A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 38. szám - Az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság

A JOG 269 első kommentátorai részint átvesznek egyszerűen, mint P e r j é s s y dr., vagy Felbe r Arthur dr., részint lelkesen ismételnek és variálnak a brpts. 141. §-ához fűzött magyarázataikban. így Varga lelkesedve mondja : «A polgárok személyes szabadságát egy törvény sem méltányolja és védelmezi annyira, mint a mi törvényünk (Kommentár II. K. 127 1.). Fayer László óriási diadalt lát abban, hogy nem k telező az előzetes letartóztatás soha, mert ezzel az egész világ bűnvádi prdtsait felülmúlja humanitásában ezen javaslat (1. Fayer: B. Prts. vezérf. 132. I.). Finkey Ferenc dr., jogakadémiai tanár, aki az első bprtsi tankönyvet irta a jogásziljuság részére, azt mondja: «A bűnvádi prdts. a lehető legszabadelvübben oldotta meg a vizsgálati fogság kérdését. Egyaránt figyelembe veszi a társada'om védelmének és az egyéni szabadságnak érdekeit (Finkey. A bűnvádi elj. tankönyve 277. h). Aki azonban az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság elrendelése kérdésében 2 év óta kifejlődött gyakorlatot figyelemmel kisérte, önkénytelenül arra az eredményre jut, hogy ezen szempontból igazán kár volt a nagy lelkesedésért. A bpts. egy jottával nem nyújt több garanciát a személyes szabadságnak, mint a sárga könyv (1872-ik javaslat) 15: §-a, sőt az ezt megelőző 1843. javaslat, mely a code d'instruction criminelle eseteiben adott jogot a személyes szabadságot korlátozó parancs kiadására. Nem célom ezúttal elméleti fejtege'ésekbe bocsájtkozni, s tisztán gyakorlati példákkal fogom ezen állításaimat igazolni. A bpts. Í41. §-ának 1. és 4. pontjai, sőt a második pont első bekezdése teljesen fix szabályokat tartalmazván, ezekre nem terjeszkedem ki, hanem csupán az 5 pont és a 2. és 3-ik pont 2-ik bekezdésere óhajtom a közelmúltból vett esetekkel igazolni, hogy a törvény semmi garanciát nem ad a polgárnak az előzetes letartóztatás ellen s akkor ezzel összefügg az, hogy a vizsgálati fogság ellen sincsenek meg a kellő garanciák, mert a vizsgálóbíró a legritkább esetben meri azt a felelősséget magára venni, a nyomozó hatóság által előzetes letartóztatásba helyezeti egyént nyomban szabadlábra helyezni. Az esetek annyira köztudomásúak, hogy valódiságukat minden újságolvasó ismeri, s igy ha a bűnvádi bptssal foglalkozott, azon helyzetben is lesz, hogy nekem az itt előadottakban teljesen igazat adjon. Az első eset. Nagyváradon az apa egy rossz percében följelentést tesz fia ellen, lefoglalt ingók elidegenítése által elkövetett sikkasztás miatt. A btkv. 359. § a maga olyan, hogy a legritkább esetben lesz bűntett vagy vétség, a végrehajtási becsérték letételével, az elidegenített tárgy visszaszerzésével stb. jóvátehető. Mindenesetre azonban, ha apa- és fiúról van szó, nem azadeliktum, mely büntetlen előéletű jobb társadalmi állású embert egyszerre a közönséges bűntettesek színvonalára szállít le, mit legjobban igazol, hogy kaszinói párbajbíróság párbajképesnek, tehát gentlemannek tarlja jelen eset terheltjét. Mig ez a bünviisgálat folyik, párbajt viv a fiu, szerencsétlenségére talál a golyója és ellenfelét súlyosan megsebesíti. A vizsgálóbíró a bpts. 141. §-a 5. pontja alapján elrendeli ellene az előzetes letartóztatást s illetve vizsgálati fogságot. Hangsúlyoznom kell, nehogy félreértessem, ug^ amint a következő esetekben is meg fogom tenni, hogy a személyekkel nem szándékozom foglalkozni s nem célom jelen esetben sem szépíteni vagy menteni a terhelt tettét, a párbaját vagy az arra okot adó cselekményt, hanem az esetet tisztán a bpts. 141.