A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 18. szám - Elzüllött kiskoruak kényszerneveltetése Poroszországban

144 A JOG zetnek mindenesetre tisztázottnak kellene már lennie. Az egyéni becsület is drága kincs, melyet az ügyészségnek is gondosan meg kellene óvnia. A sok és költséges hiába való munkát itt számításba nemis vesszük. (Vége következik.) Révai Lajos dr. Külföld. Elzüllött kiskorúak kényszerneveltetése Poroszországban. Az elzüllött kiskorúak kényszerneveltetéséró'l 1900. évi július hó 2-án kelt porosz törvény végrehajtása tárgyában a porosz belügyminiszter által kiadott rendelet intézkedései a közigazgatási szakközönség érdeklődését minden polgárosult államban méltán felkeltik, hiszen az elzüllött kiskorúak gondozásának kérdése, a modern kriminal-statisztikának szomorú adatai folytán minden polgárosult államban egyformán égető nagyfontosságú problémát képez. A hatósági kényszernevelés csakis akkor foganatosítandó, midőn minden más intézkedés ki lett merítve; ennélfogva minden egyes esetben szigorúan megállapítandó, hogy vájjon az elzüllés meggátlása, egyházi befolyás, iskolai fegyelem, szegényápolás, önkéntes karitatív tevékenység vagy gyámhatósági intézkedések utján meglett-e kiséreltetett- e. A kényszernevelés a 18. életév betöltéséig kimondható akár atyai, akár gyámi hatalom alatt álló elzüllött kiskorúakra. A kényszernevelést a gyámhatóság mondja ki, mégpedig vagy hivatalból vagy javaslat folytán. Javaslattételre falusi kerületben a kerületi főnök (Landrath), 10,000 lakosnál nagyobb városokban pedig a városi elöljáróság és a kir. rendőrhatóságok főnökei illetékesek; de jogosítva vannak más hatóságok, hivatalnokok, sőt magánszemélyek is. Az ilyen közreműködést a rendelet egyenesen kívánatosnak jelenti ki. Ha veszély van a késedelemben, akkor a gyámhatóság (bíróság) az elzüllött kiskorúak ideiglenes elhelyezése iránt rendelkezhetik. Ezen cél biztosítása tekintetéből idejekorán kell megfelelő intézetekkel az ilyen kiskorúak elhelyezésére nézve megállapodásra jutni, s ezen eljárásnál arra kell figyelni, nehogy az illető kiskorú elvonassék a gyámhatósági eljárás elől. Fogházakat ilyen elhelyezésekre nem szabad igénybe venni. A kényszernevelés végrehajtása a községi kötelékek feladatkörébe tartozik. Ezek illetékesek arra nézve határozatot hozni, vájjon az elzüllött kiskorú intézetben vagy családoknál helyeztessék-e el. A családi elhelyezés az esetben veendő alkalmazásba, midőn a kiskorú még tanköteles korban van, s nem nagyon romlott. Az illető családok megválasztására nagy gond fordítandó, így különösen arra kell ügyelni, hogy az illető család ne lakjék igen közel az elzüllött kiskorú eddigi tartózkodási helyéhez, s ne legyen több elzüllött kiskorú ugyanazon családnál elhelyezve. Az intézeti elhelyezést azon elzüllött kiskorúaknál kell alkalmazásba venni, akik nemi kicsapongásokra, csavargásra és bűntények elkövetésére hajlammal bírnak, valamint azoknál, akik erkölcsileg nagy mérvben züllöttek, s kiknek testi állapota különös orvosi kezelést igényel. De ezen esetekben is csak addig tartandók az elzüllött kiskorúak az intézetben, ameddig azon cél biztosítása szükségessé teszi, hogy fegyelemhez és rendhez szokjanak, amig testileg és szellemileg megerősödtek. Ezen cél elértével ezek is családoknál helyezendők el. A községi kötelékek (körök) arra kötelezvék, hogy amenynyiben megfelelő egyházi vagy magánitézetek nincsenek, a kényszernevelés céljaira alkalmas