A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 16. szám - A Btk. 83-85. §§-ainak alkalmazása

126 A JOG ítélet. De a gyakorlati esetek legnagyobb részében mégis csak a 8b. §. 4. pontját alkalmazza a biró és ez a harmadik fajta megoldás (a rendőri büntetés kiszabása) végleges, lebonthatatlan válaszfalat állit az ilyen gyermek és a tisztességes emberek társadalma közé. Az ilyen Ítéletekben kimért büntetések a 3 órai elzárás és az 1 havi szabadságvesztés közt szoktak váltakozni. A 3 órai elzárás kissé komikus ugyan, — igazán nem megy komoly büntetés-számba, — de legalább, ha jó hatása nincs is : kevesebbet ront, mint a többi, nagyobb időtartamú fogság. A 3 órai (vagy más efféle minimális tartamú) szabadságvesztés-büntetésnek csak egy hátránya van, a büntetett előélet bélyege. De a nagyobb, súlyosabb, helyesebben hosszabb időre terjedő elzárás ezen felül más hátránnyal is jár : beiktatja a gyermeket a bűnös emberek társadalmába. Elrettentő hatása a szabadságbüntetésnek az ilyen gyerekre nem.gen van, — javitó, oktató hatása meg éppen nincs. Tönkreteszi erkölcsi önérzetének még a maradékát is, rossz példát lát, pedagogikus szempontból helyes bánásmódban nem részesül, de nemis részesülhet, mert elvégre is nem alkalmazhat az állam minden járásbirósági vagy rendőri fogházhoz diplomás tanítót börtönőrnek. Ritkán lehet az ilyen foglyot társaitól teljesen elzárni, nehéz az ilyen fejlődő egyéneket helyesen, individualitásuknak, hajlamaiknak is megfelelő módon foglalkoztatni. De meg az Őrszemélyzet a legjobb indulat mellett sem tud velők ugy bánni, hogy ennek a bánásmódnak nevelő hatása legyen. Az őr vagy enyhén bánik vele, — akkor nem érzi a büntetést, — vagy durva a fogoly irányában, bántja, szidja, üti, — akkor vét az őr saját hivatali kötelessége ellen, — a gyereket pedig csak mégjobban szoktatja bele az ököljog, a brutalitás atmoszférájába, mintegy csak utat mutat neki a lopástól és koldulástól a súlyosabb, az erőszako- deliktumok felé. Azután kitölti a terhelt büntetését, és bizony sokszor nem telik bele 5—6 nap sem, hogy újra följelentés érkezik ellene, vagy hogy fogva állítják a biró elé. Ilyenkor (pedig az ilyen eset nagyon gyakori) érzi a biró az ő munkájának meddő voltát, érzi, hogy a fönnálló institúciók mennyire elégtelenek az élek sok bajának orvoslására. De hiába érzi a biró, hogy fölösleges munkát végez, hogy többet ront, mint javit: a törvényt alkalmazni kell, — az olyan delinkvenssel szemben pedig, akit már egy izben saját magam megbüntettem, józan ésszel és birói Ítéletemnek dezavuálása nélkül a 84. § első bekezdését sem alkalmazhatom, nem mondhatom, hogy ma nem eléggé fejlett eszű bűnének fölismerésére az, akit egy héttel vagy egy hónappal ezelőtt már eléggé értelmesnek találtam arra, hogy a bün fogalmát és a büntető represszió jelentőségét megértse. Megbüntetem tehát másodszor is}; — ha mármost a két büntetést lopás miatt szabta ki a és a régi uriszék bíráskodásából maradt fenn. A magyar, amint született politikusnak, éppúgy született bírónak is érzi magát, és a B. P. ezt a hajlandóságot a lehető legbőségesebben felhasználta, hogy ugy mondjam, tulhasználta, mikor az esküdtbiróságok uj szervezetén kivül még az előkészítő eljárásban, a nyomozásban is szerepet adott a laikus elemnek. Nevezetes funkciót juttat a BP. 143 §-a a nyomozás körül a rendőrhatóságoknak, melyeknek taxatíve felsorolását is adja a 85. § és közöttük ott díszeleg a lehető leglaikusabb szervezet: a községi elöljáróság is. Megérezni a jogtalanságot minden ember képes, a lelket rezgésbe hozza az injuria. De értékelni ezt a jogtalanságot, minősíteni, mérlegelni csak szakképzett és törvényismerettel ; fegyelmezett elme képes. A keresés munkája, mikor annak minden mozzanata különös törvényi intézkedésekkel van szabályozva, nagyon nehéz és veszélyes funkció. Különösen a veszélyességet kell kiemelnünk ezúttal, mert a BP. föntebb emiitett 85. §-a a községi elöljáróságot igen könnyen belesodorhatja a Btk. 193—195 §-aiba ütköző személyes szabadság bűncselekményének elkövetésébe. Mert a laikus lélek megrezdül a jogtalanság elkövetésének szemlélete után és mikor őneki csukatni szabad, akkor csukat, nem azért, hogy hatalmát fitogtassa, hanem, mert fellázadt morális érzése és rendőri hatóságának tudata, a maga egész naivitásában készteti arra. És így történhetett, hogy múltkor egyik biránk elé vonszoltak egy szomorú alakot, aki frivol képeslapokat árulgatott egyik községben és mikor a személyes kihallgatásra került a sor, azt mondotta, hogy éppen 48 óráig volt elfogva és a községi elöljáróság szalmával teli pajtájában töltötte az