A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 36. szám - A köznép jogi ösmeretei

A. JOG 251 Az öröklés intézményének, mint jogintézménynek az igazolása a jogbölcseletnek legnehezebb és még ma is megoldatlan problémáját képezi ; nevezetesen : a jogtudományi bölcselet az örökhagyó javainak az örökhagyóról az örökösökre való átszállását, átháramlását nem tudja, nem képes igazolni. Ez az áthidalás mindenkor nehéz gondot adott a jogbölcselőknek, annélkül. hogy azt megdönthetetlen alapra fektetni képesek lettek volna.2 Fikció az átháramlás egész lénye jogilag, mégpedig a nélkül, hogy ez a fikció legalább mint hipothézis a valószínűség látszatával birna. Az átháramlási elméletek közül, mint lényegesebbek a szubjektivitási és az objektivitási elméletek emelendők ki, melyek mindegyikének két alakzata van. Mint mindenben a jog terén, ugy e tekintetben is legeiül jár a római jog. 1. A római jog felállította a haereditas jacens fikcióját, amelynek lényege abban kulminál, hogy az örökhagyónak elhalálozása pillanatában, a hagyatéka, mint a legkülönbözőbb alkatelemekből álló dologösszeség, a praetori jogban sajátszerüen elnevezett bonorum possessio. a praetor által megteremtett örökösödési rendszer s illetve alanyilag az általa adott öröklési jog szerint az éidekelteknek bizonyos sorrendben és meghatározott formulák mellett ediktális uton átadatott. Addig tenát, amig a hatósági átadás meg nem történt, a hagyaték quasi személyiségi joggal volt felruházott és nyugodott. 2. Lényegileg ugyanezen fiktív alapon nyugszik S a v i g n ynek szubjektivitási elmélete a birtokról, vonatkozással az áthidalás intézményére, — amely elmélet azonban az animus domini elve alapján szintén nem képes megfejteni azt a nagy jelentőségű jogelvet, hogy az örökösnek, mint jogutódnak a birtokához az örökhagyó jogelődnek birtoka időtartamilag hozzászámítandó. 3.A szubjektivitási elméletekkel ellentétben J hering objektivitási elmélete nem az animus-ban. hanem a fizikai hatalom!) Gai Inst.: II. 129., 135—138., U7—151. §§. III. 25—38. §§. Ú 1 p i a n i Fragmenta : tit. XXVIII. de possessionibus dandis. Inst. : III. k. 9. cim. Ditiest.: XXXVII. k. : XXXVIII. k. 2, 3, 5-1), 11, 13-17. cim. Codex: VI. k. 9—20. cim. Dernburg: Beitráge zur Geschichte der römischen Testamente. Dernburg: Pandekten III. 62., 63. §§. Puchta: Cursus der Institutionen. W a n g e r o w : Lehrbuch der Pandekten. Windscheid: Lehrbuch der Pandekten. F a b r i c i u s : Ursprung und Entwickelung der bonorum possessio bis zum Aufhören des ordo judiciorum privatorum. Kiss Mór • Adatok a bonorum possessio contra tabulas eredetének történetéhez. Savigny: Uber das interdictuni quorum bonorum. S a v i g n y : Das Recht des Besitzes. J h e r i n g : Über den Grund des Besitzschutzes. J he r i n g : Der Besitzwille. han találja az áthidalási kritériumot; ez kétségtelenül közelebbi összeköttetést hoz a hagyaték és az örökös közt, de még mindig nem fejti meg a problémát azért, mert az örökhagyó elhaltával a belső jogi kapocs teljesen megszűnik és ( gyedül a tényleges hatalom, mint külső kapocs az átháramlást még távolról sem teszi igazolttá. 4. J h e r i n g objektivitási elméletét tovább fejlesztette az u. n. vagyonjogi személyiségi elmélet, amely abból a helyes alapból indul ki. hogy a halál tényével az örökhagyó egyénisége megszűnik. Ezt az alapot azonban csak azért teszi kiindulási pontjává, hogy ahhoz fikcióját, további operálási alapját és dedukciójának láncolatát fűzhesse ; mert felállítja azt a fikciót, hogy az örökhagyó egyénisége megszűnte dacára vagyonjogi személyisége továbbél és ezt a vagyonjogi személyiségét az örökhagyónak az örökösei képviselik, akik tehát a képviselet elvénél fogva, mert az örökhagyónak vagyonjogi személyisége rájuk szállott, az öröklött hagyatéki vagyon értéke erejéig az örökhagyónak materiális természetű jogaiért és kötelezettségeiért felelősek. Ezt az elméletet az ujabb joggyakorlat, főleg hazánkban, ahol a római jogi elmélet mindig idegen volt, általánosan elfogadta és vele helyesen operál is, mert a gyakorlati jogi követelményeket megfelelően kielégíti ugyan, azonban a hagyaték átszállását, szóval az öröklés intézményét egyáltalában nem igazolja, és a jogi próbát éppoly kevéssé állja ki, mint a többi elmélet; mert egyrészt az örökhagyó