A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 38. szám - Titoktartás és btő törvényünk 328. §-a

A JOG 267 Ha ritkábban is fordul elő ily eset, annál gyakoribb az, hogy a tanú megérdemelt s megállapított diját meg nem kapta. Vagy azért, mert olyan fél hivatkozott reá, kitől mitsem szedhet be, vagy azért, mert a bírósággal gyakrabban érintkezni nem akar. A S. E. T. 83. §-a lehetővé teszi azt, hogy a bíróság a felet, kinek érdekében a bizonyítást elrendeli, a tanudijak előlegezésére kényszerítse. Ezen szakaszt a gyakorlatban ritkán alkalmazzák. Nyilván azért mert bizonyos nehézséggeljár, soronkivüli több munkát okoz. Ilyen a félhez intézett felhívás, a letét átvétele, annak elnöki letétbe való helyezése, a letételről a fél értesítése, a fölösleg kiutalványozása. Az köztudomású, hogy a tanú vagy szakértő diját a felek egyike sem fizeti szívesen. A felperes, aki jogos követelése megítélésében bizik, húzódozik ezektől a költségektől, mert nagyobbrészt nemis vette azokat számításba. Az alperes már perbeli állásánál fogva is idegenkedik minden költségtől, s még a legrosszabb esetben is csak a beperesitett összeg megfizetését látja rémképpen maga előtt. Nem csoda, ha a hozzájuk forduló tanút szép szóval biztatják díjazás helyett, s egyik a másikhoz utasitja, hogy majd az fog fizetni. A S. E. T. életbelépte óta is gyakran találkozunk oly bírósági megkeresésekkel, melyekben a tanuállitó fél, illetve a tanudij előlegezésére kötelezett fél neve megemlítve nincs. A megkeresett biró beidézi a tanút, kihallgatja, diját megállapítja, de ki nem fizetheti, mert a perbíróság arról nem gondoskodott. A megkeresett biró azzal a biztatással küldi el a tanút, hogy majd átir a perbírósághoz, s megkeresi azt, hogy a tanuállitó féltől a tanudijat szedje be, s ha 8 vagy 15 nap múlva a tanú megállapított diját meg nem kapná, végrehajtás végett jelentkezzék. A perbíróságok legtöbbje erre egyszerűen azt szokta válaszolni, hogy a 745/94. sz. S. M. rendelet 50. §-a értelmében, a tanudij megfizetését elmulasztó fél ellen a végrehajtást a megkeresett bíróság rendeli el. Végrehajtásnak csak a tanú kérelmére lévén helye, a megkeresett biró a kitanitást tudomásul veszi, s azt az átiratot irattárba helyezi. Idővel jelentkezik a tanú a megkeresett bírónál s kérne végrehajtást, ha ugyan elég elővigyázó volt s hozott magával bélyeg-költséget. Ámde nem ismeri a fizetésre kötelezett fél anyagi viszonyait s a biró sem mondhat neki egyebet, csak azt, hogy amennyiben az illetőnek van vagyona, kérjen végrehajtást, de ha nincs s különösen ha a fizetni köteles nem lakik bírói székhelyen, ne kérjen, mert még ráfizet. Hogy az ilyen tanú a méltatlan bánásmódot hozza fel, s hogy ennek alapos az indoka, az bizonyos. Már azt sem találom helyénvalónak, hogy a tanú megérdemelt — mert megállapított — dijáért a bírósághoz legyen kénytelen fordulni s ezért újból időt mulasztani. De még kevésbbé látom helyénvalónak, hogy a perbíróság a megkeresett birót a 745'94. sz. I. M. rendeletre figyelmezteti anélkül, hogy a tanudij beszedése által saját mulasztását, legalább a fél figyelmeztetése által, pótolni igyekeznék. Véleményem szerint a perbíróságnak a per esélyeiről s így az esetleg felmerülő költségekről, illetve arról, hogy a megállapítandó költségek ki is fizettessenek, kötelessége gondoskodni, annál is inkább, mert a S. E. T. 83. §-a, — mint ahogy szövegezéséből kilünik — csak a perbíróságot jogosítja fel arra, hogy a tanudijak előlegezésére a felet kényszerítse. A hivatkozott §. a megkeresett bírónak ezt a jogot meg nem adja. Módjában áll a per birájának ugy is intézkedni, hogy megkérdezi a tanúkihallgatás vagy megkeresés elrendelése előtt akár magát a felet, akár annak képviselőjét, hogy a tanudijakat ki fogja-e fizetni. És ha a felet, vagy annak képviselőjét oly egyénnek ismeri, kinek szavában bizhat, ha ez ígéretet tesz, az előzetes letételt mellőzi. Ha pedig nem ismeri, vagy olyannak ismeri, kinek szavában nem bizhat, nem kiméli a munkát, hanem letétbe helyezteti a dijakat. A kir. Kúriának 1900 június 15-én kelt XI. sz. döntvénye meghozataláig — miként a bpesti Ítélőtábla (> , a győri ítélőtábla 9. és a kassai Ítélőtábla 8. sz. teljes ülési döntvényeiből is kitűnik — e lenkező volt a gyakorlat arra nézve, hogy kötelezhető-e az ügyvéd