A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 30. szám - Megengedett hamistanuzás - A jog filozofiája és kritikai méltatása a fejlődési elv alapján. Folytatás

224 A JOG téllel — mely utóbbi, mint emlitém, a saját selejtességével hullik el az erős kipróbálással járó versenyben • körülbelül egyenlő mértékű munkálkodást, szorgalmat és gyakorlati tevékenységet fejt ki. A munka értékének megbecsüléséhez az albirónál (alügyésznél), akinek működését a bíróénál (ügyészénél) alárendeltebb jelentőségűnek és kevesebb fáradságot igénylőnek nem tarthatni, 7—8 esztendő talán bőven elegendő? Ennyi idő alatt elválik, hogy alkalmas-e a további előlépésre, vagy nem. Ha igen, tessék előléptetni, s nem az 5—6 évi szolgálatuakkal való megelőztetés után 8—10—12. szolgálati évében emlékezni meg róla, hogy talán joga volna már a jól megérdemelt előléptetéshez. Tessék azokat a nagyrahivatott szellemeket majd a törvényszéki vagy járásbirói állásokról ritka kivételként, soron kivül táblabirákká, törvényszéki elnökökké stb. kinevezni a m. kir. Kúriához, minisztériumhoz való beosztás, táblai elnöki titkárság stb. révén kiváló gyors emelkedés biztos zálogát képező pozíciókhoz juttatni, — de már kérem, a kifogástalan középmértékü, sőt elsőrendű jó munkaerők egész tömegének az alsóbbrendű állásokban, tehát még fiatal életkorban átugratásával, a jogos érdek semmibesevételével ezeket, a környezetben a mellőzéssel rendszerint együttjáró kicsinylés, sokszor legkevésbbé tapintatos módon nyilvánulásának ártatlanul viselésére kárhoztatni, nemritkán a méltatlanság okozta elkeseredéssel együttjáró lelki gyötrelmek fellépésével testileg-lelkileg is beteggé tenni, számos családot anyagilag megkárosítani, bizony alig képezheti az «igazságügy magasabb érdekeit» amely szempontok a miniszter ő excellenciája szerint a kinevezéseknél «egyedül» irányadók,hanem ily állapotok előidézése — kimondjuk kereken — hamis jelszavak tetszetős mezébe öltöztetett, szabadalmazott jogtalanság. Csoda-e, ha az ilyen méltatlanul mellőzött biróban meglazul a munkakedv, a kötelességérzet, mely végre is csak a jövőnek biztosított voltában rejlő tudattal tartható ébren, s látva azt, hogy kifogástalan munkálkodás, szorgalom, még az előrejutás normális mértékének elérésében sem elegendő, e!fásult reménytelenséggel végzi tovább teendőit. Hát nem a tapasztalt méltánytalanság kergette-e bele ezt az embert a felületesség, a hanyagság útvesztőjébe ? Bizony azt a hátrányt, amely az előfordult nagyszámú esetekből az igazságszolgáltatás általános értékére háramlik, aligha ellensúlyozza csak némileg is a tüzzel-vassal előretolt tehetségekkel reprezentáltnak hirdetett, a gyakorlat mezején sokszor nagyonis kétes értékűnek bizonyuló szellemi és erkölcsi nyereség! (Vége következik.) Megengedett hamistanuzás. Irta FRIEDMANN OSZKÁR Győrött. A magyar Btk. az esküvel meg nem erősített hamis tanuzást büntetlenül hagyja, dacára annak, hogy különösen a Bp. életbeléptetése óta a biinper előkészítő szakában a tanuk megesketése csak kivételes, és az esküvel meg nem erősített vallomások alapján nyert peranyagnak messze kiható következményei vannak Következetlen tehát a törvény, midőn a tanút a vallomástételre a legerősebb kényszereszközökkel kötelezi abban az irányban azonban mégsem gondoskodik, hogy - az esetleg nagy nehezen megszerzett — tanúvallomás valódi is legyen és igy végeredményben a Bp. 194. és 195. §-aiban foglalt megtorló szabályok határát ílluzónussá teszi. Kárhoztatandó ugyan a törvény ezen hézaga, de még kárhozatosabb, mert egyenesen az eskü profanizálására vezet, ha a törvény a hamistanuzásra szankciót még az esetben sem szab, ha az esküvel erősíttetett meg. Im a példák ! A. Bp. 209. §.-a esetében a vallomástétel kötelezettsége alól mentes egyén a tanúságtétel megtagadásának okát valószínűvé tartoz'k tenni, mely utóbbi körülmény eskü által is történhetik. Ezt az esküt hamisan is teheti a tanú, Btk-ünk őt büntetlenül hagyja. A Btk. 213. §.