A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 38. szám - Az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság

268 A JOG A francia Code pénal-nsk 378. szakasza hasonlatosságot mutat ugyan a magyar és a német törvény rendelkezésével, de mégis némely pontban eltér tőle. Ez a szakasz igy szól : 378. §. Az orvosok, sebészek és egyéb egészségügyi tisztek, valamint a gyógyszerészek, szülésznők és minden olyan személy, akik állásuknál vagy foglalkozásuknál fogva rájuk bizott titkoknak letéteményesei s akik azon eseteken kivül, amelyekben a törvény őket feljelentés megtételére kötelezi, fölfedezik ezen titkokat, egy hónaptól hat hónapig terjedő fogsággal és 100 franktól 500 frankig terjedő pénzbüntetéssel büntetendők. Az olasz büntető-törvény intézkedése a francia és a magyar törvényre támaszkodik s igy szól: 163. §. Aki alapos ok nélkül fölfedez oly titkokat, amelyekről állásánál vagy foglalkozásánál fogva tudomást nyer és amelynek fölfedezéséből kár származhatik, legfeljebb egy hónapig terjedő fogsággal és 50—1000 Uráig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő; hogyha kár származott, ugy a pénzbüntetés nem lehet 300 líránál kevesebb. Az angel büntető-töt vény, amely az ügyvédeknek kötelességükké teszi a titoktartást, az orvosok titoktartási kötelességéről nem intézkedik. Az angol törvénynek ez a fogyatékossága már sokszor foglalkoztatta az angol jogászokat és orvosokat, de mindeddig nem tudtak törvényhozási intézkedést kieszközölni és az angol biró minden egyes esetben régebbi döntvények; hagyományok és jogszokások után kénytelen ndulni. amelyek szerint az az orvos, aki a rábízott titkot, anélkül, hogy a közérdek megkövetelné, fölfedezi, megbüntetendő. Igen rövid, de«érdekes a svájci szövetségi törvény rendelkezése, amely igy szól : 133 §. Lelkészek, orvosok és ügyvédek nem hallgathatók ki oly titkokról, amelyek hivataluknál vagy foglalkozásuknál fogva rájuk bízattak. A németalföldi büntető törvény idevágó szakasza igy szól : 272. §. Aki szándékosan elárul oly titkot, amelyet tényleg gyakorolt hivatalánál vagy foglalkozásánál fogva meg kellett volna őriznie, legfeljebb hat hónapig terjedő fogsággal és legfeljebb 600 forintig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő. Oroszországban r em gondoskodik ugyan törvény az orvosok titoktartási kötelességéről, de a bíróságok minden egyes esetben a következő alapelvek szerint járnak el : Mindaz, amit a beteg betegségéről és az erre vonatkozó körülményekröl orvosával közöl • mindaz, amit az orvos az objektív vizsgálatnál tapasztal, valamint mindazok a hirek, amelyeket az orvos hivatalánál fogva megtud, a beteg titkát képezik. Az orvos minden körülmények között köteles a betegnek titkát megőrizni, éspedig ugy az utóbbinak életében, valamint ennek halála után is. A föntebbiekben ismertettük úgyszólván az összes civilizált államoknak törvényes intézkedéseit, amelyekkel gondoskodni kívántak arról, hogy az orvosok titoktartási kötelességüknek eleget tegyenek. Szükségtelen mondanunk, hogy ezeket a törvényeket az összes államokban a legnagyobb szigorúsággal alkalmazzák és számtalan esetet tudnánk felsorolni, amelyekből kitűnik, hogy az összes államok bíróságai rendkívül nagy súlyt fektetnek arra, hogy az orvosok ne cselekedjenek az őket titoktartásra kötelező törvt ny ellenére. A sok eset közül csupán egyet idézünk, amely világosan mutatja, hogy még a törvényt helytelenül magyarázó és alkalmazó bíróság sem kényszeritheti az orvost arra, hogy a rábízott vagy tudomására jutott titkot fölfedezze. Franciaországban egy Rémusatné nevü asszony válópört indított férje ellen. A bíróság felszólította a panaszos asszonyt, hogy következő állításaira nézve szolgáltasson bizonyítékot: 1. hogy férje által inficiáltatok ; 2. hogy betegsége miatt orvosi gyógykezelésben részesült; 3. hogy férje ugyanazon ok miatt szintén kénytelen volt magát orvosi kezelésnek alávetni. Fournier dr . kezelő orvos megtagadott minden felvilágosítást s a grénoblei törvényszék 1828 augusztus 23-án hozott ítéletében a következő szavakkal méltányolta az orvos viselkedésé*: «Minthogy oly titokról van szó, amely Fournier dr.-ra orvosi minőségében bízatott, ennélfogva vallomásának megtagadása megfelelt azon alapelveknek, amelyeknek vezérelniök kell azt, aki az emberi szenvedések enyhítésének szentel" magát és aki az embeii gyengeségek letéteményese. Hogy Fournier dr.