idejét. Megróttuk, megintettük a községi előljáró- I bíróság az ilyen gyerekre, — akkor megérett a 338. § drakonizmusára, — akkor hivatalosan, megpecsételten elveszett exisztencia. Ha pedig a 338. § esetének formális ismérvei el is maradnak, akkor megteszi a magáét a fogház levegője, — a büntetett előéletű cím és jelleg, — a szerzett tapasztalatok, a rossz társaság és főképpen a bajnak kútforrása : az, hogy a gyermek a szabadságvesztés kitöltése után visszakerül abba a környezetbe, ugyanabba a nyomorba, ugyanabba a pályátlan, iskola és kenyérkereset nélküli züllött légkörbe, amelyben előbbi bűneit elkövette. Kétségtelen, tapasztalt tény, hogy az ilyen egy izben megbüntetett gyermekek rendesen, nagyon rövid idő multán visszakerülnek a bíróság elé. A jóra nem tanítja őket senki sem, nyomorult anyagi helyzetükön változás nem esik, sőt az az egyszeri és bármilyen enyhe büntetés csak megnehezíti rájuk nézve a tisztességes kenyérkereset lehetőségét. A t üntetéstől nem nagyon fél az ilyen fiatal delinkvens, kivált ha egyszer belekóstolt a fogház levegőjébe és tudja, hogy semmi különös borzasztóság nem esik meg rajta. Az első büntetés kiöli belőle a morális önérzetet, (ha ugyan volt benne valaha) és egyszersmind megszokottá, kevésbbé félelmessé teszi előtte a szabadságvesztés-büntetést. Komoly hatása az ilyen bűnözőre csak a hosszabb tartamú és a megfelelő didaktikus elemekkel kiegészített elzárásnak lehetne, de ennek is csak akkor, ha a büntetés kitöltése után nem dobnók vissza ezeket a szegény, többnyire család nélküli vagy pediglen züllött, bűnös és nyomorúságos anyagi helyzetű családokból származó gyermekeket ugyanabba a régi környezetbe, amelynek befolyása gyorsan, pár hét vagy pár hónap alatt lerontja a javitó, nevelő célzatú büntetésnek egész hatását. A javitó intézetek intézménye létezik ; hogy ezen intézmény milyen eredményeket tud felmutatni, azt e sorok írójának a gyakorlati életben nem volt elég alkalma megfigyelni, és éppen ezért mellőzi is e kérdés érdemleges bírálatát; a praxisban ritka az olyan ítélet, arnely a javitó intézetbe leendő beszállítását rendeli el. Főként ritka eset, hogy a biró olyan fiatal delikvenst küldjön javitó intézetbe, aki első bűnéért kerül a törvény elé. Pedig éppen az ilyen, még egészen kezdő, aránylag kevéssé romlott gonosztevőket tartjuk a helyes nevelés által megmenthetőknek. A bírónak vizsgálnia, mérlegelni kellene a tettes személyi és családi viszonyait; azt, aki 16 éves kora előtt valamely súlyosabb természetű deliktumot követ el, ha családja további helyes nevelésére nem nyújt kellő garanciát, ha nyilvánvaló anyagi nyomorban vagy egészségtelen környezetben él, mindjárt első tette alkalmából javitó intézetbe kellene utalni, mégpedig hosszú időre, ugy, hogy az intézetben valami mesterséget teljesen kitanulhasson és az intézetet majdan mint keresetképes ember hagyhassa el. ságotj fenyegettük büntető eljárással, de ő csak naiv mosolylyal felelt, hogy jött-ment ember volt az illető, meg hát bünt követett el, és ők csak azt tették, amit a törvény parancsol. Értsük meg, mert ezek az esetek napirenden vannak, hogy a laikus elem nem alkalmas, képtelen azokra a minősítési nuanceokra alap:tani a hatáskörét és nem ismerve a törvény különös intézkedéseit, a saját logikája után indulva cselekszik. Hiába mondja ki a BP. 143-ik §-a, hogy a rendőri hatóság főnöke csak az esetben rendelheti el az előzetes letartóztatást, ha a késedelem veszéllyel jár, a megtorlás a községi biró judiciuma szerint mindig roppant sürgős. Ha egy szolgalegény összeszólalkozás közben pofonvágja a gazdáját, vagy egy top? rongyos koldus rajtaéretik, mikor egy gazda gyümölcsfájáról almát lop, — nem tekintve semminemű hatásköri kérdést, — el lehet rá készülve, hogy leiülelve a község vendégszeretetének kétnapi élvezése után, csendőr-legények kisérik a járásbíróság elé, amely nem tehet mást, mint dühöng és ha bele tekint az intézkedésnek teljes jóhiszeműségébe, még fel is derül az arca. De annak az embernek a lelkében, akit szégyenszemre hurcolt végig a szuronyos kiséret az országúton, abban a lélekben minden agitáció nélkül megszületik a Prudhon tanítása, az állam nélkül ábrándja és meggyülölése mindennek ami szervezet, ami rend. A Jog egyik régebbi számában szó esett a BP. 141. §-ának az előzetes letartóztatási eseteiről. Bizony kemény egy paragrafus. A legtriviálisabb lélektan és logikai ellenté ben áll azzal a patronusi szellemmel, amelyet a bűnvádi eljárás a terhelttel és vádlottal szemben tanusit. Sok esetben jobb vádlottnak, mint gyanúsítottnak I lenni. A BP. 141. §-a különösen azért kinos, mert nem eléggé