intézeteket állítsanak fel. Bár meg van engedve, hogy a meglevő szegényházak és dologházak épületei vétessenek ilyen intézetek felállításához igénybe, az illető helyiségek teljesen elkülönitendők és külön felügyelő- s tanszemélyzettel látandók el. A növendékek akként helyezendők el, hogy a szegény- és dologház lakóival ne érintkezhessenek. A tanköteles életkor befejezése előtt gondoskodni kell az illető növendék képességeinek s viszonyainak megfelelő szolgálati vagy tanonc helyről. Minden egyes családnál elhelyezett elzüllött kiskorú részére a községi kötelék egy gondnokot nevez ki, akinek állása tiszteletbeli hivatalt képez, s akinek feladata a növendék nevelésének s gondozásánák ellenőrzése. Mindkét nemű 12 éven aluli gyermek s leányok számára elsősorban nők nevezendők ki gondnokokká. A kényszernevelés a kiskorúság megszűntével véget ér, de a körülményekhez képest korábban is megszüntethető a községi kötelék határozata utján. Az elbocsátás vagy végleges vagy ideiglenes, azaz visszavonható, utóbbi esetben azon feltételhez van kötve, hogy a kiskorú aláveti magát a községi kötelék által személye felett elrendelt felügyeletnek. A szegényügyi kötelékek viselik a kényszernevelés költségeit. Az elbocsátott növendékek gondozásának költségeit a községi kötelékek tartoznak viselni, valamint a rendes szegényügyi járulékokon túlterjedő költségtöbblet viselése is a községi kötelékeket terheli. Az állam ezen költségek viseléséhez kéths.rmadrészben járul hozzá. Ezen címen például az 1901. évi költségvetésben 496,000 márka lett előirányozva. Nyilt kérdések és feleletek. A végrehajtás köréből. Kérdés. Az 1885 és 1891. években N. N. végrehajtató javára X. Y. végrehajtást szenvedett városi hivatalnok ellen kielégítési végrehajtás vezettetvén, mely alkalommal végrehajtást szenvedettnek Arad városától nyerendő fizetésének egy harmada, évi 1,600 korona érintetlen-hagyásával bíróilag lefoglaltatott, a letiltási rendelvény pedig az illetékes főpénztár- és ennek felettes hatóságának megküldetett. Végrehajtást szenvedettnek a fenn jelzett időben csupán 1500 korona fizetése volt, a letiltás pedig 1600 korona fizetésnek érintetlen-hagyásával eszközeltetett, a város főpénztára és ennek felettes hatósága a letiltási rendelvényre, dacára, hogy végrehajtást szenvedettnek abban az időben lefoglalható fizetése nem volt, nem nyilatkozott, hanem a letiltást előjegyzésbe vétette. Az 1894. évi január hó 1-én végrehajtást szenvedettnek évi fizetése 1,750 koronára és 1899. évben 1,900 koronára emelkedett, ekkor egy ujabb végrehajtató vezetett letiltást végrehajtást szenvedett tiszti fizetésére, az előbbi végrehajtató pedig az 1885 és 1891. években szerzett végrehajtási letiltását tartotta fenn és az 1885 és 1891. években letiltott tiszti fizetésnek visszatartott részére kért kiutalást. A bíróság természetesen a kiutalványozási végzést meghozta és utasította a város polgármesteri hivatalát, hogy a kiutaló végzés értelmében, mások netán előbb szerzett jogainak sérelme nélkül intézkedjen a letiltott és visszatartott tiszti fizetés kifizetése iránt. Kérdem mármost, melyik végrehajtatót illeti meg a végrehajtást szenvedettől 1894. év óta visszatartott és levont összeg, azt a végrehajtatót, aki abban az időben vezetett végrehajtást a tiszti fizetésre, mikor még végrehajtást szenvedettnek lefoglalható fizetése nem volt, — vagy azt a végrehajtatót illeti, aki abban az időben vezetett végrehajtást a tiszti fizetésre, midőn