A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 9. szám - A polgári perrendjavaslat a képviselőház igazságügyi bizottságában

70 A JOG Külföld. A bírósági periratok külső alakja. Az osztrák igazságügyminiszter február 5-én rendeletet adott ki a periratok külső alakjára vonatkozólag. A rendelet tartalmát a következőkben ismertetjük: A felek és képviselőik részéről már huzamosabb ideje hal­latszanak panaszok a bírósági periratok és kiadványok hanyag külső alakja miatt. Ez valóban sokszor ellenkezik a hivatalos illen­dőség követelményeivel, csökkenti a biróságok tekintélyét és számtalan nehézséget, zavart okoz. Ezért elvárja a minisztérium az összes igazságügyi közegektől, főképpen pedig a törvényszéki elnökségektől és fölebbezési bíróságoktól, hogy az e tekintetben előforduló hibák ellen mindenkor erélyesen lépnek föl, jövendő elkerülésökre mindent megtesznek és az irodai közegeket szükség esetén felelősségre vonják. Különösen kell ügyelni a következőkre: A tisztázatok ol­vashatóan, tisztán és helyesen legyenek irva. Javítások és rövidítések — hacsak lehet, — kerülendők. Mindenféle bíró­sági kiadvány legyen olyan rövid, amennyire csak engedi annak előirt terjedelme. A stilus határozott, világos és mindenkinek érthető legyen. Gyakran ellenkezik e követelményekkel a bíró­sági végzések és ítéletek nyakatekert fogalmazása. Meg kell szokni, hogy olyan mondatokat irjunk, amelyek tartalmát rögtön megértheti akárki. Azolvashatatlanaláirások nem ezúttal részesülnek először megrovásban. A jegyzőkönyvekből csak nagynehezen lehet kiokosodni a sok törlés, beszúrás, közbe­vetés folytán. Az írás gyakran olvashatatlan Nem lehet föltétle­nül szépírást követelni, de már idő- és munkakimélés szempont­jából is szükséges, hogy fáradság nélkül lehessen olvasni az írást. Azonkívül nem ritkán fölületességnek és a köteles tekintet hiányá­nak tekintik az irás olvashatatlanságát azok, akiknek dolguk akad később az iratokkal. * * * A mi bíróságaink mindeddig nem kaptak még hasonló ren­deletet a minisztériumtól. Ebből persze legkevésbé se következik az, hogy nálunk nem kelne el az ausztriaihoz hasonló rendelet. Nekünk is van legalább annyi panaszunk, mint volt az osztrák kol­légáknak, ha nem több. Most hamarjában nincs terünk egy cso korra való dudvát összeszedni a nálunk tapasztalható hanyagsá­gok mezejéről. Nem hallgatjuk el azonban a lelkesedéssel hom­lokegyenest ellenkező amaz érzésünket, amely a biróságok kiad­ványainak olvastára tölt el bennünket. A magas Kúria elül megyén a példával. Kiadmányaiban méteres mondatok klasszikusan pongyola szerkezetét nemegyszer volt már alkalmunk megbámulni. «Indokolásait» olvasván, gyak­ran a nyelvújítás korában hisszük magunkat. Pedig hát nem föl­tétlenül szükségesek a tudományos színezethez sem a rengeteg hosszú mondatok, sem a magyarosság ellen való hibák, sem az írás­nak néha teljes olvashatatlansága Hát mit szóljunk azután sok részint fővárosi, részint vidéki bíróságunk kiadmányozásához, — ahol még körmölnek és nem gépelnek ? Ezek és a bírósági kiadványok egyéb gyöngéi már régen rászorulnának a rendeleti orvoslásra. Nyilt kérdések és feleletek. A hagyatéki eljárás köréből. (Felelet.) A fenti felirás alatt a J o g 5-ik számában megjelent fejte­getésekhez van a következő megjegyzésem: Nagyban és egészben osztozom H. Sz. dr. véleményében t. i. a tekintetben, hogy a fenlorgó esetben a nő a törvényes örö­kös, hogy a biztosítási összeg nem képez hagyatékot, s hogy a támasztandó keresetnek annak elösmerésére kell irányulnia, hogy alperesek őt (a nőt) férje törvényes örökösének ösmerjék el. Helyesnek ösmerem el továbbá azt is, hogy a bizonyiiás arra vezethető, hogy a biztositolt «törvényes örökös* alatt nem nejét, hanem mást — a szülőket — értette, vagyis hogy a biz­tosító okmányba a törvényes örökös tévesen vétetett fel mint kedvezményezett. De tévesnek tartom cikkiró azon véleményét, hogy a per támasztása előtt a perenkivüli hagyatéki eljárást kellene megindí­tani; ez nemcsak felesleges, hanem célttévesztett is. A hagyatéki eljárás egyedüli célja a h a gy a t é k rendezése; tehát ahol hagyaték nincs, ott az annak rendezésére szolgáló eljárásnak sincs helye. Cikkelő ugyan azt vitatja, hogy ezen eljárásnak az volna az eredménye, hogy a szülők igényükkel perreutasittatnának, mi által a bizonyítási terhek viselése szempontjából a nő alperesi minőségében kedvezőbb pozícióba jönne, mert ági örökösödési igényüket felpereseknek kellene bizonyitaniok. De cikkelő e véleményéve) saját — általam is helyesnek elösmcrt — álláspontjával, mely szerint a biztosítási összeg nem hagyaték, jön ellentmondásba, mert ilt a biztosítottnak sem ági, sem szerzett vagyonáról szó nincs, mivel amaz összeg egyáltalá­ban nem az ő, hanem ab ovo, vagyis már a