A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 29. szám - Közbenjárási dij és költség kérdése, midőn a végrehajtásnál az ügyvédnek nem-ügyvédjelölt alkalmazottja járt közbe - A jog filozófiája és kritikai méltatása a fejlődési elv alapján. Folytatás

220 A JOG Közbenjárási dij és költség kérdése, midőn a végrehajtásnál az ügyvédnek nem-ügyvédjelölt alkalmazottja járt közbe. Irta HAMAR GYULA, szakolcai kir. járásbiró. Ezen kérdésre, mely eddig tulajdonképpen kérdés sem volt, két kir. Ítélőtábla is megfelelt. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla 1902 szeptemb. hó 12-én kelt 13. sz. határozatával kimondta, hogy a végrehajtás foganatosításánál közbenjáró nem-bejegyzett ügyvédjelölt munkájáért dij és költség nem jár. A kolozsvári kir. ítélőtábla 1902 december hó 16-án kelt 11. sz. teljesülési döntvényében az'ellenkezőt mondta ki. • Erre a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla 1903 január 24-én kelt 6. sz. teljesülési döntvényében a fentebb hivatkozott határozatát megismételte, s így a vitás elvi kérdés a kir. Kúria teljesülése elé kerül.*) Az eldöntendő kérdésnek nagy fontosságot tulajdonítok nemcsak azért, mert a gyakorlatban igen sokszor talál alkalmazást, de azért is, mert az ügyvédség ama panaszával, hogy az ujabb törvényhozási alkotások és a gyakorlat azok jövedelmét restringálni igyekeznek, — ez a kérdés is összefügg. Mert kétségtelen, hogy nagyobb forgalmú ügyvédi irodákban a végrehajtást közbenjárás mellett foganatosítják, hogy ezen közbenjárás költségei az ügyvéd jövedelmét képezik, hogy ezek még mérsékelt megállapítás mellett is nem-kis összeget képviselnek, melyeket az ügyvéd, ha egészben átenged is alkalmazottjának, végelemzésben az ő jövedelmét képezik, mert ha az alkalmazott elesik a mellékjövedelemtől, jobb dijazást fog igényelni. A két ellentétes álláspontra helyezkedő kir. ítélőtábla eléggé kifejtette indokait, s így azokhoz szavam nincs. Csak ahhoz az egy indokhoz férne szó, — mit a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla hoz fel — hogy a ((végrehajtás foganatosításánál csak az képviselheti helyesen és célirányosan a feleket, aki jogász-szakértő, ebben az eljárásban a jogi kérdések egész tömege forog szóban s döntendő el a bírósági végrehajtó vagy más birói kiküldött által». A végrehajtás foganatosítása alkalmával is felmerülnek jogi kérdések, de ezek tömeget sem képeznek s nemis oly fontosak, hogy azokat egy nem-jogász könnyű szerrel el ne *) A Kúria döntvénye is megjelent azóta a J o g mult számában. A szerkesztőség. sajátíthatná Magát a végrehajtás foganatosítását nemis tekintem oly ténykedésnek, - egyes nagyon ritka esetektől eltekintve s ezeknél is csupán az értékre való tekintettel — melyhez az ügyvéd személyes vagy minősítéssel bíró helyettesének közbenjárása lenne szükséges. Es azt hiszem, hogy velem együtt nagyon sokan vannak egy véleményen. Bizonyítja ezt a gyakorlat is, mely szerint ritka kivétellel az ügyvéd a végrehajtások foganatosításánál nem jár személyesen közben, hanem irodai alkalmazottját küldi ki. (Sok esetben talán ez is szívesen lemondana napidijáról, ha ismén, hogy ki a végrehajtást szenvedő s átélte ennek viselt dolgait). De ha vannak is jogi kérdések, melyek a végrehajtás foganatosítása alkalmával a végrehajtató szempontjából számbaveendők ezeket a bírósági végrehajtónak tudnia kell, s a megteendő végrehajtási lépéseknél végrehajtatót vagy képviselőjét azokra figyelmeztetnie kell. A végrehajtási törvény 34. §-a módot nyújt arra, hogy a végrehajtást szenvedő sérelmei orvosoltassanak. Ezen §. érvényesülésénél is agyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy nem annyira a bir. végrehajtó hibái vagy a végrehajtató túlkapásai ellen szoktak hozzá kapaszkodni, hanem inkább azért, hogy a végrehajtást szenvedő haladékot nyerjen, hogy ez uton kíséreljen meg valami egyességet. Gyakorlatomban nem fordult még elő, hogy a végrehajtás azért maradt volna sikertelen, vagy azért kellett azt újból megtartani, mert a végrehajtó ügyvédjének irodai alkalmazottja nem jól alkalmaztatta a végrehajtási törv. vonatkozó §-ait. Mindenről statisztikai adatokat sem a bíróságok, sem a bírósági végrehajtók nem vezetnek ugyan, de azért talán nem merész állítás, hogy ilyen eset ha előfordult is, az nagyon ritka lehet, s ekkor sem irodai alkalmazott, hanem a bírósági végrehajtó hibájából. Ezzel szemben