A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 16. szám - A gyakorlat lélektanához

124 A JOG A bíróra is áll, amit Králik Lajos dr. ur mond. Szó szerint áll : «A birói kar szellemi és erkölcsi életére a jó modorú, előkelő, igaz lelkű ügyvéd nevelőén hat. A jó ügyvéd az igazi bírónak legjobb támasza, a gyöngébb birót tartóztatja sülyedésében. Az előkelő ügyvéddel szemben a bíró óvatosabb, hívebben teljesiti kötelességét, ügyei tanulmányozására nagyobb gondot fordit, nem ítél felületesen, jobban végig gondolja indokait, nem mer készületlenül a birói székbe ülni. A per a maga döntő részében a bizonyításban tisztességesebben foly; szellemi részében, a törvény és jog vitatásában megfelel az igazságszolgáltatásnak. Előkelő ügyvédi karral a biró is szivesebben dolgozik, élete kellemesebb, hivatását voltaképp igazi örömmel és megelégedéssel akkor töltheti be.» Csakhogy ez nincs igy s a birák idegesek. Csoda-e ez, kérem? Annak a birónak reggeltől estig, még otthon is, toll a kezében és akta a szeme előtt 1 Nyomorog, alig tengődik. Alig van nyugta, hol ezzé', hol amazzal zaklatják, folyton zavarják, — nem szükség részleteznem. Munkája gépies, egyoldalú, nem ügyvédi, nem birói, nem jogászi. Szórakozása semmi. Tekintélye ennél is kevesebb. A ferde cipő-sarok, kopott ruha, elnyűtt ideges test, rozoga hivatali bútorzat és az a hires birói függetlenség, melyet mármár az ügyvéd és közönség egyaránt megcsúfol azzal a fenyegetéssel, hogy ugy vigyázz reám, mert a szerint viszem el a jó vagy a rossz híredet, — — — — a felsőbbség bizalmának teljes hiánya, mely ugy a fenyegetődző rendeletekben, mint magukban az aggodalmaskodó törvényekben is égbekiáltón mered a biróra, az előítéletesség, az áskálódások, rágalmazások sikeressége, megtorlatlansága ; a köztudat, hogy a bíró hivatalnok, aki a felek érdekeit szolgálni köteles, akitől követelni lehet és szabad, akivel tehát rendelkezni lehet: nemis szereznek tekintélyt neki. A vidéki birót lenézi a városi, no meg az alügyész. Az ügyvédről nemis beszélek. Csak éppen hogy meg nem hajjá kend-ezik. Tisztelet a kivételeknek ! Pedig az is csak azt tanulja, amit a többi. A felsőbb leiratok hangja sértő, megalázó, előítéletes. Mindig ugy szól, mintha már elitélt, megbélyegzett alakhoz szólna. Az uj törvények hajszálig kicsinyeskedők és részletezők, ugy hogy sokkal könnyebb eltévedni, mint kiigazodni bennük. Valamennyi a birák teljes tudatlanságának és erkölcsi megbízhatatlan voltának jegyében születik. Pedig elég volna, ha biztos és általános direktívákat adnának, a szabad mérlegelés természetes útját, a természetes észjárás lehetőségét megteremtve, az önérzetet s önállóságot fejlesztenék. Számtalan a törvény és rendelet ! Ezzel szemben mértéknélküli a megterhelés ! A bírónak szüntelenül tanulnia kellene, hogy csak valamit tudhasson. De mikor tanuljon, ha még a dolgát is csak erőlködve végezheti 1 Semmi szórakozás, semmi tekintély, semmi hatalom, rossz javadalmazás, nehéz előmenetel, kicsinylés, lenézés, bántalmazás, örökös szekatúra, emellett a megtorlás pallosának ok nélkül és örökké villogtatása, semmi elismerés, legfőllebb jóakaratú tudatlansággal vádoltatás : ez a magyar biró sorsa. Szívesen ütnek rajta, mert bármily kicsiny és lenézett, mégis csak dönt, mégis csak ítél. Mégis tisztességes, valamit csak tud és a költségmegállapitásban nemcsupán az ügyvéd érdekeit tekinti. Aztán még a döntő szó valakinek rendesen kellemetlen is! Könnyű tehát ütni rajta ! így nevelik a birót ideálistává, tudóssá, pályája és az ügyvédi kar iránt lelkesedővé és ezen nyugszik a minősítés és az ehhez kötött kinevezési garancia. * A perrendtartási tervezet és biróellenes ügyvédi mozgalom csupán a költség és ügyvédi jövedelem körül forog. Ez a rugója. Az a csupán szinszerü tiszteletadás és az elismerés morzsaszemei, melyekben kivételesen alamizsnaként, kegyes leereszkedés mellett és mindig tüntetés-szerüen részesülünk, szintén nem nekünk szól, hanem tudatlanságunk, ezzel kapcsolatos hiúságunk feltevésén át, a megállapításnak. Ha felülünk, a mi bajunk, mert kinevetnek; ha nem ülünk fel, megütlegelnek. Sérelmesnek vélik, hogy az alacsonyabb képesítésű, szegény, lenézett és tudatlan biró állapítsa meg az ügyvéd