A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 40. szám - A német jogászgyülés. Folytatás

A JOü 1. szakosztály. A büntető törvény húzás köréből 1. a) A pénzbüntetést, mint mellékbüntetést mily bűncselekményekre kell a törvényben megállapítani f b) Mily elvek legyenek irányadók a pénzbüntetések végrehajtása és a helyettesítő szabadságvesztésbüntetésnek foganatba vétele tekintetében ? 2. A büntetendő csalásnak minő tényálladéki ismérveit kell a törvényhozásnak megállapítania ? 3; Az orgazdaságot külön bűncselekménynek kell-e tekinteni, vagy részesség! cselekménynek? 4. Az esküdtszéki Ítélkezésnek eredményei olyanok-e, hogy helyénvaló volna arra nézve reformokat keresztülvinni ? II. szakosztály. A büntetésvégrehajtása köréből. Az elitélteknek erkölcsi osztályozása a közös letartóztatás tartama alatt mily módon volna leghelyesebben keresztülvihető és ezen osztályozásnak mik lehetnek a következményei? A gyanúsítottak és a vádlottak kötelezhetők-e munkára, ha előzőleg szabadságvesztésbüntetésre voltak elitélve? Ila ezen gyanúsítottak és vádlottak munkára nrm kényszeríthetők, az előzetes letartóztatásnak beszámítása a büntetés tartamába nem teendő-e függővé attól, hogy az illető az előzetes eljárás alatt önkéntesen magára vállalta a munka végzését ? Milyen elvek szerint, milyen esetekben és minő alapon volna helye kártalanítást adni azoknak a letartóztatottaknak, illetőleg családjuknak, akiket a letartóztató-intézetekben végzett munka közben baleset ért ? Mily külön rendelkezéseknek volna helye a földmivelési gyarmatokban, illetőleg akár nyilvános, akár magán javitó intézetekben elhelyezett fiatalkorú elitéltek munkája tekintetében ? Szükséges-e külön letartóztató-intézeteket felállítani olyan egyének elhelyezésére, akiknek korlátolt beszámítási képességét a bíróság megállapította, valamint szokásszerü iszákosok számára ? Ha igen, ezek az intézetek mely elvek szerint volnának szervezendők ? Mily elvek értelmében volna megengedhető és mily módon volna szervezhető az elitélteknek mezőgazdasági, vagy szabadban végzendő más közérdekű munkával való foglalkoztatása ? III. szakosztály. Megelőző intézkedések. 1. A külömböző államokban mi az alkoholizmus befolyása a kriminalitásra ? Minő eszközöket volna helyénvaló alkalmazni általában az elitéltekkel szemben az alkoholizmus leküzdésére ? 2. Minő eszközök alkalmasak a tüdővésznek a letartóztatóintézetekben való leküzdésére, kezelésére és arra nézve, hogy annak terjedése bárminemű letartóztató-intézetekben megelőztessék ? 3. A patronage ügyében az állam beavatkozása milyen módon volna elhatárolandó. IV. szakosztály. Gyermekek és fiatal korúak. 1. Az államnak intézkednie kell-e az elitéltek gyermekeinek védelme érdekében? Melyek volnának e végből a leghathatósabb eszközök ? 2. A fiatal korú bűntettesek és az elzüllésnek indult vagy erkölcsileg elhagyott gyermekek részére helyénvaló volna-e megfigyelő intézeteket felállítani ? Ha igen, minő legyen ezek szervezete ? 3. Minthogy egyes államok törvényei szerint a fiatal korú bűntettesek egy része fogházakban helyezendő el, mily elveket kell figyelembe venni azok elhelyezése, foglalkoztatása és nevelése tekintetében ? A fiatal korú elitéltek büntetésük egész idejére, vagy annak egyrésze alatt magánzárkába helyezendők-e el ? 