A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 40. szám - A német jogászgyülés. Folytatás

286 A JOG ennek megoldásánál ugy a jogászoknak mint a nemzetgazdászoknak is vállvetve kell közreműködniük. Indítványozza végül, hagy 1. a jogászgyülés mondja ki ebbeli meggyőződését', hogy az iparkartellek törvényes szabályozása érdekében Kívánatos a nyilvá nos kartelljegyzékek behozatala és hogy a kartellben álló vállalkozók, közegeik és bizományosaik arra köteleztessenek, hogy az államhatóságnak a szükséges felvilágosításokat megadják. 2. A jogászgyülés a törvényhozásnak oly iránybeli reformját tartja kívánatosnak, hogy a gazdasági testületek-, kiváltkép pedig a részvénytársaságokkal szemben az állami kormányzatnak módjában álljon a közérdeket megóvhatni. A másik előadó: Nentwich nem tartja eléggé bizonyítottnak vagy csak célszerűnek is a törvényhozás behatásának érvényesítését e téren. A jogászgyülés csak oly törvényt pártolhat, mely a nép öntudatának megfelel. Itt azonban kivételes törvényről van szó, mely csak akkor jogosult, ha a népakarat azt kényszerítő szükségünek nyilvánítja. Kivételes törvényekkel már sok szomorú tapasztalatot tettek. Eddigelé nincs az államkormányzatnak kényszerítő oka arra, hogy a kartellek ellen lépéseket tegyen. A létező és mutatkozó bajok gyermekbetegségek, melyek az ily ifjú szervezetek természetes folyományai és idővel maguktól lecsiszolódnak. Ezek szerint nem jött még meg az idő a törvényhozás közbelépésére. Kartellek a gazdasági szervezkedési processzus természetes fejleményei és átmeneti formái. Evvel azonban nincs az mondva, hogy az államkormányzat tartósan mondjon le a törvényes szabjlyozásró). Ha a kartellek viszásságai az árképzés területén nemcsupán múlók lennének, akkor a törvényhozásnak is azon eszközökhöz kellene nyúlnia, melyek az uzsoratörvénykezésDen máris kifejezést nyertek és a gazdaságilag gyengébbnek a gazdaságilag erősebbáltali kizsákmányolásával szemben való oltalmát célba veszik. Reméli, hogy a kartellvezetők bölcs önmérséklete nem fogja a törvényhozást azon kényszerhelyzetbe hozni, hogy hatalmát velük szemben éreztesse. Klein osztrák igazsági osztályfőnök mint első szónok azt kérdezi: vájjon bir-e az államkormányzat avval a politikai hatalommal, hogy a kartellekkel szembeléphessen? Politikai hatalma talán megvan, de erélyes közbelépését meggátolja az élethez való akarata, mely kötelességévé teszi az ereje főtényezőjének: az iparnak kímélését. Az ipar nemzetközi; minden államnak főgondja az, hogy saját iparát fejlessze és tisztában kell lennie aziránt, hogy a kartell-tevékenység mögött az állami erő forrása bugyog, melyet nem szabad leásnií., mert különben az más államba folyik. Minél többet remélnek a kiviteltől, annál jobban vonakodnak a kartellek elleni döntő lépéstől. Semmiféle államférfi vagy törvényhozás nem vállalhatna felelősséget egy szétdarabolt szervezetlen iparért. Korunk általános vonása az erők összefoglalása iránti törekvés a nagyobb, egységesebb gazdasági üzemre. Ezt látjuk vasúti szervezeteinknél, biztosítási és társadalmi szövetkezeteinknél. És akkor érteni fogjuk a nyomós aggályokat az ipar körében létező és a közös munka szabályozására irányuló csirák szétdarabolása ellen. Az állam elsősorban magira, saját életére, saját fejlődésére gondol. Itt található a kartellproblemának összefüggése a világpolitika, a fegyveres béke általános problémáival, az államkormányzat növekvő jólétfeladataival. Mindezekben az államkormányzatnak állandóan biztosított bevételekre van szüksége; ezeket pedig az iparnak bell nyújtania. Ez a kartelltörvényhozisnál tapasztalható késlekedésnek utolsó oka, — még akkor is, ha annak üzemteknikai és jogászi része könnyebben is