézve mi a helyes, mi a megfelelő ; mi elégíti ki legteljesebben és viszonylag a legjobban a társadalom jogi életének kulturcélját és kulturkövetelményeit és a netaláni ellentétes érdekeket mi békíti ki ; ha pedig ezt a kibékitést az általános lét posztulátumai lehetetlenné teszik, akkor megállapítani^ azt, hogy mi az a minimum, ami a jogélet épségén, a fejlődő kultúrán, a legkisebb csorbát ejti: ez a hivatása és feladata a jogpolitikának, amely tehát ehhez mérten köteles gondoskodni arról, hogy a jog organizmusa a kultúrával arányosan és harmonikusan fejlődjék. Ebből kifolyólag a jogpolitika a törvényhozó tudománya, akire nézve az feltétlen, parancsoló követelmény; mert: a fej-