az lefoglalható volt ? Az én nézetem ezen ügyben a következő: Az 1885 és 1891. években foganatosított letiltás az által, hogy végrehajtást szenvedettnek abban az időben és főleg a letiltáshoz 1,600 koronát meghaladó tiszti fizetése nem volt, tárgytalanná vált, mert a letiltást csak akkor köteles a letiltott respektálni, ha a rendelvény kézbesítése idején végrehajtást szenvedőnek lefoglalható fizetése van; ha pedig nincsen lefoglalható fizetése, ugy tartozott volna a letiltott nyilatkozni és a letiltás foganatosítását megtagadni. Ha ezt nemis tette a letiltott, mindazonáltal az 1885 és 1891 években eszközölt letiltás az 1894 és 1899 években emelkedett fizetésrészre fel nem jegyezhető s így joghatályu végrehajtási letiltásnak nem mondható, minélfogva az 1&94. évből visszatartott fizetés azt a végrehajtatót illeti, aki abban az időben eszközölte a letiltást, a midőn végrehajtást szenvedettnek fizetése lefoglalható volt. Kartársaim leköteleznének, ha ez ügyben véleményüket e becses lapokban közölni szíveskednének. Erdélyi Andor, Arad. A tényleges birtokos minőségének igazolása. — Válaszok a Jog 14. számában közölt nyilt kérdésre. — I. Az 1892: XXIX. t.-c. 2. §. 2. a.) pontja azt rendeli, hogy a tényleges birtokosnak tulajdonosul bejegyzése iránti eljárás a tkvi hatóság részéről egyes ingatlanokra nézve folyamatba teendő, ha ezt ebbeli minőségének igazolása mellett a tényleges birtokos vagy tényleges birtokostárs a ikvi hatósághoz intézett beadványban kéri. Az 1893. évi július 8-án 24,366. sz. a. kelt igazságügy miniszter rendelet 9. §-ában részletes utasítást ad, hogy a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése iránti eljárást a tkvi hatóság a tényleges birtokos kérelmére egyes tkvi ingatlanra nézve elrendelje, a kérvényben az illető birtokrészlet tkvi helyrajzi száma megjelölendő s telekkvi tulajdonosa megnevezendő. Arra nézve, hogy a kérelmező a tényleges birtokos minőségét mivel, hogyan igazolja, a telekkönyvi helyesbítési szabályokban semmi megszorítás, vagy utasítás, vagy részletezés nincsen. Azonban ugyanezen rendelet a 39. §-ában a törvény meghozatalához kitűzött célt hangsúlyozza: hogy a telekkv a tényleges birtoklással lehetőleg összhangzásba hozassék. E cél elérése végett az általános tkvi helyesbítésben nyomozó-eljárást rendelt s a 126. § ban kijelenti, hogy amennyiben a 114—125. §-ból más nem következik, a 22—102. §. szabályai, illetőleg az azokban a fenforgó kérdésre nézve foglalt szabályok az 1892: XXIX. t.-c. 2. §. 2. pontja alapján egyes ingatlanokra indított eljárásban is megfelelően alkalmazandók: ennek következtében a 39. §-nak megfelelően a kiküldött köteles a tényleges birtoklás alapját kinyomozni, a feleket az eljárás alkalmából őket megillető jogelőnyökre figyelmeztetni, őket a tulajdonjognak a javukra leendő bejegyzéséhez netalán szükséges okiratok megszerzésére lehetőleg rábírni, és mindezek által annak lehetőségét előidézni, hogy az eljárás befejezése után a telekjkv a tényleges birtokállást tüntesse fel. Mármost, tekintettel a törvény hangsúlyozott céljára, mely szerint a telekkv a tényleges állapottal lehetőleg összhangba hozandó, tekintettel arra, hogy az alkalmasnak mutatkozó bizonyítékok felajánlása minden eljárásban elegendő ahhoz, hogy a biróság a bizonyíték megszerzése érdekében a szükséges intézkedéseket megtegye: véleményem szerint a tényleges birtokos a törvény azon követelményének, hogy tényleges birtokos minőségét igazolja, ele-