járandóságát. Hát az nem sérelem, hogy ez ítél és mond okmányszerű, el nem tagadható véleményt olyan ügyben, amelyet az ügyvéd készít elő (vagy tesz nehézzé) neki ? Vagy talán több képesítése van a járandóság mérlegeléséhez a tanyai gazdának, akivel e fölött az ügyvéd egyességet köt ? És ha a végzett munkát tekintjük, vájjon kinek a munkája terhesebb, fontosabb és fárasztóbb, már csak a vitatott szűkebb látókörnél fogva is : a nyugodtan, a valódi tényállás biztos tudatában és megfontoltan dolgozó ügyvédé-e, vagy az agyonzaklatott, félrevezetés, megfélemlítés, hízelgés, rögtönzések, színházi jelenetek, durvaság és megfontolási idő rövidsége ellen küzdő — bizonytalanban dolgozó — biróé ? Aztán az ügyvédet nem ellenőrzi, nem kritizálja, nem bírálja felül senki. A bíróval azonban szemben áll a nyilvánosság, a fölebbviteli fórum, a hivatalos felsőbbség, az ügyvédi kar egytől-egyig. Megcenzeálják azokat nemcsak a vizsgán, hanem az életben is! Kercsve-keresik a rovásba valót! És ez, kérem, bizonnyal hat arra a biróra, ha leverőleg is. Ez is neveli, óvatossá, fáddá teszi, sőt félénkké is. Ezer veszéllyel küzd mindenfelé. TÁRCA. — A gyakorlat lélektanához. A. Jog eredeti tárcája. Irta HERZ BÓDOG. A büntetőjog és a csendőr. Hálás novellatárgy. A betyár-romantika ezer meséje és nótája regél a detektiv-furfang művészetéről és a militáris bölcsesség csodatetteiról, mely a Rózsa Sándorok tragédiáját hozta létre. Én nem ezt a húrt pengetem, hanem felállítom a tételt, hogy bár uj alaki büntetőjogunk a humanizmus csókjaival illeti a tettest és bár a terhelt személyére vonatkozó perrendtartásbeli selymes cirógatásokra joggal mutat iróniával az ellenzék és nevezi el vádlott urnák a delikvenst, bár sólyomszárnyakkal közeledünk ahhoz az időhöz, melyet a büntetőigazságszolgáltatás utópisztikus regényelméletében Cesare Lombroso énekel, bár szinte felénk tárul a bűnösök kertje, hová internálva hidegvíz és massage utján távoztatjuk el a tettes organizmusából a szenvedélyek erejét, mégis jelentékeny, hatalmas szerepe van ma még a csendőrnek. Lélektani oka van ennek. A csendőr egyénisége hipnotikus erővel szívja magához a népből származott bűnöst, leigázza ott tekintetével, amelyben nincs mélyreható, finom analízis, hanem benne van a népnek erős, világos, kegyetlen nézése, mintegy önmagát látja benne, tükrét a múltjának, a bűnének, az egyéniségének, melyet most a hazugság stilizált eplébe akar burkolni. Ez a hazug lepel szétfoszlik a csendőr tekintetétől, reszkető ajkán megindul a vallomás. Nem látja még a láncot, de már érzi a testén, nem kapott még korbácsütést, de már égnek a tagjai. Nincs a csendőr e művészetében semmi különös rejtélyesség. Sikereinek csupán az a nyitja, hogy nem a vizsgálóbíró-doktrínák által elfinomult módszerével dolgozik, nem a tettest análizája, hanem követeli egyszerű nyers vadsággal a tettet, annak részleteivel és okáival együtt. Nincsenek neki keresztkérdései, nem akarja a mellékkörülmények hálójába csalva rávezetni,csak azt mondja : Ismerd be a tettet, mert... Ez a mert a csendőrszurony. Ott függ a kitűnő közeg vállán, a fénye megremegteti a gonosztevő szivét, nincs az a vizsgálóbírói tekintet, amely erre képes volna. Nem kell azt a szuronyt kihúzni, nem kell még az sem, hogy ott legyen kéznél, mert a hivatásba már beleolvadt a szurony, és a betyárdac, a konokság porba omlik tőle. Ezt a hatalmas szuggesztív erőt nincs oka és nincs joga a büntető jogszolgáltatásnak nélkülözni, de a recipiálással nagyon óvatosnak kell lennie. A szurony igazságának megvannak a szörnyű tragikus homályosságai. A félelem annyira megbéklyózza a delikvens szervezetét és lelkét, hogy a beismerés kapcsán eldobja magától mindazokat a logikai fegyvereket, a cselekményének azokat a lélektani rugóit, azokat a körülményeket, amelyek erkölcsi érzetében olyanfokú meghasonlást idéztek elő, hogy a bűncselekmény elkövetésére vezettek. A csendőrség tényvázlatai a maguk rapszodikus durvaságaiban ugy tüntetik fel a cselekményt, mintha tényleg a Zola-féle béte humaine rémtettei, az emberi állat rombolásai kerülnének a megtorlás Ítélőszéke elé. Elhiszem, hogy a tettes előadása ilyen volt, de száz eset közül kilencvenben a szuronyok hipnózisa tette automatává a tettest,