A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 6. szám - Perjogi kérdések, tekintettel az uj perrendjavaslatra. Folytatás

A ü A k i fogá s elleni k i f o g .á s. Az alperes által felhozott kifogások ellen a felperes is tehet ellenvetéseket, melyek a kifogás kifogásának, exceptio exceptionis is nevezhetők. A kiiogás bizonyítása. A kifogás ténybeli védekezés. Bizonyítani általában csak tényeket, tehát ténybeli kifogásokat kell. A bizonyításról 1901. évi perjogi tervezetünk nyolcadik fejezetében intézkedik, s 278. $-ában nem azt mondja meg, hogy mit kell bizonyítani, hanem azt. hogy mit nem kell bizonyítani. Nem tartja pedig szükségesnek az olyan tényállítások bizonyítását, amelyeket az ellenfél a szóbeli tárgyaláson, vagy a kiküldött vagy a megkeresett biró előtt beismert. Következik ebből, hogy a tagadott vagy tagadottnak tekintendő kifogásbeli tényeket bizonyítani kell. De következik ebből az is, mikép tervezetünk — ellenlétben az osztrák penend 2(í(i. §-ának az intézkedésével — az előkészítő iratokban foglalt beismerést nem tekinti bíróság előtti beismerésnek. És ezt 210. ij-ának második bekezdésében nyíltan ki is mondja. Mi javaslatunk álláspontját tartjuk helyesnek; mert hiszen a per elbírálásánál döntő csak az lehet, ami a szóbeli tárgyaláson felhozatott, előadatott, mivel az itélőbirák, kivéve az elnököt és esetleg az előadót, az előkészítő irat tartalmát nem is ösmerik. Mármost ha az előkészitő irat tartalma a szóbeli tárgyaláson elő lett adva, akkor az abban foglalt beismerés miután ez is előadatott — az előadás alapján bíróság előtti beismerés lesz. Ha pedig az előkészitő irat tartalma a szóbeli tárgyaláson elő nem adatott, akkor arról az itélőbirák tudomással sem birnak és bírhatnak, miértis az abban foglalt beismerés bíróság előtti beismerésnek már ezen okból sem tekinthető. A kifogásoló fél igényelheti, mikép ellenfele kifogásbeli tényállításaira nyilatkozzék, s e végből, ha a biró azt netán elmulasztaná, ellenfeléhez kérdést is intézhet. Az ellenfélnek pedig kötelezettségében áll erre nyilatkozni. Eme nyilatkozási kötelezettséget a német perrend 138. (129) §-ában elő is írja. Javaslatunk ide vágó 281. £-a nem rendeli ugyan, miként a német perrend, hogy «minden fél köteles az ellenfele által felhozott tényekre nyilatkozni* és csakis a nyilatkozás elmulasztásának a következményeit szabja meg. de nézetünk szerint a nyilatkozási kötelezettség előírását helyesen mellőzi; mivel kényszeríteni arra a felet ugy sem lehet, miértis elegendő a nyilatkozás felhívás ellenére történő elmaradásának a következményeit meghatározni. Fontos kérdés, hogy ha az ellenfél a felhozott kifogásra «nem tudom». «nem emlékszem» nyilatkozatot tesz : tagadásnak vagy beismerésnek minősitendő-e ez ? Javaslatunk 2*1. ^-ának második bekezdésében ennek az eldöntését a szabad mérlegelés körébe utalja. Helyesnek tartjuk ezt, s törvény másként nem is rendelkezhet. Mindamellett meg kívánjuk jegyezni, hogyha az ekként nyilatkozó fél a saját tényében forog : akkor általában véve aligha való a nyilatkozata. Lehetnek ugyan esetek, mikép apróbb, egyelőre jelentékteleneknek látszó tények, dátumok vagy számadatok az emlékezetből elmosódnak ; azonban jelentősebb események, mint pl. hogy a fél bérelt-e itt vagy ott lakást vagy nem, lakott-e itt vagy amott vagy nem : meg szoktak az emlékezetben maradni. Az a fél tehát, aki ily jelentősebb jogi cselekményére és pedig a saját véghezvitt jogi tényére : «nem tudom, nem emlékszem» feleletet ad, hacsak valamely nyomós ténykörülmények mellette nincsenek, bízvást tekinthető beismerő félnek. Ami pedig maga után vonja azt. hogy ellenfelének kifogásbeli tényállítását bizonyítani nem kell. Ha ellenben a nyilatkozásra felhívott fél nem a saját tényében forog, akkor a «nem tudom, nem emlékszem» felelet, hacsak azt valamely fontos körülmény ki nem zárja, általában véve mindig tagadásnak minősitendő. Ez pedig azt eredményezi, mikép a kifogásoló fél tényállítását bizonyítani tartozik. A valószínűsítő és bizonyító teherről más alkalommal kívánunk megemlékezni, miértis itt csupán annak a megjegyzésére szorítkozunk, hogy a kifogásoló alperes kifogása tekintetében felperessé lesz, miértis, ha oly kifogásokat hoz fel, a melyek a felperes által érvényesített jog létrejöttét kizárják OG 45 vagy a keresetben érvényesített jogot megszüntetik, ezeket ő tartozik bizonyítani, habár