ügyfele helyett a perben felmerült tanú- és szakértő-dijaknak előlegezésére. Ezen kúriai döntvény meghozatala óta méginkább áll módjában a perbíróságnak ugy intézkedni, hogy a tanú vagy szakértő megállapított dijai veszendőbe ne menjenek. A kir. tszékek nemritkán ugy intézkednek, hogy megkeresik a tanúkihallgatással vagy a szemle foganatosításával megbízott bíróságot, hogy a költségeket a féltől előre kívánja be. Ez a gyakorlat a S. E. T. 83. §-ával, mely a rendes perekre is kiterjesztetett, nem ellenkezik ugyan, de munkaátháritás. És amennyiben a perbíróság igy nem intézkednék, s a tanú vagy szakértők dijának előlegezését nem kívánná, a megkeresett biróság a megkeresést teljesíteni volna köteles. Mert miként fentebb emlitém, a 83. §. csak a perbíróságnak adja meg a jogot a tanuk dijának előleges bskivánására. A perrendtartási javaslat 299. §-a már egyenesen a perbíróságot említi. Arra való tekintettel, hogy a perbíróság esetleges mulasztása következtében, a megkeresett biró van a tanuk és szakértők dijának behajtása miatt zaklatva, s hogy a megkeresett biró nagyobbára ismeri a felek és tanuk anyagi viszonyait, nemcsak a perbíróságot, hanem a megkereseti bíróságot is felhatalmazandónak tartanám arra, hogy a bizonyítási eljárás költségeit bekivánhassa, annál is inkább, mert ezekről néha a perbíróságnak a bizonyítás elrendelésénél tiszta képe még nemis lehet. Titoktartás és btö törvényünk 328. §-a. Irta SZIGETI GUSZTÁV dr., budapesti gyakorló orvos. Ugy az orvos-, mint a jogászkörök évtizedek óta foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy meddig terjed az orvosnak titoktartási kötelessége, illetőleg hol kezdődik az ahatár, ahol az orvos a rábízott vagy tudomására jutott titkot az illető személy erkölcsi vagy anyagi megkárosítása nélkül el nem árulhatja, és hol kezdődik az a másik határ, ahol az orvosnak szinte erkölcsi kötelességévé válik, hogy titoktartási kötelességétől eltérjen. A különböző országok törvényhozásai kötelességüknek tartották, hogy ezt a nemcsak ethikai tekintetben fontos, hanem kiválóan közjogi kérdést törvénynyel szabályozzák, és a dolog könnyebb megérthetése végett ismertetjük az egyes országoknak idevágó törvényhozási intézkedéseit. A magyar büntető-törvénykönyv következőleg fogalmazott büntető-határozatot tartalmaz: 328. §. Azon közhivatalnok, ügyvéd, orvos, sebész, gyógyszerész, szülésznő, aki valamely család vagy személy jó hírnevét veszélyeztető és hivatalánál, állásánál vagy foglalkozásánál fogva megtudott vagy reá bizott titkot alapos ok nélkül másnak fölfedez : vétséget követ el és a sértett fél indítványára három hónapig terjedhető fogházzal és ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. E törvényből nem magyarázhatjuk meg, mikor engedi meg a törvény a titok leleplezését. A törvény ilyetén fogalmazása evidenter megengedi a titoktartás megszegését oly esetekben, amelyekben a családnak vagy személynek nincs jó hírneve. Hogy az «alapos ok» meghatározása, miként Zay Adolf képviselő az 1877 dec. 17. ülésen a törvénypont tárgyalásánál kifejtette, «nagyon tág, elasztikus, gyarló, kódexbe nem illő», a gyakorlat által bebizonyosodott. Ingadozó egyéni felfogásra van az alapítva és nélkülözi, hogy az alapos oknak ki az elbitálója: a család, a sértett személy, a biró vagy az orvos? Meggyőződésünk, hogy a törvény akkor helyes, ha nem hagy kibúvót, melyeket felhasználhat az, akit könnyüvérüség, tapasztalat hiánya, rosszakaI rat vagy önző érdek vezérel. Ezért jogosult az Orsz. Orvosszövet • ségnek revizió-kérelmezése. Az osztrák büntető-törvénykönyvnek idevágó intézkedése igy szól : 490. §. Oly orvos vagy sebész, szülész vagy szülésznő, aki a kezelésére bizott személynek titkait másnak, mint a hivatalosan tudakozódó hatóságnak fölfedezi, ezen kihágásért első ízben a gyakorlattól három hónapra, másodízben egy esztendőre és harmadízben mindenkorra el lesz tiltva. A német birodalmi büntető-törvénykönyv 300. szakasza igy szól: 300. §. Ügyvédek, jogtanácsosok, jegyzők, bűnügyi védők, orvosok, sebészek, szülésznők, gyógyszerészek, valamint ezek segédei, akik illetéktelenül fölfedeznek magántitkokat, amelyek állásuknál, hivataluknál vagy iparuknál fogva rájuk bízattak, 1,500 márkáig terjedő pénzbüntetéssel és három hónapig terjedő fogsággal büntetendők.