§-ára való utalással teszem vizsgálat tárgyává. Mármost a bpts. 141. §-ának 5. pontjához fűzött miniszteri indokolás azt mondja, hogy a társadalom érdeke kívánta ezen 5. §. felvételét, hogy ujabb büntettek és vétségek elkövetése által a veszélyeztetett jogrend biztonsága megóvassék. Hogyan lehetett ilyen indokolás alapján ezt a szerencsétlen fiatal embert letartóztatni s vizsgálali fogságba helyezni ? Az iránt, hogy sikkasztást vagy egyéb dehonesziá'ó büntetendő cselekményt nem fog elkövetni, teljesen tisztában volt mindenki, hiszen különben nem lett volna szabad őt provokálni engedni sem. Hogy pedig jelen 5. pont nem azért hozatott be, hogy valakit letartóztassanak, nehogy párviadal vétségét követhesse el, ehhez bővebb magyarázat sem kell, mert a btkv. fennállása óta halállal végződő párbaj esetén sem tartóztatták még le sohasem azt, akinek golyója olyan szerencsétlenül talált, mire éppen Nagyváradon a multak elég szomorú példát nyújtottak. A vizsgálóbíró tehát a felizgatott közvéleményt akarta részben lecsillapítani, részben megtorolni és erre segélyt talált az uj, annyira magasztalt, tuihumánus, a személyes szabadságot annyira vídö bűnvádi prdtsban, mig az!872-iki szabályzat 45. § ában nem talált volna jogcímet. Nem kell tehát bővebben fejtegetnem, hogy a 141. § ezen ő-ik pontjának első bekezdése föltétlenül kiegészítésre szorul, ellenkező esetben a személyes szabadság bizony nagyonis veszélyeztetve van. A második eset az úgynevezett kosaras asszony vagy asszonyok ügye, mely az idei nyáron történt Budapesten. Szintén nem szándékozom menteni sem az ismert, sem az ismeretlen terhelteket, sem a cselekményt magát, csak azt akarom fejtegetés tárgyává tenni: volt-e ok a letartóztatásra, éspedig olyan, amely a bplrs. 141. §-ában leli magyarázatát. Az eset annyira köztudomású, hogy nem kell bővebben fejtegetnem. Több hétig folyik az e'.őnyomozat, mely biztos adatokat nem tud produkálni. Ha <a bűncselekmény nyomait megsemmisíteni, megváltoztatni, vagy elrejteni> (141. §. 3. pontja) akarták volna, többheti idő lett volna reá; ha a tettesek vagy részesek megakartak volna szökni, szintén többheti idejük volt reá. Az alkalmazandó büntetés nagyságáról pedig még beszélni sem lehet, miután a letartóztatás idején a bpts 1. §-ának a követelménye sem volt meg, hogy ezt a 2 szegény asszonyt a bűntett vagy vétség alapos gyanúja terhelné. Ámde közbeszólt a közvélemény, a sajtó. A lapokban cikkek jelentek meg, hogy miért vannak szabadon az asszonyok. A közvéleménynek tehát meg kellett hozni az áldozatot és dacára, hogy sem a btkvnek egy §-át sem lehet még ellenük igazolni, sem a bptssal a letartóztatást alaposan igazolni, vizsgálati fogságba helyezték a két asszonyt. íme itt a második eset, hogy a roppant humánus törvény a személyes szabadságnak semmi védelmet nem nyújt. S ezen esetekben még a közigazgatási hatóságokra sem lehet a hibát tolni. Legnagyobb baj természetesen az, hogy a közigazgatási hatóságnak, a nyomozó közegnek is van letartóztatási joga a tettenkapás esetén kívül. S most térek vissza a harmadik esetre, amely a legutolsó napokban a főváros büntető joggal foglalkozó köreiben keltett méltó feltűnést. Egy nagyobb bpsti pénzintézet nem tud követeléséhez jutni, mert talín nem volt elég elővigyázó a kölcsönadásban s talán tényleg ravasz az adósa s a házbért bérbe adta egy harmadik személynek, kinek szerzett jogait magánúton nem lehet, csak polgári per utján megsemmisíteni. Két-három