A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 38. szám - Fegyházak Szibériában

270 A JOG pihenés után beletalálni magunkat abba a zajba, ami két hónappal ezelőtt abban maradt s ami most fokozott erővel ujul meg. Az ügyvédek és birák szobái és előszobái megtelnek sürgető, zaklató felekkel s a nyári üdülésről hazaérkező áldozat verejtékes homlokkal tekint az asztalokon meredező aktatornyokra, néma rezignációval áldván magában a magyarok Istenét, kinek tetszett ugy rendezni a világ sorját, hogy legyen ugyan vakáció, de ne legyen köszönet benne. Hát bizony, ez a pihenés nem igazi pihenés. •Csak egy kissé lelkiösmeretesebb tisztviselő nem tudhat nyugodtan pihenni, mikor folyton kisérti a távolléte alatt felszaporodó restancia réme. Hiszen tapasztalásból tudja mindenki, hogy csak egyheti, vagy csak egy-kétnapi távollét is mi yen zavart idéz elő gyakran az ügymenetben, hát még 4—6heti távollét. Az ügyvéd helyzetét a tisztviselőével szemben még az is súlyosbítja, hogy a bírák egyszerre nem-mehetvén szabadságra, egyrészük otthon van, tárgyal csakúgy, mint máskor, s igy az ügyvéd nem mozoghat hazulról, hacsak megbízható helyettese nincs, vagy nem slendrián. Márpedig — főleg vidéken — kevés ügyvéd van abban a helyzetben, hogy kellő készültségü, megbízható jelöltet tarthatna. íme a sok magas érdek mögött egy pont ismét, ahol a bírói és ügyvédi kar érdeke találkozik s közös munkára biztat annak a kérdésnek megoldására, hogy: ha van törvénykezési szünet, miért nincs? — és annak elérésére, hogy: ha van, hát legyen igazán! Mert a sok betű nemcsak a lélek nyugalmát ö 1 i meg, de aláássa a szervezetet is, és az agyongyötört szétroncsolt idegekért se az állam, se a legjobban fizető kliens nem adhat ekvivalens honoráriumot. * Ügyvédek és birák közös érdekéről lévén szó, önként merül fel a kérdés: honnan van az, hogy ez a két hatalmas intelligens testület nem tud abban a mértékben fölmelegedni egymás iránt, amennyire azt nemcsak az igazságszolgáltatás nagy érdekei, de társadalmi érdekek is megkívánnák. Nem kell különösen mély filozófia hozzá, megállapítani azt az ócska igazságot, hogy: egyesülésben van az erő. Az a néhány ezer jogász, ki az őt hivatásánál fogva közvetlenül érintő s az egész intelligens világot foglalkoztató kérdések megvitatására és megoldására kiváltságos hivatottsággal bir, egyesülve, közös munkával képes volna arra, hogy magához ragadja és meg is tartsa a vezetést a magyar társadalmi élet ezernyi félszegségeinek kiküszöbölésében, a helyes irányelvek felállításában és elfogadtatásában, és ekként egy müveit nemzetet teremtene, hol az emberek ném marják egymást a hátuk megett, hanem türelmesek egymás gyöngéi iránt, ahol nem ámitják az emberek önmagukat és egymást, hanem józanul és nemesen gondolkodnak; teremtenek egy müveit nemzetet a félmüveit helyébe, és egy erős, önérzetes nemzetet, ahelyett, mely most se nem magyar, se nem idegen. Nagy és fáradságos cél; elérése méltó együttes, vállvetett munkálkodásra. Hagyjuk abba kicsinyes,— legtöbbször csak vélt sérelmeink hánytorgatását, szemünk előtt tartva La Rochefoucauld aranymondását: «Aki mindig kis dolgokkal bíbelődik, rendszerint képtelen nagy dolgok elvállalására és teljesítésére». Qui veut la fin, veut les moyens! i-n -s.) Külföld. Fegyházak Szibériában. Ugyanazon forrásnak, melyből már két ízben merítettünk*), köszönjük az alábbi érdekes adatokat. Fegyházak