A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 22. szám - A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének birtoktana. Kritikai tanulmány ellenjavaslattal. Folytatás

174 A JOG A német kódex 855. és a Tervezet 510. §-át bizonyára azért fogalmazták igy, mert azt hitték, hogy az az alnpelv, amely szerint birtok és birlalás közt az animus szempontjából nincs különbség, át lenne törve, ha a birlalás nevén szólítanák és megfelelően szabályoznák. Pedig nem igy áll a dolog. Jhering szépen kifejtette, hogy az animus, de mint láttuk, a corpus sem teszi más-más tényleges hatalommá a dolog felett a birtokot és a birlalást, hanem azzá teszi a tételes törvény, sőt ennek egyenesen azzá is kell tennie, éspedig azért, mert mint ilyen létezik mindkettő a gyakorlatban, mert mint részben eltérő intézmény áll fenn az életben. A törvényhozás pedig számolni tartozik a gyakorlati szükségletekkel, minélfogva bizonyos esetben a lényegileg birtoklást képező tényleges hatalmat a dolog felett, kötelessége birlalássá degradálni, hacsak meg akar felelni kitűzött céljának, hacsak nem akar olyan törvényt alkotni, amely hiányos és minden esetre megnyugtatóan és találóan nem alkalmazható. Ennek folytán nézetünk az, hogy szorosan ragaszkodni kell a Tervezetben Jhering theoriájának ahhoz a tételéhez is, amely szerint a birlalás nem küszöbölhető ki a törvényből, hanem mint önálló intézmény külön szabályozandó és azokban az esetekben, amikor a birtokos helyett valamely jogviszonynál fogva más gyakorolja a tényleges hatalmat, birlalást kell megállapítani. A dologjog második címébe nemcsak e birtokot, de a birlalást is fel kell tehát venni, éspedig olyképpen, h >gy az első fejezet a birtokról, a második a b;rlalásról szóljon, amely utóbbira a birtoknak több szabálya, minthogy a megszerzés és elvesztés azonos módokon történik, átvihető. Megfelelően alkalmazandó ezenkivül a birlalás egyes eseteire a birtokvédelem minden tantétele, tehát nemcsak az erőhatalom, hanem a birói védelem is. Ugyanezt az álláspontot foglalja el, pl. a haszonbérlő javára, az 1802 : XXII. t.-c. 4. f-a1) és a magyar judikatura is ; továbbá a szász polgári törvény 209., a német első tervezet 819. §-a, valamint a Gemeines Recht (pl. actio spolii). Az indokolás szerint (II. köt. 6.9. 1.) ez «belső ellenmondás)), amely megjegyzésnek azonban nagyobb súlya és éle lehetett a Savigny-íé\e theoria uralma idejében, amikor lényegesebb eltérés volt birtok és birlalás közt, de nincsen többé ma, amikor birtok és birlalás csaknem egyet jelentenek és csupán eltérő dologi vonatkozásaiknál fogva, különösen főleg azért van közöttük különbség, mert az előbbi elbirtoklás alapja lehet, az utóbbi pedig nem. De nemcsak az eddig felhozottaknál fogva, tehát nemcsak az elfogadott elmélethez való következetesség és a gyakorlati szükségszerűség alapján tartjuk kijavitandónak a Tervezet rendszerét, hanem még más két rendkívül fontos okból is. Az egyik okot a német polgári törvénykönyv 868. és 869. §-ában felállított ^közvetett birtok»-nak, mint uj intézménynek helytelen volta adja meg. Ezt a két §-t lényegileg átvette egy szakaszba gyúrva, a Tervezet 523. §-a, amely azonban nem használja a «közvetett birtoka kifejezését és arra az álláspontra helyezkedik, hogy a közvetett birtokos — nem birtokos. Az 523. §• igy hangzik : ccAmikor a birtokos a dolgot terhelő jogon gyakorolja a birtokot, úgyszintén amikor a birtok őt egy időre valamely jogviszonynál fogva, különösen mint bérlőt, haszonbérlőt, haszonkölcsön-vevőt, letéteményest illeti meg: harmadik személytől a birtokos ellen gyakorolt tilos önhatalom miatt az 519. és 520. §-ban szabályozott birtokvédelemmel az is élhet, akitől a birtokos a birtokot szerezte. Ugyanez a maga számára követelheti a birtokot, ha a birtokos azt többé elfogadni nem akarja, vagy el nem fogadhatja. Ugyanezen előfeltétel alatt az 515. §. esetében követelheti annak megengedését, hogy a dolgot felkeresse és elvigye.» Ez az uj intézmény, amely teljesen német alkotás s a mely nem forrott még ki a tudományban, sok vitát és ellentétes nézetet provokált. A német polgári törvénykönyv megmondja ugyan, hogy ki a «mittelbarer Besitzer,» akit Endemann Nachbesitzernek, Bekker Auchbesitzernek és Dernbnrg Eigenbesitzernek nevez ; a ((közvetlen birtokost)) azonban nem nevezi igy a kódex, minélfogva reá Wendt az abgeleiteter Besitz, Cosack az Unterbesitz, Bekker a Besitzmittler, Biermann a vermittelnde Besitzer, Kniep a Zeitbesitz ; továbbá a ((közvetlen birtok» egyes nemeire : Eck a Nutzbesitz, Dernburg a Verwaltungsbesitz és Strohal a Verwahrungsbesitz kifejezést használják. Ha még hozzávesszük mindehhez azt az ») 1802: XXII. t.-c. 4. §. 