-t megnyilatkozásra birják, az első bírák nem támaszkodhattak arra, hogy Rémusatné maga követelte a közlést. Egyébiránt ebben az esetben is a rábízott titoknak illetéktelen fölfedezése lett volna, mert annak megőrzésében a férj és a feleség egyaránt érdekelve vannak. A bizalom, amelylyel Rémusatné az orvost megtisztelte, számos okból a férj részérdi is beHzonyitottnak látszik és igy Rémusatné titka egyúttal a férj titka is. Ennélfogva Rémusatnénak az a kívánsága, hogy Fournier dr. felvilágosítást adjon a betegség természetéről, amely miatt férjét okolja, nem teljesíthető. Ezen okokból kitűnik, hogy Fournier dr., amidőn vonakodott oly titkot fölfedezni, amely állásánál fogva rábízatott, vonakodván oly cselekedetet elkövetni, amelyet lelkiismerete helytelenített és amely azonkívül egy harmadik érdekének ártott volna, a törvény, a morál és a közvélemény iránt való rendkívüli tiszteletet tanúsított.* Ujabb ítélet fölmentette az alól, hogy a Rémusatné által felhozott tényekre vonatkozólag, amennyiben titokként rábízattak, felvilágosítást adjon.* Azonban a törvényhozási intézkedések nem alapulnak csupán erkölcsi okokon. A különböző államok törvényhozóit az a tudat is vezette, hogy az orvos a legtöbb esetben teljességgel képtelen megállapitani, hogy az inficiált személy kitől és miképpen kapta az infekciózus betegséget. A legelső és legtermészetesebb föltevés természetesen az, hogy a megfertőztetett személy attól kapta a fertőző betegséget, akivel nemileg érintkezett. Emellett azonban száz meg százkö! rülmény fordulhat elő, amelyeknél fogva valaki egészen ártatlanul, véletlenül juthat fettőző betegséghez, amelyet aztán épp ugy ártatlanul és véletlenül átvihet más személyekre is. Az orvosi könyvekben valósággal hemzsegnek az olyan esetek, amidőn orvosok, ápolók, szülésznők műtéteknél, boncolásoknál és különösen szüléseknél magukat inficiálják ; más esetekben mint venerikus betegségek hordozói inficiálják a beteget és ismét más esetekben a műtő az a közvetítő személy, aki oltás, körülmetélés, fogak beillesztése, köpölyözés s egyéb aptóbb műtétek foganatosítása által a méreganyagot az egyik betegről a másikra átviszi. Épp igy vagyunk a kankóval is, a melyhez bárki is egészen ártatlanul, anélkül, hogy rászolgált volna hozzájuthat, mert tudvalevő, hogy ez a betegség csupán a mikroskopikus pici kankógombának köszöni létezését és elégséges, ha az a gomba véletlenül átvitetik valamely gyengéd, fogékony nyákhártyára, hogy azonnal előidézze a kankó karakterisztikus tünetét. Mindebből az következik, hogy az orvos teljességgel kép<telén a fertőzés módját megállapitani és ha erre vonatkozólag mégis kérdést intéznek hozzá, ugy oly állításokra akarják őt bírni, amelyek sem a tényeknek, sem pedig az Ő tudásának nem felelnek meg. «A legkiválóbb erénye a szakértő orvosnak, mondja Brouardel, hogy elismerje tudásának hézagait és hogy azt be is merje vallani. Részrehajlatlansága és hivatásának tisztelete azt követelik, hogy idejekorán megmondja: Én ezt nem tudom, — hogy ne legyen kénytelen később azt mondani : Én tévedtem, mert én azt nem tudtam. Csakhogy erre az erényre, hogy a kérdések kereszttüzével szemben is megálljon, csak a legkiválóbbak tesznek szert; a többinek erénye a kérdések támadása alatt meginog és vagy nagyképű fejtegetésekkel, úgynevezett meggyőződésből eredő véleményekkel pótolják a tudás hiányát, vagy hallgatással akarják a szakértői önérzetet demonstrálni : mindkét esetben az igazság érdekének rovására.** (Folytatása következik.) Az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság. Irta ÖDÖNFI MIKSA dr. budapesti ügyvéd. Még élénk emlékezetben vannak azok a frázisok, melyekkel a mostani bűnvádi perrendtartás javaslatának közzététele alkalmával a hivatalos és félhivatalos sajtó himnuszokat zengett a javaslat szerzőinek, különösen azon indokolással, hogy az előzetes letartóztatást és vizsgálati fogságot törvény szabályozván, a személyes szabadság a kodifikált bűnvádi ptssal megnyeri azon garanciát, melyet az 1872-iki javaslatban és illetve a bizonytalan és törvénybe nem-iktatott bűnvádi eljárásban nem birt. «A fó'törekvés abban nyilvánul, hogy az a kényszer-intézkedés csak a szükségesség elvére alapítva, a legszűkebb határok közé szorittassék*, — mondja a javaslat indokolása, melyet aztán a bűnvádi prdts. * S i r e y : 2 vol. 2. page 142. . . . Attendu en effet, que ce ne sorait pas moins de la part du Dr. F. trahir un secret important, un secret á la conservation duquel la femme et le mari étaient égalément intéressés. ** Scháchter Miksa dr. Az orvosszakértőkhöz intézendő kérdésekről.