A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 39. szám - Ingyenes jogvédelemről - Perjogi kérdések, tekintettel az uj perrendjavaslatra. Folytatás

274 A JÖÖ Látjuk ezekből, hogy a valószínűsítés esetei egymástól teljesen különbözők, egymástól teljesen elütök. Egy rokonjellemvonásuk azonban mégis van, éspedig az, hogy kisebb jelentőségű alárendeltebb kérdésekre vonatkoznak. Maga a per éideme azonban valószínűsítés alapján sohasem dönthető el. Az ügy érdemében keletkezett határozat csakis bizonyított és nem valószínűsített ténymegállapításra fektethető. Egy kivétel azonban még ezen általános szabály alól is van, de ez is csak részbeli kivétel, és pedig: Az 1902. évi javaslat 375. §-a, egyezőleg az 1893. év; XVIII. t.-c. 96. §-ának első bekezdésével azt tartalmazza, hogy: ha a bíróság eskü alatt mind a két felet kihallgatta, a bizonyító felet csak akkor bocssássa esküre, ha mérlegelés után ugy találja, hogy az ellentétes vallomások közül a bizonyító fél vallomása mutatkozik valószínűnek. Itt tehát a valószínűsítésnek kivételképp az ügy érdemének az eldöntésénél is van szerepe. Ugyanis eskü általi bizonyításnak a javaslat 372. §-a értelmében csupán két esetben van helye : a) a részbizonyiték kiegészítésére, bj ha más bizonyíték egyáltalán nincs. Ha a bizonyító fél részbizonyitékot nyújtott, illetve, ha a döntő tényre van részbizonyiték, akkor a valószínűsítésnek nincs szerepe; mert a részbeli bizonyítás több mint a valószínűsítés. Ha azonban részbizonyiték sincs és ha a biró hivatalból, vagy kérelemre a döntő tény megállapithatása végett mind a két felet kihallgatta eskü alatt, kétes vagy kérdéses tehát, hogy melyik felet bocsássa esküre. A javaslat a biró részére azt a szabályt irja elő, hogy az esetben a bizonyító fél ellenfele esketendő meg. Ha azonban a biró mérlegelés után ugy találja és megállapíthatja, hogy a bizonyító fél vallomása valószínűbb ; akkor el kell térnie a fenti szabálytól és a bizonyító felet kell esküre bocsátania. A valószínűsítésnek tehát, az ügy érdemének eldöntésénél csakis itt, csakis ebben az egy esetben van szerepe. Itt pedig akként érvényesül, hogy a tárgyalás, az összes előadások, a netán felvett, de eredményt nem-nyujtó bizonyítás, szóval a teljes peranyag mérlegelése alapján a biró azt vizsgálja, hogy a felek eskü alatt tett vallomásai közül melyik valószínűbb. Ha mármost a bizonyító fél vallomása nem valószínű, avagy talán valótlanszinü ; akkor alkalmazza az eskü általi bizonyítás általános szabályát és a bizonyító fél ellenfelét esküre bocsátva, annak a vallomása alapján dönti el a pert. Ha ellenben a peranyag olyan adatokat tartalmaz, amelyeknek az alapján megállapítható, hogy a bizonyító fél vallomása valószínűbb, akkor esküre azt bocsátja és a pert ennek az esküje alapján dönti el. Az Ítélet indokolásában azonban ezen esetben éppen ugy, mint midőn valamely tényt bizonyítás alapján valónak elfogad, indokolnia és megállapítania kell a bírónak azt, hogy a bizonyító fél vallomását minő valószínűsítő eszközök vagy okok alapján tartotta valószínűbbnek. Maga a döntés itt sem a valószínűsítés, hanem az eskü alapján történik ugyan, de azért a valószínűsítésnek is van és pedig annyiban fontos szerepe, hogy a valószinüsités irányítja és vezeti a birót a tekintetben, hogy az eskü alatt kihallgatott felek közül melyiket bocsássa esküre és hogy e szerint melyik félnek az esküje s illetve esküvel megerősített vallomása alapján állapítja meg a döntő tény kérdését. A valószinüsités módja. A valószinüsités módjai éppen annyira különbö2nek egymástól, mint az esetei. Némely esetben, minő p. o. a bizonyítás ismétlése vagy kiegészítésének a kérdése stb. a valószinüsités kontradiktórius tárgyaláson; mig ellenben más esetekben, mint hirdetmény által való idézés iránti kérelemnél, előleges bizonyítás felvétele iránti kérelemnél, a valószinüsités kérvényi uton történik. Ha meg arról van szó, hogy az iratok betekintése harmadik személyeknek megengedhető-e, valamint a végrehajtási törvény 48. 