A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 38. szám - Fegyházak Szibériában

A JOG 151 nagybecskei eki kir. járásbíróság előtt folyamatbatett ügyében I következő ítéletet hozott: Felperes felülvizsgálati kérelmével j elutasittatik. Indokok: Felperes a felebbezési biróság Ítéletét anyagi és eljárási jogszabály megsértése okából támadja meg; azonban ez iránt felperes részéről felülvizsgálati kérelmében felhozott panasz nem bir megállható alappal. Az a körülmény, hogy az eladó az áru jóságáért egyévi jótállást vállal és hogy ennek alapján az áru hiányait az egy éven belül kijavítani tartozik, nem fosztja meg a vevőt a kereskedelmi törvény 348. §-án alapuló attól a jogától, hogy az árut, amennyiben az sarkalatos hibában szenved, az eladónak rendelkezésére bocsássa, illetve az ügylettől elálljon, (hasonlóan döntött a kir. Küria 418 v. 1899. 462/v. 1900. és 571/v. 1901. szám alatt); a felebbezési bíróság tehát nem sértett anyagi jogszabályt azzal, hogy a felperes eladó részéről vállalt egyévi jótállást nem vette akadályául annak, hogy alperes vevő az illető gépnek szerkezeti hiba következtében teljesen hasznavehetetlensége okából az ügylettől elállhas-on. A telebbezési bíróság Ítéleti tényállása szerint alperes az illető gép átvétele után nyomban értesítette felperest a gép hibáiról és hiányairól; erre felperes a gépen tett ugyan javításokat, de ennek ellenére a gép szerkezeti hiba következtében teljesen hasznavehetetlen volt és ennek megállapításától 6 hónapon belül bocsátotta alperes a gépet felperes rendelkezésére, illetve tudatta alperes felperessel azt, hogy az ügylettől eláll; e tényállás mellett tehát a telebbezési bíróság nem sértette meg a kereskedelmi törvény 349. §. rendelkezését, amely szeiint a vevő azzal a kifogással, hogy az áru a kikötött vagy törvényi kellékeknek meg nem felel, nem élhet, ha a hiányokat az átvételtől számítandó 6 hó eltelte után fedezi fel, vagy ha az eladót a hiányokról az átvételtől számítandó 6 hó alatt nem értesiti; mert mindaddig, mig felperes a gépet kifogás következtében javíttatta, az az alperes által átvettnek nem tekinthető. A S. E. 197. §. szerint a felülvizsgálati eljárásnál a felebbezési bíróság ítéletében megállapított tényállás az irányadó és a S. E. 64. §. szerint a felebbezési bíróság, kötelező bizonyítási szabály alkalmazásának esete fenn nem forogván, a bizonyítékokat szabadon mérlegelhette is; ténybeli meggyőződését a per egész anyagából belátásához képest okolhatta meg, csak az okokat tartozott ítéletében tüzetesen előadni, amelyek ténybeli meggyőződését előidézték és amelyek miatt valamely bizonyítást elégtelennek tartott vagy a fél-ajánlotta bizonyítást mellőzött; következésképpen a felebbezési bíróság a felperes ajánlotta tanúkihallgatást és ismételt szakértői szemlét, indokolás mellett, jogszabály megsértése nélkül mellőzhette és a felülvizsgálati biróság a kihallgatott tanuk, illetve szakértők szavahihetőiégének és e szempontból vallomásuk, illetve véleményük bizonyító erejének méltatásába nem bocsátkozhatik. Az 1886: VII. t.-c. 23. §. 6. pontja szerint, házastársak és jegyesek között csak váltóbeli kötelezettség vállalására szóló meghatalmazásnál kívántatik meg a jogügylet érvényességéhez a közjegyzői okirat; a 24. §. szerint pedig a 21. és 22. §-ok intézkedései a váltókra ki nem terjednek. E szerint az alpereseknek az a kifogásuk, hogy felperes irányában ennek néhái férje csak közjegyzői okirat mellett vállalhatott volna valtókötelezettséget, ez okból nem volt figyelembevehető. A budapesti kir. keresk. és váltó törvényszék mint váltóbíróság (1901 ápr. 5-én 3,210. sz. a.) J. Jánosné felperesnek, J. Sámuel mint kiskorú J. István, Julianna és Lidia, mint néhai J. János