A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 46. szám - A magyar közjog tankönyve. Irta Kmety Károly. Budapest, 1902 [könyvismertető]

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 46 számához. Budapest, 1902 november 16 Köztörvényi ügyekben. Tekintve, hogy alperes elmebeteg-intézetbe helyeztetett és azóta ugyanott mint gyógyithatlan elmebeteg kezeltetik s elmebetegség miatt gondnokság alá helyeztetett, — elmebeteg egyén ellen pedig az 1894 : XXXI. t.-c. 87. §. szerint házasság felbontása iránt kereset nem indítható, ennélfogva mindkét alsóbiróság ítéletét megváltoztatni és felperest keresetével elutasítani kellett. Az a.-marothi kir. törvényszék (1902 július 5-én 2,469/P. ST. a.) Persay F. dr. ügyv. által képviselt Sch. Márthának, Török M. dr. ügyv. által képv. Z. Gyula, mint elmebeteg M. Gusítáv A. F. gondnoka ellen indított r. keresettel házassági kötelék leibontása iránt folyamatbatett perében a tárgyalás és bizonyitásfelvétel után következőleg ítélt: A kir. törvényszék M. Gusztáv A. F. alperest vétkesnek nyilvánítva, a jelen perben álló házastársak között az 1897 április 4-én kötött házasságot az 1894. évi XXXI. t.-c. 78. §. alapján felbontja, stb. Megokol is: Felperes nő, ki a bécsi cs. és kir. törvényszéknek 1899 febr. 18-án hozott és jogeró're-emelkedett végzésével elmebetegség miatt gondnokság alá helyezett férjétől, az alperestől ágy- és asztaltól elválasztatott, a Ht. 78. és 115. §-ra alapított kereseté ben azon az alapon kérte a házasság felbontását,, hogy őt férje testi épségét és egészségét veszélyeztető módon szándékosan súlyosan bántalmazta. Minthogy alperessel 1897 április 4-én Bécsben házasságra lépett felperes nő, az F. a. mellékelt hatósági okirat szerint a magyar állampolgárságot ez évi április 18-án elnyerte, minthogy elmebetegség miatt gondnokság alá helyezett alp.-nek törvényes képviselésére a Ht. 87. §-hoz képest a hivatalból kinevezett és alp. nevében perbevont gondnok van hivatva, ennélfogva a kir. tszék illetékessége alá tartozó pernek elbírálása alaki szempontból akadályba nem ütközik. A per adatai felperes nő keresetét teljesen igazolták. A több tanúnak egymást kiegészítő, esküvel megerősített vallomásaiból, valamint a perbe I. H. a. mellékelt, valódiságuk tekintetében nem-kifogásolt okiratok tartalmából megállapítható tényállás szerint ugyanis alperes, már a házasságkötés előtt két hónappal, idült bujakórban szenvedett, mely miatt őt M. dr. egyetemi tanár a házassággal járó veszélytől óvta. Alperes az idült bujakór kezelésének ideje alatt, házasságra lépése előtt néhány nappal, ismételt fertőzés folytán ujabb bujakórba esett s ennek dacára a házasságot nemcsak el nem halasztotta, hanem a nevezett egyetemi tanárnak abbeli nyomatékos intései és figyelmeztetése ellenére, hogy ha már a házasságtól vissza nem léphet, a nemi közösüléstől mindenesetre hosszabb időn át tartózkodjék, felperes nővel az 1897. április hó közepe táján, vagyis oly időben, mikor betegsége a legnagyobb mértékben ragályos volt, nemileg közösült, őt megfertőzte és a megfertőzés tényét B. K. dr. egyetemi tanár előtt kifejezetten beismerte abból az alkalomból, midőn B. dr. tanár, a leánykorában is több évig általa gyógykezelt felperes nő nemi részeit az 1897. év május havában megvizsgálván, fertőzésből keletkezett bujakórt állapított meg, mely felfedezés következtében felperes nő később M. dr. egyetemi tanárhoz, mint a bujakóros betegségek speciálistájához fordult, ki az 1897. július 7-én megejtett vizsgálat eredményeként szintén megállapította a fertőzést, úgyszintén megállapította azt is, hogy a feiperes nő betegségének keletkezése ugyanazon évi április hó közepére vezethető vissza. Tényként megállapítható továbbá, hogy a házastársak az első nemi közösülés óta különválván, egymással az érintkezést teljesen megszakították, különválásuk óta nem találkoztak és nem is találkozhattak, mert a házastársak szülői a felperesre nézve még veszélyesebbé válható érintkezést közös elhatározással megakadályozták. Végül megállapítható, hogy felperes nő a fertőzés következtében közvetlenül több hónapig orvosi gyógykezelés alatt állott és azután súlyos ideg- és kedély-betegségbe esett, mely a tanuk vallomásának összevetése után a fertőzésnek s a szerencsétlen házasság folytán keletkezett lelki izgalmaknak tulajdonítandó és mely a beteg nő lelki erejére, cselekvőképességére csökkentő és bénitó hatással volt; alperes pedig a házasságkötés után egy évvel az inzersdorfi ideggyógyintézetbe és onnan néhány hónap múlva a feldhofi elmegyógyintézetbe szállíttatott, hol mint gyógyíthatatlan elmebeteg, jelenleg is tartózkodik. E kiderített tények alapján — tekintettel arra, hogy a magyar állampolgárságot nyert felperes nőre nézve a bontó okok az 1894. XXXI. t.-c. rendelkezései szerint birálandók el, — tekintve továbbá, hogy miután a házastársak életközössége a házasságkötés után néhány nappal állandóan megszakittatott, a H. T. 83. §-ban szabályozott kereset-elévülésnek egyáltalában nem lehet heiye, de a kereset a felperes nő magyar állampolgárságának elnyerésétől számítva 18 nap múlva indíttatván, a 83. §. alkalmazásának esete ez okból is ki van zárva; tekintve végül, hogy a Ht. 81—82. §-aiba foglalt esetek egyike sem forog fenn: a felperesi kereset alapjául szolgáló tényeket csakis abból a szempontból kellett megítélni, vájjon a felperes nő megfertőzése a testi épséget és egészséget veszélyeztető szándékos súlyos bántalmazás fogalma alá vonható-e vagy sem ? E tekintetben irányadóul szolgál az, hogy alperes a házasságralépés előtt közvetlenül nemcsak bujakóros betegségének volt tudatában, de az őt kezelő egyetemi tanár figyelmeztetéséből tudta azt is, hogy baja abban az időben, amikor nejével nemileg közösült, a legnagyobb mértékben ragályos volt. Midőn tehát alperes a közösülést oly időben és állapotban hajtotti végre, melyben a fertőzésnek elmaradhatlan következménye kétségtelenül a szándékos bántalmazás fogalma alá esik, éppúgy mint hogyha nején külső erőszak alkalmazásával hasonló következményű egészségháboritást követett volna el. Tekintve pedig, hogy a fertőzés következményei egy évnél hosszabb ideig tartó oly betegségben nyilvánultak, mely a leggondosal b orvosi gyógykezelés dacára veszélyes jelleget öltött és tekintve, hogy a felperes nő magas műveltségi foka és előkelő társadalmi állása mellett a fertőzés következményei kedélyére és lelkületére is oly mély hatást gyakoroltak, mely a fiatal nőnek lelki egyensúlyát hosszabb időre megzavarta: kétségtelen az is, hogy a bántalmazás súlyos volt. A fenforgó körülmények között tehát az alperes cselekménye már magában is elegendő okul szolgál arra, hogy az ö vétke miatt teljesen feldúlt házassági kötelék a Ht. 78. §. alapján felbontassék. De fenn nem tartható a házasság azért sem: mert a per adataiból nyilvánvaló az is, hogy alperes a házasság előtt keletkezett bujakór következtében gyógyithatlan elmebajba esvén, oly lelki állapotban van, mely az együttélést teljesen lehetetlenné teszi. A kifejtettekkel szemben nem bír elfogadható alappal a házasságvédőnek amaz álláspontja, hogy felperes nő fertőzése esetleg véletlenül is keletkezhetett; mert a kihallgatott egyetemi tanár-orvosok véleménye és vallomása azt a lehetőséget egyenesen kizárja. Ezek alapján a peres telek közötti házasságot a Ht. 78. §. érteim, felbontani és egyúttal alperest a 85. §-hoz képest vétkesnek nyilvánítani kellett, stb. A pozsonyi kir. ítélőtábla (1902 szeptember 10-én 1,827. sz. a.) ítéletet hozott: A kir. törvényszéknek ítéletét helybenhagyja, a házasság felbontására vonatkozó hivatalból felülvizsgált részében avval a részbeli változtatással, hogy a házasságot az 1894: XXXI. t.-c. 115. §-a alapján bontja fel. Egyéb részeiben azt az ítéletet fölebbezés hiányában nem érinti, stb. Megokolás: Felperes keresetét a magyar állampolgárság megszerzése előtti arra a tényre állapítja, hogy a férje, jóllehet a házasság megkötése előtt tudta, hogy bujakórban szenved s az orvosszakértő által bajának rendes természetére figyelmeztetve volt, felperessel mégis nemileg érintkezett, őt megfertőztette s ez által egészségét veszélyeztette, a jelen perben tehát az 1894: XXXI. t.-c. 115. §-ban megállapított jogszabályok alkalmazandók. A peres felek, a felperes magyar állampolgárságának megszerzése előtt illetékes bécsi cs. kir. kerületi tszék (Landes-Gericht) által közös egyetértés alapján 1899 febr. 18-án ágy- és asztaltól elválasztattak s ez időtől kezdve az életközösséget helyre nem állították. A jelen keresetben a házasság felbontására felhozott és bizonyított tények, az osztrák polg. tkv. 199. §. érteim, az ágyés asztaltól való elválasztásra, ellenzés esetén is okot képeznek. Felperes a magyar állampolgárságot 1902 április 24-én megszerezvén, keresetét 1902 május 6-án, tehát 6 hónapon belül beadta. Figyelemmel arra, hogy alperes az orvosszakértő által figyelmeztetve lett, hogy bujakórban szenved, hogy ez a baja ragályos s hogy ennek folytán az orvosszakértő alperest a házasság megkötésétől is vissza akarta tartani s alperes mégis megkötötte a házasságot, felperessel elhált s ez által felperes egészségét veszélyeztette, ezt megfertőztette, ugy, hogy hosszas gyógykezelést igénylő betegségbe ejtette: a kir. tábla is megállapittandónak találta, hogy alperes cselekménye az 1894. XXXI. t.-c. szerint is bontó okul szolgál, miértis az elsőbiróságnak Ítéletét a házasság felbontására vonatkozó, hivatalból felülvizsgált részében helybenhagyni és illetve a házasságot az 1894: XXXI. t.-c. 115. §-a alapján felbontani kellett, A bécsi cs. kir. kerületi tszék ágy- és asztaltól elválasztó ítéletét, a peres felek közös egyetértése alapján hozván, a vétkesség kérdését nem döntötte el, miértis az első bíróság az alperest vétkesnek helyesen mondotta ki, stb. A m. kir. Kúria: (okt 7-én 6,652. sz. a.) ítélet: Mindkét