nagyon gyakoriak azok az esetek, amelyekben a végrehajtás azért nem sikeresithető, mert a végrehajtást szenvedő elég óvatos volt már előbb mindenét elrejteni vagy lefoglalható vagyonáról más módon jó eleve ugy rendelkezni hogy az a végrehajtató által megközelíthető ne legyen, s a bírósági végrehajtó beérve a könnyebben végzett munkával, nem vett magának annyi fáradságot, hogy behatóbban kutasson. És mikor a végrehajtató ügyvédjének irodai alkalmazottja járt közben, a végrehajtás eredményre vezetett. TÁRCA. A jog filozófiája és kritikai méltatása a fejlődési elv alapján. AJog eredeti tárcája. Irta PLOPU GYÖRGY dr., biró a nagyváradi kir. ítélőtáblánál. (Folytatás.)*) Szerénységem a iogfílozofíában a fejlődési elyet vallja, mert a jog, miként már érintettem, a fejlődés élettörvényeinek alávetett kulturlétalak. Az általam vallott jogfilozófiai rendszernek — a jelen alkalomhoz mért szük — kifejtése a következő : A fejlődésnek, a kultúrának fejtegetésem (1. I.) tárgyává tett összerőtényezőinek egy erőközpontban, — egy akkumulátorban kezdő- és kiindulási pontjuknak kell lenni: ez az akkumulátor, ez a gócpont tehát azt a végső és felbonthatatlan örök létet, mint egységet jelenti, amely a fejlődésnek kezdő- és végoka; és bár nevezzük el ezt az egységet akár tárgyilagosan őserőnek, akár személyesítve felsőbb lénynek, vagy istenségnek, ez az egység kezdet és vég nélkül való, örökös való, amelyből minden fejlődés, minden megjelenés, mint jelenség és mint kulturlétalak sarjadozik. Imént tett felsorolásomban kiemeltem, hogy a világ jelenségeinek megfejtésére az alapegységet, mint kiindulási pontot véve az osztályozás bázisául, három főrendszer van a jogfilozofiában ; u. m.: a monizmus, vagyis az egyetlen egység, az egyetlen való rendszere; a dualizmus, vagyis a két egységes valónak, — és a pluralizmus, vagyis a több valónak, mint egységnek a rendszere. Mellőzve a több valón alapuló pluralizmus rendszerét abból az egyszerű okból, mert a fejlődés élettörvénye organikus lényénél fogva a több valónak, mint egységnek a létét el nem fogadhatja, és mert a pluralizmus rendszere léuyegében a dualizmusnak sokszorosan kiterjesztett alakzata, — valamennyi filozófiai rendszer két főcsoportba vonható és sorozható, ahhoz *) Előző közlemény a 26. számban. képest, amint a kutató és mindent ismerni akaró jogászi elme az univerzum erőtényezőinek, összerőinek akkumulátorát a világon belül, vagy a világon kivül keresi. Ez a két főcsoport, amelyből tételeik levezetésénél valamennyi rendszer kiindul, — a pluralizmus kirekesztése folytán — a monizmus és a dualizmus rendszere. A monizmus a világ jelenségeit egyetlen egy és egységes valóra alapítja és ebből fejti ki azokat. Ez az egyetlen való, egység, mint a világ összes erőtényezőinek gyújtó- és központja: a filozófiai (nem hittudo mányi) értelemben vett istenség fogalma. A monizmus alapelve pantheizmussá vagyis: általánosított istenséggé lesz, ha a végső egység, mint istenség, egy a világban képzelt gócpontból folytonosan szórja éltető és termékenyítő sugarait az egyetemben, szóval folyton a világegyetemben és mindenütt és egyidejűleg lebeg. Az ekként felfogott újkori pantheizmusnak legklasszikusabb rendszerét, amiként már emlitém, Spinoza alapította, és az ő pantheisztikus rendszeréből fejlődött ki és alakult minden későbbi pantheizmus. A pantheizmus alatt tehát filozófiai értelemben az a tan értendő, amely az istenséget és a világot azonosítja és egyetlen valónak, egyetlen egységnek veszi. A monisztikus pantheizmussal teljesen ellentétesen a dualizmus alapelve a végső egységet, az istenséget, a világegyetemen kivül levőnek állítja nemcsak, hanem azt egyik vagy másik vonatkozásban a világgal ellentétbe helyezi. A dualizmus, vagyis a két egységes valónak az elve, két valót (anyagot és szellemet; világot és istenséget) vesz fel rendszere kiépítésénél, miből kifolyólag filozófiai értelemben a dualizmus az a felfogás, amely a világ jelenségeit két, egymásfejti ^ SÖt e§ymással ellenkező alapelvből deriválja és ' «* AX dua!izmus alatt tehát filozófiai értelemben az a tan értendő, amely az istenséget a világtól szorosan megkülönbözteti. Spinozának klasszikus monisztikus pantheizmusán, a dualizmus, az öntudatnak a rendszerébe való beillesztésével, jelentékeny rést ütött, mert az öntudat mindig megkülönbözteti magát a világtól, szembeállítja magát vele, s igy az öntu-