ismert örököseinek gyámjuk, továbbá dr. S. Géza ügyvéd, mint néhai J. János netalán létező ismeretlen örökösei részére kirendelt ügygondnok, alperesek ellen 160 kor. iránti perében következő ítéletet hozott: Felperes keresetével elutasittatik. stb. Indokok: I. r. alperesnek a viszonválaszában leihozott védekezése szerint, néhai J. János alperesek örökhagyója, életének utolsó éveiben s a kereseti váltó aláírásának idejében állandóan beszámíthatatlan állapotban volt s delírium tremensben szenvedett. Felperes, ki ezen védekezés elkésettsége ellen kifogást nem emel, végiratában tagadja ugyan mindazt, amit alperes felőle állit, azonban alperesi örökhagyónak állandó beszámithatatlanságát tagadásba nem vette. Ennélfogva igazoltnak volt veendő hogy felperesek örökhagyója a váltó aláírásának idejében beszámíthatatlan állapotban volt, s így váltókötelezettséget nem vállalhatott; az a körülmény pedig, hogy a kir. Ítélőtáblának feloldó végzése folytán meghallgatott szakértők véleménye szerint a kereseti váltó elfogadmánya alperesek örökhagyójától származik, a per elbírálására közömbös. Mindezek alapján felperest keresetével elutasítani stb. kellett. A budapesti kir. Ítélőtábla (1901 dec. 18. 3,654. sz. a.) az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja és ha felperes esküt tesz arra, hogy a kereseti váltón lévő J. János elfogadói aláírást néhai férje J. János irta, alpereseket, mint a Gödöllőn 1897 nov. 23-án 80 frtról kiállított váltó elfogadójának örököseit kötelezi, hogy felperesnek 160 kor. tőkét stb.-t fizessenek. Érdekében áll tehát felperesnek eskületételi készségét az ítélet jogerőre-emelkedésétől számított 3 nap alatt az elsőbiró ságnál bejelenteni és az esküt le is tenni, mert ellenesetben keresetével a kir. Ítélőtábla elutasítja, stb. Indokok: Alaptalan alpereseknek a felperes váltóbirtokosi minősége ellen tett kifogása, mert egymagában véve az a körülmény, hogy a kereseti váltón kibocsátóként Sz. Zsuzsanna fordul elő, felperes pedig magát özv. J. Jánosné szül. Sz. Zsuzsannának nevezi, figyelemmel arra, hogy a váltó felperes birtokában van és hogy alperesek nem valószínűsítették, hogy a váltó birtokosa és a felperes két különböző személy, még nem képez bizonyítékot arra nézve, hogy felperes a váltó kibocsátójával nem ugyanazonos személy. Alaptalan alpereseknek az a kifogása is, hogy felperes irányában néhai férje J. János, az 1886. évi VII. t.-c. 23. §-a értelmében, csakis közjegyzői okirat kiállítása mellett vállalhatott volna váltói kötelezettséget, mert alperesek azt, hogy felperes J. Jánosnak a váltó elfogása idejében már házastársa, vagy jegyese lett volna — felperes tagadásával szemben — nem bizonyították. Alaptalan továbbá alpereseknek az óvás felnemvételére alapított kifogása is, mert a kereseti váltó telepítve nem-lévén, az elfogadó, illetve annak örökösei elleni kereseti jog fentartásához, az óvás felvételére a V. T. 44. §-a értelmében, szükség nem volt. Végre alaptalan alpereseknek a viszonválaszban felhozott, elkésés indokából mellőzni nem-kért és így elbírálás tárgyát képező az a kifogás is, hogy J. János életének utolsó éveiben beszámithallan állapotban volt, és így szenvedő váltóképességgel nem birt, mert hogy J. János életének utolsó éveiben oly beszámithallan állapotban volt, amely őt szabad akaratának használatában gátolta volna, az ennek bizonyítására kötelezett alperesek által felperesnek tagadásával szemben nem bizonyittatott. Nem lehetett helyt adni alperesek az eljárás felfüggesztésére vonatkozó kérelmének sem, mert a jelen váltóper önállóan eldönthető lévén, az a körülmény, hogy alperesek felperes ellen bűnvádi feljelentést tettek, a per felfüggesztésére indokul nem szolgálhat. Alperesek tagadása ellenében a kereseti váltón levő elfogadási aláírás valódiságának bizonyítására: tanuk kihallgatását, szakértők meghallgatását, esetleg a ptrts. 