-a ugyanis az eskü . el megerős'tett hamistanuzást csak akkor bünteti, ha az esküvel megerősített vallomás a bűnvádi ügy eldöntésére lényeges ténykörülményt foglal magában. A Bp. 209. §-a esetében azonban az eskü tárgya nvalószinüvé-tételer> annak, hogy a tanú vallomását megtagadni jogosítva van. Ez a valószínüvététel azonban a bünper eldöntésével és annak miként való eldöntésével okozati összefüggésben nincs, mert nem vonatkozik közvetetlenül a bűncselekményre vagy a bűnvádi eljárásra nézve fontossággal biró oly ténykörülményre, melyekről a tanúnak közvetlen észleleten alapuló tudomása van (Bp. 192. §.). De ha feltehető volna is, hogy a tanú a bünperre nézve lényeges körülményekről tudott, ezt a büntető biró nem konstatálhatja, mert akkor azt a kérdést kellene eldöntenie, mit vallott volna a tanú, ha vallott volna, vagyis abba az abszurd helyzetbe kerül, hogy latolgatnia kellene valamely nemlétező tanúvallomásnak tartalmát és határát, mellyel birna, ha léteznék. Szóval az eskü kivétele a Bp. 209. §-a esetében minden szankció nélkül való, merő alakiság, mely az eskü szentségébe vetett hitnek megszilárdítására nem éppen alkalmas. De van más eset is. A házassági jogról szóló tkv. 36. §-a értelmében a polgári tisztviselő a házasuló felektől esküt vehet ki arra nézve, hogy köztük házassági akadály fenn nem forog. Vagy felmentheti őket bizonyos okiratok felmutatása alól, ha ezek előtte esküt tesznek arra, hogy házassági akadályról tudomásuk nincs. (Anyakönyvi tkv. 50. §.). Nem tekintve azon büntető határozmányokat, melyek a házassági akadályok fenforgása esetén a házasság megkötésével járnak, a kérdés az, van-e ezen esküknek szankciója? Közelfekvő gondolat volna ugyan Edvi Illés Károly azon magyarázatát követni, hogy a Btk. 215. §-ában emiitett polgári űgjj alatt közigazgatási, tehát anyakönyvi ügy is értendő, annál is inkább, mivel ezen szakasz, ellentétben a 213. §-sal, nem kívánja meg, hogy az esküt bíróság vette légyen ki. Azonban a birói gyakorlat Illés Károly felfogását nem követi, de nem követheti TÁRCA. A jog filozófiája és kritikai méltatása a fejlődési elv alapján. AJog eredeti tárcája. Irta PLOPU GYÖRGY dr., biró a nagyváradi kir. ítélőtáblánál. (Folytatás.)*) Nem a hitnek a fantáziája ez, hanem az oknyomozó és széttagoló értelemnek, a logikus gondolkodásnak, az észnek, mint az embeiben rejlő isteni szikrának és az ember hármas szellemi tehetsége legfőbb koronájának a teremtése, annak az észnek, amely a logika törvényeinek alkalmazása mellett a jelenségek világa mögött az általános létet a maga idő és tér nélküli végtelenségében elhelyezettnek elfogadja ; mert az emberi élet jelenségeinek egész sorozata nem gondolható a végnélküliségnek segitségülvonása, bevonása nélkül, és miként már érintettem, különösen a kötelem, kötelesség és kötelezettség, vagyis az obligációnak sokat jelentő fogalmát és az azzal öszszefüggésben lévő akaratnak és akaratszabadságnak a fogalmát a materialisztikus vagy a pozitivista alapokon nyugvó filozófia konstruálni és megfejteni egyáltalában nem képes és ebből folyólag éppoly kevéssé képes és lehet képes ama fogalmaknak géniuszait : az erkölcsöt és a jogot megfejteni és konstruálni; *) Előző közlemény a 29. számban. ebből az okból a pozitivista és materiálista filozófiai elméletek, tehetetlenségük teljes tudatában arra tettek kísérletet, hogy a jelzett fogalmakat eredetükre és lényegükre nézve részint a hit, részint a költészet világába utalják, megelégedvén azzal, hogy velük való operálás végett azokat onnan egyszerűen kikölcsönözzék, amit a kombinált teremtési pantheisztikus jogfilozófia annál kevésbbé tarthat helyesnek és logikusnak, mert ez a filozofiia a hit és költészet kultúráját is, mint fejlődési folyamatot, éppoly logikusan megfejti és konstruálja, mint a jogét, mert azok is, mint ez, szintén emberi kultúra. Ha ezek szerint az erkölcsnek és a jognak fentebb jelzett néhány megjelenését, jelenségeit, materiálista és pozitivista alapon, a kombinált pantheizmus segítsége nélkül megérteni, megfejteni és konstruálni nem vagyunk képesek: akkor még kevésbé fogjuk birni megérteni, megfejteni és konstruálni az organikus világnak és a nagy világtörténelemnek többi, végtelen sorozatú és ugy szépségre, mint célszerűségre csodálatos megnyilvánulásait, ha nem fogadjuk el alapul a meghatározott célok szerint működő általános létet, amely a megjelenések vi agat szolgálja, amelyben és amelyből minden jelenség a maga teljes mivoltában külső kifejezésre jut. Csak a kombinált pantheizmus filozófiája teszi érthetővé es logikussá a fejlődés fogalmát, amely ebből a szempontból téliesen egyenlő, ekvivalens a kultúra fogalmával; mert ahol tej| odes van, ott kultúra van, még abban az esetben is, ha a fejlődés visszafelé rohan. Ha nemcsak az egyesben, hanem az egyesek sokaságában, a tömegben, a zömben, vagy még hatványosabb mérv-