A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 19. szám - Talózás a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetében

150 A JOG Talózás a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetében. Irta TÓTH GYÖRGY, besztercei kir. aljárásbiró. A magánjog és eljárás (peres és perenkivüli) egymással oly viszonyban vannak, mint az anyag és a forma. Az anyag alkalmas kell hogy legyen a megfelelő formába öntésre és a forma viszont megfelelő kell hogy legyen az anyag kialakítására. Eme szempontból kJl tehát kiindulni a létező életviszonyok szabályozásánál és nem szabad szem elől téveszteni azt, hogy csak az eljárási formaságokon keresztül lehet elérni az anyagi jog alapján megvalósítani kívánt célt. Ez az életviszonyok egyik állandó és legáltalánosabb nyilvánulásánál: a halálozás következtében rendezendő vagyonjogi viszonyoknál legszembeszökőbb. Ebből a szempontból a magyar polgári törvénykönyv tervezetének a hagyaték leltározására vonatkozó intézkedéseit teszem vizsgálódásom tárgyává. Az «ember» a mai életviszonyok között kisebb-nagyobb mértékben oly vagyonjogi viszonyok központjává lesz, amely vagyonjogi viszonyok rendszerint számos ember érdekét érintik. Az 1848. év előtti vagyonjogi viszonyoknak a mai vagyonjogi viszonyokkal való szembeállítása által, nagy általánosságban már első pillanatra szembeötlik, hogy a lefolyt 50 év mily mértékben szaporította a vagyonjogi központhoz : az emberhez fűződő érdekek számát. Amidőn tehát arról van szó, hogy a vagyonjogi viszonyok központja kiesett, vagyis az ember meghal (holttá nyilvánittatik): nem közömbös az államra és egyesekre nézve, hogy minők azok a jogviszonyok, amelyek elvesztették rendelkező alanyukat. Ezért a jogállamban meg kell hogy legyenek azok az institúciók, amelyek alkalmasak a jogviszonyok megállapítására ; a cselekvő és szenvedő állagú hagyatéknak a halál pillanatában való fixirozására. Ezt a nyilvánosság megtartása mellett csak az állam képes kifejezésre juttatni. Ebből folyólag nagyonis lényeges, hogy a hagyatékok leltározásánál minő elveket követünk és minő rendszert fogadunk el. Az 1894. évi XVI. t.-c. által szabályozott örökösödési eljárásban 1. a hivatalos leltározás és 2. magánleltározás elvét látjuk kifejezésre juttatva. I. A hivatalos leltározás helyet foglal és ezek mind azt mondották neki: nem örökölsz te, hanem a nőd testvérei. Hatnapi vergődések után végre a megfélemlített ember osztályegyességet köt a testvérekkel, melyben 8,000 koronát kötelez arra az esetre, ha azok elhalt neje hagyatékára vonatkozó öiökösödési igényükről lemondanak. Az osztályegyesség irásba foglaltatik és a törvényes formák szerint elkészül. A mi emberünk pár hétre rá bemegy a városba és itt az ügyvédje figyelmezteti, hogy : «tévedtél, az egész örökség téged illet, a nőd testvéreinek igénye jogosulatlan«. Erre a mi emberünk megtagadja a fivérek részére a fizetést és ők az osztályegyesség alapján megindítják a pert. Az eldöntésnél állítsuk fel azt az elvet, illetve nyilvánítsuk valónak, hogy tényleg hitvestársi örökösödés forog fenn és a hagyaték ági jellege nem igazolható, tehát az örökjogi kérdések teljes mellőzésével, kötelmi alapon fogjunk hozzá a döntéshez. Tartozik-e alperes, a minden kényszertől ment, általa kötelezett, több tanácskozás eredményeképpen irásba foglalt szerződési Ígéretének eleget tenni és felpereseknek 8000 koronát fizetni ? A Tervezet megadja reá a választ a 988. §-ában. Alperes lényeges tévedés cimén megtámadhatja az ügyletet, ha a szerződés tárgyára vagy minőségére vonatkozik a tévedés, amelyet a közfelfogás hasonló szerződésnél jelentékenynek tekint. Nincs az az Ibsen Henrik, aki szimbolikusabban fejezné ki gondolatait, mint a mi nagy munkánk, melynek megvalósítása soviniszta vágyunk és ambíciónk legkedvesebb ideájá. Ismét az a közfelfogás. Borzalmasan laikus egy kitétel. A közfelfogás nem szerepelhet a judikaturában. Ha a társadalmi nézletpontot és gondolkozást tekintjük annak, akkor az egy nevetséges naivitás, amelynek a törvénykönyvhöz, annak objektivitásához köze ninc.en. Ha pedig az előbb említett forgalmi, jogszokási közfelfogást értjük ez alatt, akkor az moraliter megbízhatatlan és a biró nem lehet abban a helyzetben, hogy azt a) az 1894. évi 16. t.