A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 16. szám - Még valami a birói karról és ügyvédségről

Huszonkettedik évfolyam. 16. szám. Budapest, 1903 április 19. Szerkesztőség V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) HETILAP AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉFílSELETÉRE. A MAGYAR ÜGYTÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve: Negyed évre _ 3 korona Fél « _ 6 « Egész « — 12 • Kéziratok vissza nem adatnak. RÉVAI LAJOS dr. - STILLER MOR dr. ügyvédek. Az előfizetési pénzek Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. ( f . legcélszerűbben bérmentesen oostautalványayaJ Megjelen minden vasárnap. küldendők. TARTALOM : Még valami a birói karról és ügyvédségről. Irta F r o m m Géza dr, ráckevei kir. albiró. — A Btk. 83—85. §-ainak alkalmazása. Irta Moskovitz Iván dr., újpesti kir. albiró. —Teljesithet-e a kir. ügyészség nyomozási cselekményeket? Irta Benke Nándor dr.'nyitrai tszéki aljegyző. — Belföld (A Budapesten székelő e. f. polgári és büntetőbíróságok működése 1902-ben. Irta Révai Lajos dr. — Az uj chequetörvény.) — Külföld (Külföldi judikatura. Közli Oláh Dezső dr., budapesti ügyvéd) — írod lom (Székely Aladár dr: Perorvoslat a jogegység érdekében. Ösmerteti Nóvák K. Ernő dr., kecskeméti tszéki aljegyző) — Vegyesek. TÁRCA : A gyakorlat lélektanához. Irta H e r z Bódog. MELLÉKLET: Jogesetek tara. — Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a Budapesti Közlöny-bői. Még valami a birói karról és ügyvédségről. Irta FROMM GÉZA dr., ráckevei kir. albiró. Králik Lajos dr. ur szívességéből alkalmunk volt e téren pár őszinte szót hallani. A birói kar mindenképpen mostoha helyzetében látja forrását a kar minden bajának, amiben tökéletesen igaza van. Szerencsére a birák nem maguk a megteremtői és fenntartói ennek a sanyarú helyzetnek. Legalábbis nem a legalsó fokon ! Elég szomorú, hogy a baj megvan és még szomorúbb, hogy főként a birói és ügyvédi karnak a saját helyzete és egymás iránti elégedetlenségében nyilvánul. Bárhogyan tekintsük is a dolgot, mindkettőnek oka a megélhetés nehézsége, meg a fölény kérdése. Ezen a két uton lehetne talán a bajt orvosolni, de több jóakarattal és kevesebb elfogultsággal, mint eddig tapasztaltuk. Az ügyvédség helyzete kétségkívül sokkal szerencsésebb. A magasabb képesítés, a tág körben mozgás, a szorosabb összetartás, az érvényesülés számtalan tere és eszköze és ezer jutalma, bizonyára több oldalúvá, simábbá csiszolják, mint a mozgásra is képtelenitett birói kart. Vagyoni téren is függetlenebb, mert hiszen semmivel nem kezdheti. És éppen ez a pont az, ahol eldől, hogy birói képesítést szerezzen és birói pályára menjen-e valaki, vagy az ügyvédséget válassza. A szerényebb igényű, bátortalanabb, szegényebb elem a bíróira kénytelen húzódni. így kezdődik már csirájában a külömbség a két kar között. A szegény, birói körökben is, — sajnos, — lenézett joggyakornok, akinél a kezelőszemélyzet is többnek tartja magát, szinte joggal neveli magába az elkeseredést fennhéjázó iskolaés pályatársai: az ügyvédjelöltek iránt. Ez a kezdet ! Itt születik a kasztszerüség, de nem a joggyakornok hibájából. Jobb helyzetet kellene tehát teremteni a joggyakornokok részére és nem kellene különbséget tenni a joggyakornok és ügyvédjelölt között. Itt jutunk a birói és ügyvédi képesítés egységesítésének már meghaladott álláspontjához. Csakhogy ez még nem minden. Ahhoz, hogy jó bíró, vagy jó ügyvéd legyen valaki, nem elég az egységesítés. Ahhoz az előkészítés alapossága szükséges, amelyhez legcélravezetőbbnek, a jogi szemináriumok utján már-már megközelített gyakorlati módszert tartanám. A gyakorlat mellett az elmélet elsajátítása és megértése százszorta könnyebb, mint anélkül. És ez a kérdés talán nemis olyan nehéz, mintamilyennek látszik. Csakhogy az egész oktatási rendszert meg kellene változtatni. Az apróbb ügyes-bajos dolog