A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 47. szám - Hogyan kell értelmezni a B. P. 232. §-át?

340 A JOG bárkinek mulasztására vagy gondatlanságára lehetne következtetni, uj véleményt pedig nem adhat, és mert a boncolás napján súlyos betegnél lesz elfoglalva. A kir. jbiróság a szakértő által felhozott ezen indokokat nem fogadta el;szakéctőt a kirendelés alól tel nem mentvén, felhivta, hogy a boncoláson jelenjék meg, majd amikor a szakértő ismét tagadó választ adott, pénzbüntetésre való figyelmeztetéssel ujjolag megidézte. A kir. jbiróság kiküldöttje s az egyik szakértő a kitűzött időben megjelentek a boncoláson, de a másik szakértő nem. Miután a B. P. 241. §-a szerint, a halottszemlére és boncolásra két orvosszakértőt kell alkalmazni, a bíróság kiküldöttje a hullaboncolást felfüggesztette, annak foganatosítását a következő napra tűzte ki, egyben a megnemjelent szakértőt a B. P. 232. §-a alapján 200 kor. pénzbüntetésben és a felmerült 52 kor. 04 f. kiszállási költség megfizetésében elmarasztalta. Az ekként elmarasztalt szakértő a marasztaló végzés ellen felfolyamodással élt. A kir. tszék vádtanácsa, mint felsőbb fórum, a marasztaló végzésnek az okozott költségek megfizetését tárgyazó részét megsemmisítette és a költségek viselése alól a szakértőt felmentette, a végzésnek pénzbüntetést kiszabó részét pedig megváltoztatván, szakértőt a kitűzött boncolástól szabályszerű szakértői idéztetése dacára való távolmaradásáért 10 kor. pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, a végzésnek felfolyamodással megnemtámadott egyéb részét érintetlenül hagyta. A vádtanács, — indokaiban bár, — kiemeli, hogy a szakértő egyáltalában nem jogosított annak elbírálására, vájjon forog-e fenn gondatlanság vagy nem ; továbbá, hogy miután az eljárt bíróság a boncolás elrendelését szükségesnek látta s szakértőként felfolyamodót nevezte ki, felfolyamodónak a szakértői közreműködést a B. P. 231. §-a értelmében mégtagadni, sem pedig a B. P. 232. §-a értelmében elmulasztani jogában nem állott; végű', hogy felfolyamodással é!ő szakértő azon körülményt, miként a boncolásra kitűzött időben súlyos betegnél lesz elfoglalva, mint mentségi okot nem igazolta ; de figyelemmel arra, hogy felfolyamodónak számos év óta tartó szakértői közreműködése alatt ellenében kifogás nem emeltetett, a kiszabott pénzbüntetést 10 koronára leszállitandónak, arra tekintettel pedig hogy szakértő az eljáró bíróságnak több ízben is határozottan kijelentette, miként a kérdéses boncolásnál megjelenni nem fog, szakértőt a felmerült költségek megfizetése alól felmentendőnek találta. Ahhoz, hogy a vádtanács 200 kor. pénzbüntetést 10 koronára szállította le, nincs és nem is lehet megjegyzésem, mert hisz ily tekintetben szabad tere van a birói függetlenségnek és meggyőződésnek, de a vádtanács felmentő intézkedéséhez s ennek következő megokolásához: iniiütán pedig szakértő az eljáró bíróságnak több izben is határozottan kijelentette, hogy a boncolásnál megjelenni nem fog, ennek dacára is az eljáró bíró, — bár ezt tudta, — a helyszínén kiszállott anélkül, hogy más szakértöröl gondoskodott volna, holott ez módjában állott, vagy ha ugyanazon napon már más szak ér tör öl nem gondoskodhatott, szükségtelen volt a helyszínre való kiszállás annak tudatában, hogy az egyik szakértő meg nem jelen, csupán azért, hogy ott egy nemleges irányú jegyzőkönyv vétessék fel; s miután ily körülmények között az orvosszakértö nem tekinthető olyannak, ki ezen nemleges helyszíni szemle költségeit előidézte volna, ennek folytán a felmerült költségek jelen esetben a kirendelt szakértő terhére nem róhatók, miért a neheztelt végzésnek, a szakértőnek a költségekben való marasztalására vonatkozó részét megsemmisíteni kellett*, igenis van hozzászólásom s ez célja jelen közleményemnek. A valamely szakmában való tudományos képzettséghez vagy jártassághoz nagy közérdek fűződik, s a bizonyítékok szabad mérlegelésének hovatovább minden téren megvalósulása rendszere dacára is, főleg orvostani kérdésekben a biró a szakértő véleményét nem nélkülözheti. Ezért nem kerülte el a törvényhozás figyelmét, hogy azon esetre is intézkedjék, ha valamelyik szakértő tudományát vagy jártasságát a bíróság segítségére és a közérdek szolgálatára bocsátani fontos ok nélkül megtagadná. Ilyen célból és indokból lőn megalkotva a B. P. következően hangzó 232. §-a: «A megjelenésre kötelezett, de az idézés dacára meg nem jelent, úgyszintén