volna megoldható, amint ez tényleg fönforog. Ezért egyetért szóló a két véleménynyel és a két előadóval, hogy a kartell tilalmáról vagy büntetéséről szó sem lehet. Közös gazdasági üzemek ellenében nincs helye a visszatorlásnak, az nemis használna és az árképződésre sem lenne befolyással, mert a vállalkozók áruikat visszataithatják és az egyes nagyobb vállalatok minden alakszerűségtől menten is egyetérthetnek; ehhez nemis kell formai szövetkezés. A törvény védheti a szerződő felet, de ilyet nem szülhet, üzleteket nem parancsolhat, magánosokkal szemben szerződési kényszert fel nem állithat; a kartell legközelebbi hatásai ellen tehát nem küzdhet. Néhányan a közvetett versenyre buzdítanak; ez is tuloptimisztikus felfogásnak látszik előtte. Ha egy szakma mivelőinek 7U—8ü°'0-a megegyezett, akkor a vállalkozók annyira urai a piacnak, hogy a többi versenyző vállalkozókat árleszállításokkal játszva kényszerithetik a kartellhez való csatlakozásra. A konkurrencia nehéz helyzetben van, mert a felvonuló ellenségeskedökkel szemben harcra kel! készülnie. Az egyetlen valódi konkurrencia tehát csakis a kartellirozott vállalkozók köréből létesülhetne. De figyelembe veendő a külföldi konkurrencia is. Ritka egyhangúsággal követelik továbbá a kartellek nyilvánosságát: alapításuk, alapszabályuk, fontos határozatuk tekintetében. Szóló ezeket és a hozzájuk fűzött reményeket is kritikai vizsgálat alá veszi, melynek végeredményeképp konstatálja, hogy a kartellügyletek előzetes cenzúrája a jövendőbeli hátrányok veszélye miatt nem diskutálható. Hozzájárul, hogy az államfelügyelet még a részvénytársaságokkal szemben sem kielégítő; mennyivel kevésbé vállalhatná tehát magára az államkormányzat a kartellek ügyködésének annyival nehezebb és felelősségteljesebb felügyeletét? Kartellek, melyek magukat üzletileg nem-kellemetlen módon észrevétetik, nem kártékonyak, talán inkább jótékonyak. Szóló nem ellensége a kartellek részletes felvilágosítási kötelezettségének az államkormányzattal szemben. Természetes, hogy ezen adatok hivatalos titkot képeznének. Ha azonban ezen nyilvánosságnak célja csak az volna, hogy a jövendőbeli törvényalkotás előkészíttessék, akkor az ily javaslathoz hozzá nem járul. Kapnánk a nyilvánosságra előkészített adatokat, melyekkel senki sem törődnék; ennek fejében nyernék a kartellek jogi fennállásuk állami elismeiését, anélkül, hogy az általános bajok orvosoltatnának. Ugylátszik, hogy ez nem a kellő sorrend. Előbb azt kellene tudnunk, hogy mit lehet elérni; ha tudjuk a célt, akkor a követelményeket mindenki megérti és megteszi. De a kartellek tényleg jogos panaszokra adtak okot, melyek a közre nézve nagy jelentőséggel birnak. A törvényhozásnak tehát nem szabad addig várakoznia, míg a bajok egész árja ránk szakad. Azonban a kartellekkel szemben csak az alkalmazható, ami az á 1 t a l á no s m a g á nj og jogelveinek megfelel. Tehát nem kivételes törvényekről a kartellek ellenében, de nemis a törvény alóli kivételekről a kartellek javára lehet itt a szó. Szükséges tehát a szoros vizsgálat az irányban, vájjon mennyiben szorul a magánjogi törvényhozás abbeli kiegészítésre, hogy valaki elismert jogi érdekének élvezetében^ kartellek által ne háborgattassák. De nincs szükség kivételes törvényhozásra, tilalmakra vagy büntetőjogi m;gtorlásra a kartellekkel szemben, csak alá kell azokat rendelni az általános magánjognak. E szempontból a következő tények veendők figyelembe. 