A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 11. szám - A halál által való hitelesités

OG ö7 Vita tárgyát képezheti az a kérdés is, ha azon fél, kinek az eskü jogérvényesen odaitéltetett, ha «arra személyesen vagy e végre különösen megbízottja által ajánlkozott s egyszersmind kijelölte azon ténykörülményeket, amelyekre meg akart esküdni» elmebetegségben halt el, van-e helye halál általi hitelesítésnek és e kérdéssel kapcsolatban felmerül ama kérdés is, hogy a szabad elhatározási képességnek minő stádiumban kell fennforognia ? Első pillanatra és különösen az 1868: LIV. t.-c. 242. §-ának hatása alatt, melynek értelmében «mielőtt a fél eskütételre bocsáttatnék, a tirónak meggyőződést kell szereznie arról, hogy az esküminta értelmét tökéletesen felfogta», arra a következtetésre jutunk, hogy a szabad elhatározási képességnek az 1868: LIV t.-c. 239. §-ában körülirt időben vagyis az első vagy másodbiróság Ítéletének jogerejüvé-válta után vagy a harmadbiróság ítéletének kézbesítése utáni 15 napi határidőben az elsőbiróság ítéletének jogerejüvé-váltától az eskükivétel percéig az egész idő alatt fenn kell forognia. Ha azonban meggondoljuk, hogy különösen a régebbi időben egy rendes per átlag évekig tartott, sőt nagyobb perek évtizedeken keresztül fejeződtek be, és figyelembe vesszük, hogy az elsőbiróság áltai odaítélt esküt a másodbiróság vagy harmadbiróság nem ítélte meg, vagy pedig az elsőbiróság által megítélt esküt a másodbiróság ítéletének megváltoztatásánál csak a harmadbiróság ítélte ismét meg, esetleg az első és másodbiróság íem ítélte meg, hanem csak a harmadbiróság ; végül, hogy az elmebetegeknek is vannak világos perceik (lucidum intervallum), sőt az elmebetegségek egyes nemei, mint a hipokondria, üldözési mánia stb., a betegnek éppen a betegséget okozó hamis képzet kivételével teljesen normális a gondolkodása: okvetlen arra az álláspontra kell helyezkednünk, hogy a fentebbi tétel teljesen tarthatatlan. Mert, ha a halál általi hitelesítésnek éppen az a praesumptio juris képezi alapját, hogy az esküié jelentkezett fél az esküt letette voln . ha ebben közbejött halála meg nem akadályozza : ugy épp oly jogosult ez a vélelem abban az esetben is, ha az esküre jelentkezett felet az eskü letételében közbejött elmebetegsége akadályozza meg. Az időtartamot és az akaratszabadság fokát az 1868 : 239. és 242. §-ainak segélyével akként határozhatjuk meg, hogy ha a fél az eskü letételére ajánlkozott és abban az időben az esküminta értelmét tökéletesen felfogta, tekintet nélkül ana. vájjon később olyan elmebetegségbe esett, mely szabad akaratelhatározási képességét abban az értelemben, hogy az esküminta értelmét föltételesen felfogni nem birja és tekintet nélkül arra, vájjon az első-, másod- vagy harmadbiróság itélte-e meg az esküt : analógia utján halál általi hitelesítésnek van helye. Hogy a birói gyakorlat acceptálja az esküre való jelentkezést, még mielőtt az itélet jogerőre emelkedett, hivatkozunk a budapesti kir. ítélőtáblának 6. sz. t. ü. határozatára, melynek értelmében «Az esküre kötelezett fél által az itélet jogerőre emelkedése előtt beadott eskületétel iránti kérvény nem idő előtti; törvényes tiltó rendelkezés hiányában ily tartalmú kérvény benyújtásának azon esetben, ha alaki hiányok fenn nem forognak, törvényes következménye egyedül csak az lehet, hogy az itélet jogerőre-emelkedése előtt a kérvény érdemileg el nem intéztethetik; a kérvények benyujthatása ellenben az itélet jogerőre-emelkedésétől függővé nem tehető, hanem az, ha benyujtatott. a bíróság által elfogadandó, tartalma a felek értesítése mellett tudomásul veendő s az esküt megállapító itélet jogerőre-emelkedése után, perrendszerüleg elintézendő. Kelt a bpesti ítélőtábla polg. szakosztályának 85 máj. 27. napján tartott t. üléséből». {Márkus ár . Felsőbíróságaink elvi határozatai, II. K. 286. oldal 6.) A gyakorlatban még legkevésbbé eldöntött végül az a kérdés, hogy kik tekinthetők oly «érdekelteknek», akik a hitelesítési eljárás megindithatását kérhetik, milyen határidő alatt nyújtandó be a kérvény, és kell-e az érdekeltnek a bizonyítandó ténykörülményről közvetlen tudomással bírnia ? Miután a törvény részletesen fel nem sorolja és meg nem állapítja az érdekeltek fogalmát és bár az e kérdésben egyes konkrét esetben felmerült határozatok arra engednek következtetést, hogy a «törvény szerint öröklésre hivatvák» jogosítottak ezen eljárás folyamatbatételét kérni; miután azonban a gyakorlatban előfordult esetekben a törvényes örökösök kérték az eljárás megindítását és a határozatok csakis arra vonatkoznak, hogy ezek jogosítottak és ezeknek «jogutódi minősége mellett a vélelem harcol», de sehol kimondva nincs, hogy kivülök más nincs jogosítva az eljárás megindítását kérni, kétségtelen érdekeltnek tekintendő ; elsősorban maga az ellen- ' fél, az ellenfélnek esetleg jogutódai, a félnek jogutódai és hitelezői is. Meg kell az utóbb nevezetteknek ezen jogot annyival is inkább adnunk, mert maga a hitelesítési eljárás is kétféleképpen dönthető el; vagy ugy, hogy a bíróság az esküt a fél által letettnek tekinti, vagy, hogy az eskü letételét a fél jogutódainak megengedi; ha tehát a hitelező, vagy olyan jogutód (pl. végrendeleti örökös) nemis bir a bizonyítandó tényről közvetlen tudomással, aki az eljárás megindítását kéri, mégis érdekében állhat ezt tenni, amennyiben a bíróság az esküt a fél által letettnek tekintheti. Még vitásabb a hitelesítési eljárás határideje. Már maga az 1868: LIV. t.