4. A rendes nevelési eszközökön felül, melyek a leghathatósabb rendszabályok arra, hogy biztosítsák az erkölcsileg elhagyott gyermekek megmentését és olyan elzüllésnek indult gyermekek megjavítását, akik még nem követtek el büntetendő cselekményt ? A nemzetközi börtönügyi bizottság jelenlegi elnöke mielőbb gondoskodni fog arról, hogy ezen megállapított kérdések hivatalosan is közöltessenek a büntetőjoggal és börtönügygyei foglalkozó magyar szaktestületekkel, illetőleg szakférfiakkal. A magyar szakférfiaktól és a szaksajtótól reméljük, hogy abból az alkalomból, midőn a börtönügyi tudomány kitűnőségei először fognak összegyűlni magyar földön, méltóan kiveszik részüket a büntetőjogi és börtönügyi tudomány nemzetközi művelésének munkájából. A Bérenger szenátor, illetve a Société générale des prisons által tett előterjesztésre nézve a nemzetközi bizottság — annak franciaországi tagja a szavazásban részt neu vévén — egyhangúlag a következő határozatot hozta: A bizottság egyértelmüleg elismeri azon nagybecsű szolgálatokat, amelyeket az elméleti tudományok művelői általában és különösen a francia börtönügyi társaság a börtönügynek eddig is tett. Minthogy azonban a bizottságnak 1880 november hó 6-ikán megállapított szabályzata, melyet a nemzetközi bizottsághoz csatlakozott kormányok elfogadtak, 2. és 3. cikkében kimondta, hogy e bizottság a kormányok hivatalos küldötteiből áll, ezen bizottság hivatalos jellegénél fogva nagy sajnálatára nem járulhat ahhoz, hogy a tudomány elméleti művelői más módon jussanak a bizottság tagjai közé, mint a kormány hivatalos kinevezése utján. Minthogy a tudomány művelőinek részvétele a kongresszusok előkészítésében nyilvánvalólag a leglényegesebb dolog, a nemzetközi börtönügyi bizottság késznek nyilatkozik arra, hogy ezt mindenkor a lehető legnagyobb mértékben megkönnyítse. Az elmebetegeknek családias gondozása képezte f. é. szept hó elején egy Anversben ülésező nemzetközi kongreszus beható tanácskozásának tárgyát. Magyarországot hivatalosan R a i s z Gedeon dr. osztálytanácsos képviselte, de kivüle még 4 kiváló magyar szakférfiú vett részt a tárgyalásokon, ami arra enged következtetni, hogy nálunk is súlyt fektetnek az elmebetegek ezen legmodernebb és leghumánusabb gyógyitómódjára és hogy annak nálunk a gyakorlatban is mielőbb akarnak érvényt szerezni. Igen szerencsés ötlet volt, ezen első kongreszust Belgiumban egybehívni; mert ezen ország a családias ápolásnak klasszikus hazája. Már évszázadokkal előbb, — jóval előbb, mintsem szabályszerű elmebetegápolás egyáltalán létezett volna, Gheel belga kis községben elmebetegeket befogadtak és ápoltak, de nem intézetekben vagy orvosok által, hanem fizetés mellett a falu lakóinál. Itt a betegek ápolóik családjában tartózkodtak, úgyszólván azok családjához tartoztak és részesültek ezek munkájában és szórakozásaikban. Hogy ez nem ment mindig egész simán, az a dolog természetében rejlik; bajok és visszaélések nem éppen ritkán fordultak elő, de fennállott maga az a tény, hogy elmebetegek egészségesek családjában és hajlékában szabadon éltek. Ezen intézménynek több századon át való fennállása után maga az állam vette a dolgot a kezébe és Gheel mellett L i e rnieux-be'n egy ujabb, hasonló elveken nyugvó telepet alapított, mely éppúgy, mint az első telep, teljesen beválik.. Buzdítva e sikerek által, Franciaország és Némethon is ugyanez uton kezdtek haladni; az