A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1902 / 47. szám - Hogyan kell értelmezni a B. P. 232. §-át?
A JOG mert éppen olyan természetű e szakasz, amely kizárni kívánja, hogy a bíróság s annak működése a szakértő szeszélyére vagy tetszésére legyen bizva. Igazolja ezt a B. P. 231. §-a is, amely szerint a szakértő által kért felmentés tárgyában a bíróság végérvényesen határoz. Ha tehát a szakértő a felmentést nem kapja meg, a 232. §. szerint nincs több szava, csak megjelenési kötelessége. Mikor tekintendő a szakértő megnemjelentnek ? Akkor-e, amikor még csak mondja, hogy nem fog megjelenni, vagy akkor, amikor a boncolás távolléte okából tényleg megejthető nem volt ? En azt hiszem, hogy igéret és perfekt tény között még ma is van külömbség és a szakértő abbeli kijelentése, hogy nem fog megjelenni, nem azonos megnemjelenésének tényével. Mert ha azonos, akkor aki ígéri, hogy Nagy Pétert megöli, éppen olyan bűnös, mint aki megölte ; márpedig nem merem elhinni, hogy a vádtanács a megölést igérőt a gyilkosság bűntettében bűnösnek kimondaná s azért el is ítélné! Kérdem továbbá, mikor volt a kir. jbiróság azon helyzetben, hogy a szakértő megnemjelenését konstatálhatta ? A vádtanács szerint akkor, amikor a szakértő kijelentette, hogy megjelenni nem fog. Szerintem nem. Mert valamely tényt annak bekövetkezése előtt konstatálni lehetetlen dolog és hát honnan tudhatta volna a kir. jbiróság. hogy a szakértő tagadó ígérete dacára is nem fog-e a boncoláson megjelenni ?! Mi lett volna, ha a kir. jbiróság a szakértő tagadó ígéretének — miként a vádtanács — hatályt tulajdonítva, más szakértő kerítéséig a boncolást felfüggeszti, az arra kitűzött helyen és időben meg nem jelenik, a szakértő pedig respektálva a B. P. 232. §-át és jobban meggondolva a dolgot, tagadó ígérete dacára elmegy ?! Ez esetben járt volna el a kir. jbiróság kiküldöttje helytelenül és törvényellenesen! Mert mikor a szakértőtől a felmentést megtagadta, arra kötelezte, hogy a boncoláson ott legyen ; márpedig, ha mást megjelenésre kötelez, akkor, azt hiszem, önmagának is kötelessége ott lenni s ezt nemcsak köttlességszerüleg, de teljes megnyugvással kellett tennie, mert ottvan a B. P. 232. §-a, amely szerint a megnemjelent szakértő nemcsak pénzbüntetéssel büntetendő, de a megnemjelenése által okozott költségekben is elmarasztalandó. De tovább megyek ; vagy volt joga a szakértőnek kijelenteni, hogy bár a felmentést nem kapta meg, de azért nem fog megjelenni, vagy nem volt joga ilyen kijelentéssel élni! Ha ahhoz volt joga, akkor a B. P. 231. és 232. §-ai mint fölöslegesek és a szakértő nyilatkozásával hatálytalaníthatok, eltörlendők és a vádtanácsnak pénzbüntetéssel sem lett volna szabad a jogával élő szakértőt sújtani. Ha pedig ahhoz nem volt joga, akkora szakértő tartozott megjelenni és a vádtanács tartozott volna őt az önkényesen okozott összes költségek, de legalábbis azon távirati dijban elmarasztalni, ami egy más szakértő meghívása által okoztatott a kincstárnak. Talán eléggé kifejtettem, hogy az eljáró bíró nemcsupán azért szállott ki a helyszínére, hogy ott egy nemleges irányú jegyzőkönyvet vegyen fel, hanem azért, hogy kötelességét ugy teljesítse, amint az elő van irva, és azt hiszem, hogy a boncoláson megnemjelent szakértővel szemben a B. P. 232. §-át helyesen alkalmazza akkor, amikor a megnemjelent szakértőt pénzbüntetéssel büntette és az önkényesen okozott kiszállási költségekben is elmarasztalta. Ez az én tapasztalatom és véleményem, melyek közlésében a mindeneknek fölötte álló közérdek vezérelt, s aki álláspontom helytelenségéről meggyőzni szíveskedik, annak előre is hálás köszönetet mondok. Tarlózás. (Gyorsaság és alaposság. — A bírák kiképzése. — Szakoktatásunk és a doktorátus.) A statisztika kétségtelenül érdekes tudomány. A rideg, hangtalan számok csoportosítva hangosan beszélnek s igen gyakran becses tanulságokkal szolgálnak. íme előttünk fekszik az ország közállapotairól szóló jelentés. Ebből kitűnik, hogy sommás perekben a szegedi kir. ítélőtábla területén levő járásbíróságok a leggyorsabbak az egész ország területén. A legrövidebb határnapok ott kaphatók s az öszszes befejezett sommás perek ^-részében három hónapon belül hozott ítéletet. Hát ez kétségtelenül fényes eredmény, sajnos azonban, hogy, ahol fény van, ott árny is van: ugyanazon jelentés beszámol arról is, hogy ha ítélőtáblák szerint csoportosítjuk a fölebbezések arányát, az egész országban nincs olyan kir. Ítélőtábla, melynek területén annyi sommás ítélet fölebbeztetett volna meg, mint a szegedi kir. Ítélőtábla területén! Száz