A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 46. szám - Glosszák a magyar békebirák intézményéhez

Huszonegyedik évfolyam. ^4@. szám. Budapest, 1902 november 16. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) HETILAP ÍZ IGiZSiGCGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE. 1 MAGYAR ÜGYYÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják RÉVAI LAJOS dr. - STILLER MOR dr. ügyvédek. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve: Negyed évre _ 3 korona Fél « _ 6 « Egész « _ 12 « Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénxek legcélszerűbben bérmentesen postautalványnyal küldendők. TARTALOM : Glosszák a magyar békebirák intézményihez. Irta Moskovitz Iván dr., újpesti kir. albiró. - Erkölcsi alapelvek a magánjogban, tekintettel a máptk. tervezetére. VII. Iita Plopu György dr., nagyváradi ítélőtáblai biró. Közvetett- és szolgabirtok. Irta Klein Ede dr., szepsi ügyvéd. Belföld (Mégegyszer a temesvári kir. Ítélőtábla. Irta Révai Lajos dr. — A Magyar Jogászegylet ülése. — A polgári perrendjavaslat a képviselőház igazságügyi bizottságában3 — Sérelem ( A magyar Szakhalin. Irta *,*>. — Irodalom (Kmety Károly: A magyar közjog tankönyve. Ösmerteti Horváth János dr., pestvidéki kir. alügyész) — Vegyesek. MELLÉKLET: Jogesetek tara. — Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a Budapesti Közlöny-böl. x Glosszák a magyar békebirák intézményéhez. Irta MOSKOVITZ IVÁN dr , újpesti kir. albiró. A Budapesti Napló t. évi november 2-án megjelent számában Ehen Gyula orsz. képviselő életre kelti a magyar beke^iró-nak már mintegy elévült fogalmát. Érvel mellette theoretikus és gyakorlati okokkal, fölhívja a legelőrehaladottabb kultur-államok példáját, és kimutatja, hogy ez az intézmény voltaképpen szükséges folyománya az 1860. IV. t.c-ben kifejezett alapelveknek. Mindaz, amit a képviselő ur cikkében elmond, kétségtelenül igaz. Elvileg helytelen, hogy kihágási ügyekben a büntetőbirói hatalmat maguk a közigazgatási hatóságok gyakorolják, — amelyek nemcsak, hogy hivatásuknál fogva nem alkalmas bírói fórumok, hanem különösen a kihágási ügyek legnagyobb részében sértett-ék is lévén, a biró tisztét a vádló szerepével kénytelenek egyesíteni. Gyakorlatilag helytelen viszont, hogy a községek elüljárói is végezzenek birói teendőket. — bármily ki3 jelentőségű ügyekben is, — mert hiszen nálunk, különösen az északi vidéken, seregestül találunk olyan községi elüljárókat, akiknek nemcsak hogy jogról fogalmuk nincs, de bizony még írni, olvasni sem tudnak. Kétségtrlen, hogy a birói objektivitás és szakképzettség szempontjából a kihágási és a polgári bagatell-ügyek sokkal jobb kézben volnának, ha ügyvédi vagy lejalább jogdoktori minősítésű békebirák látnák el őket, — mint most, amikor különböző kvalifikációja, de birói funkcióra egyaránt alkalmatlan közigazgatási tisztviselőkre vannak ruházva. Kétségtelen az is, hogy ha ilyen speciális kihágási és bagatell-birákat alkalmazna az állam, egyben csökkenne a rendem bíróságoknak — ma sokszor aránytalanul nagy —ügyforgalma is. Mert ha a békebiró igazán jogászi minősítésű, csupán birói teendőknek élő hivatalnok volna, rá lehetne ruházni mint első fokú hatóságra I. az összes kihágási ügyeket és 2. az összes polgári pereket, legalább 100 korona értékhatárg; továbbá. — a felek előzetes megállapodása folytán — minden olyan polgári pert, amelyet a törvény valamely közérdekű tekintetből nem utal kizárólagosan a magasabb bíróságok hatáskörébe ; 3. föl lehetne hatalmazni előtte kötött egyességeknek bírói jóváhagyására és 4. amennyiben a rendes bíróság székhelyén kívül működnék, meg lehetne bb.ni tanuhallgatások, kisebb fontosságú szemlék vagy bünnyomozati intézkedések foganatosításával. Természetesen jogában állna a feleknek a békebiró öszszes ügydöntő határozatai ellen az