biztosítási szerződés megkötésekor a kedvezményezett vagyonát képezte. Csak azért kell itt in thesi a törvényes örökös személyét megállapítani, mert a biztosítási összegre jogosultnak az tekintendő, akit a hagyaték létezése esetében törvényes örökösödés címén illetett volna a hagyaték. A törvényes örökös bírói megállapítása azonban hagyatéki eljárás és perreutasitó határozat nélkül akár a nő, akár a szülők által indítandó per utján érhető el s nem tesz külömbsé­get a bizonyítási teher viselése szempontjából, hogy ki a fel- s ki az alperes. Az adott esetben minden körülmények közt a szülőket ter­heli a bizonyítás arra nézve, hogy a biztosított ^törvényes örökös> alatt nem a nejét, hanem őket értette, bármily szerepök is van a perben, éspedig azért, mert a biztosítási szerződés tartalma szerint és arra' való tekintettel, hogy a biztosított után leszármazók nem maradtak, a törvényes vélelem a nő mellett harcol, melyet a szülők csak e 1 1 e n b i zo n y i t á s s a 1 ronthatnak le. Különben nemis hiszem, hogy a hagyatéki biróság perre utasító végzést hozna, mert hagyaték hiányában örökösödési per­nek tárgya nem lévén, az eljárást beszüntetné. Lax Adolf dr., Turóc-megye tiszti főügyésze. Sérelem. Visszaélések az adóvégrehajtásoknál és árveréseknél. Szó volt arról, hogy az adóvégrehajtások körül tapasz­talt visszaélések — legalább részb.n, — orvoslást nyernek azáltal, hogy a foglaltató hitelezők jövőre értesítést nyernek az adó­kincstár javára történt zálogolásról és az árverés kitűzé­séről . Szó se igaz az egészből ! Az adóvégrehajtás körül ma is annyi a visszaélés, mint volt annakelőtte ; a hitelezők ma is éppoly kevéssé lesznek értesítve a történt kincstári foglalás­ról és a kincstár javára kitűzött árverésről, mint annak­előtte. A botrányos visszaélések ma is napirenden vannak. E cikk írójával pl. csak pár hét előtt történt meg, hogy egy általa lefoglalt — több ezer korona értéket képviselő ingók­ból álló, — zálogjogi fedezet, végrehajtást szenvedettnek két koronát tevő illetéktartozása fejében a kincstár által lefoglaltatott és pár koronáért elárvereztetett — anélkül, hogy akár a fog­lalásról, akár az árverésről bármi értesítést nyert volna. Kívá­natra — e lapok utján — készséggel rendelkezésre bocsátom a megkereső hatóságnak a szükséges adatokat. Az árverési határnap is rendesen két határidőre és mind­két esetben délelőtt 9-től déhttán 2 óráig lesz kitűzve, ugy, hogy a komoly venni szándékozónak a nap és óra pontos megjelölése hijján nem áll módjában az árverésen megjelenni és az elárverezendő tárgy értékének megfeielő ajánlatot tenni. És így történik, hogy az ingók rendszerint a végrehajtóval és becsüssel egyidőben megjelent, jól tájékozott árverési hiénák, vagy a hivatalos közegek benfentes barátai és strohmanjai ja­vára, nevetséges potomáron lesznek leütve. Tiszta dolog, hogy az esetek túlnyomó részében, kivált akkor, ha az árverés a végrehajtást szenvedő lakásán megy véghez, a kiküldött kincstári adóvégrehajtó összejátszik a vég­rehajtást szenvedettel, sőt csakis azért tűzi ki az árveréseket ily gyanús módon, hogy a tisztességes vevőközönséget el­riasztva, saját kreatúráival — természetesen potomáron — megvásároltassa az ingókat, melyek aztán jó sáp mellett a végrehajtást szenvedett valamely strohmrinjának fiktiv tulajdo­nába mennek át, de facto azonban rendszerint a végrehajtást szenvedettnek továbbra is birtokában és használat iban ma­radnak. Ez mindennapi dolog; általános a panasz — és ennek dacára sem az igazságügyminiszter, sem a pénzügyminiszter fü­lüket sem mozgatják, jóllehet lehetetlen, hogy e panasz hozzá­juk el nem jutott volna Kérdés mármost: jogállamban élünk-e vagy sem? Ha igen, akkor a jogrend forrásának és főőrének : az államhata­lomnak nem szabad közreműködnie, hogy az ő nevében és érdekében, habár tudta nélkül, a jóhiszemű hitelezők csalárd módon kijátszassanak. Kötelessége a kincstárnak a fent leirt tarthatatlan állapotokat megszüntetni, különben, szerintem, jo­gában áll a károsodott hitelezőnek kárát rajta követelni. Ez okból sürgősen várjuk az orvosló intézkedést és annak hatá­lyos életbeléptetését, de egyúttal a történt visszaélések szigorú megtorlását is. x y. Irodalom. A közigazgatási eljárás egyszerüsitése. A belügyminiszté­rium törvényelőkészítő osztálva tagjainak közreműködésével össze­állította Némethy Károly dr., miniszteri tanácsos. I. kötet: Az egyszerűsítési törvény, a jogorvoslati és a kézbesítési utasítás magyarázata. II. kötet: Az ügyviteli szabályzatok magyarázata. A ket kötet ára: 10 korona. Budapest, Pesti könyvnyomda r.-t. V., Hold-utca 7. Mindazoknak a közigazgatási tisztviselőknek, kik napi verej­tékes munkájuk közepette útmutatást, vezérfonalat keresnek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom