A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 50. szám - A polgári perrendjavaslat a képviselőház igazságügyi bizottságban

A JOG 367 liségnek és közvetlenségnek követelménye talán mégis csak jobban érinti a tervezetnek egész konstrukcióját és alapvető intézkedéseit, mint az általános illetőségtől egyes esetekben való eltérés. Márpedig nézete szerint a szóbeliség és közvetlenség a leggyakoribb és legfontosabb peres ügyeknél teljesen át lesz törve, ha a 34. §-t jelen szerkezetében meghagyjuk. Hogy a könyvkivonati perek a perek zömét képezik, az minden statisztika nélkül is kézzelfogható valóság. Ha igaz az, hogy a legtöbb per a kereskedelmi forgalomból keletkező viszonyokból ered, akkor nem kevésbbé igaz az is, hogy ezen pereknek legalább túlnyomó részben való alperesei nem-kereskedők. Kereskedők között a hitelnyújtás rendszerint váltóadással bonyolittatik le. A nagykereskedő nálunk nem olyan tőkeerős, hogy az úgynevezett rimesseket, amelyekkel követeléseit pénzzé teheti, nélkülözhesse. Tehát könyvkivonati perek kereskedők ellen ritkábbak már azért is, mert a kereskedő-vevő, akinek éltető eleme a hitel, a legritkább esetben engedi a dolgot odajuttatni, hogy a hitelezője által perrel támadtassék meg. A könyvkivonati perek tehát leginkább nem-kereskedők ellen irányulnak, éspedig azért, mert nálunk eltérően más civilizált országoktól, a detail eladás rendszerint hitel mellett történik. Angolországban mindenki még a szabóját és cipészét is chekkel fizeti. Franciaországban, Németországban, sőt Ausztriában is a detail-forgalom készpénz mellett bonyolittatik le, csak nálunk van ez másképp, először azért, mert népünk legnagyobbrészt mezőgazdasággal foglalkozik és annálfogva évenkint csak egyszer, aratás után jut csak készpénz birtokába és csak akkor tud fizetni, másfelől azért, mert nálunk a hitelbe való vásárlás úgyszólván a bon tonhoz tartozik. Innen van az, hogy a detail-kereskedőnek egész vagyona könyveiben lefektetett künnlévőségekben van letéve. Mármost, ha a kereskedőt megfosztjuk a lehetőségtől, hogy ott, ahol könyveit vezeti, adósát perelhesse, akkor tekintettel arra, hogy a kereskedelem túlnyomóan a fővárosban van koncentrálva, a per birája a vidéken mindenhol ott, ahol könyvbeli követelés képezi a per tárgyát, képtelen lesz a bizonyítási eljárást közvetlenül vezetni, hanem ezt csak megkeresés utján fogja eszközölhetni. A 34. §. indokai ugy állítják oda a dolgot, mintha a 34. §. már mai terjedelmében is nagy koncessziót tenne a kereskedői osztálynak — mintha ez sehol sem ismert nagy engedmény volna. Ez nem igy van. Az osztrák Junsdictionsnorm 88. §-a legalább is ennyire megy akkor, midőn a kereskedők közt az illetőség hallgatólagos prorogációjának helyt ad olyformán, hogy a kifogástalanul átvett számlának, amelyen azon megjegyzés van, hogy fizetésnek valamely helyen kell történnie és hogy ott perelni lehet, ezen hely illetőségét is megállapító hatást tulajdonit. Ami pedig a visszaéléseket illeti, megengedi, hogy azok előfordulnak, sőt hogy gyakran fordulnak elő. Azonban bármily gyakran forduljanak is elő, mégis csak kivételek és ezért a szabályt azokra ráhúzni sem nem helyes, sem nem igazságos. Annál kevésbé az, mert van elég mód arra, hogy ezen visszaélések szanáltassanak. Ezt a szónok számos idevágó törvényes rendelkezéssel bizonyítja. Az igazságügyminiszter ur, Ausztriára való tekintettel sem akarja a 34. §. kitágítását azért, mert az osztrák Jurisdictionsnorm 101. §-a szerint a könyvkivonati illetőség Ausztriában magyar állampolgárok ellen is meg volna állapítva. Ő ebben nagy bajt nem lát, mert hiszen a megrendelések gyűjtésének tilalma első sorban Ausztria ellen irányul, tehát az illetőség ott csak akkor állhatna fenn, ha az ügylet ott jön létre, márpedig ily esetben ő megadná mindenhol az eladónak, aki az árul a vevőnek átadja, a vételárt pedig nyomban meg nem kapja, a hitelezés rizikója fejében legalább azt az előnyt, hogy a késedelmes adós ellen, aki különben is az ügyletkötés helyén tartozik fizetni, saját illetőségénél perelhessen. De amit esetleg nyernénk Ausztriával szemben, azt sokkal nagyobb mérvben veszitenők Horvátországban, sőt azt hiszi, hogy a könyvkivonati illetőség kizárásával a forgalmi élet számos ágazataiban a kereskedelem Magyarország és Horvátország között egyenesen megszűnne, mert mindenki tudja, hogy mit jelent egy magyar kereskedőre nézve a perlekedés Horvátországban. A 34. §. jelenlegi alakja mellett egész kereskedelmi branche-ok lesznek kizárva a könyvviteli illetőség foganatbavételétől. így mindazok, amelyek mezőgazdasági cikkekkel kereskednek és ami talán még fontosabb, az irodalmi és művészeti termékek terjesztésével, a könyvkereskedéssel foglalkozók egész osztálya. Még egyszer kéri a mondottakat konszideráció tárgyává tenni és újból kijelenti, hogy amennyiben a bizottság a könyvkivonatra vonatkozó illetőséget a jelenlegi terjedelemben föntartani akarná, legalább azon indítványát fogadja el, hogy a 34. §. kibővittessék azzal, hogy nem-kereskedőkre a könyvkivonati illetőség csak akkor áll fenn, ha az ügylet a könyvvitel helyén jött létre; a visszaélések meggátlására vonatkozólag fentartja magának, hogy annak idején, amikor a perköltségekre és a konok perlekedésre fog a bizottság rátérni, indítványait megtegye. Mandel Pál elvi szempontból Neum annál szemben hangsúlyozza, hogy éppen a javaslat szövege felel meg a közvetlenség és szóbeliség alapelveinek, mert könyvkivonati perekben, ha mellőzhetlen is a kivonat csatolása, de maguk a könyvek csak a legritkább esetekben mutattatnak fel. A könyveket tehát utaztatni nemis kell és azzal, hogy a biró a könyveket nem látja, a közvetlenség vagy a bizonyítékok szabad mérlegelése meghiúsítva nincs. A kereskedelmi érdekek tekintetében sok a félreértés. A nagykereskedők érdekéről itt egyáltalában semmi szó. Feltéve pedig, hogy a szakasz a részletkérdés érdekeit némileg bántaná, akkor is ez a szempont egyedül döntő nem lehetne, mert a nagyközönség érdeke még mást kíván és a törvényhozásnak éppen az a feladata, hogy az ellentétes érdekeket kölcsönös engedményekkel kiegyenlítse. De nincs is megsértve a részletkereskedés érdeke. Csakis decentralizáló hatása lesz a javaslat szövegének a részletkereskedésben és azon érveléssel szemben, hogy külföldön azért felesleges a könyvkivonati illetékesség, mert sok a kereskedelmi központ, szóló azt mondja, hogy éppen a vidéki központokat kell nekünk is szaporítani és gyarapítani, hogy igy a kisvárosi kereskedő és iparos is megélhessen és a fogyasztóközönség szükségletei fedezésénél saját otthonára legyen utalva. Ezt előmozdítani van hivatva a szakasz. Utal a visszaélésekre, amelyek az eddigi törvénynyel elkövettettek, még az irodalom és művészet termékeivel folytatott üzérkedés terén is és figyelmeztet arra, hogy közgazdasági állapotaink mellett annak a kisösszegü tartozásnak a terhét nem lehet még útiköltséggel is felemelni. Statisztikai adatokkal igazolja, hogy mig a rendes perek a fővárosban az országos számnak a 7°/o-át képezik, addig a somnás perek a fővárosban az országos számok 17.7%-át teszik. Ezen aránytalanságot a könyvkivonati perek okozzák. Ez aránytalanság megzavarja a szükséges egyensúlyt és munkairányt a