személyiségét megosztja, és abból a célja elérésére nem-szükséges egyéniséget egyszerűen kiküszöböli, — és másrészt egy jogi fikcióval az örökhagyót oly különös személyiséggel ruházza fel. amelylyel az örökhagyó lényegileg és életében s >hase birt, mivel élő ember, mint egyén és egyed csak személy, de nem vagyonjogi személy; ilyen lehet fikció utján p. o. egy részvénytársaság, de nem az egyes ember, annál kevésbbé az egyénileg létezni megszűnt örökhagyó Mindezeknek az elméleteknek a kardinális hibája abban van, hogy nem a kedély, hanem az akarat tehetségét veszik kiindulási pontul, holott az örökösödési intézmény igazolása elvében nem az akarat a legfőbb lényeg ; hogy mennyire nem főlényeg az akarat, evidens abból, ho^y aki nem akar örökösödni, feltéve természetesen hogy jogosult, mert e nélkül akarata se lehet, az egyszerűen kiesik a számításból, mintha nemis léteznék. Ezt a magánjogi kódexek kivétel nélkül és egyhangúlag dekretálják, és felveszi ezt a Tervezet is az 1,797. és következő szakaszaiban. De a jogbölcselet nemcsak nem képes, hanem nemis lehet képes sohasem igazolni az öröklési átháramlás elvét, azért: mert nem képes az öröklési intézménynek alapját képező kedélytehetséget kiindulási pontjává tenni és venni, mivel a jogra az esztétikus kedély a maga mivoltában, nem létezik. Ezt csak az erkölcs teheti; ez okból tűnik előtérbe az Ha a kisgazda ingatlanait egyik gyermekének juttatja, a többit készpénzben szokta kielégíteni. Az átruházás csaknem kivétel nélkül életjáradéki szerződéssel történik. A hivatalos adatok ebben a tekintetben is megbízhatatlanok, mert azok, akik ily ügyleteket irásba szoktak foglalni, kényelmi szempontból nagyon kedvelik az adásvételi szerződés alakját, melynek készítésénél könnyen kitölthető nyomtatványt lehet használni. Az asszony, akit férje elkergetett, mindig csak aziránt akar pert indítani, hogy férje adja ki holmiját és fizessen neki azért, hogy dolgozott és gondozta. Az asszonynak a férj tartási kötelezettségéről halvány sejtelme sincsen. A köznép néha nyilvánvaló jogait sem gyakorolja, másrészről pedig olyan esetben is önbiráskodik. amikor szó sem lehet arról, hogy igazsága legyen. Azokon a vidékeken, hol többféle nemzetiség lakik, az öröklési szokásokra vonatkozóan érdekes megfigyelésekre nyílik alkalom. A magyar első helyet foglal el a törvénytisztelet terén, és szokásaiban leginkább megközelíti a jogszabályokat. A fiuk és leányok egyformán örökölnek. Előnyösités a ritkaságok közé tartozik. A magyar, amig él, nem szokta kezéből kiadni a vagyont. A végrende kezéseknél szembeötlik, hogy különös szeretettel szokott hitveséről megemlékezni. A német is többnyire egyenlő arányban részesiti gyttmekeit és nem tesz különbséget a fiuk és leányok között. Teljes-koru gyermekének többnyire kiadja a jussát, s ha valamennyi gyermekét ellátta, életjáradék kikötésével nyugalomba vonul. Német ember hagyatékának tárgyalásánál a teljes-koruak i többnyire kijelentik, hogy ki vannak elégítve, s a hagyaték a j kiskorúakra száll. Az oláh és a szerb lányok hátrányban vannak a fiukkal I szemben A hagyatékon többnyire a fiuk osztoznak s a leányok. j akik örökségi illetményüknél jóval csekélyebb értékű hozo1 mányt szoktak kapni, rendszerint lemondó nyilatkozatot tesznek, vagy csekély pénzbeli kielégítésben megnyugszanak. Még szerencséjük a leányoknak, ha a hagyaték tárgyalásakor kiskorúak, mert akkor a gyámügyi törvény megvédi őket. Az oláh és szerb özvegynek is nagyon kevés fogalma van arról, hogy mi a joga. Akárhányszor előfordul, hogy olyan özvegy, akit egész telek föld haszonélvezete illet, azzal a panaszszal fordul a bírósághoz, hogy nincs kenyere és férjének í örökösei kitaszították őt a világba. Nemis sejti, hogy porig lealázi hatja a tehetetlen örökösöket. Ott, ahol sokféle a nemzetiség, a törvény nem alkalmazkodhatik az összes népszokásokhoz s ennélfogva a végrehajtó hatalomra hárul az a feladat, hogy a törvény intézkedéseit megkedveltesse és a tekintély erejével felruházza. A törvény nem-tudásával senki sem védekezhetik. Ez tiszteletreméltó szabály, de kegyetlenné válik akkor, ha az ál| lam nem nyújt alkalmat minden tagjának arra, hogy a törvényekkel megismerkedjék. Jó volna megfontolni, hogy történtek-e mulasztások ezen a téren és hogy miképpen kellene azokat orvosolni.