közül 22*2 ! A két adatot szembeállítva egymással, tíz közül kilenc alighanem arra a konklúzióra jut, hogy a perek gyors befejezése és a fölebbezések magas arányszáma alighanem kauzális nexusban ál! egymással s a forszírozott gyorsaság az alaposság rovására esik. Lehet, hogy nincs így, de valószínű, hogy így van. És ebből önként következik a tanulság: miután az igazságszolgáltatásnak nemcsak gyorsnak, de jónak is kell lenni, neveljünk egy erős, jogászilag teljesen képzett, nemes ambíciókban gazda? bírói kart s akkor nemcsak gyors, de jó is lesz az igazságszolgáltatás, és nem rendez velünk ilyen, a bemutatotthoz hasonló torz tréfákat a statisztika, bizonyságot tévén arról, hogy «nem mind arany, ami fénylik!*. . . . * Azassociatio idearum íme rávezeti tollúnkat a biróképzés fontos kérdésére s ami éppoly fontos: a jogi szakoktatás reformja ellen indított küzdelem méltatására is. Ami a birák kiképzését illeti, a nálunk uralkodó rendszer a legszerencsétlenebb. Hibás a kiindulási pont, hibás a folytatás. Az a háromévi joggyakorlatra utasitott szerencsétlen fiatalember — joggyakornok és aljegyző — a 3 éven át alig végez egyebet, mint a leggépiesebb, legsablonosabb blanketta-munkát s a legkevésbbé jut ahhoz, amit leghamarabb s a legalaposabban kellene elsajátítania: jogászi gondolkodáskoz, önálló biztos judiciumhoz és a gyakorlati élet ismeretéhez. Szinte szánalmas nézni egy-egy ma kinevezett uj albiró kínos kapkodását, aki abba a sorba jutott, hogy pl. sommás pereket tárgyaljon. Magánjogi ismeretei jó, ha Z 1 i n s z k y-ig terjednek, s az is csak mint egy khaosz jelentkezik előtte, melynek ködös sűrűjén ítélete át nem hatol. Még szerencse, ha egyébiránt helyes érzéke van, mely esetleg ösztönszerűleg rávezeti a helyes megoldásra. Ez baj; de még nem volna oly nagy a baj, ha aztán az egyszer polgári ügyekhez beosztott bírót megyhagynák polgári, a büntető birót pedig büntető bírónak, aki aztán a maga fach-jában lehetőleg alaposan kiképezné magát s lenne végtére a polgári, a büntető, a telekkönyvi slb. bíróból jó speciálista, mint ahogy van jó civilis, jó kriminálista ügyvéd, vagy jó szemorvos, belgyógyász, idegorvos stb. Nem! Nálunk egyszer valaki, aki lehetett igen okos ember, de valószínűleg csak ablaküvegen át látta a nyüzsgő, örökké változó életet, ugy gondolta jónak, hogy a bíró minél több ügyszakban foglalkozzék, mert annál többet fog tudni. Kigondolta és utasításba adta, s konzervativizmusunk gyöngéd kegyelettel őrzi az ősök porladozó örökségét. Nyilván nemis gondoltak arra, hogyajog egy olyan tág mező, hogy még nem találták fel azt az Ariadne-fonalat, amelynek segítségével azt eltévedés nélkül be lehetne járni és megismerni. A mi jogi szakoktatásunk furcsaságai mellett bizony-bizony emeljünk kalapot az előtt a jogász előtt, amelyik a jogtudomány csak egyik-másik részében is teljesen otthon van. Márpedig, ha valakinek, a bírónak otthon kellene lenni a maga fach-jában, sőt jogosan elvárhatnánk tőle, hogy szaktudós legyen abban. így, a mai rendszer mellett, persze, hogy ez alig lehet. Érteni — ért a bíró sok mindenhez, de tudni —vajmi keveset tud. Adassék tisztelet a kivételeknek. * Összefüggésben van ez a kérdés a szakoktatással is. Az egész vonalon azt látjuk, hogy nem az alapos kiképzésre, hanem inkább a vizsgálatok sokasitására van helyezve a fősuly; hogy a jelölt megtanuljon jogászilag gondolkodni, a tanultakat gyakorlatilag értékesíteni, azzal ki sem törődik. Az ifjú tudós — doctor juris! — kilépvén az élet forgatagába, vajmi gyakran nem tud egy sommás keresetet papírra tenni s fogalma sincs arról, hogy hány lapja van a telekkönyvnek. Ne doktorokat neveljünk ott fenn tudós tanár uraimék, s hagyjuk a «zsögödianerek»-et a vizsgákon tul következő időre, a továbbképzés idejére. Neveljük az ifjúságot a gyakorlat emberének; tanítsuk meg arra, hogyan kell jogászilag gondolkodni; gyakoroljuk a törvényalkilmazásban; adjunk biztos alapos továbbfejlődésének és ne ingassuk meg a tudományba vetett hitét, ködbevesző, még meg sem állapodott, sokszor emészthetetlen theóriákkal. Mi értéke van a doktori cimnek. ha megszerezheti bárki, csak győzze türelemmel a bukásokat és pénzzel a szigorlati dijakat?! Törekedjünk egységes és reális kiképzésre, a doktori cim pedig legyen az, ami valaha volt, elismerése akiválóságnak. Ne szaporítsuk ezzel a kénytelen címmel azoknak a számát, akiknek — Talleyrand szerint — megvan az a szerencsés adományuk, hogy soha nem ismerik meg saját magukat. Sőt! ... A kiválóság ritka. És itt még igazabb mint másutt: Tout ce qui brill e, n'est pas or! (—n—s.)