előbbi lassan és megfontolva, az utóbbi azonban már rohamosan. Az utolsó 5 év alatt Némethonban 30 ily, a tébolydákkal kapcsolatban levő telep keletkezett. Ugy itt, mint a kongresszuson is azon vezéreszméből indultak ki, hogy az elmebeteg sorsa ezen ápolási mód által javitva és neki annyi szabadság és jólét engedve lesz, amennyi állapotával összefér. Ily eredmény csak zárt intézeteken kívül érhető el; mert még a legjobban vezetett és berendezett zárt intézet is szükségtelenés nem-kivánatos lehet a betegekre nézve. Nem szüksé ges, mert tulnagy költséggel jár, holott a beteg állapota ezt feleslegessé teszi; nem-kivánatos, mert a legnagyobb fényűzés sem pótolja a betegnek azt a szabadságot, melyet családi ápolás mellett saját és a társadalom hátránya nélkül élvezhet. Természetes azonban, hogy annak a megállapítása: vájjon alkalmas-e az elmebeteg a családi ápolásra, csakis minden egyes esetben szakszerű megfigyelésének és megvizsgálásának eredménye lehel. Ez tehát egy oly uj gyógymód, mely csakis orvosi tanács és rendelet folytán alkalmazható. E szerint a családi ápolás előfeltétele volna a megfelelő számú elmegyógyintézetek felállítása. A zárt intézetekkel járó nagy költség is a családi ápolás mellett szól. Olaszországban ezidőszerint 36,931 elmebeteg ápoltatik, 5,000-rel több, mint amennyi az intézetekben elfér. Belgiumban 15,400 A 1 s ó-A usztriában 3,800 elmebetegről gondoskodnak, a hülyéket és sinylő elmebetegeket ide nem is számítva. Ausztriába!^ újból épül 2 intézet 2,000 beteg részére, jóllehet csak most nyitottak egy uj intézetet. A német birodalomban 262 intézetet találunk 74,087 beteggel; ebből esik B e r 1 i n r e 4,370 elmebeteg, 200 eskóros és 200 idióta, továbbá 200 a város költségén családokban ápolt beteg. Nálunk az összes állami intézetekben, kórházakban és az egyetlen magánelmegyógyintézetben mindössze 3,000 beteg ápoltatik, az eskórosokat és hülyéket beleértve. Hogy mily kevéssé felel meg ez a szám a tényleges szükségletnek, az kitűnik abból, hogyaz 1901. évi népszámlálás nálunk — az idiótákat beleértve — 34,000 elmebeteget mutat ki, de* ezek száma biztosan még ujabb 15 000-re tehető. Tehát csak Vl2-része a kimutatott és megszámlált betegeknek részesül megfelelő gondozásban és ezekről sem lesz, az intézetek tultömöttsége folytán, kellően gondoskodva. Nem sokkal jobbak a viszonyok Belgiumban. Itt a betegekről legnagyobbrészt oly módon gondoskodnak, hogy őket az egyházi kongregációk magángondozására bizzák. Ezek fix fizetés mellett vállalják az államtól az elmebetegeket és róluk nem éppen a legideálisabb módon gondoskodnak. Sok szó volt erről a kongreszuson és a belga napilapokban. Az orvosok magától értetődőleg ezen magánápolási módnak a legmeghittebb ellenségei. A kalocsai kir. közjegyző irodájában egy, a hagyatéki ügyek tárgyalásában teljesen jártas jelölt vagy segéd október hó elsejére^ esetleg tizenötödikére alkalmazást kaphat. Közjegyzőhelyettes, aki jelenleg is hasonló állásban van és önálló működéshez szokott több évi ügyvédi és közjegyzői gyakorlattal — helyettesi állást keres. Cime a kiadóhivatalban. A losonci közjegyző irodájába tótul tudó és hagyatéki ügyekben jártas közjegyzőjelölt kerestetik. A szerkesztésért felelősek: Révai Lajos dr. Stiller Mór dr. V-, Kálmán-utca 16. V., Rudolf-rakpart 3. PAUA8 BÉSZVÉNYTAiMASAO NYOMDÁJA BUDAPE6TBN.