-c. 35 §-a szerint a 2. § 1., 2., 3., 4. pontjai esetében és ez az egész eljárás rendén kiterjed ugy az ingó, nrnt az ingatlan hagyatékokra. A jelzett esetekben a leltározó közeg cx offo köteles a leltárt elkészíteni éppúgy, amint a haláleset-fölvételi ivet ex offo köteles minden egyes esetben birság terhe alatt elkészíteni ts beterjeszteni. 2. Hivatalos leltározás továbbá az 1894. évi 16. t.-c. 4. §-a (2. §. 4 pontja) esetében hivatalból folyamatba tett örökösödési eljárás rendén a bíróság rendeletére teljesített leltározás is. csakhogy ebben az esetben, a t. 61. §-a értelmében, a nagykorú örökösök a hagyatékhoz tartozó ingóságokat az örökösödési eljárás alól elvonhatják. II. A magánleltározás elvét látjuk megvalósítva az 1894 : 16. t.-c. X. fejezetében szabályozott örökösödési és hagyományi bizonyítvány kiadása körüli eljárásban. III. Az örökösödési eljárás szempontjából, se hivatalos, se magánleltározásnak nincs helye ott, ahol a t. 2. §-ának 1—5. pontjában meghatározott esetek fenn nem forognak, vagyis ahol csak ingó vagyon maradt és az örökösök nagykorúak és korlátlan cselekvő képességűek. Ez esetben, és ha szükséges, a törvény kérelmezési joggal operál. A törvény 36. §-a a hagyaték letárgyalásáról ugyanis art a az esetre rendelkezik, ha a) a t. 3. §-ában meghatározott személyek, vagy b) a hagyatékkal szemben követeléssel vagy igénynyel birók kérik. Megjegyzendő, hogy a 36. §-ban szabályozott leltározás kérésére jogosítottak, nem mindnyájan jogosítottak egyszersmind az örökösödési eljárás megindításának kérelmezésére is. Ez a leltározás a bíróság rendelete folytán történvén, hivatalos leltározásnak tekintendő. A m. p. törvénykönyv tervezetének 2,012. §-aa hagyaték leltározása tekintetében igy intézkedik: <.(Aki érdekeit valószínűsíti, a hagyatéki bíróságnál a hagyaték leltározását kérheti. Az örökös a hagyaték tárgyait és kötelezettségeit tudomása szerint bemondani, esetleg helyesbíteni és bármely érdekelt kívánatára esküvel megerősíteni köteles.» Annak a megbirálásához, hogy a törvénytervezet e rendelkezése mennyiben felelhet meg jövőben a gyakorlati élet követelményének, szükséges volna tudni azt is, hogy az örökösödési eljáráson minő módosítások terveztetnek. Fölteszem, hogy az 1894. évi 16. t.-c. 2. §-ában meghatározott esetekben az örökösödési eljárás jövőben is hivatalból lesz megindítva, tehát jövőben is csupán az a két kivétel lesz a hivatalos beavatkozás alól: még a bizonyító eljárás adatai által is támogatva, köztekintélylyel interpretálhassa. Az adott esetben alperes abban a hiszemben tette a 8,000 koronás fizetési ígéretet, ha neje utáni öröklési igényüket felperesek nem érvényesitik, az aláíráskor azt is mondotta kételyekkel teli küzködés közt: de mi lesz, ha mégis én lennék a kizárólagos örökös ? Erre felperesek azt válaszolták : majd a per megmondja. Erre aztán alperes aláirta az osztályos egyességet. Ha most a bíróság marasztalja alperest a kereset értelmében, akkor magára zuditja a jogi pathologusok vádját, a konzervativizmust, a ius strictumhoz tapadó szükkeblüséget, amelyek a mai jogi <iközfelfogás» szerint nagyon diffamáló vádak. Ha pedig a Tervezet intenciója szerint jár el a biró és elutasítja felpereseket keresetükkel, akkor megtépte a szerződés «bizalmát», az ügyletkötés leghatalmasabb dokumentumát, amelynek gyakorlati következményei kiszámithatlanok. Elzárja a felek elől azt az utat, amelylyel ügyletkötési szándékukat perfektuálhatják, mert annak hatályosságát a körülményektől, a bekövetkezendő viszonyoktól teszi függővé. Alperes magát feltétlenül ellenszolgáltatással kötelezte és az ellenszolgáltatás ugyan negatív ténykérdésben állott, de reá nézve pozitív eredmény volt a szerződés megkötése időpontjában, mert háborittatlanul lépett neje hagyatékának birtokába. Helytelen irányban halad az expiáció azon kegyetlen Jogparancsért, melyet «ignorantia iuris non excusat» név alatt ismerünk, mert a megtámadás oltalmának csak arra szabad irányulnia, hogy a jóhiszeműség ne szenvedjen a mala fides inváziójától. A felhozott jogeset eldöntésénél az az egyedüli irányadó, hogy felperesek ejtették-e tévedésbe alperest örökösödési igényeik jogossága felől; éspedig ennek a tévedésbe-ejtésnek, hogy elutasítás illetve megtámadás hatályával birjon, rosszhiszemű ravaszsággal, csaknem kriminalitással határos raffinénával kellett történnie.