1. Tudvalevő, hogy a kartell, avégett hogy a kívülálló vállalkozóknak (outsiders) részvételét magának a piac fölötti uralma érdekében biztosítsa és megnyerje, — velük szemben szelid nyomást gyakorol, vagy keményebb húrokat is penget. A törvényhozásnak, már az általános magánjog eiveinél fogva is, rosszalnia kell az ily eljárást. Lehetővé kell tennie, hogy csak egy részes is, ha panaszt emel, kiléphessen; lehetséges ez a kényszer , esetleg a tisztességtelen verseny szempontjából. Aki tehát akarata és érdek; ellenére a belépésre kényszeríttetett, az megint felszabadítandó és versenyképessége helyreállítandó. Ha ezzel nem él, akkor a kilépés nem áll érdekében. Csak az ily érdek fenforgása teszi indokolttá a verseny diktatórius fellépése és erőszakossága elleni intézkedést. 2. Megfontolandó, vájjon fenntartandó-e a fennálló kartell részeseinél a verseny megszorításának teljes mérve, vagy annak is határ szabandó-e, melyen tul minden további korlátozása törvény által semmisnek nyilváníttatnék. 3. A magas konjunittura idején a vevők gyakran kényszerítve lesznek hosszú lejáratú szállítási szerződésekre, minek folytán a vevő kénytelen akarata ellenére az áru árcsökkenésének rizikóját viselni, ami gyakran üzleti tönkrejutását is eredményezi. A vevők ilyen kényszerhelyzete ellen nyújtott segély nem veszélyezteti az észszerű, célirányos kartell-működést. 4. A belépési kényszer gyakran folytatását találja a kartellügyletek vezetésénél. Gyakran megesik ugyanis, hogy a kartell egyes tagjai- vagy csoportjainak érdeke összeütközésbe jön egymással. Gyakran a hatalmasabb csoport majorizál|a a gyengébbet és szorosabbra húzza a zsinórt, hogy gyengébb tagjait tönkre tegye. Némelykor ezen elnyomottak zendülnek, mint nemrég a vaskartellnél láthattuk. Itt az ügykezelésnek olyan módosításával lehetne segíteni, hogy oly fontosabb határozatoknál, melyek a tagok ellentétes érdekeit érintik, vagy egyhangú határozathozatal vagy legalább minősített többség szükséges. 5. Legtöbb izgalmat és nyugtalanságot keltett eddigelé a kartellek árpolitikája; itt a törvényhozásnak közbe kell lépnie. Nem lesz általa akadályozva a piaci árak szabad fejlődése; mert ott, ahol az abnormis árképződés a kartell folyománya, a helyzet megvizsgálása egy kellő garanciákkal felruházott és célszerűen összeállított állami bizottság gondjaira bízatnék. Ezen bizottság Ítélete nem birna ugyan végrehajtható joghatálylyal, nemis befolyásolhatná a mult vagy jövőben kötendő szerződéseket vagy ármegállapításokat, de erkölcsi hatása folytán útmutatóul szolgálna a kartellvezetőségeknek a jövőbeli maguktartása tekintetében; vagy alávetik magukat az ítéletnek vagy arról tesznek tanúságot, hagy a vagyoni előnyök önző hajszolását fölébe helyezik egyéniségük társadalmi becsülésének. Ennek élesebb hangsúlyozása céljából az Ítélet közzé volna teendő és némileg egyértékü volna a római capitis diminutióval. 6. A kartellügyekben való judikatura kizárólag az állami bíróságoknak volna fentarfandó és a választott bíróságok ítélkezése, mint olyan, mely az érdekeltektől az állam jogvédelmét elvonja, kizárandó lenne. Az államkormányzat ne támogassa többé a kartellek üzletpolitikáját, ellenben támogassa és karolja fel az önsegélyre irányuló törekvéseket, a kereskedelmi politika és vámtörvényhozás keretében is, hogy ekképp a kartellek kellően ellensulyoztathassanak. Ezen indítványok csak a létező jogszabályok alkalmazását a kartellekre tartalmazzák. Üzleti energiájukat nem szükséges megtörni; semmi rendőri tulkapás, üzletkezelésüknek semmi preventív cenzúrája nem követeltetik velők szemben. Éppoly szaba don mozoghatnak a jog- és gazdasági életben, mint a többi jogalanyok. Csak alkalmazásukban kell az általános magánjognak alávetve lenniük és ahol ez még nem történt, annak alávettetniök. Kulemann braunschweigi tszéki biró elveti a kartell leküzdésére felhozott összes polgár-, büntető- és közigazgatás-jopi eszközöket, mint gyakorlatilag kivihetetleneket és jogtalanokat,