49. §-ainak az eseteiben és más hasonló esetekben, a valószinüsités puszta szóbeli érintkezés utján történik. Miben különbözik a valószinüsités a bizonyitástól. Endemann biz jnyitás alatt a birói meggyőződésnek alkotására szükséges anyag szolgáltatását érti. A valószínűsítés szintén a biró meggyőzését célozza, ugyancsak az erre szükséges anyag - valószínűsítő eszközök — szolgáltatása által. Rokon fogalom a kettő s talán éppen ikertestvérek, csakhogy az egyik másnemű. A bizonyításnak a célja és tendeltetése az, hogy a biró az állítás valóságáról teljesen meg legyen győzve, hogy ott kétely ne foroghasson fenn : hogy az állított tény másképp ne történhetett legyen, hogy arra a tényre mint szilárd alapra legyen fektethető a határozat. A valószinüsités nem megy ennyire, ez nem kiván teljes biztosságot, nem az a célja, hogy azt kimutassa, kétségen kívülivé tegye, hogy az állított tény valóban, éspedig az állitásnak megfelelő módon meg is történt. A valószinüsités nem bizonyítani, hanem csupán kimutatni akarja, hogy az állított tény megtörténhetett, hogy igaz lehet, hogy hihető, hogy tehát valószínű. A bizonyítás mindig az ügy érdemét eldöntő kérdés megállapítására, a valószinüsités ellenben mindig csakis az elő-, mellék- és jelentéktelen kérdések kimutatására, hihetővé-tételére szolgál. Megegyezik a 1 ét fogalom egymással annyiban, hogy mindkettő meggyőződést kiván kelteni a bíróban, csakhogy az egyik hivést, a másik tudást. Megegyeznek általánosságban még az eszközökben is, mert a valószinüsités eszközei a bizonyítás eszközeivel majdnem ugyanazonosak. Csakhogy mig a bizonyítás eszközeinek meggyőzőknek, minden kételyt kizáróknak és biztosaknak kell lenniök, áddig a valószinüsités eszközei halványabb színekben is megjelenhetnek és kevésbbé szilárd alapon is nyugodhatnak. A valószinüsités eszközei. Többen a perjogi irók közül a valószínűsítésről szólva, annak eszközei gyanánt a bizonyító-eszközöket említik fel s némelyek a valószínűség bizonyításáról is szólanak. Mindez talán onnan van, mert a tételes perrendek a valószínűsítésnek nem szentelnek külön címeket vagy fejezeteket, hanem csak egyes szakaszokat, s a valószínűsítésről általánosságban rendelkező szakaszaikat a bizonyításról intézkedő cimbe veszik fel, Mint p. o. az osztrák perrend 274. §-a és az 1901. évi magyar javaslat 289. §-a. Törvénykönyvben helyesen van ez így : a valószinüsités fogalma még nem annyira kiforrott, anyaga nem annyira bő, egyes esetei pedig nemis csoportosíthatók oly módon, hogy önálló címet alkothatnának. Azonban amint a valószinüsités nem egy és nem ugyanazonos a bizonyítással, hanem attól különböző fogalom, ugy eszközeik sem lehetnek teljesen egyek és ugyanazonosak. Rokon perjogi fogalom a kettő, miből folyik, hogy eszközeik is közel állanak egymáshoz, de azért mégsem azonosak. A bizonyítás eszközei bizonyító-eszközök, a valószinüsités eszközei pedig valószínűsítő eszközök. Bizonyításra a valószínűsítő-eszköz nem elegendő, kevés; mig ellenben az, aki csak valószínűsítésre van kötelezve, nem tartozik bizonyítani, hanem csupán valószínűsíteni. Ha azonban a fél valószinüsités helyett bizonyított, többet tett, mint ami őt terhelte, a többletszolgáltatásban pedig benne van a kevesebb is. Ami a valószinüsités egyes eszközeit illeti, az lehet: birói vagy szakértői szemle, valamely szemletárgy, köz- magánokirat, valamely hatóságnak, esetleg magánfélnek a bizonyítványa, tanú és szakértő. Jellemző sajátsága a valószínűsítésnek, hogy annak nyomban kell történnie, tehát kérvényi ügyeknél magához a kérvényhez kell a valószinüsitő-eszközöket mellékelni, tárgyalásoknál meg a tárgyalás folyamán kell azokat szolgáltatni. Beszerezhető és beszerzett okiratoknál ez semmi, nehézséggel nem fog járni, de sőt az okiratokat kérvényhez mellékelni vagy a tárgyaláson felmutatni könnyű és kényelmes dolog. Kérdés tárgya lehet azonban, hogy szemlei tanúval vagy szakértővel mily módon eszközölhető valószinüsités. Jelenlegi perrendünkben sem ismeretlen a bizonyításnak előleges felvétele s a gyakorlat azt esetről-esetre igénybe is veszi. Például kártételnél s más hasonló esetekben. A megtartott birói, esetleg szakértői szemlejegyzőkönyv hiteles másolatának csatolása mellett, tehát valószinüsités szemle által könynyen eszközölhető. Kisebb és a biró elé vihető szemletárgynak a felmutatása pedig egyáltalán nem okozhat nehézséget. Tanúval és szakértő meghallgatásával oly módon is esz-