elintézéséhez szükségeseket (keresetszerkesztés, forumok ismerete, egyszerűbb illetékesség, makacsság stb.) már a gimnáziumban és a felsőbb elemi iskolákban gyakorlati példákkal ismertetném. És ide tudnám az ingyen védelem kérdését talán sikeresen beleilleszteni. Szakavatott tanár vezetése mellett a tanulók vehetnék fel az egyszerűbb panaszokat, elkészítenék a beadványokat, amelyeket a tanár felülvizsgálata után és ellenjegyzése mellett adnának be és készitgetnének elejétől végig. Természetesen csakis az érettségi foknak megfelelő ügyekről beszélek. így gondolnám megoldhatónak a gyakorlat kérdését az egyetemen és jogakadémián. Alsóbb fokon az egyszerűbb, felsőbbön a nehezebb dolgokat. Legyen — ha a gyakorlat igénye azt kívánja, — 7—8 év az egyetemi élet. Kapjanak esetleg fizetést az elvállalt ügyek után a tanulók. Végzett munka és hasznavehetőség szerint, vagy osztályzat szerint, behajtandó perköltség cimén. A tanárnak természetesen kisebb és nagyobb rangú segédtanárok, adjunktusok stb. segédkeznének stb. A joggyakorlatot (joggyakornokokat és ügyvédjelölteket megkülönböztetés nélkül) az egyetem és jogakadémia tartaná nyilván és az adna bizonyítványt arról. Az ügyvédeknek és bíróságnak csak olyan gyakornokot lehessen alkalmazniok, aki az egyetemen legalább 3 évet töltött. Teljes joggyakorlatról csak az kapjon bizonyítványt, aki a szükséges 7—8 évi joggyakorlatot és ebből az első 3 évnek és közvetlenül a bizonyítvány kiszolgáltatását megelőző időből 10—15 hónapnak az egyetemen v. jogakadémián megfelelő munkálkodással eltöltését igazolni tudja stb. Ekként egyforma volna a képesítés, főként, ha egyik évfolyamon az ügyvédi, a másikon a bírósági teendőket végeznék a tanulók és felsőbb évfolyamon az elintézett ügyeket [mint most a budapesti váltótörvényszéknél', vagy birói és ügyvédi vizsgán) a valóságos fórum előtt, felügyelet és utasítás mellett erre kitűzött napokon, elreferálnák stb. Jó volna azonfelül az önálló bíráskodás és ügyédkedés, illetőleg az oklevél megadását a vizsgák letétele után bizonyos gyakorlati időhöz kötni. Ezt részben ügyvédkedéssel, részben pedig bíróságnál kellene eltölteni. Ez után kellene megadni csak az ügyvédi és később a birói cimet és oklevelet. Ekként elesnék a nagy képesítési különbség. A képesítésnek kétségen kívül egyenlőnek vagy éppen az itélö bírónál kellene nagyobbnak lennie. Ámde szerintem vitás az is, hogy valójában kinek a tudása több. A bíróságnál nemcsak a birák agyonhangoztatott tudatlanságára, hanem az ügyvédeknek a legelemibb dolgokban járatlanságára is fényes bizonyítékok akadnak. Mégpedig éppen olyan arányban, mint a birákéra. Hiszen a bírák utján és a birák előtt tanulják a perrendtartás ábécéjét és azok jóakaratán cseperednek tudósokká. A biró sokkal több szívességet tesz az ügyvédnek, mint viszont és nem írja az ügyvéd számlájára. Ámde ezt senki sem kürtöli és ebből látszik, hogy a két kar közötti rossz viszonyt a birák nem szítják és táplálják. Azután hol hall az ember talpraesett szép előadást, jogi okoskodást? Hol lát alapos tudást és képzettséget a tárgyalásokon? Azt hiszem, maguk az ügyvéd urak sem tartják érdekeseknek a tárgyalások 9/t0 részét, sőt nem sok gyönyörűséget lelnek az Írásbeli periratokban sem, ahol pedig teljesen kifejthetik azokat a nagy elveket, az alapos jogi tudást, amit előnyösebb helyzetüknek, a könyvek forgatásának (?) stb. köszönhetnek. Nekem az a szomorú tapasztalásom, hogy nagyon keveset tanulhatnak és látnak a birák az ügyvédektől. Inkább elkeseredett, érdekkel teli, a dekórumhoz nem méltó s látszatra számított erőlködést, nagyotmondást, pózolást, hencegést és ezerszer több tapintatlanságot és bántalmazást, mint tudományt. Kevés olyan biró lehet, aki tanulni ne szeretne és ne kívánna, aki a tudásban gyönyörűséget ne találna, de kevés lehet az olyan is, akinek a csűrés-csavarás kedvére volna. Lapunk mai száma is oldalra terjed.