172. §. c. pontja értelmében a valódisági eskünek a maga részére megítélését kérte A tanuk kihallgatása mellőztetett, mert a tanukat felperes csakis arra kérte kihallgattatni hogy a néhai J. János aláírását a tanuk ismerték, azt a döntő körülményt azonban, hogy a kereseti váltón levő J. János elfogadói aláírás tényleg a néhai J. János aláírása, a tanukhoz intézendő kérdőpontok szerint bizon) itani nem ajánlkozott. A szakértői szemle foganatosíttatván, a kereseti váltón levő elfogadói aláírást a néhai J. János által Írottnak mondják. A kir. ítélőtábla azonban, a beszerzett iratokon kívül levő és néhai J Jánostól származó aláírásokat, a kereseti váltón levő J. János névaláírással tüzetesen összehasonlítván, ueír találja kétséget kizárólag megállapíthatónak, hogy a kereseti váltón levő J János aláirásaz ő aláírása lenne és így a szakértőknek véleményét magáévá nem-tehetvén, az aláírás valódiságának bizonyítására felperes részére, aki J. Jánosnak az utóbbi időben neje volt és alpereseknek perbeli előadása szerint előbb több éven keresztül J, Jánossal együtt élt és igy az aláírás valódisága-vagy valótlanságáról tudomással bírhat, ennek (felperesnek) kérelmére a prts 172. §. e) pontjában említett esküt ítélte meg, a per kimenetelét, miután alpereseknek többi kifogásai a már kifejtettek szerint figyelembevehetők nem voltak, az eskünek le- vagy lenemtételétől tette függővé stb. A m. kir. Kúria (1902 jun. 18. 264.) a másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítéletét hagyja helyben, stb. Indokok: Az 1886: VII. t.-c. 23. §. 6. pontja szerint házastársak és jegyesek között csak váltóbeli kötelezettség vállalására szóló meghaialmazásnál kívántatik meg a jogügylet érvényességéhez a közjegyzői okirat; a 24. §. szerint pedig a 21. és 22. §§-ok intézkedései a váltókra ki nem terjednek. E szerint az alpereseknek az a kifogásuk, hogy felperes irányában ennek néhai férje csak közjegyzői okirat mellett vállalhatott volna váltókötelezettséget, ez okból nem volt figyelembevehető. Tekintve azonban, hogy az ismert örökösök tagadták azt, hogy a kereseti váltón levő elfogadási névaláírás örökhagyójuktól, néhai J. Jánostól származik; e szerint a tagadott elfogadói névaláírás valódiságának bizonyítása felperest terhelte, felperes azonban e tekintetben bizo nyitékot fel nem hozott, mert Sz. Lajos és H. István tanukkal nem ténykörülményt, nevezetesen nem azt kivánta bizonyítani, hogy néhai J. János a kereseti váltót a nevezett tanuk előtt irta alá, vagy hogy tanuk előtt a kereseti váltón levő névaláírásának valódiságát beismerte volna, hanem a tár ukra csak avégett hivatkozott, hogy azok néhai J.János névaláírását jól ismerik,s igy az elfogadó névaláírás valódiságát bizonyíthatják, e tanuknak kihalgatása tehát helyesen mellőztetett; továbbá mert a per folyamán meghallgatott szakértők a kereseti váltón levő J. János névaláírását attól a kéztől származónak állítják ugyan, amely kéztől a perhez beszerzett okiratokon látható, az ösezehasonlitás alapjául szolgált J. János-féle nem kifogásolt névaláírások származnak; azonban a kir. Kűria is összehasonlította a kereseti váltón olvasható tagadott elfogadói névaláírást néhai J. Jánosnak nem-kifogásolt, az összehasonlítás alapjául szolgált névaláírásaival; azonban az összehasonlításból a váltón levő elfogadói névaláírás valódiságáról nem szerzett magának kétségtelen meggyőződést; amiértis a szakértőknek véleményét; tagadott névaláírás valódiságára nézve bizonyítékul el nem fogadta; végül mert a felperes által saját személyében felajánlott eskü sem ítélhető meg, mivel felperes a