2. bek. 1. mond.: «Ha a föltételeket szabályszerűen megtartó haszonbérlő fosztatnék meg birtokától, a föntebb előadott módon lesz visszahelyezendő; de ha a haszonbérlő a föltételek nemteljesitése miatt zavartatnék ki a jószágból: a törvény ez intézkedését magára nem alkalmazhatja.)) érdembevágó vitatkozást, amely a közvetett és közvetlen birtok tartamát és egymáshoz való viszonyát akarja megfejteni ; továbbá amely a közvetlen birtok két nemének, a Vollés Fremdbesitznek valódi értelmét és azt kutatja, hogy a kódex minden egyes rendelkezése a közvetlen és a közvetett birtokra egyaránt' alkalmazandó-e, illetve, hogy vonatkozik-e mindég a Fremdbesitzre is; végül, ha figyelembe vesszük, hogy minden egyes kérdés tekintetében az irók egész serege nyilatkozott, hol ellentétesen, hol részben eltérően, mint pl: Gierke, Fischer-Henle, Endemann, Kniep, Wendt, Biermann, Strohal, Cosack, stb., akkor fogalmunk lehet arról, hogy milyen széleskörű irodalom támadt a német polgári törvénykönyvnek «a közvetett birtok»-a nyomán s felvethetjük a kérdést, jó-e az olyan törvény, követhető-e az olyan rendelkezés, amely ekkora bizonytalanság és ennyi kontroverzia kútforrása lett aránylag rövid idő alatt? Habozás nélkül nemmel felelünk erre a kérdésre s indokoljuk nézetünket nemcsak azzal az eredménytelenséggel, amelyet a német irodalom e tekintetben eddigelé felmutat, hanem argumentumokkal is. Ha a német törvény «közvetett birtokának)) eseteit vizsgáljuk, első pillanatra látni lehet, hogy ezek sem a római jogban, sem a modern jogokban nem ismeretlen kategóriák; látni lehet továbbá, hogy vagy a dolgot terhelő jognál vagy időhöz kötött jogviszonynál fogva tartja hatalmában a dolgot az ilyen ((közvetlen birtokos* ; végül látni lehet azt is, hogy ezeket az eseteket meg tudta fejteni ugy a római jog, mint minden modern jog a nélkül, hogy uj fogalmat kellett volna felállítani, jóllehet a származékos birtok kifejezést alkalmazni szokták ez esetek egynémelyikére. Mi különösen szerencsés helyzetben vagyunk ezeknek az eseteknek a szabályozásánál. Ugyanis az 1802. évi XXII. törvénycikk 2. §-ának az ujabb birógyakorlat által is következetesen fennállónak elismert rendelkezései, legalább a bérlet és haszonbérlet tekintetében, utat mutatnak arra, miképpen lehet a német ((közvetett birtok»-tól szabadulni s miképpen lehet mégis, vagy talán éppen ezen oknál fogva, teljesen precíz jogszabályt alkotni ezekre az esetekre. És ezt a fontos és figyelembeveendő pontot erősen hangsúlyoznunk kell, azért, mert a Tervezet indokolása szemet hunyt előtte, sőt mi több, egyenesen ellenkezőképp tünteti fel — nem tudjuk, mi okból, — amely eljárásra rámutatott már Kiéin Ede is: Közvetett és szolgabirtok c. tanulmányában {J°g< 1902. évi 42. sz.) és helyesen idézte a birói gyakorlatnak következő megállapodásait. Kúria 5,738/1883. sz. {Márkus : Döntvénytár L köt.) «A bérlő, mint aki a bérleményt egyedül a bérbeadónak nevében, illetőleg jogán birlalja, sommás visszahelyezési keresettel harmadik személyek ellen csak akkor léphet fel, ha ez által közvetve a bérbeadónak jogai háboríttattak meg. Továbbá 1,560/1888. szám: ((Minthogy felperes, mint alperes haszonbérlője az esedékessé vált haszonbéri részlet megfizetését elmulasztotta, amidőn őt ennek következtében alperes a bérletből kihelyezte, vele mint tulajdonossal szemben nincs joga a sommás uton való visszahelyezést szorgalmazni, mert az 1802 : XXII. t.-c. 4. §-a szerint a bérlőnek a tulajdonos által történt megháboritása folytán csak abban az esetben van visszahelyezésre joga, ha a maga részéről eleget tett a szerződés t"eltételeinek.» Kúria : «Helyben kellett hagyni a másodbiróságnak felperest keresetével elutasitó ítéletét, mert a haszonbérlőnek a tulajdonossal szemben csak azon esetben van visszahelyezéshez joga, ha a haszonbéri szerződés feltételeinek eleget tett. (1802 XXII. t.-c.) Márpedig felperes co perbe hívott tulajdonos M. Máriának erre vonatkozó ellenvetésével szemben nem bizonyítja, hogy a megháboritás előtt már lejárt haszonbéri összeget kifizette volna .. .» (1890. okt. 10. 8,112. sz. Márkus í. k.) Végül: Kúria: «Az a körülmény, hogy valamely ingatlanság haszonbérbe adatik, tehát a haszonbérlő birtoklásába esik, bérbeadónak birtokjogát nem gyengíti ugyan, sőt olyannak tekintendő, mintha a bérbeadó a birtoklást tényleg gyakorolná » (1891. jul. 14. 5,409/1890. Márkus III. k.) Ezekből a kijelentésekből sehogysem lehet levonni azt, amit az Indokolás állit (II. k. 103. I.) hogy t. i. a magyar magánjog álláspontja szerint «a bérlőnek és haszonbérlőnek visszahelyezési keresete van a bérbe- és haszonbérbeadó ellen, de viszont nincs» — ami azt akarja tulajdonképpen jelenteni, hogy a bérlő és haszonbérlő birtokos, a bérbe- és haszonbérbeadó pedig nem az. Igy jutott el aztán a Tervezet 523. §-a ahhoz a sajnála-