az eskü letételét, vagy a vélemény adását törvényes ok nélkül megtagadó, vagy a véleményét megintés dacára elő nem terjesztő szakértőt a biró, illetőleg a bíróság kétszáz koronáig, ismétlés esetében hatszáz koronáig terjedhető és elzárásra változtatható pénzbüntetéssel bünteti s azonfelül az okozott költségnek megfizetésében marasztalja.D Biztositéka e szakasz a bíróság sikeres eljárásának, a bíróság iránti köteles tiszteletnek és a közérdek előmozdításának. Az adott esetben a kir. jbiróság szakértőnek a megjelenés alóli felmentést nem adta meg, kötelezte a megjelenésre, két izben is megidézte. Szakértő a boncoláson megnemjelent, de a vádtanács szerint költségben marasztalható még sem volt. Nem hiszem, hogy akadna biró az országban, aki e szakasz szövegéből a szakértő nemleges, vagy igenleges igéretét vagy kijelentését kiolvasni képes lenne, avagy talán oly szerencsétlen szövegezésű ezen szakasz, hogy a bíróság intézkedését a szakértő nyilatkozatától teszi függővé?! Azt sem hiszem, hogy akadna egy polgári biró is, aki, mert például az alperes kijelentette vagy bejelentette, hogy nem fog megjelenni, — ha mégis megjelenik — az érdemleges tárgyalástól elzárná; avagy mert például az alperes bejelentette, hogy meg fog jelenni, — ha mégis meg nem jelenik — ellene a makacssági ítélet hozatalát megtagadná?! Nagyonis világos szakaszszal állunk szemben. Nincs abban I egy betű sem a szakértő mikénti nyilatkozatáról, de nemis lehet, lehet egy vagy más nemzetiség vagy terület számára külön alkotmányt behozni, vagy azt másként kormányozni. (Amennyiben van ettől törvénvben körülirt eltérésnek helye HorvátSzlavonországok tekintetében, azt az 1«68 : XXX. t.-c 47—61. §-ok határozzák meg.) A területi épség nemcsak abban áll, hogy az ország területéből semmi el ne idegenittessék, hanem benfoglalja ez magában a politikai integritást is, mely szerint nem engedhető meg, hogy az ország valamely része politikai jogai gyakorlatában gátoltas^ék, vagy épp az ország törvényes kormányától elszakítva, külön kormányrendszer mellett igazgattassék, mint ez történt 1779-ig Temes-, Torontál-, Krassómegyék- és a volt határőrvidékkel. Az országgyűlések ezen állapotokat állandó sérelemnek tekintették s az országhoz leendő vis^zacsato'tatásokat mindm alkalommal sürgették. A magyar állani integritása alatt tehát ezek után kettő értendő: t. i. a terület épsége és a politikai épség. Az előbbi fogalom alatt a részek elválaszthatatlansága és felbonthatatlansága értendő n.elynélfogva a magyar államot képező egész területnek a magyar kirá y hatalma alatt kell állania. Ez elvből foly a határok fö'ötti disponálás, mely az országgyűlést és királyt illeti. (P. o. lK78-ban a berlini béke Spizza helységet köm \ ékével együtt Dalmáciához csatolta, mivel pedig Dalmácia de jure Magyaroi -zág része, a hozzácsatolás magyar törvényben volt kimondandó.) A politikai épség elvénél fogva a magyar állam területének ugyanazon magyar állami kormányzat és törvényhozás alatt kell állania. Magyarors'ág alkotmányi fejleményében a területi viszonyokat illetőleg nem fordul elő a «pays de l'obédience du roi» — és a apays hors l'obédience du roi». Nem lehet elmondani a magyar állam politikai épségét, egységét illetőleg: «Les cinquante-cinque duchés, comtés, vicomtés, seigneuries ont eu une longue existence politique ; des souverains d'y sont héreditairement succédés; des lois, des usages s'y sont réguliérement étahlis. On pourrait écnre, on a écrit leurs histoires séparées, elles forment pendant longtemps l'histoire de France». (Guizot: Hist. de la civilis : en Francé II. 226. 1.) Már a Szent István-féle királyságot a magyar álladalomnak benső egységet adó közjogi intézményként kell jellemeznünk ; — mig a nyugoteurópai királyság inkább csak külső kapcsa volt azon országban létező többé-kevésbbé önálló uralmaknak, melytől nevét kölcsönzé. Ez ide szerint a magyar állam egységét ugy az 1722/23. évi I., II., III. t.-c.-be iktatott pragm. sanctio, valamint az 1868. évi XXX. t.-c. — következetesen pedig a koronázási hitlevelek és eskük biztositják. Az 1715. évi III. t.-c. 127. §. 3. p. szerint fölségsértést követ el s a 129. §. szerint életfogytig terjedhető fegyházzal büntethető az, ki oly cselekményt kövtt el, mely azt célozza, hogy a magyar államnak, vagy az osztrák-magyar monarkia másik államának területe vagy ezeknek bármelyik része attól elszakittassék vagy idegen uralom alá juttassák. (Vége következik.)