A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 17. szám - A férj özvegyi joga s a kiházasitási ingók

A JOG 133 elismeri, hogy számottevő méltányossági szempontok szólanak emellett. Állhat ez a részeltetés esetleg a felesége hagyatéka bizonyos hányadának haszonélvezetében is» (J. II. 101. 1.) Ság/iy Gyula : a. . . azok nézetéhez csatlakozik, kik az özvegyi jogot a férjre kiterjeszteni nem óhajtják ; részéről messzebbre semmi esetre sem menne, mint legfeljebb annyira, amennyire egy bizonyos irányú kiterjesztés az özvegyi jog alapeszméjének megfelelően, a tartási kötelezettség kifolyásaként konstruáltatnék, tehát csak annyira, miként a szerkesztő-bizottság legtöbb tagja, hogy ez csak akkor és annyiban volna kiterjeszthető, ha és amennyiben és amikor a nőnek tartási kötelezettsége a férjre nézve elismertetnék és megállapittatnék. vagyis egyedül a férj teljes vagyontalansága és egyszersmind keresetképtelensége esetében: tehát, ha e kettős tényálladék forog fenn.» (J. IV. 33. L) Az özvegyi jognak a férjre leendő kiterjesztése ellen ny'latkozott Zsögód, Obcrschall, Györy és Adám. Zsögódnck, a tudós professzornak, a közszerzeményről szóló előadói javaslata (I. fentebb) ellenmondásban van az özvegyi jogról való nézetével, amennyiben annak a nő részére való fenntartása mellett s a férjre leendő kiterjesztése ellen abból indul ki, hogy a nő férje nélkül meg nem élhet és hogy ez utóbbi még halála után is tattozik nejét eltartani. Kiemeli ezen inkonszekvenciat Imling Konrád dr. is (J. 11.98. 1.) A fent előadottakból látható, hogy noha a polgári törvénykönyv tervezete nem terjeszti ki az özvegyi jogot a férjre, az azt előkészítő bizottság tagjainak többsége részint feltétlenül, részint elvben — bizonyos feltételtől függővé téve, — a térj özvegyi jogát magáévá tette. A polg. törvk. teiv. indokolása szerint (Ind. a in. ált. ptkv. terv. Öröklési jog 73. 1.) két szempontból nem látszik ajánlatosnak, hogy az özvegyi jog a férjre is kiterjesztessék. «Ethikai szempontból nem látszik ajánlatosnak, hogy az özvegyi jogosítványok, melyeket a nő élvez, a férj javára is kiterjesztessenek. A kiterjesztés ugyanis nem egyezik meg a férjnek a családban elfoglalt állásával s az önérzet s a férfiasság rovására esik, ha a férj életexisztenciáját a felesége vagyonára alapítja. Ethikai szempontból tehát fölötie kifogásolhatónak tűnik fel, hogy a férfi, ki arra van hivatva, hogy a családnak feje és támasza legyen, a felesége özvegyi jogával kívánja magát biztosítani. Jogi szempontból sem indokolható a kiterjesztés. A férjet a nő részéről tartás nem illeti. Az özvegyi jog pedig tulajdonképp nem egyéb, mint a tartási kötelezettségnek halál esetére szóló egyenértéke. Mivel azonban a férj a nőtől tartást nem követelhet, nincsen jogi alapja annak sem, hogy az özvegyi jog reá kiterjesztessék.» Ami az ethikai szempontból k'induló érvet illeti, az nem egyéb üres frázisnál. Hasonló frázisok felhozhatók volnának, — természetesen sikertelenül — más fennálló intézményeink ellen is. így a katonai kaució ellen, mely intézmény kötelezi vagyontalan tisztjeinket, hogy csak a nő részéről nyújtandó — elég tekintélyes — összeg biztosítása mellett nősülhetnek. Vájjon ki vádolja tisztjeinket, kik éppen a férfiasság és önérzet mintaképeiül állíttatnak oda, a férfiasság és önérzet hiányával. Hasonlóképp a férfiasság és önérzet hiányával volnának vádolhatók nemcsak tisztjeink, hanem minden férj, aki bármi cimen a felesége részéről vagyoni haszonban részesül. Aki hozományt élvez, aki közszerzeményben osztozkodik, aki neje után hitvestársi öröklés cimén örököl, aki neje kiházasitási ingóit használja, stb. Nem alapithatja a férj életexisztenciáját az özvegyi jogra, mert a feleség halálának időpontja bizonytalan, úgyszintén az, vájjon tuléli-e nejét. Felhozható lenne ez — kevés sikerrel — a hozomány, de nem a férj özvegyi joga ellen. Az evangélium tanítása szerint : «a férj teste egy felesége testével* ; azon benső viszony, mely köztük fennáll, az a szoros kapocs, mely őket egymáshoz fűzi, nem az önérzet és férfiasság, vagy ennek ellenkezője, hanem a kölcsönös támogatás, szeretet, odaadás, jó és balsorsban való részvétel. Midőn tehát a férj, vagy feleség életexisztenciájának biztosításáról van szó, éppen etnikai szempontból látszik ajánlatosnak, hogy akiket örök hűség köt egymáslioz, egymás életexisztenciájáról gondoskodjanak s ne legyenek kénytelenek a társadalom támogatását igénybe venni. Mily zavarólag hatna a házasság ethikai volta iránt való felfogásunkra s a házassági viszonyból folyó kölcsönös támogatást hirdető nézetünkre, ha a nő vagyonát a nevető örökö- i sök — kiket a Tervezet éppen megszüntetni akar - elvinnék, a férj pedig öregségére megszokott életmódjával felhagyni lenne kénytelen s társadalmi állásán alul kellene élnie, vagy pedig koldusként kéregetve, könyöradományból tengetnie életét. Minden férfi hiányával lenne az önérzetnek, aki noha becsületesen és szorgalmasan dolgozik, de kevesebbet hoz a házhoz, mint a nő? A házassági viszony azt kívánja meg, hogy mindkét fél teljes erejével támogassa egymást, nem latolgatva azt, hogy a másik fél mennyivel járul a szükségletek fedezéséhez. Az önérzetnek hiányával csak a dologkerülő, tohonya s egyedül neje vagyonára és keresetére támaszkodó keresetképes férj vádolható. Ne súlyosbítsuk a keresetképtelen és vagyontalan férjek helyzetét azáltal, hogy őket az önérzet s férfiasság hiányával vádoljuk s ne nehezítsük a hitvestársát vesztett férj szomorú sorsát azáltal, hogy őt társadalmilag lefokozzuk. Midőn a Tervezet tudós készítői a fenti kifejezéseket használták, a férjnek nem feleségével, — kinek «teste egy felesége testével)), — hanem a vele nem életközösségben levő személylyel való viszonyára gondoltak s feledték a házassági viszony lényegét. A jogi szempontból kiinduló érvet: «a férjet a nő részéről tartás nem illeti,» a Tervezet maga cáfolja meg. A 100. és 102. §-a nőtartás kötelezettségét a vagyontalan és keresetképtelen férjjel szemben, együttélés és házon kivüli élés esetére is, kimondja. A Tervezet ezáltal a közóhajnak engedett, mely mind a gyakorlatban, mind az irodalomban kifejezésre jut. A Tervezet a 100. §-t igy indokolja : «Azon tétel, hogy a nő is viszont köteles férjét, ha ez arra rászorul, eltartani, hazai jogunkban eddigelé nem jutott nyilt kifejezésre. Nincs meg az osztrák jogban sem. De midőn b róságaink az asszonyt férje házában közösen elfogyasztott élelmi cikkek árában, sőt közösen birt lakásnak a bérében is a férj fizetésképtelensége esetére elmarasztalják, e mögött voltaképpen e tétel rejlik. E nélkül a nőt, saját személyére tekintve, legfeljebb felényire lehetne marasztalni, minekutána egyetemleges kötelezettségnek kötelmi jogi alapja a gazdagodás elvei szerint ily esetben nincsen s ekként ily Ítéletek csupán csak a mondott tételben bírhatják voltaképpeni gyökerüket. Ezt nem tekintve is, ez elv következni látszik a házaséleti viszony és a házassági kapcsolat bensőségéből, viszonosság' követelményeiből. Kimondja a német ptkv. (1,360 II.). Hogy ezt jogunk ki nem fejlesztette, ezt a rendi jog idejére nézve, kiválóképp megmagyarázni látszik a nőnek jogilag nyomottabb vagyoni helyzetére vezető legiszlativ elv (fiágiság) ; ujabb jogunk körére nézve pedig talán az idő rövidsége is». Jancso György «A magyar házassági és házastársi öröklési jog» c. m. a tartás kötelezettségnek viszonossá-tétele s — mint már említtetett — a férj özvegyi joga mellett foglal állást. «Alighanem helyesebb, ha a férj nőtartási kötelezettségét a házassági életközösségnek, főleg a múltban nyilvánult arra a felfogására és gyakorlására vezetjük vissza, mely a feleséget az önálló, főleg a házon kívül eső keresetmódo'.ctól elzárta s öt pusztán a családi kör teendőire utalta. Amint tehát tényleges életviszonyaink s ezeken sarkalló felfogásunk változtak s folyton változnak : változniok kell a tartásra vonatkozó jogtételeknek is. Ma, midőn a nő részéről mind több keresetforrás nyílik meg és aknázódik ki, a tartási kötelezettség nem lehet egyoldalú, hanem annak a házasság eszméjével és a házastársak között jogunk szerint létező jogegyenlőség és viszonosság elvénél fogva kölcsönösnek kell lenni.» (i. m. 578. 1.). Megjegyzi Janrsó (i. m. 875 1. 26. j.), hogy mindazon érvek, melyek a nő férjtartási kötelezettsége mellett szólanak, éppoly erővel harcolnak a férj özvegyi joga mellett. A férj özvegyi joga ellen felhozott frázisok éppúgy felhozhatók volnának a nő férjtartási kötelezettsége ellen is. Teljesen alaptalanul, mert ez, minta Tervezet indokolása helyesen mondja : «következni látszik a házassági életviszony és a házassági kapcsolat bensőségéből, viszonossági követelményeiből)). Mivel a Tervezet Indokolása szerint: «az özvegyi jog nem egyéb, mint a tartáskötelezettségnek halál esetére szóló egyenértéke)), a fenti — a Tervezet indokolása által felhozott érvek a férj özvegyi joga mellett is felhozottaknak tekinthetők, ha nem akarunk a legnagyobb következetlenségbe esni. A Tervezet indokolása igen helyesen tovább megy a 100. és 102. §-oknál s a H. T. 90. §-ban is a teljes viszonosságot akarja érvényie emelni. (1. Terv. Ind. I. 186. 1.) A házassági törvény 90. §-nak viszonossá-tétele mellett foglal állást Jancsó is. (I. m. 615. 1.). (Vége következik.)