-c. 239. §-a is a gyakorlatban magyarázatokra adott alkalmat. így az 1,975/869 sz. a. hozott semmitőszéki határozat kimondta : «hogy az eskütételre jelentkezés végett kiszabott határidő az illető ítéletnek nem a jelentkezni köteles fél, hanem annak ellenfele részére történt kézbesítése napj jától számitandó» (Márkus dr : II. K. 285. 1.); majd ismét kimondotta a Kúria, hogy: «a megítélt eskü letétele iránti jelentkezésre rendelt 15 napi határidő még abban az esetben is, ha a másodbirósági itélet ellen az 1881 : LIX. t.-c. 47. §-a szerint felebbezésnek nincs helye, nem a II-odbirósági itélet kézbesítésétől, hanem a felebbezés visszautasítása iránt hozott harmadbirósági végzés kézbssitésétől számítandó.)) (Márkus dr: II. 286. 4.) Ha tehát a gyakorlatban a 239. §. is magyarázatra szorul, ahol maga a határidő fixirozva van, ugy 'méginkább kevésbbé preciz a 244. §-nak az intézkedése és bár a kir. Kúria egy esetben kimondta, hogy: «az 1868 : LIV. t.-c. 244. §-a arról, hogy a jogutód mennyi idő alatt leszen köteles az elődjének megítélt eskürebocsátás iránt a bírósághoz folyamodni, nem tartalmaz intézkedést, miután azonban az utód a jogelődöt képviseli, ő a prts. 239. §-ában előirt határidőben köteles eskületételi készségét bejelenteni)) (Márkus dr : 286 1. 5.), ezen határozat által ezen kérdést nem lehet eldöntöttnek tekinteni. Nem tekinthető ez a kérdés eldöntöttnek azért, mert rnint fentebb kifejtettük, az eljárás folyamatbatételét nemcsak a jogutód, hanem bármely «érdekelt» kérheti, sőt nincs ezzel eldöntve az a kérdés sem, ha a jogutód nem az esküre való bocsátását, hanem arra kéri a bíróságot, hogy az eskü a fél által letettnek tekintessék. De ettől eltekintve nem volna méltányos, sőt a gyakorlatban legtöbb esetben nemis lehetséges, hogy a jogutód a 239. §-ban előirt határidőben eskületételi készségét bejelentse. Mert, eltekintve attól, hogy például a fél esküre jelentkezett az itélet folytán és a határnap kitüzetett, — ami 15 napon tul történik — és eközben hal meg, fizikailag lehetetlen, hogy jogutódja kellő időben jelentkezzék : de ha a fél az Ítéletnek ügyvédje részére történt kézbesítésekor már elhalálozott, akkor is legtöbb esetben lehetetlen a 15 napi határidőt betartani, mégha az ügynek elintézésére a legrövidebb : a táblánál 3, kir. Kúriánál 6 havi időt vesznek figyelembe. Ha tehát az ügyvéd — rendes eljárásról lévén szó — az itélet kézbesítése után rögtön értesiti is ügyfelét az eskünek részére való megítéléséről és az értesítés az ügyfél halála miatt mint kézbesittetlen visszaérkezik, legtöbb esetben, különösen ha ügyfele vidéki, még azt sem tudja ki a jogutódja, van-e neki a bizonyítandó ténykörülményről tudomása, hol tartózkodik a jogutód ; és mig mindezeket megtudja, esetleg a jogutódtól meghatalmazást szerez, mindig a legnagyobb lelkiismeretességet és leggyorsabb eljárást feltételezve, az esetek túlnyomó részében a 15 napi határidő nem lesz elegendő. Rövidnek tetszik e határnap különösen akkor, mikor a gyakorlatban még az a kérdés sincs tisztázva, vájjon az ügyvéd által a perben nyert meghatalmazása alapján beadott eskületétel iránti kérvény szabályszerűen beadottnak tekinthető-e Mert amig egyfelől a kir. Kúria kimondotta, hogy általános a gyakorlat, hogy az ügyvéd által beadott eskületételi kérvény szabályszerűen s az illető fél által beadottnak tekintetik)). (85. nov 6. 5,894. Ü. L. 858.) ; azonos határozat kir. Kúria 87. máj. 30. (Dtr. XVIII. 135), — addig nem hiányoznak ezzel teljesen ellenkező határozatok sem. Még ellentétesebb határozatok keletkeztek a 244. §. magyarázatánál. Van kúriai határozat, amely kimondja, «hogy a pts. 244. §-ában szabályozott eljárást csak az itélet meghozatala után elhalt peres félnek jogutódai kérelmezhetvén, az elhaltnak perbeli ügyvédje általános meghatalmazás alapján azt kérelmezni nincs jogositva». (Dtr. U. f. III. 32.) Egy másik határozat pedig jóformán attól teszi függővé, hogy az ügyvéd milyen blankettát irat a féllel; ezen határozat szerint ugyanis az ügyvéd fel van jogosítva, ha meghatalmazása az örökösökre