vannak Tobolszk-és Alexandrov.szk ban, valamint Nercsinsz k-ben. A tobolszki ket fegyházban összesen 547, az alexandrovszki-ban 1,255 rab van letartóztatva. Az előbbeniekben a munkaműhelyek berendezése teljesen kielégítő; sokkal kevésbbé az utóbbiban; sok munkaképes ember nem jut itt munkához, mert a börtönigazgatóság őket — szökésüktől való félelmében — a börtönön kívüli munkára nem meri alkalmazni és igy egész tétlenek maradnak. A különféle házi munkára alkalmazott rabok nagyrésze is a nap legnagyobb részén át ácsorog és nyugodtan pipázgathat. Legkiválóbb érdeme az alexandrovszki fegyház igazgatójának (egy deportálva volt lengyel telkelőnek 1863-ból) az, hogy a rabokkal emberségesen bánik. Nem találni ott borotvált fejet (törvény szerint a fegyházra ítéltek feje jobb oldalról, a deportáltaké balfelöl lesz leborotválva), sem vasra vert egyéneket; testi fenyíték évek óta nem lőn alkalmazva — és a fegyelem mégis fenn lesz tartva. Az itteni igazgatóság felügyeletet gyakorolt egyúttal azon rabok felett, a kik 1894—1897. Irkucsk közelében a szibériai vasút építésénél dolgoztak. Jobb fizetés és a transzponálás határidejének leszállítása folytán (2 vasúti munkanap — 3 kényszermunkáig Alphonse de W i 11 é : La déportation et la transportation en Russie (Bulletin de l'Union internationale de droit penal. X. vol. livr. 1.) napba számíttatott) azt eredményezte, hogy minden rab égett a vágytól e munkában résztvehetni. Csakis a legérdemesebbek lőnek e munkára kiválasztva; vétség esetén a fegyházba visszakuldetéstől i való félelem a legnagyobb rendet és fegyelmet tartotta fenn köztük; egy bűntett sem esett meg ezen 4 év alatt és csakis 15 szökés történt. Kezdetben katonai, később börtönön felügyelet alatt dolgoztak. A transzponálásnak legkényesebb oldala egyes fegyházakban a gondoskodás hiánya azon rabokkal szemben, akik kényszermunkájuk határidejének letelte után, még 10 éven át kénytelenek az irkucski és Jennicseiszki tartományok faluhelyein telepesekként élni, anélkül, hogy a kincstár részéről bármily segélyben részesittetnének. K u 1 o m s z i n miniszter többször idézett, a cár elé terjesztett jelentésében ezek helyzetéről ekkép nyilatkozik: «A falukban való elhelyezés semmikép sem biztosítja ezen transzportáltak életfönntartását. A kiszabott tartózkodási hely iránt való undoruk köztudomású tény. Még ott is, ahol a telepes letelepedni kívánna, ebbeli szándéka a benszülöttek rosszakaratába ütközik. A mivelés végett átengedett terület a község által lévén kijelölve, ők teljesen miveletlen földet nyernek osztályrészül; ezt is gyakian csak 3-évi ott tartózkodásuk után és sokhelyütt még akkor sem, azon ürügy alatt, hogy nincs elosztanivaló föld. A törvény által tervbevett telepítés tehát tényleg nemis létezik és kizárólag arra szorul, hogy a transzportált valamely faluban jegyzékbe vétetik és köteles ott avégett jelentkezni, hogy igazolványt nyerjen, mely lehetővé teszi a máshelyütt való munkakeresését. Az igazojvány személyleirása, mely tulajdonosának transzportált-minősitését tartalmazza, viszont gyakrabban meghiusítja ennek minden becsületes munka iránti törekvését. Kénytelen tehát létföntartása céljából lopni vagy hasonló művelete .hez folyamodni és a szibériai börtönök ennek folytán túlzsúfoltak lesznek az ily transzportált telepesekkel.» Eredeti jellegében a Szibériába való transzponálás csak a nercsinszki, a cár tulajdonát