alperes is. (Javaslat 284, § ) Ama szabálynál fogva : qui exeipit probare debet' mivel a kifogásoló a kifogás tekintetében felperesnek tekintendő. Több kifogás egymáshozi viszonya. Azon perjogi rendszer, mely szerint az alperes védő eszközeit egymásután terjeszthette elő, alkalmul szolgált a pernek elhúzására és halasztására, ugy annyira, hogy a legtisztább és alaposabb keresetre sem volt a kivánt marasztaló ítélet gyorsan kieszközölhető, márpedig az igazságszolgáltatásnak az alaposság után legfőbb követelménye a gyorsaság. Ennek az eredménye volt a német «jüngster ReichsAbschiedaama rendelkezése, hogy az alperes a keresetre adott elleniratában ugy perhalasztó, mint perdöntő összes kifogásait együttesen tartozott előterjeszteni. Mely intézkedés alapja lett az esetlegességi elvnek. (Die Eventualitáts-Maxime,)1 Ezt az elvet követi a most még érvényben levő 1898; évi L.IV. t.-c. 133. §-a is a rendes perekben. Sommás eljárásunk 27. £-a, valamint 1901. évi javaslatunk 186. §-a a pergátló kifogásoknak szintén együttes és igy egyszerre leendő előterjesztését irja elő. A perdöntő kifogások tekintetében azonban sommás eljárásunk 32. §-a és 1901. javaslatunk 230. §-a az egyszerre I és együttesen leendő előterjesztést már nem irja elő, de sőt kifejezetten akként rendelkezik mikép azok a szóbeli tárgyalás befejeztéig bármikor előterjeszthetők. Következik ebből, mikép az alperes védelmére nem csupán egy, hanem bármily számban hozhat fel kifogásokat mindaddig, mig a szóbeli tárgyalás be nem rekesztetett. A kérdés mármost az, hogy ha az alperes egyszerre és együttesen vagy egymásután több kifogást hoz fel és hogyha eme kifogások közül az alperes által előterjesztett ellenkérelem megállapítására egy is elegendő, figyelembe veendők-e a biró által az alperes többi kifogásai is. s elrendelendő-e azokra - - tagadás esetén — a bizonyitástélvétel, s végül megállapitandó-e ezen k'fogások tekintetében a ténykérdésben ítélő bíróságok által a tényállás? Avagy figyelmen kívül hagyhatók és hagyandók-e ezen utólagosan felhozott kifogások • Nem kívánunk itt arról a fentebb már érintett esetről szólani, hogy ha a biró arról győződne meg. mikép a fél előadásait az ügy elintézéseinek késleltetése végett halogatta, mert ezen kérdés más lapra tartozik. Hanem csupán arról, hogy ha egy tisztességesen és nem szembeszökően alaptalanul védekező alperessel állunk szemben. Tervezetünk 230 §-ában nem zárja ki a kifogások különböző időben leendő előterjeszthetését, hanem csupán azt a következményt fűzi ehhez, hogy a késlelkedő fél az ebből eredő költségekben pernyerés esetén is marasztalandó. Az utólagosan felhozott kifogás tehát nem mellőzhető, hanem figyelembe veendő még akkor is. ha annak tisztázása netalán a tárgyalás elhalasztását tenné is szükségessé. Ugy de a bizonyítás szabadságának és a bizonyítékok szabad mérlegelésének elvére fektetett javaslatunk szerint az ügyek elbírálásánál fődolog a biró meggyőződése, melynek alapját ítéletének indokolásában előadni, kifejteni köteles. Ha tehát a biró a már felhozott tények, kifogások és bizonyítékokból arról győződött meg, mikép az utólag felemlített kifogás a per érdemének az eldöntésére befolyással egyáltalán nem bír; ha a felperes a már felhozottak alapján is elutasítható és elutasítandó vagy pedig ha az alperes a már felhozottak alapján még az esetben is marasztalandó lenne, hahogy utólag felhozott kifogása teljesen és minden tekintetben igaz volna is : akkor semmiféle ok nem forog fenn a tekintetben, hogy a biró egy jelentéktelen ténykörülmény megállapítása végett az ügy befejezését elodá?za. Oly eset pedig, hogy az alperes által felhozott kifogások közül egyik a másiknak a valóságát kizárja, avagy hogy az alperes által felhozott kifogások éppen az alperes által előterjesztett ellenkérelemnek a megtagadását vonnák magok után : ritkán fog előfordulni, mert az óvatos alperes őrizkedni fog attól, hogy maga alatt vágja a fát. Ha azonban valamely látszólagos avagy tényleg meglevő ellentmondás mégis előfordulhatna az alperes kifogásai közt, a bírónak áll feladatában kérdezési joga által azt eloszlatni. Ha pedig az ellentmondás megvitatás után is fenmaradna. akkor az alperesnek — éppen ugy mint a felperesnek — tűrnie kell. hogy saját előadásai alapján állapittassék meg, mikép az általa előterjesztett kérelem meg nem adható. 1 Zlinszky Imie. A bizonyítás elmélete. 38. lap.