egy-, esetleg kétfoku perorvoslat, mégpedig az 50 koronán aluli polgári ügyekben és az ennél kisebb összegű pénzbüntetést kiszabó büntető ítéletek ellen a kir. járásbíróságokhoz való fölebbezés, további tölebbvitel nélkül, a nagyobb ügyekben pedig fölebbezés a kir. törvényszékhez, esetleg semmiségi panaszszal a Kúriához. Érdemben tehát egyetértünk Éhen Gyula cikkével, egyetértünk vele és még tágabb hatáskört, nagyobb jelentőséget is tulajdonítunk az intézménynek. Egyről azonban sem ő nem beszél cikkében, sem mi nem látjuk annak az egynek a megoldását a mi viszonyainkban, — és ez az egy : az intézmény szervezésének, fölállításának praktikus jelentősége. Hogy a békebirói funkcióra csak jogászi képzettségű egyének lehetnek hivatottak, az kétségtelen. Kétségtelen az is, hogy a reformnak értéke csak akkor volna, ha ezt a nehéz, tudást, sok munkát és abszolút függetlenséget igénylő föladatot nem kellene állami vagy egyéb köztisztviselőkre ruházni. A nobile officium ideje lejárt. Igen kevesen akadnának, akik hajlandók volnának ezt a nehéz közszolgálatot ingyen, vagy mérsékelt tiszteletdíjért teljesíteni. És ezért még csak vádolnunk sem szabad társadalmunkat. Kevés olyan, anyagilag független ember van az országban, aki a saját és családja érdekeinek lényeges sérelme nélkül ingyenes munkával tölthetné idejét. És éppenséggel kevesen vannak, akik eléggé gazdagok arra, hogy ingyen bíráskodjanak, s eléggé képzettek és fegyelmezettek arra, hogy szaktudással és lelkiösmeretes pontossággal lássák el teendőiket. A közhivatalt nem-viselő, magyar működő juristák legnagyobb része ügyvéd vagy ügyvédjelölt. Az ügyvéd forma szerint független ember ugyan, de — hiába. — mégsem eléggé független arra, hogy saját, jogos, természetes érdekeinek megrontása nélkül mindig pártatlan biró lehessen. Hivatásánál fogva függ a hatóságoktól és függ a felektől is. Ha birói teendőit lelkiösmérettel teljesiti, sokszor kénytelen saját klienseit magától elidegeníteni. De meg azután a legtöbb ügyvéd rá sem érne rendes hivatása mellett a békebiráskodásra. Ki legyen tehát békebiró? Kénytelenek volnánk vagya közigazgatási tisztviselőkhöz fordulni, vagy pediglen a jogászi képzettség elengedésével intelligens magánzókat, nyugalmazott hivatalnokokat, visszavonult kereskedőket és más ilyen, művelt, de nem-jurista elemeket ültetni a birói székbe. És még igy is sok helyütt,— főképpen falvakban, falvakból álló járások területén — nem lehetne alkalmas embereket találnunk. Azzal persze nem lehetne beérni, hogy a járási székhelyekbe ültessünk egy-egy békebirót, mert hiszen az intézménynek éppen az volna egyik legfőbb föladata, hogy a jogkeresést fizikailag is megkönnyítsük a közönségnek, hogy az a szegény fóldmives vagy munkás ember a maga falujában vagy legalább a közeli szomszédban találjon birót. De meg sok bírónak is kellene lennie, hogy az egyest ne terhelje tul a munka, hogy ne dolgozzék a békebiró restanciával ne tűzzön ki 6—8-hetes terminusokat, hanem rögtön lássa tl az elébe terjesztett ügyet és rá is érjen az alapos terjengős tárgyalásra, hogy az ügyvéd nélküli, műveletlen ember is előadhassa a maga, — rendesen hosszú lére eresztett — kérelmét vagy védekezését. Tehát sok független és jogászi képzettségű békebiró kellene a végre, hogy az intézmény igazán áldásos hatású legyen. Ezt a három kelléket pedig nehéz, mondhatjuk: lehetetlen volna kielégíteni. Egy mód volna, de ezt a módot költséges volta teszi lehetetlenné : a békebirói állást mint hivatásszerű hivatalt szervezni, — érdemes bírósági jegyzőket vagy még birói szolgálatban nem-volt, de a birói pályára készülő magasabb kvahfikációju*) egyéneket kellene megfelelő (körülbelül törvényszéki *) Legalább jogvégzettséget és legalább 1 évi ügyvédjelölti vagy közigazgatási praxist értünk ez alatt. Lapunk mai száma 12 oldalra terjed.