képező ólom-és ezüstbányákban áll fönn. Ide tartoznak ía g o r n y-z é r e n t u-i Központi igazgatóság és a malceff-i (5 verszt), k a d é n-i (36 v.), k u t omé-i (61 v.), algacsin-i (159 v.j, alexandrovszki (160 v.) és akatoni-i (174 v.) börtönök és a kizárólag ezen börtönök részére szervezett katonai kirendeltségek. Ezen fegyházak mindenike (a kórház céljaira berendezett alexandrovszki kivételével) bányák és kohók mellett van elhelyezve; a kutomé-i egy ezüst-oivaszió kohó mellett, ahol a rabok nehéz, de produktív munkát végeznek. Van ezenfelül 3 falu, melynek lakossága a kényszermunkájuk idejét kiszenvedett bűntettesekből áll; gyermekeik a gorny-zérentu-i menházban lesznek elhelyezve. Mindezek dacára az itteni kényszermunka sok kivánni valót hagy hátra. A letartóztatottak száma volt 1898 augusztus 1-én 1,390, köztük egészséges: 717 férfi, 63 nő; beteg 60 férfi, 17 nő; börtönön kívül 356 f, 177 nő. A kényszermunkára ítélt nők szabadlábra való helyezése sokkal több óvatosságot igényel, mint a férfiaké, mert nagy a hajlandóságuk a rossz életmódra. 1898 augusztus 1-én összesen 181, vagyis 13°'o-a a kényszermunkára Ítélteknek, dolgozott a bányákban; 1892 -1897. változott a százalékarány 147°/0-tól 238°/o-ig, szóval csak igen csekély töredéke a bányamunkára ítélt raboknak nyer ott tényleg alkalmazást. És csakis azért, hogy 100—200 rab ily módon foglalkoztassák, lesznek óriási összegek elköltve. A bányák ily módon való kiaknázása 1883-ban vette kezdetét; ez időtől kezdve egész 1898-ig a cári magánpénztár 507,745 rubelt volt kénytelen e munkákra ráfizetni; és jellemző, hogy a veszteségek évről-évre emelkednek. Mindez pedig nem valami véletlennek tulajdonítandó. A munkát vezető bányamérnök magyarázata szerint a fémbányák nem bővíthetők annyira, hogy több embert alkalmazhassanak; a leggazdagabb bánya Kadéne-ban is c-ak 300—350 munkást képes befogadni; ha hozzászámítunk még 100 munkást a kutomé-i gyárban, lesz 400—450 a bányában alkalmazotlak összlétszáma.Mikép és mivel foglalkoztassanak tehát a többiek ? A munkaképes rabok 34"9°/0-a házi munkákra lesz alkalmazva; többen néha külső munkát is végeznek. Nagyjában azonban munkahiány forog fönn, annak minden káros következményeivel együtt. A nercsinszki fegyház igazgatói teljesen tájékozatlanok a gondjukra bizott rabok egyénisége tekintetében. Sz al o m o n főfelügyelő ebbeli kérdésére, felvilágosítást sem tudtak adni az általa berendelt egyének erkölcsi viselkedéséről, sőt még az iránt sem voltak tisztában, hogy mire valók ezen adatok ? Hogy legyen akkor szó még csak a legkisebb büntetőjogi probléma megvalósításáról is ? A rabok feletti felügyelet megoszlik a börtönőrök és a kisérő katonai szakasz közt; az utóbbi ellátja a iegyházon kivüli szolgálatot, felügyel a rabokra a börtönön kivüli munkáknál és elfojtja a lehető zendüléseket. A börtönőrök száma 118; a katonai szakasz áll 12 tisztből, 766 közkatonából és 16 soronkivüli-ből. 1,390 transzportáltra esik tehát 900 őr és katona! És ezen nemigen lehet változtatni, — mert ez már a katonaság hatáskörébe vág. Lehetetlen a katonai őrtől ugyanazt követelni, mint a börtönőrtől; hogy ismerje a reája bizott embereket, megértse az odaejtett félszavakat és célzásokat és sejtse a szem- és arcjátékból azt, ami készülőfélben van. Az ( értelnriség hiányát pótolja tehát a katonai őrök nagyobb száma. És mindennek dacára nagy volt a szőke-