fővárosi és vidéki járásbíróságok között. Innen van, hogy a fővárosban három hónapra tűznek ki tárgyalásokat, holott a sommás eljárási törvény szerkesztőjének intenciója szerint ezen idő alatt a pernek már akár három fórumot is be kellene járnia. Ova int az osztrák viszonosság ellen, amelyre a könyvkivonati illetőséggel alkalmat adunk, mert ott a magyar embert nem szeretik. Elfogadja a szakasz álláspontját és fentartja magának; a szakasz módosításához még hozzászólani. Ezzel az ülés véget ért. Sérelem. Mi a ktilömbség a biró és a pénzügyi hivatalnok közt ? Az, hogy a pénzügyi hivatalnok a minősítési táblázatot megtekintheti, a biró pedig nem tekintheti meg. Tehát a szolgálatot parancs szerint teljesítő pénzügyi hivatalnoknak (adóhivatali, pénzügyigazgatósági, adófelügyelői hivatalnoknak) több joga van, mint a függetlenséggel körülbástyázott itélőbirónak. Igaz ugyan, hogy a pénzügyi hivatalnok is darázsfészekbe nyul, ha ezt a jogát gyakorolja, de legalább mégis gyakorolhatja, az Ítélőbíró pedig semmi körülmények közt nem gyakorolhatja. A pénzügyi hivatalnoknak ez a joga a Szolgálati szabályok 65. §-ában következőképpen van körvonalozvra: «A minősítési és szolgálati táblázat tartalma a tisztviselővel rendszerint nem közlendő; szabadságában áll azonban a minősítettnek, ha azt hiszi, hogy főnöke őt nem igazságosan és lelkiösmeretesen minősítette, a táblázat megtekintését a minisztériumtól kérni, mely a fenforgó körülmények figyelembevételével határoz. A megtekintés megtörténte a táblázatba bevezetendő és ugyanott a minősített által igazolandó.» (Drahotuszky ésDetre adóhivatali tisztviselők zsebnaptára 1902. évre, 2. lap.) A bírótól pedig az ő minősítése ugy el van zárva, hogy még álmában sem szabad se látni, se hallani, csak következményeiből, a kinevezésben való állhatatos mellőzésből van joga rá következtetni, hogy aligha lehet olyan a minősítése, amilyenre ő lelki ösmeretes, a hivatalos órákon tul is folytatottt munkásságával rászolgál. A birák nagyobb becsvágygyal és tehetséggel, de pártfogó nélkül szolgáló része, innen-onnan már arra a meggyőződésre jut, hogy bizony sokkal okosabban teszi, aki az élet szabad versenyében érvényesiti munkásságát, mert ott legalább megismerik és a szerint juttatnak neki a társadalomban kisebb vagy nagyobb szerepet, hogy mennyit és hogyan dolgozik. De a bírósági főnökök bizony, — tisztelet a kivételnek, — a titokbanmaradás és felelőtlenségük tudatában elbizakodva játsszák a mindenhatót, s az egyéniséget (simuló modort) a magyaros őszinteséggel és nyíltsággal kapcsolatos akármily képzettségnél és szorgalomnál rendszerint többre becsülik, s mig a simuló modorúak részére a jobb minősítést fentartják, a magyaros nyíltság és őszinteség követőinek rendszerint a «lerántás» szokott az osztályrészük lenni. Alföldi biró. Irodalom. A szaktudósitók a nemzetközi jog szempontjából. Irta Márffy Mantuano Rezső dr. A szaktudósitók jogi helyzete nemcsak elméleti, de gyakorlati kérdés is. A magyar kereskedelemügyi és földművelésügyi miniszterek szaktudósitókat küldtek a külföldre s nem attasiroztatták a követségekhez. E körülmény többféle magyarázatnak adhat tért. Szerző bevezetésül a külképviselet feladatának átalakításáról beszél, majd ösmerteti a követségi tanácsosok helyzetét, a II. és IV. fejezetben tárgyalja a tulajdonképpi kérdést, t. i. a szaktudósitók jogi helyzetét, melyet elválaszt az egyszerű tanulmányúton levő magánegyének, az egy kérdés tanulmányozására kiküldött magánegyének s végül a titkos ügynökök jogi helyzetétől. Az értekezés Politzer Zsigmond és fia kiadásában jelent meg. Ára 1 korona.