évvel az esetleges bűntett vagy vétség lényeinek megtörténte után aztán, büntető feljelentést tesz a pénzintézet adósa és ennek bérlője ellen. Ha valaminek lehetne a tényeket minősíteni, talán csalásról lehetne szó, amire a vádinditvány már természetesen elkésett. Megtörténik tehát a feljelentés a btkv. 400. §-ára való hivatkozással, melyre szintén első előadásra s ugy amint a feljelentők részéről közzétett hírlapi közlemények mutatják, ezen bűntett vagy vétség alapos gyanúja fenn nem forog. Szorítják és forszírozzák a dolgot a nyomozó rendőrségnél addig, mig előzetes letartóztatásba helyezi a feljelentetteket s 2 heti kínlódásra van szükségük a terhelteknek, mig személyes szabadságukat visszanyerik. Történik p:dig a letartóztatás a bpts 2. §-ának utolsó bekezdésére való hivatkozással, hogy <az alkalmazandó büntetés előrelátható nagyságánál fogva, alaposan lehet tartani a szökéstől.* Mármost lássuk, mennyire alapos ezen indokolás. A btkv. 400. §-ának első esete 1-évi fogház, második minősített esete 5 évi börtön maximális büntetést ir elő. Ha a büntetés előrelátható nagysága képezi az előzetes letartóztatás okát, kétségtelen, hogy vissza kell mennünk a régi büntető eljárásra és joggyakorlatra. Az 1872. szabályzat 45. § ának a) pontja szerint letartóztatásnak volt helye oly esetben, midőn legalább 5-évi börtön a minimális büntetése azon cselekménynekmelylyel alaposan volt a terhelt vádolva. A fentidézett sorok ezen pontot lévén hivatva pótolni, kétségtelen, hogy a büntetés előrelátható nagysága csak ugyanily esetben szolgálhat okul a letartóztatásra, ha azon büntetendő cselekmény, melylyel alaposan gyanusittatott, ily büntetést vonhat maga után. Tehát kétségtelen, hogy a bpts. 141. §. 2. pontjával nem lehetett alaposan indokolni ezt a letartóztatást. És ekkor mi történt ? A kir. tábla magára vette a felelősséget és az egyiket szabadlábra helyezte; másnap a kir. tszék vádtanácsa 8,000 korona óvadék mellett szabadlábra helyezte azt, akit egy héttel előbb még semmi körülmények között sem akart szabadlábra helyezni. Tehát ha a büntetés nagysága miatt egy héttel előbb a szökéstől lehetett tartani, egy héttel később 8,000 koronáért, melyet mások tettek le érette, már nem fog megszökni a nagy büntetéstől való félelmében ? Mi akart a letartóztatás lenni ? Kényszer, hogy jogairól lemondjon vagy egyességet kössön a terhelt. Ezen példákkal és a hozzájok fűzött magyarázatokkal óhajtom igazolni, hogy a bpts. 141. §-a a személyes szabadságnak legkisebb védelmet nem nyújt, mert mindenütt oly nagy latilüdök vannak, hogy a polgár a vizsgálóbíró, de legtöbbször a nyomozó hatóság önkényének van kiszolgáltatva. Ezen pedig segíteni kell elsősorban olyképp, hogy a kir. táblának a hozzá kerülő esetekben preciz magyarázatokkal, esetleg egyöntetű megállapodásokkal kell az egyes pontoknak félremagyarázhatatlan biztos értelmet adni. Másodsorban pedig, hogy a kir. ügyészség által élnem rendelt nyomozás esetében a nyomozó hatóságnak letartóztatást foganatosítani nem szabad, a kir. ügyészség pedig a nyomozást elrendelő határozatában mindjárt jelölje meg, hogy mely esetben lesz joga a nyomozó hatóságnak a terheltet letartóztatni. Tarlózás. (Arról, ami van is, nincs is. — Ügyvédek és birak a magyar nemzeti eszme szolgálatában.) A nyári szünet vége felé jár. Mint a kicsinyek az iskola padjain, a nagy gyermekek" is elfoglalják helyeiket, ki a zöld asztal mellett, ki előtte, s a rövid pihenést felváltja a hosszú, lázas munka. Amilyen édes volt a nyugalom, épp oly nehézkes most a